Lakóautóval Európában. Raoul Wallenberg nyomában Budapesten (harmadik rész) // Med husbil i Europa. I spåret av Raoul Wallenberg i Budapest (tredje delen)

A lakóautós nyaralás nem csak magáról az utazásról, de a megérkezésről is szól. A nap fénypontja, amikor a táborhelyen leterítjük a szőnyeget, kitekerjük a napellenzőt, fellállítjuk az asztalt, kinyitjuk a székeket és közvetlenül a guruló nyaralónk verandáján hűsölünk, pihenünk, gyönyörködünk a naponta változó kilátásban. Hamar előkerülnek a könyvek is. A mobil könyvtárunkban sorakoznak a kifejezetten lakóautós olvasmányok, melyeket témájuknál és/vagy terjedelmüknél fogva legjobb kempingezéskor olvasni.

Ingrid Carlberg Raoul Wallenbergről szóló vaskos könyve végigutazta velünk Európát. Életem társa nagy érdeklődéssel olvasta a művet. A felmerülő kérdéseiből leszűrtem, hogy az írónő alaposan beleásta magát a magyar történelembe. A könyv természetesen különös hangsúlyt fektet Wallenberg budapesti munkásságának bemutatására. A szerző, mintha csak egy történelmi útikauzt állított volna össze, korabeli térképpel és pontos címmel dokumentálta a svéd diplomata magyarországi szolgálatát. Ez adta az ötletet, hogy budapesti megállónk során menjünk fel a Gellért-hegyre és nézzük meg az egykori svéd nagykövetség épületét, Wallenbergék főhadiszállását. A helyszínre az új, négyes metróval érkeztünk, amelynek kijárata egyenesen a Gellért Szállóhoz vezet. Egy kis kaptató után hamar megérkezünk a pontos címhez. A Pipacs utca sarkán, a Minerva utca 3 a-b szám alatt áll és tanúskodik a villaépület.

Minerva utca // Minervagatan 3 a-b

A kerítésen magyar és svéd nyelvű emléktábla jelzi, hogy Raoul Wallenberg, Carl-Ivan Danielsson és Per Anger svéd diplomaták ezen a helyen kezdték szervezni humanitárius tevékenységüket 1944-ben, melynek során zsidó üldözöttek ezreinek életét mentették meg. Wallenberg a közeli Gellért Szállóból helyezte át a Minerva utcába a székhelyét, de csakhamar a nagykövetség is kicsinek bizonyult a menlevelek kiadásához, így a szomszédos épületbe is beköltöztek.

Emléktábla az egykori svéd nagykövetségnél // Minnestavla på dåtidens svensk ambassad

A közelben lakó Zwackéknak szintén a svéd diplomata intézte el a védlevelet, tehát neki is köszönhető, hogy manapság fogyaszthatunk Unicumot. Ismét javaslom, hogy Wallenberg emlékére a svéd állampolgárok némi kedvezménnyel jussanak Zwackék orvosságához!
Az egykori nagykövetség épületében most lakóház működik. Elvárható lenne, hogy valamelyik felszabaduló lakásban emlékszobát nyissanak.

A könyvben a gettóról és az úgynevezett csillagos házakról is esik szó, így mi is elsétáltunk arra. A túlélők beszámolóiból ismert, hogy jártak ott „a svédek”, Wallenberget is többször vélték felfedezni a delegációban. A gettóban élő zsidó honfitársainkat már a svédek jelenléte is reménnyel töltötte el, bennük bíztak, ha már a saját hazájuk nem vette őket emberszámba.

Természetesen Újlipótvárosba is eljutottunk. Itt voltak a védett házak, tehát a svéd nagykövetség oltalma alatt álltak ezek az épületek, melyekbe Wallenbergék az üldözött zsidókat költöztették. Bár előfordult, hogy a nyilasok ide is behatoltak, de többségében mégis menedékként szolgáltak a vészkorszak idején. Érthető, hogy Wallenbergről utcát neveztek el a városnak azon a részén.

Raoul Wallenberg utca és emléktábla // Raoul Wallenberg gatan och minnestavla 

Budapest szívében, az Erzsébet téren egy új emlékműbe botlottunk bele: fekete gránitpadon álló diplomatatáska R. W. monogrammal. Wallenberg védleveleket tartalmazó táskájának bronzba öntött, eredeti méretű másolata Svédországban és az Egyesült Államokban is megtalálható. A gránitpadon álló kétnyelvű szöveg a svéd diplomata sorsát foglalja össze.

