Színház vagy valóság? // Teater eller verklighet? #Låtkainatstanna

Idén tavasszal is nagy volt a nyüzsgés a helyi amatőr színház, a Kvartersteatern háza táján. Ugyanis nyolcadik éve rendezték meg a Fiatalok Színházi Fesztiválját Sundsvallban. 130 tizenéves játszott hét különböző darabban, kilenc napon keresztül, folyamatos telt ház mellett. Akik éppen nem szerepeltek a Konsertteatern színpadán, azok egymás előadásait nézték, vagy belépőjegyet árultak, illetve a büfét vezették. Továbbá két bulit is szerveztek a fesztivál nyitása és zárása alkalmából. A tizenévesek magas színvonalú és vicces műsorral örvendeztették meg a stábot. Lehetőségem volt besegíteni a fesztivál körüli teendőkbe, amit az ifjak a saját „Oscar gálájukon” honoráltak. Nagyon büszke vagyok a tőlük kapott díjra, hiszen nincs annál értékesebb, őszintébb és kedvesebb, mint amikor egy csapat tinédzser ismeri el az ember munkáját! Köszönöm, srácok!

Az élettársam nem csupán a fesztivál szervezésében vállal oroszlánrészt évről évre, de csak úgy, mint a többi ifjúsági vezető, ezúttal is saját darabjával lepte meg a diákcsoportját. Az írás kilenc évvel ezelőtt született, egy valós újságcikk alapján: a bevándorlási hivatal (Migrationsverket) munkatársai pezsgőt bontottak, miután sikerült kiutasítaniuk az országból egy orosz családot. A színműben a háború elől menekülő anyuka és három leánygyermeke Svédországban talál menedéket. A testvérek kitűnően tanulnak az iskolában, egyikük a szerelmet is megtalálja osztálytársa személyében, aki épp a rendőrfőnök fia. A család hiába élt hosszú évek óta Svédországban, a bevándorlási hivatal mindvégig nem határozott az ügyükben, de most azonnali hatállyal kiutasítják őket az országból. Az anyuka és a lányok ismét menekülnek, a rendőrfőnök igyekszik nekik segíteni. A lányok osztálytársai tüntetést szerveznek, de hiába, a családot végül kitoloncolják. A Migrationsverket dolgozója elégedetten ünnepel a pezsgővel a darab végén.

Balról jobbra: a rendőrfőnök (Adrian Wahlström), Bengtsson közrendőr (Jonathan Norberg) és a bevándorlási hivatal dolgozója (Hanna Lind).

Néhány fiatal néző könnyes szemmel távozott az előadás után. Kiderült, hogy az egyik osztálytársukkal épp az történik, ami a darabban: Karina és édesanyja négy évig élt Svédországban, de most megkapták a kiutasító határozatot. Karina folyékonyan beszél svédül, gimnáziumban tanul. A Migrationsverket-nek négy évig nem sikerült pontot tenni az ügy végére, de most, hogy Karina betöltötte a 18-at, érdekes módon felgyorsultak az események. Gondoljunk bele, hogy mennyi minden történik egy kamasszal 14 és 18 éves kora között a saját környezetében is, nemhogy egy másik országban! Karinának itt vannak a barátai, itt folyik az élete, itt tervezte a jövőjét, ráadásul a testvérei Svédországban maradhatnak (forrás: Dagbladet). A lány barátai és osztálytársai nem hagyták annyiban a dolgot és tüntetést szerveztek a város főterére. A fiatalok, akik tegnap még a darabban szerepeltek, ma a való életben is felemelték a szavukat a döntés ellen. Sokadmagukkal vonultak a bevándorlási hivatal épülete elé tiltakozni. Én is velük tartottam, mert úgy láttam, hogy a Migrationsverket dolgozói több esetben hozzáértés és gondolkodás nélkül hoznak meg olyan döntéseket, amelyek más emberek egész életére kihatnak. Elég, ha csak a magam ügyét említem (nem tudták, hogy Magyarország az EU tagja, fogalmuk sem volt, milyen papírokat kell kitölteni), de másoknak is okoztak problémát a nemtörődömségükkel.

Karina esete megmutatta, hogy a mai tizenévesek képesek és hajlandóak élni a demokrácia által biztosított eszközökkel, hogy kiálljanak a társuk mellett. A társadalom felelős tagjaként nem hagyják, hogy a fejük fölött határozzanak a hatóságok. Hajrá, fiatalok, hajrá Karina!

