2014. augusztus 23., szombat

Lakóautóval az Anyukám Mondta étterembe (Lakóautóval Európában, második rész) // Med husbil till restaurangen Anyukám Mondta (= "Min mamma sa") – Med husbil i Europa, andra delen

Az utóbbi időben egyre gyakrabban jelentek meg cikkek és beszámolók egy encsi étteremről. Vajon mit tudnak ők ott, a szlovák határ közelében, hogy a pesti ember hajlandó egy ebéd miatt oda-vissza négyszáz kilométert levezetni?

Nem hagyott nyugodni a dolog, én is ki akartam próbálni az Anyukám Mondta Éttermet. Az előkészületeket még itt, Svédországban megtettem. Már világos volt a nyári tervünk: Lengyelországon és Szlovákián keresztül vezet az utunk Budapestre, miért ne tehetnénk egy kis kitérőt? Kempinget nem találtam a környéken, a legközelebbi panzió is túl messze van. Gondoltam egy nagyot és az illetékesekhez, vagyis az Anyukám Mondta Étteremhez fordultam és megkérdeztem tőlük, hogy a lakóautónkkal ott éjszakázhatnánk-e a személyzeti parkolóban. A választ hamar megkaptam Dudás Szabolcstól, az étterem egyik tulajdonosától: semmi akadálya, hogy náluk táborozzunk, várnak minket szeretettel, csak időben foglaljunk asztalt.

Így is tettünk. Amikor már tudtuk, hogy mikor érkezünk, felhívtuk őket Krakkóból. A Tátrán keresztül haladtunk a célunk felé, Kassától délre már egyenes út vezetett az étteremhez. Leparkoltunk a megbeszélt helyen és a foglalt időpontban beléptünk az Anyukám Mondta kapuján.

Az étterem kívülről „semmi különös.” Egy földszintes sarokház fehérre mázolva. Talán a titok egyik nyitja ez lehet. A hely nem hivalkodik, hanem vállalja, hogy Encs része, természetes módon belesimul az utcai látképbe. Aki betér hozzájuk, az úgyis megtapasztalja, mit tud az Anyukám Mondta.

Anyukám Mondta bejárat // ingång

A másik tulajdonos, Dudás Szilárd fogadott bennünket a teltházas étteremben és ő volt segítségünkre egész este. Mivel az autó biztonságban parkolt, így bátran fordulhattunk hozzá az ital ügyében is. Természetesen a ház borát választottuk. Az anyukám mondtás címkével ellátott Bolyki Ördöngős hamar a pincéből az asztalunkra került.


Bolyki ördöngős, Anyukám mondta

Az étterem kínálata csodás kevercse az olaszos és a zempléni-magyar ízvilágnak. A Dudás testvérek Olaszországban kezdték a pályafutásukat, nem csoda, hogy hazahozták, amit érdemesnek tartottak.

Kezdetnek választottunk egy kis „ízelítőt a kamrából.” Különféle olasz sonkákból és egyéb ínyencségekből válogathatunk háromfélét egy tányérra. Külön kiemelném a gorgonzolakrémet, ami nem csak engem, de az élettársamat is egycsapásra levette a lábáról.

Dudás Szabolcs, Anyukám Mondta

Ha fellapozzuk a főételeket, akkor szép számmal találunk pizzákat is a kínálatban. Az Anyukám Mondta Étterem pizzériaként indult, ami kézenfekvő a tulajdonosok olaszországi tapasztalatai után. Szívesen megkóstoltam volna valamelyik különlegességet, de végül a „kacsazsúr” névre hallgató főételt választottuk mindketten. Kacsacombot, kacsamellet és kacsamájat, mellé káposztás derelyét tálalt fel nekünk Szilárd. Ezeken sorok gépelése közepette nagyokat nyelek, gondolatban újra átélem-átérzem az ízvilágot.

Kacsazsúr // Ankatallrik

Az Anyukám Mondta vezérmotívuma, hogy kiváló minőségű alapanyagokat használnak a világ minden tájáról, de lehetőleg helyből. Mindenki azon dolgozik, hogy a vendégek otthon érezzék magukat az étteremben. Nincs feszengés, nincs fölösleges pucc. Pontosan ezt jelképezi a szerény sarokház, ami nem lóg ki az encsi épületek közül.

Anyukám Mondta

Az étteremben körbepillantva ugyanezt az egyszerűséget veszem észre. A pincérek nem frakkban, hanem mutatós, anyukám mondtás pólóban szolgálnak fel. Mi is hagyjuk otthon a túlzottan elegáns ruhákat! Itt az ételeké és a kedves, családias vendéglátásé a főszerep.

Dudás Szilárd & Dudás Szabolcs, Anyukám Mondta


A kávé is Anyukám Mondta alapelvekkel és módszerekkel készül, szívvel-lélekkel. Ezt a mennyei harmóniát láttam viszont az élettársam arcán. A kávé mellé egy kis konyak is dukált, szakszerűen szervírozva.
Jómagam egy ribizlis süteményt rendeltem. A desszertbor tekintetében Szilárdra bíztam magam. Külön felhívta a figyelmemet, hogy a bort csak az édesség elfogyasztása után kortyolgassam, hiszen nem azonos a kettő cukortartalma.

