2014. december 19., péntek

Lucia-napi világrekord // Världsrekordet på Luciadagen

A sundsvalliak számára emlékezetes marad a 2014-es Lucia nap. A helyiek nem csak az ilyenkor esedékes ünnepségre készültek, hanem egy kísérletre is.

A város célul tűzte ki maga elé, hogy megdöntse a fáklyás felvonulás rekordját (3690 fő, Jakarta, Indonézia, évszám: 2011). A menet útvonala adta magát: a nemrég elkészült Sundsvallhídon haladtak végig a résztvevők. A nagyszabású rendezvény helyszínére megannyi, gyertyával felszerelkezett Luciát vártak, hogy ilyen módon kössék össze a hagyományos Luca-napi felvonulást és a világrekord megdöntésének kísérletét.

A különleges eseményre már hetekkel, hónapokkal ezelőtt lehetett jelentkezni. Az előzetes regisztrácót lezárva tízezer embert vártak a szervezők a hídhoz. A résztvevők a Guinness által jóváhagyott világító karkötővel vonulhattak. Csak őket számlálták meg, csak ők számítottak bele a menetbe.



Természetesen egy ilyen nagy tömeg szállítását meg kell szervezni. A helyi közlekedési vállalat buszok sokaságával vett részt az emberek utaztatásában. Nemes egyszerűséggel a járművekre csak annyit írtak ki: „Világrekord.”



Hála a gondos szervezésnek, a nem mindennapi helyszínnek és a lelkes tömegeknek, a kísérlet sikerrel zárult, Sundsvall megdöntötte a fáklyásmenetben résztvevők számának világrekordját. Tízezer embert regisztrált a Guinness, de becslések szerint tizennégy-tizenötezren lehettek. A média nagy örömmel számolt be az eseményről, a helyi sajtó nem győzte hangoztatni, hogy Göteborgban is próbálkoztak pár évvel ezelőtt, de ott kudarcot vallottak.




A kötelesség más irányba hívott aznap délután, de az esti, hagyományos Lucia ünnepségen volt alkalmam részt venni. Életemben először.

Negyvenöt perccel az ünnepség kezdete előtt kígyózó sor fogadott a Gustav Adolf Templomnál. A svédek rezzenéstelen arccal, fegyelmezetten álltak sorban a mínuszok ellenére, majd amikor fél hatkor megnyittatott, nyugodtan sétáltak be. Tülekedésnek, lökdösődésnek és préselődésnek nyoma sem volt. A nagy templom megtelt, de mindenki talált helyet.

Pontban hat órakor elkezdődött az ünnepség. A gyertyakoronás Lucia és kísérete a hagyományos Santa Lucia énekkel vonult be a templomba.

A Lucia-menet a templomi kórussal és zenészekkel kiegészítve nagyszabású ünnepi koncertet adott. A műsor Luca-napi és karácsonyi dalokból állt. A pap néhány szóban a fényről beszélt, ami úgy őrizhető meg a legjobban, ha mi magunk is sugározzuk. Majd Lucia megkapta a hagyományos ékszert. Minden Luciának jár egy nyakláncra fűzött medál évszámmal ellátva, ami igazolja, hogy az adott évben és városban ő személyesítette meg a szentet. Örök emlék ez a lányoknak, évtizedekkel később is örömmel és büszkeséggel gondolnak vissza az év legsötétebb éjszakájára.

Fotó: Hermán Fanni



För sundsvallsborna blir årets Luciadag minnesvärd. Innevånarna förberedde sig inte bara för den vanliga festen men också för ett världsrekordsförsök.

Staden bestämde sig att de skulle slå rekordet, de flesta deltagare i ett fackeltåg (3690 pers., Jakarta, Indonesien, året 2011). Tågets väg var självklart: deltagarna skulle gå över den nya Sundsvallsbron som blev klar nu.

Man förväntade många Lucior med ljus på det stora evenemanget. På sådant sätt kunde man binda ihop det traditionella Luciafirandet med världsrekords- försöket.

Folk kunde anmäla sig till det speciella arrangemanget veckor och månader i förväg. Enligt registreringen väntade man tiotusen personer till bron. Deltagarna fick ett plastarmband som lyste hela kvällen. Guinness räknade bara de som hade bandet på sig. Bara de blev godkända i tåget.
Naturligtvis måste man lösa hur man transporterar så mycket folk. Det lokala kollektivtransport företaget (din tur) hjälpte med detta. Skylten på bussarna gav tillräcklig information. Där stod bara: ”Världsrekordet.”

Tack vare den utmärkta organisationen, den fantastiska promenadvägen och det entusiastiska folket, lyckades försöket. Sundsvall slog rekordet, de flesta deltagarna i ett fackeltåg. Guinness registrerade tiotusen människor, men man gissar att fjorton-femtontusen personer deltog i tåget. Medierna rapporterade om evenemanget med stor glädje. Den lokala pressen betonade att det var ett försök i Göteborg några år sen som misslyckades.

Jag hade andra plikter under världsrekordet, men jag deltog i det traditionella Luciafirandet på kvällen första gången i mitt liv.

Fyrtiofem minuter innan festen började, väntade en lång kö utanför GA-Kyrkan. Trots minusgraderna stod svenskarna i kö i lugn och ro. När porten öppnades halv sex, promenerade de in utan att knuffas och trängas. Alla hittade plats i den stora kyrkan som blev fullsatt.

Exakt klockan sex började firandet. Lucia med sin ljuskrona och sina tärnor tågade in i kyrkan medan de sjöng den traditionella Sankta Lucia sången.

Lucia, tärnorna, kyrkokören och orkestern gav en stor och högtidlig konsert. Programmet stod av Lucia och julsånger. Prästen sa några ord om att man kan bevara ljuset om man själv reflekterar det. Sen tog Lucia emot det traditionella smycket. Alla Lucior får en medaljong på halsband med datum som bevisar att hon var Lucia i nämnda staden och år. Det är ett evigt minne för flickorna som tänker tillbaka på årets mörkaste natt med glädje och stolthet efter många årtionden.

2 megjegyzés:

  1. Lucky 15 Casino Bonus Code - JtmHub
    Lucky 여수 출장마사지 15 Casino bonus codes - Sign up and 수원 출장안마 play today. ➤ 20 No Deposit 하남 출장안마 Free Spins on Mega 사천 출장마사지 Moolah ✓ With JTM Hub you can get 100% up to $500 용인 출장마사지 + $

    VálaszTörlés