#låtkarinastanna

#låtkarinastanna

Den lokala amatörteaterföreningen Kvartersteatern arrangerade som vanligt Ung teaterfestival. I år var det för åttonde gången. 130 tonåringar spelade sju olika pjäser på Konsertteatern. Festivalen drog fullsatta salonger i nio dagar. De som inte stod på scenen för tillfället, tittade på varandras föreställningar eller arbetade i caféet eller sålde biljetter. Dessutom organiserade ungdomarna två fester, en för att öppna och en annan för att avsluta festivalen. De som arrangerade underhöll de övriga med ett skojigt program på hög nivå. Jag hade möjlighet att hjälpa ungdomarna i caféet på festivalen, de tackade för hjälpen med ett fint pris på deras ”Oscars gala.” Jag är jättestolt över detta, för det är det mest fantastiska och ärligaste, när man blir hedrat av tonåringar. Tack så mycket, gänget!

Min sambo är inte bara ansvarig för att organisera festivalen varje år, men han som alla andra ledare hade en egenskriven pjäs till sin grupp. Han skrev manuset för nio år sen, detta efter att han läste en tidningsartikel: Medarbetarna på Migrationsverket öppnade champagne efter att de lyckades utvisa en rysk familj från landet. I pjäsen flydde en mamma med sina tre döttrar från kriget till Sverige. Syskonen är duktiga i skolan, en av dem hittar kärleken, när hon blir förälskad i polischefens son. Trots att familjen har levt många år i Sverige, har de inte fått uppehållstillstånd, men till slut fick de utvisningsbeskedet. De måste lämna Sverige så fort som möjligt. Modern och döttrarna flyr igen och polischefen försöker hjälpa till dem. Syskons klasskamrater organiserar en demonstration mot beskedet, men familjen blev utvisad ändå. Till slut firar migrationsverkets medarbetare nöjd med en flaska champagne.

Några ungdomar från publiken gick hem med tårar i ögonen efter föreställningen. Jag fick veta, att det händer det samma sak med en av deras klasskamrat nu som det var i pjäsen: Karina och hennes mor har bott i Sverige fyra år och de har blivit utvisad nu. Karina kan svenska flytande och studerar på gymnasiet. Migrationsverket kunde inte avsluta ärendet på fyra år, men när Karina fyllde arton, fick de beslutet på något konstigt sätt. Tänk hur mycket upplever en tonåring i sin egen omgivning mellan 14 och 18, det gäller ännu mer i ett annat land. Karina har sina kompisar, sin framtid och sitt liv, som hon planerade här. Dessutom hennes syskon kan stanna i Sverige (källa: Dagbladet). Karinas vänner och klasskamrater accepterade inte Migrationsverkets beslut och de organiserade en demonstration på torget. Ungdomarna som spelade föreställning igår, protesterade i verkligheten idag. De tågade till Migrationsverket för att demonstrera mot beskedet. Jag följde med, för jag själv upplevde att Migrationsverket beslutar utan kompetens och tankar i ärenden som påverkar en annan människas hela liv. Till exempel min egen situation: Migrationsverket hade ingen aning om att Ungern är ett EU land, de visste inte vilka papper skulle fyllas i, men jag känner till flera helt rubbade fall.

Karinas situation bevisade att ungdomarna av idag kan och vill använda demokratiska instrument för att kämpa för sin rätt. Som ansvariga medborgare i samhället tillåter de inte att myndigheterna fattar beslut som de själva anser vara felaktiga och orättvisa utan de använder sin demokratiska rätt att säga ifrån. Heja ungdomar, heja Karina!

Skandinávok egymás között // Skandinaverna sinsemellan

Néhány hete egy norvég hölgy látogatott el Sundsvallba, hogy meséljen a jegesmedvék földjéről, Spitzbergákról (Svalbard). Az előadás norvégul zajlott.
- Te tudsz norvégul? – kérdezte anyukám meglepődve, amikor beszámoltam neki a programról egyik Skype beszélgetésünk során.
- Nem, nem tudok, de ha odafigyelek, akkor elég jól megértem. – válaszoltam.

