Színházat építünk, társadalmat építünk / Vi bygger teater, vi bygger samhälle

Képzeljünk el egy hegyet a város tövében, erdővel, sziklákkal, egy-két muzeális kis házzal.

Norra Berget

"Itt júniusban színház lesz!" - mondták a svédek. Itt? Rét, vadvirágok, pillangók.
Erről valahogy az ismert Örkény anekdota jutott eszembe. De ezúttal nem így "folytak" a dolgok.

Május eleje óta szinte napról-napra lehetőségem nyílt figyelemmel kísérni, hogy születik A Színház. Hogyan kell amatőr színészekkel és ifjú segítőkkel művészetet teremteni. Minden olajozottan működik, profi körülmények között, a díszletet hivatásos színházak is megirigyelhetik. De mindez csak váz, amibe a résztvevők lelkesedése lehel életet. A próbákon és az előadásokon mindenki a saját szabadideje terhére vesz részt. Idáig talán semmi különös, hiszen a színház időigényes hobbi. De a színészek nem csak felvonulnak a színpadra, hanem részt vesznek az előkészületekben, a színpad, a nézőtér megépítésében, az előadás körüli teendőkben is. Hány segítő kéz kell a festéshez, csavarozáshoz, a lovak istápolásához? Nem tudom, de voltunk elegen, a feladatokra önként jelentkeztek a résztvevők. Nem kellett arra várni, hogy majd valaki megcsinálja, mindenki ott segített, ahol tudott (igen, mint az úttörő). Egy, közös cél lebegett a szemünk előtt: színházat építeni. Mindez csak az élvezet kedvéért, fizetést senki nem kap érte. Sok feladat adódik egy ilyen nagy vállalkozásban, többek között etetni, itatni azt a több, mint háromszáz nézőt, akik megnézik az előadást. Minden alkalommal jön legalább öt-hat önkéntes, többségében kamasz, akik iskola után, illetve most már a nyári szünet rovására dolgoznak a kávézóban. Ingyen. Év közben ők is próbálnak, fellépnek színházi csoportokban, most pedig részt vehetnek a kulisszák mögötti teendőkben. Ez sokszor kifejezetten prózai tevékenységeket takar, úgy mint mosogatás, kávéfőzés... Egyúttal felelősség is hárul rájuk, mert alkalmuk nyílik pénzzel dolgozni. Önálló munkát, szabadságot kapnak, amikor progamfüzetet, jegyeket árulnak. Senki nem áll a sarkukban és nem ellenőrzi őket, hogy koronára pontosan stimmel-e a bevétel. A vezetés megbízik bennük, a fiatalok pedig mindent kihoznak magukból. Mikor már körvonalazódtak a feladatok, mindenki tudta a maga dolgát, kérés, noszogatás nélkül tette, amit kell. Segítjük egymást, partnerek vagyunk, együtt építjük fel az előadást estéről-estére.

 Azt láttam eddig, hogy ez a bizalom az élet egyéb területén is létezik. Apró dolgokra gondolok most, amelyek megkönnyítik a mindennapokat.
Például a szupermarketben lehetősége van a vásárlónak önnállóan beszkennelni a kívánt árut, amikor kosárba teszi, majd a kijáratnál kártyával fizet és távozik. Nincs sorbanállás a pénztárnál, egyedül intéz mindent a vevő. Véletlenszerűen előfordulhat ellenőrzés, és volt már példa, hogy valaki visszaélt a rendszerrel, de alapvetően létezik a bizalom. Ha a vásárlás egyszerűbb, az ember szívesebben és gyakrabban tér be a boltba. Másrészt nem hiszem, hogy kevesebb pénztárost vesznek így föl, de az biztos, hogy kisebb teher van rajtuk.
Továbbra is bizalom: a temetőben, a vízcsapnál áll egy öntözőkanna, ami az odalátogatók kényelmét szolgálja. Ez a kanna mindig ott van, közös, tehát mindenkié. Nem viszi el senki.
Az emberek lépten-nyomon bizalmat adnak és kapnak, a rendszer működik. Véleményem szerint ez Svédország sikerének az egyik titka.

Tänk er, ett berg i stan med skog, stenar och några gamla hus från 1700 talet. 

"Här ska vi spela teater i juni!" - sa svenskarna. Här? Det finns hage, vilda blommor, fjärilar och ett oräkneligt antal mygg.

Från början av maj kunde jag uppleva hur föreställningen växte fram. En massa ungdomar kom och hjälpte till med saker runt föreställningen. Allt funkar jättebra, scenografin skulle vara perfekt också för en professionell teater. Men det är skådespelarna, de som medverkar, de fyller pjäsen det med liv. Alla skådespelare deltar i repetitioner och föreställningar på sin fritid. Det är kanske inte konstigt, för teatern som hobby kräver mycket tid. De spelar, men de byggde också scenen, läktaren osv. Hur många hjälpande händer behövs för att måla, skruva, sköta hästarna? Jag vet inte, men vi var många, alla hjälpte frivilligt. Vi hade ett gemensamt mål: att bygga teater. Det är bara för nöjes skull, man är inte betald för att spela eller jobba där. 

Det finns mycket att göra i ett sådant stort projekt, till exempel leverera mat och dryck för mer är än trehundra människor som tittar på föreställningen. Varje gång kommer minst fem-sex volontärer, mest tonåringar, som kom efter skolan och på sommarlovet för att jobba på caféet. Gratis. Under skoltiden repeterar och spelar de i sin egen tonårsgrupp och nu har de möjlighet att arbeta bakom kulisserna. Oftast betyder det ganska vanliga sysselsättningar, t.ex. diska eller koka kaffe... Samtidigt får de ta ansvar, när de jobbar med pengar. De får frihet, ett eget ansvar när de säljer biljetter eller programblad. Igen frågar eller kontrollerar de om pengarna stämmer. Styrelsen litar på dem och ungdomarna gör sitt bästa. När arbetsuppgifterna blev utdelade, gjorde alla vad det skulle göras utan att någon behöver säga det. Vi hjälper varandra, vi är partners för att bygga föreställningen varje gång. 

Min erfarenhet är att förtroendet existerar också i andra delar i samhället. T.ex. på affären kan man scanna varorna själv sen betalar man med kort. Man behöver inte stå i kön, man gör allt själv. Ibland blir man kontrollerad vid kassan. Det finns någon eller några som missbrukar systemet, men det fungerar ändå. Om det är enklare att handla mat, man går dit gärna och oftare. Jag tror inte att affärerna sparar med arbetskraften, men kassörers jobb blev lättare. 

Förtroendet igen: På kyrkogården står en kanna vid vattenkranen, som är i besökandes tjänst. Den där kannan är alltid där, så alla kan använda den, men ingen tar den med hem.

Man ger och får förtroendet varje ställe, jag tror att det är en viktig del i Sveriges framgång.