Anyukám Mondta

A desszert után itt volt az ideje, hogy fizessünk és visszabattyogjunk a kivételes táborunkba. Az árszínvonal pénztárcafüggő, de annyi bizonyos, hogy drágább és rosszabb étterem bőven akad. A pénzünkért kiváló és egyedülálló ételeket kaptunk, valamint kedves és profi vendéglátásban volt részünk.
Amikor elbúcsúztunk, a felszolgálók jó éjszakát kívántak és remélték, hogy az alkalmi kemping megfelelő lesz számunkra. Ehhez kétség nem fért, jól aludtunk az étterem udvarában.

Azóta bárkinek mesélünk a nyaralásról, az Anyukám Mondta mindig központi téma, visszük a hírüket Magyarországtól Svédországig.



Anyukám Mondta logó



Nuförtiden har jag hört och läst mycket om en restaurang som ligger i en liten stad i nordöstra Ungern, Encs. Jag undrade vad de gör vid den slovakiska gränsen, så att folk från Budapest kör 20 mil bara för att äta lunch. (Allt finns i Budapest, är det ovanligt, att folk åker utanför stan för att besöka en restaurang.)

Budapest - Encs

Eftersom jag blev nyfiken ville jag prova restaurangen Anyukám Mondta. Förberedelserna gjorde jag här, i Sverige. Vår sommarplan var redan klar: vi åker till Budapest genom Polen och Slovakien, så vi kan vika av till österut lite grann för att besöka restaurangen. Jag hittade ingen camping i närheten och det närmaste pensionatet ligger på för långt avstånd. Så jag bestämde mig att skriva ett mejl till restaurangen och fråga dem om vi kan parkera en natt med husbilen på deras personalparkering. (Det finns nästan inga ungerska husbilar, så jag tror att det var ett ovanligt önskemål.) Szabolcs Dudás, en av ägarna svarade snabbt: att det går bra att parkera hos dem, vi är välkomna men han rekommenderar att boka bort så fort som möjligt.

Vi gjorde så. När vi visste när vi skulle komma fram, ringde vi dem från Krakow. Vi åkte dit genom Tatrabergen, efter Kosice var det raka vägen till restaurangen. Vi parkerade på deras parkering och vi gick in genom Anyukám Mondtas port på den bestämda tiden.

Restaurangen är ”inget speciellt” från utsidan. Byggnaden är ett envånings hörnhus som har vitmålade väggar. Det kan vara deras hemlighet till framgångarna. Restaurangen ser ut som ett helt vanligt hus i Encs, för de vill delta i den lilla stadens liv och till detta behövs det ingen spektakulär byggnad. Den som besöker restaurangen, får ändå veta vad Anyukám Mondta kan.

 Den andra ägaren, Szilárd Dudás hälsade oss välkomna på den fullsatta restaurangen och han hjälpte oss hela kvällen. Eftersom bilen stod på parkeringen, kunde vi välja de drycker som rekommenderades till maten. Naturligtvis valde vi husets vin. En flaska Bolyki Ördöngős med restaurangens egen etikett kom genast från vinkällaren till vårt bord.

Restaurangens maträtter är en blandning av de italienska och lokala, ungerska smakerna. Bröderna Dudás började sin karriär i Italien, så det är inte märkvärdigt att de tog med hem det som de tyckte om.
Först ska vi ta ett litet ”smakprov från skafferiet.” Till förrätt kunde man välja tre olika saker från menyn. Allt från olika italienska skinkor till andra läckerheter. Jag måste speciellt nämna en gorgonzola crème, vilken vi båda beställde, helt fantastisk.

Om man kollar på huvudrätter i menyn, hittar man många olika pizzor. Anyukám Mondta var en pizzeria i början, vilket man kan förstå efter de erfarenheter som ägarna fick i Italien. Jag funderade över att äta en pizza, men till slut valde vi en ankatallrik med anklår, ankbröst, anklever och deg gjord av potatis fylld med söt kål. Medan jag skriver de här raderna, sväljer jag mycket för jag känner smakerna i munnen igen.

Anyukám Mondtas ledmotiv är att de använder råvaror med god kvalitet från hela världen, men om det går, handlar de lokalt. När man sitter i restaurangen känner man att de verkligen arbetar för att gästerna ska trivas och känna sig hemma. Deras enkla hörnhus symboliserar exakt den här tanken, byggnaden är inte annorlunda som alla andra enkla hus i Encs.

Samma gäller servitörernas kläder: de har ingen frack på sig, de serverar mat i en snygg tröja som har restaurangens logo. Man ska lämna de för eleganta kläderna hemma! Här spelar maträtterna och den vänliga familjära stämningen huvudrollen.

Kaffet är gjort efter Anyukám Mondtas värderingar, alltså med kropp och själ. Denna himmelska harmoni såg jag på min sambos ansikte när han serverades kaffet tillsammans med en liten cognac.
Jag beställde en rödvinbärkaka som efterrätt. Angående dessertvin lät jag Szilárd välja. Han rekommenderade mig att smaka vinet efter att jag åt upp kakan, för de har inte samma sockerhalt.

Sen var det dags att betala och promenera tillbaka till vår speciella camping. Om en restaurang är billig eller dyr, beror på hur mycket pengar man har i plånboken. Men det finns dyrare och samtidigt sämre restauranger. För pengarna får man utmärkt och unik mat här, vänlig och professionell service.

När vi tog avsked, önskade servitörerna god natt och de hoppades att den tillfälliga campingen blir passande för oss. Så blev det, vi sov gott på restaurangens gård.

När vi berättar om vår semester, pratar vi alltid om Anyukám Mondta. Vi har rekommenderat det från Ungern till Sverige många gånger.

3 megjegyzés: