Könyvespolc – Lantos Gábor: 100 nap északon // Bokhylla – Gábor Lantos: 100 dagar i Norden

Régóta tervezek egy könyvajánló rovatot a blogon. Végre eljött az ideje a megvalósításnak.

Sorozatindítónak Lantos Gábor: 100 nap északon c. könyvét szánom. A világot járt sportriporter arra vállalkozott, hogy több, mint három hónapot töltsön északon, méghozzá télvíz idején, 2013. januárja és áprilisa között. Az utazás állomásairól a szerző élőben tudósított a facebookon, bejegyzéseit gazdag képanyaggal illusztrálva.

Egy kis kitérő:

A 100 nap északon-t olvasva egy egészen másik útleírás jutott eszembe, nevezetesen Végh Antal: Északi utakon című könyve a hetvenes évekből. A(z észak) nyugatra vetődött író csak tátotta a száját Svédországban és Finnországban. Manapság az életünket megkönnyítő technika hasonlóan jelen van nyugaton és keleten, csökkent a tárgyi különbség a két régió között. Mégis milyen példát mutat nekünk Svédország továbbra is?

Északon alapvetően bizalommal fordulnak egymáshoz az emberek. Önzetlenül segítenek a másiknak, nem várnak cserébe semmit. Tudják, hogy csak így lehet működtetni az emberi kapcsolatokat, a társadalmat. Mindkét szerzőt váratlanul érte ez a segítőkészség, kedvesség. Megtapasztalták, hogy le lehet ereszteni, nem kell állandóan résen lenni és gyanakodni a felebarátaikra. A két írás között negyven év telt el.

Lantos Gábor a rendelkezésére álló száz nap alatt megfordult Svédországban, Norvégiában,  Dániában, Finnországban, Grönlandon, Izlandon és a Feröer-szigeteken. Magyarországról nézve Skandinávia déli része is északnak számit. Azt el sem tudjuk képzelni, hogy ”feljebb” is van élet. De a szerző nem elégedett meg a ”mediterrán” Oslo-Göteborg-Stockholm-Helsinki vonallal, hanem komolyan véve a célját a valódi északot mutatja be az olvasóknak.

  

Lantos Gábor, a mai kor utazója, természetesen az interneten keresztül foglalta a repülő- és vonatjegyeit, ahogy mi magunk is tesszük. A szállást is a világháló segítségével oldotta meg: a “couchsurfing”, azaz a kanapészörf nevű kezdeményezés által talált fedelet a feje fölé. A házigazdák többségében magyarok voltak, akiknél a szerző nem csak megpihenhetett, hanem egyúttal mindegyikük történetét megismerhette. Szinte nincs olyan szeglete Skandináviának és az északi országoknak, ahova nem vetődött volna el egy-egy magyar. A sok vengéglátó közül nehéz egyet is kiemelni, de számomra talán a legkedvesebb Fogden Barbara, a legészakibb magyar története, aki a Spitzbergákon találta meg a az életcélját, lelki békéjét. Naponta megküzd az elemekkel, fényképez, mer önmaga lenni ott, ahol a helyiek puskával mászkálnak az utcán, mert bármikor feltűnhet egy jegesmedve.

A könyv egyik különlegessége, hogy a szerző a Vasaloppetről is tudósított. A kilencven kilométeres sífutó versenyt minden év március első hétvégéjén rendezik meg a svédországi Dalarnában, Sälen és Mora között. Lantos Gábor együtt izgult a versenyzőkkel, többek között a magyar indulóval is. Bemutatta a háttérben húzódó hatalmas apparátust, írt a versenyhez köthető hírekről, érdekességekről.

Bepillantást nyerhetünk a finn szaunázás rejtelmeibe is. Míg Magyarországon a legtöbb helyen még mindig kötelező fürdőruhában szaunázni, addig Lantos Gábor a klasszikus életformát tapasztalta meg és tette közzé a könyvében: a fatüzeléses szaunában ruha nélkül verejtékeznek a felüdülni vágyók, majd megmártóznak a jeges tóban. Egy északi ember számára ez teljesen természetes, de a magyarok a fejüket csóválva hallgatták a szerző beszámolóját. Bár én csak a szaunázást próbáltam, a csobbanást nem, átérzem Lantos Gábor lelkesedését.

A könyvet olvasva részletes beszámolót kapunk Izlandról, a Feröer-szigetekről és Grönlandról is. Mintha magunk is ott járnánk, mondják a jó útleírásról, mint amilyen a 100 nap északon c. könyv is.

Bár száz nap soknak tűnik, mégsem fér bele minden. Hiányoltam a jégkorongot könyvből, pedig ez itt központi téma, nélküle észak nem lenne ugyanaz.

Szegény Lantos Gábor jól megjárta, amikor átkomponált Tallinnba. Valamiféle ”vedelő járatot” foghatott ki, ráadásul a város sem tetszett ki, túl soknak tartotta a kommunista maradványokat. Ezzel szemben én csak ajánlani tudom a Helsinki – Tallinn kompjáratot, nem volt semmi incidens sem a hajón, sem a városban. Leírhatatlan érzés, amikor a komp beúszik a kikötőbe a jégtáblák között. Számomra szembetűnő volt, ahogyan a skandináv országok árnyéka rávetül Észtországra, egyre kevésbé vannak lemaradva északtól. Közben nem felejtik el a hagyományokat sem, a gazdagon díszített ortodox templomok elvarázsolják a betérőt.

Sajnos a könyvből nem derül ki, mennyire nem igaz a svédekről, hogy iszákosak lennének. A szerzőnek volt alkalma bepillantania egy stockholmi hétvégébe és elhiszem, hogy sok volt neki a látvány. De a svédek csak ilyenkor engednek meg maguknak mindent. Hét közben szinte semmit, vagy csak nagy nagyon keveset fogyasztanak.

A szerző nemtetszését fejezte ki az északi országok bevándorlási politikájával kapcsolatban. Nehezményezte, hogy a thaiföldiek is megtalálták a számításukat vikingföldön. Bár nem örült annak, hogy thai étkezdék nyíltak Skandináviában, egyúttal büszkén számolt be a magyarok vezetése alatt álló étteremről és általában a magyarok sikereiről északon. Lehet és kell is beszélni a bevándorlásról, de teljeskörűen és részrehajlás nélkül.

Elmondhatom, hogy Lantos Gábor megtalálta, miben rejlik észak lényege:

„Körbenézek a fedélzeten. Csupa kisimult arcú ember ül körülöttem. Ezt amúgy mindig megfigyeltem, amikor északon utaztam. Nincsenek zörgő közérteszacskók, nincs tülekedés, idegeskedés. Ha valaki három percig veszi le a kabátját, mögötte a sor türelmesen vár. Itt felesleges sietni.”

Érdemes lenne megjelentetni egy svéd (vagy más északi nyelvű) fordítást, mert úgy láttam, érdekli az északi embereket, hogy máshol a világban miképpen gondolkodnak róluk.

Továbbá várom a folytatást, mondjuk "100 nyári nap északon" címmel. Biztos vagyok benne, hogy nagy sikere lenne.

Jag har sedan länge funderat över att starta en bokrekommendations avdelning i bloggen. Äntligen är det dags att förverkliga det. Först tänkte jag presentera en ungersk bok av Gábor Lantos: 100 dagar i norden. Den beresta ungerska sportjournalisten fullgjorde en stor uppgift: han tillbringade mer än tre månader i norden till på vintern 2013, från januari till april. Han rapporterade om resans etapper direkt på sin facebook sida, med bifogat rikligt bildmaterial.

En liten avvikelse:

100 dagar i norden påminde mig en helt annan resebeskrivning som var skapad på 70-talet av en ungersk författare. Han som lyckades hamna i Skandinavien. Nuförtiden finns samma, vardagliga teknik både i väst och öst, på det sättet är skillnaderna ganska små. Men vad är det för exempel som Sverige visar oss fortfarande?

I norden anförtror sig folk mycket till varandra. De hjälper varandra oegennyttigt, utan att förvänta sig någonting tillbaka. De vet att förhållanden mellan människor och samhället själv kan fungera bara på det här sättet. Båda författarna blev förvånade över hjälpsamheten och snällheten som de fick uppleva i norden. De kände att de kan slappna av, och inte behöver misstro andra hela tiden att någon kanske försöker lura dem. Mellan de två böckerna var det fyrtio år.

Gábor Lantos besökte Sverige, Norge, Danmark, Finland, Grönland, Island och Färöarna i hundra dagar. Från Ungerskt perspektiv verkar ”norr” vara södra delen av Skandinavien. Man kan inte tänka att det finns liv ännu mer norrut. Författaren själv stannade inte vid det

”medelhavsliknande” Oslo-Göteborg-Stockholm-Helsingfors linjen, men han tog sitt arbete seriöst och visade oss den riktiga Norden.

Gábor Lantos, som är nutidens resande, bokade sina flyg- och tågbiljetter genom internet. Som vi själva brukar göra. Han löste boendet på samma sätt, han hittade tak över huvudet genom initiativet “couchsurfing”, alltså soffsurfing. Husvärdarna var mest ungrare. Författaren kunde inte bara vila hos dem, men han kunde lära känna deras historier samtidigt. Det finns nästan inget hörn i Skandinavien eller i Norden där det inte bor några ungrare. Det är svårt att nämna den bästa anekdoten, men för mig är det kanske den käraste historien av Barbara Fogdens som är den mest norrboende ungraren. Hon hittade sitt livsmål och sin själsfrid på Svalbard. Hon kämpar mot elementen varje dag, fotograferar, försöker att vara sig själv när lokalbefolkningen går på gatan med gevär för isbjörnarna kan dyka upp när som helst.

En av bokens märkvärdigheter är att författaren rapporterade från Vasaloppet. Det är en nittio kilometers längdåkningstävling på skidor mellan Sälen och Mora i Dalarna, Sverige. Loppet genomförs första helg i mars varje år. Gábor Lantos hejade på de tävlande, bland annat den ungerska deltagaren. Han skrev om personalapparaten som jobbade i bakgrunden och han berättade olika historier, intressanta detaljer om tävlingen.

Vi kan göra en lite inblick i finska bastuvanor. Det är obligatoriskt att basta i baddräkt på nästan alla ställen i Ungern, upplevde Gábor Lantos den klassiska metoden: man badar vedeldad bastu naken, sen kliver man ner i den iskalla sjön. För en nordisk människa är det helt naturligt, men ungrarna lyssnade på författarens berättelse med skakande huvuden. Fast jag har provat att basta, har jag inte badat i den iskalla sjön, förstår jag hans entusiasm.

Författaren berättar detaljerat om Island, Färöarna och Grönland i boken. Som om man vore där – skulle man kunna säga, om den bra resebeskrivning som 100 dagar i norden är.

Fast hundra dagar verkar vara mycket, går det inte att berätta allt. Jag själv saknade ishockey, vilket är en viktig del av den skandinaviska kulturen.

Stackars Gábor Lantos råkade illa ut på färjan mellan Helsingfors och Tallinn. På båten söps det kopiöst och till på köpet var Tallinn en besvikelse.  Enligt honom finns det för mycket rester av kommunismen i Tallinn. Men jag själv kan rekommendera färjan mellan Helsingfors och Tallinn. Det hände ingenting konstigt varken på båten eller i staden när jag var där. Det är en obeskrivlig känsla när färjan stillsamt glider in i hamnen mellan isflaken. Det var märkvärdigt för mig, hur de skandinaviska länderna skuggar över Estland, de är allt mindre avstånd i norden. Samtidigt glömmer de inte sina traditioner, man blir förtrollad av de ortodoxiska kyrkorna.

Gábor Lantos tillbringade en helg i Stockholm och det blev lite för mycket för en alkohol restriktiv människa som honom. Svenskarna festar ordentligt på helgerna och nästan inget ting på veckorna. Detta berättade han inte om i boken.

Författaren berättar missnöjt om den svenska invandringspolitik, han kritiserade att thailändare hittade sin plats i vikingalandet, inte heller blev han glad över att det öppnades thairestauranger. Däremot berättade han stolt om restauranger som ägs av ungrare. Om man ska prata om invandring måste man göra det med opartiska ögon.

Jag kan säga att Gábor Lantos hittade nordens själ:

Ombord på ett flygplan tittade han sig runt och såg människor med avslappnade och lugna ansikten. Det såg han varje gång han flög i Skandinavien. Ombord fanns inga onödiga ljud av prasslande plast och papperspåsar, ingen stress, om någon behövde ta av sig jackan och lägga den i bagagehyllan väntade kön tålmodigt. Här har man inte bråttom.

Det vore fint att översätta boken till svenska eller något annat nordiskt språk, för enligt mitt förmenande är människorna i norden intresserade av hur människor i andra länder uppfattar deras kultur. Det vore intressant med en uppföljare som 100 sommardagar i norden, som säkert skulle bli en stor framgång för författaren.