Írásban egyszerű a helyzet, egy svédül tudó hamar kibogozza, mi áll egy norvég vagy dán szövegben.
De az élőbeszéd összetettebb: ha egy svéd és egy norvég egymással diskurál, akkor mindegyik a saját anyanyelvét használja, mégis megértik egymást. A legtöbb szóra rá lehet jönni, de van néhány eltérés, ezeket ismeri a másik fél. Általában próbálják egymás helyzetét megkönnyíteni és a nyelvjárást háttérbe szorítva, érthetően kifejezni magukat, hogy a „kedves rokon” tudja őket követni. A felek nem egyenrangúak: a svédeket minden skandináv megérti, de ők maguk csak a norvégok és az artikuláló dánok mondanivalójával tudnak megbirkózni. A norvégok vannak a legjobb helyzetben, ők talán mindenkit értenek. A dánok úgy beszélnek, mintha forró krumpli lenne a szájukban. Ha azt akarják, hogy egész Skandinávia tudja követni a mondanivalójukat, akkor „skandinávul” beszélnek, tehát törekednek az érthető kiejtésre. De a többiek is igyekeznek, a norvégok kerülik a dialektust, a svédek pedig az „éneklést”.

Fölmerül a kérdés: vajon miért vesződnek, ha úgyis mindenki tud angolul, miért nem váltanak át a világnyelvre? A válasz az identitásban rejlik. A skandináv nyelvek egymáshoz való viszonya Stockholmra hasonlít: a hidakon átsétálva könnyűszerrel eljuthatunk a város egyik szigetéről a másikra. A skandináv nyelvek közötti átjárás ugyanígy lehetséges. A skandinávok Skandináviában, netán épp Skandináviáról a legkifejezőbb módon skandinávul tudnak beszélni.

Érdekesség, hogy egy Skandinávián belüli utazás nem számít külföldre látogatásnak. Ugyanígy „családban marad,” ha az északi rokonok egymással poénkodnak. A skandináv viccekben mindig a norvégok a „hülyék,” kivéve, ha ők tréfálkoznak, mert akkor a svédek.

Egy példa:
- Miért megy ki a norvég az erkélyre, ha villámlik?
- Mert azt hiszi, hogy fényképezik.

Ugye ismerős? A „mi” rendőrvicceink ugyanúgy léteznek Svédországban, csak a főszereplő változott meg.
Bárhogy is, ezeket a belső tréfákat félreteszik a skandinávok, ha jön az Euroviziós Dalfesztivál, mert akkor úgyis mindig egymásra szavaznak.

För några veckor sen kom en norsk kvinna till Sundsvall för att berätta om isbjörnarnas land, Svalbard. Hon pratade norska för den svenska publiken. 

- Kan du norska? – Frågade min mamma när jag berättade henne om detta via Skype.

- Nej, det kan jag inte, men jag kan förstå det ganska bra om jag lyssnar ordentligt. – svarade jag.

De som kan svenska, förstår norska och skriven danska ganska lätt. 

Det blir mer spännande i tal: en svensk och en norrman använder sina egna modersmål när de pratar med varandra. Trots detta fungerar samtalet. De förstår de flesta ord, och känner till undantagen.  Båda försöker att underlätta situationen och pratar tydligt, och undviker dialekter för att ”den kära släkten” kan förstå. Situationen är inte samma för alla skandinaver: alla förstår svenska, men svenskarna begriper bara norska och danskarna när de artikulerar. Norrmännen har det bästa läget, de förstår kanske alla. Danskarna pratar som om de hade en het potatis i munnen. Om de vill att hela Skandinavien förstår dem, pratar de ”skandinaviska”, så de försöker att snacka tydligt. Norrmännen undviker dialekter och svenskarna ”sjunger” inte.

Frågan dyker upp: eftersom alla kan engelska, varför de bryr sig om att prata skandinaviska, varför de inte byter till engelska? Svaret måste vara identitet. Förhållandet mellan de skandinaviska språken är likt Stockholm: det går lätt att promenera över broarna från en ö till en annan. Förhållandet mellan de skandinaviska språken är lite lika. Eventuellt skulle Skandinaverna kunna prata om Skandinavien på skandinaviska på detta sätt, liksom med små broar mellan språken. 

Det är intressant, när man åker inom i Skandinavien, räknas det inte som utlandsresa. Det stannar också i ”familjen”, när den nordiska släkten skojar med varandra. I de skandinaviska skämten är det alltid norrmannen som är ”den dumma.” Bortsett från när det är de som berättar vitsen, för de skrattar åt svenskarna. 

Ett exempel:

"Vet du varför norrmännen går ut på balkongen när det blixtrar?"

"Nej!"

"De tror de blir fotograferade."

Det är intressant att samma skämt finns i Ungern, men huvudkaraktären är polisen. 

Hur som helst skandinaverna slutar med de där interna striderna när Eurovision Song Contest kommer, för de alltid röstar på varandra.