R. W. diplomatatáska emlékmű az Erzsébet téren // R.W. portfölj minnesmärke på Erzsébet torget

1945-ben Raoul Wallenberg szovjet fogságba került és eltűnt. Halálának pontos körülményei ismeretlenek.
A másik két diplomata, Carl-Ivan Danielsson és Per Anger túlélték a második világháborút. Carl-Ivan Danielsson 1963-ban halt meg. 1995 novemberében Per Anger a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetését vehette át Göncz Árpádtól. 2002-ben hunyt el Stockholmban.

Raoul Wallenberg nem akart hős lenni. Svéd diplomataként zsidókat mentett meg a nyilasok kezei közül. Megvédte az egyik magyart a másiktól.

Raoul Wallenberg 1944

När man är på semester med husbil, betyder det inte bara åkandet självt, men också ankomsten. Dagens höjdpunkt, när vi lägger ner mattan på vårt nya resmål, vevar ut markisen, ställer upp bordet, fäller ut stolarna och vi vilar på terrassen till vår rullande sommarstuga och njuter av den varierande utsikten. Vi tar fram böckerna. I vårt rullande bibliotek finns det några tegelstenar till böcker”, som kräver lite tid att läsa.  Det är det lämpligt att plöja igenom dem när man campar. 

Ingrid Carlbergs bok om Raoul Wallenberg reste med oss genom Europa. Min sambo var väldigt intresserad av boken. Hans frågor till mig var ett bevis att författaren grävt sig ner i den ungerska historien. Naturligtvis beskriver boken väldigt detaljerad Wallenbergs uppdrag i Ungern. Författaren dokumenterade den svenska diplomatens arbete med exakta adresser och dåtidens kartor, alltså boken fungerade bra också som en historisk guidebok. Det gav oss idén under vår vecka i Budapest att gå upp på Gellért berget och titta på den gamla svenska ambassaden som var Wallenberg och hans kollegors högkvarter. Vi åkte med den nya tunnelbanelinjen till St. Gellért torget. Utgången från stationen ledde direkt till Hotell Gellért. Efter en liten uppförsbacke kom vi fram till den angivna adressen: Villan står kvar och vittnar om historien på Minervagatan 3 a-b precis vid hörnet av Pipacsgatan. På staketet hänger en minnestavla som visar, att Raoul Wallenberg, Carl-Ivan Danielsson och Per Anger organiserade räddningstjänsten för ungerska judar i det här huset. De räddade tusentals människor under andra världskriget. Wallenberg flyttade till Minervagatan från Hotell Gellért. När huset blev för litet, utnyttjade de också grannhuset för det humanitära arbetet.

Det svenska diplomatteamet delade ut skyddspass till judar i Ungern. Wallenberg räddade grannarna, familjen Zwack på det här sättet, så tack till honom, vi kan fortfarande dricka Unicum, den berömda ungerska likören, som också sägs fungera som medicin. Jag föreslår igen, att de svenska medborgarna skulle få tio procent rabatt, när de vill köpa en flaska. 

Dåtidens ambassad används nu som bostadshus. Man borde faktiskt öppna ett litet museum i huset.

I boken kan man läsa om getton och de så kallade ”stjärniga husen”, där judarna var tvungna att flytta in. Enligt berättelser från överlevande, gick den svenska delegationen dit, de säger att de kände igen Wallenberg. Judarna som levde i gettot, blev fyllda av hopp, när de såg ”svenskarna”, medan deras hemland Ungern inte behandlade dem som människor.

Naturligtvis åkte vi också till en del av Budapest som heter Újlipótváros. Där låg de så kallade skyddshusen som stod under den svenska ambassadens protektion. Judarna flyttade in och kunde bo där relativt säkert, fast de hände att ungerska pilskorsare trakasserade eller rent av anföll. Man blir inte förvånad, att man uppkallade en gata i området efter Raoul Wallenberg.

Vi hittade ett nytt minnesmärke i Budapests hjärta, på Erzsébet torget: på en svart granitbänk står en portfölj med bokstäverna R. W. Det är Wallenbergs väska gjuten i brons i originalstorlek. I den här portföljen hade han skyddspassen. På fundamentet ”bänken” berättar man kort om Wallenbergs arbete och öde. Kopior av minnesmärket finns i Sverige och USA.

1945 blev Wallenberg tillfångatagen av ryska trupper och försvann. Hans exakta öde är fortfarande okänt.

De andra två diplomaterna Carl-Ivan Danielsson och Per Anger överlevde det andra världskriget. Carl-Ivan Danielsson dog 1963. Per Anger tilldelades 1995 en ungersk Förtjänstorden för sina humanitära insatser. Han dog i Stockholm 2002.

• 
  

Raoul Wallenberg ville inte bli en hjälte. Som svensk diplomat räddade han judar från pilkorsare. Han räddade en ungrare från en annan ungrare. 

A kilenc és félmillió olvasó országa // Nio och halvmiljon läsares land

Ma rám köszönt az egyik szomszéd kisfiú a könyvtárban, majd lelkendezve megmutatta, milyen könyveket kölcsönzött ki. Harcoló szuperhősök képei rajzolódtak elém, tisztességesen teleírt oldalak mellett. Megkérdeztem tőle, hogy egyedül szokott-e olvasni, vagy anyu és apu segítségével. A nyolcéves fiú először megdöbbent a kérdésemen, aztán így válaszolt: „Magam szoktam olvasni.”

Nem ő volt az egyetlen gyerek, akit ott láttam: egy egész osztály válogatott kedvére az olvasmányok között. A tanító néni csak a kölcsönzés során felmerülő problémákban segített, hol az olvasójegy hiányzott, hol meg néhány visszahozandó könyv.

A srácok otthonosan mozogtak a könyvtárban. Nem voltak néma csendre kényszerítve, igaz, nem is kiabáltak. Jól érezték magukat.

Svédországban már régen felismerték, hogy nem szabad elriasztani a kisiskolásokat a könyvektől. A felnőttvilág nem erőlteti rájuk a klasszikusokat, hanem a gyerekek maguk választanak olvasmányokat. A cél az olvasás megszerettetése, a könyvtárba járás igényének elültetése a diákokban.

Sundsvallban és környékén tizenkét könyvtár van. Akik nem jutnak el egyikbe sem, azok a városban és a falvakban is megálló könyvesbuszról kölcsönözhetnek. A könyvtári tagság ingyenes.

könyvesbusz

Bokbussen

A svédek főleg kortárs irodalmat és krimit olvasnak, a klasszikusok csak másodlagos szereplői a könyvesboltoknak. Itt aligha lepődik meg egy ifjú olvasó, hogy az író élő ember is lehet.

A helyi újság hetente közöl recenziót az új könyvekről. Decemberben egy teljes oldalon foglalkozott Nádas Péter Párhuzamos történetek című regényével, amely immár svédül is olvasható.



Idag träffade jag en grannpojke på biblioteket som entusiastiskt visade mig, vilka böcker han lånade. Jag såg kämpande superhjältar på bilderna, bredvid dem var det massor av text. Jag frågade honom om han brukar läsa själv eller mamma och pappa hjälper honom. Den åttaårige pojken blev förvånad över min fråga först, sen svarade han: ”jag brukar läsa själv.”

Han var inte det enda barnet som jag såg där: en hel klass valde böcker med engagemang. Fröken hjälpte bara när eleverna hade problem med lånandet, ibland saknades lånekortet, ibland några böcker som de måste lämnas tillbaka.

Ungarna kände sig hemma på biblioteket. De var inte tvungna att vara helt tysta, fast de inte skrek heller. De verkade trivas.

I Sverige är det klart, att man inte skrämmer bort barnen från böckerna. Vuxenvärlden tvingar dem inte att läsa klassikerna, barnen får välja böckerna själv. Det viktigaste är att ungarna ska tycka om att läsa och de har behov att gå på biblioteket.

I Sundsvall med omnejd finns det tolv bibliotek. De som inte kan gå dit, kan låna böckerna från bokbussen, som har hållplatser både i stan och i byarna. Det är gratis att låna, bara man har ett bibliotekskort.

Svenskarna läser oftast samtidslitteratur och deckare. Klassikerna är inte så populära i bokaffärerna. Här blir en ung läsare inte förvånad över att en författare kan vara en levande människa.

Lokaltidningen publicerar recensioner om nya böcker varje vecka. I december skrev Sundsvalls Tidning en hel sida om den ungerska författarens Péter Nádas roman som har titel Parallella historier som kom ut på svenska.

Könyvespolc – Lantos Gábor: 100 nap északon // Bokhylla – Gábor Lantos: 100 dagar i Norden

Régóta tervezek egy könyvajánló rovatot a blogon. Végre eljött az ideje a megvalósításnak.

Sorozatindítónak Lantos Gábor: 100 nap északon c. könyvét szánom. A világot járt sportriporter arra vállalkozott, hogy több, mint három hónapot töltsön északon, méghozzá télvíz idején, 2013. januárja és áprilisa között. Az utazás állomásairól a szerző élőben tudósított a facebookon, bejegyzéseit gazdag képanyaggal illusztrálva.

Egy kis kitérő:

A 100 nap északon-t olvasva egy egészen másik útleírás jutott eszembe, nevezetesen Végh Antal: Északi utakon című könyve a hetvenes évekből. A(z észak) nyugatra vetődött író csak tátotta a száját Svédországban és Finnországban. Manapság az életünket megkönnyítő technika hasonlóan jelen van nyugaton és keleten, csökkent a tárgyi különbség a két régió között. Mégis milyen példát mutat nekünk Svédország továbbra is?

Északon alapvetően bizalommal fordulnak egymáshoz az emberek. Önzetlenül segítenek a másiknak, nem várnak cserébe semmit. Tudják, hogy csak így lehet működtetni az emberi kapcsolatokat, a társadalmat. Mindkét szerzőt váratlanul érte ez a segítőkészség, kedvesség. Megtapasztalták, hogy le lehet ereszteni, nem kell állandóan résen lenni és gyanakodni a felebarátaikra. A két írás között negyven év telt el.

Lantos Gábor a rendelkezésére álló száz nap alatt megfordult Svédországban, Norvégiában,  Dániában, Finnországban, Grönlandon, Izlandon és a Feröer-szigeteken. Magyarországról nézve Skandinávia déli része is északnak számit. Azt el sem tudjuk képzelni, hogy ”feljebb” is van élet. De a szerző nem elégedett meg a ”mediterrán” Oslo-Göteborg-Stockholm-Helsinki vonallal, hanem komolyan véve a célját a valódi északot mutatja be az olvasóknak.

  

Lantos Gábor, a mai kor utazója, természetesen az interneten keresztül foglalta a repülő- és vonatjegyeit, ahogy mi magunk is tesszük. A szállást is a világháló segítségével oldotta meg: a “couchsurfing”, azaz a kanapészörf nevű kezdeményezés által talált fedelet a feje fölé. A házigazdák többségében magyarok voltak, akiknél a szerző nem csak megpihenhetett, hanem egyúttal mindegyikük történetét megismerhette. Szinte nincs olyan szeglete Skandináviának és az északi országoknak, ahova nem vetődött volna el egy-egy magyar. A sok vengéglátó közül nehéz egyet is kiemelni, de számomra talán a legkedvesebb Fogden Barbara, a legészakibb magyar története, aki a Spitzbergákon találta meg a az életcélját, lelki békéjét. Naponta megküzd az elemekkel, fényképez, mer önmaga lenni ott, ahol a helyiek puskával mászkálnak az utcán, mert bármikor feltűnhet egy jegesmedve.

A könyv egyik különlegessége, hogy a szerző a Vasaloppetről is tudósított. A kilencven kilométeres sífutó versenyt minden év március első hétvégéjén rendezik meg a svédországi Dalarnában, Sälen és Mora között. Lantos Gábor együtt izgult a versenyzőkkel, többek között a magyar indulóval is. Bemutatta a háttérben húzódó hatalmas apparátust, írt a versenyhez köthető hírekről, érdekességekről.

Bepillantást nyerhetünk a finn szaunázás rejtelmeibe is. Míg Magyarországon a legtöbb helyen még mindig kötelező fürdőruhában szaunázni, addig Lantos Gábor a klasszikus életformát tapasztalta meg és tette közzé a könyvében: a fatüzeléses szaunában ruha nélkül verejtékeznek a felüdülni vágyók, majd megmártóznak a jeges tóban. Egy északi ember számára ez teljesen természetes, de a magyarok a fejüket csóválva hallgatták a szerző beszámolóját. Bár én csak a szaunázást próbáltam, a csobbanást nem, átérzem Lantos Gábor lelkesedését.

A könyvet olvasva részletes beszámolót kapunk Izlandról, a Feröer-szigetekről és Grönlandról is. Mintha magunk is ott járnánk, mondják a jó útleírásról, mint amilyen a 100 nap északon c. könyv is.

Bár száz nap soknak tűnik, mégsem fér bele minden. Hiányoltam a jégkorongot könyvből, pedig ez itt központi téma, nélküle észak nem lenne ugyanaz.

Szegény Lantos Gábor jól megjárta, amikor átkomponált Tallinnba. Valamiféle ”vedelő járatot” foghatott ki, ráadásul a város sem tetszett ki, túl soknak tartotta a kommunista maradványokat. Ezzel szemben én csak ajánlani tudom a Helsinki – Tallinn kompjáratot, nem volt semmi incidens sem a hajón, sem a városban. Leírhatatlan érzés, amikor a komp beúszik a kikötőbe a jégtáblák között. Számomra szembetűnő volt, ahogyan a skandináv országok árnyéka rávetül Észtországra, egyre kevésbé vannak lemaradva északtól. Közben nem felejtik el a hagyományokat sem, a gazdagon díszített ortodox templomok elvarázsolják a betérőt.

Sajnos a könyvből nem derül ki, mennyire nem igaz a svédekről, hogy iszákosak lennének. A szerzőnek volt alkalma bepillantania egy stockholmi hétvégébe és elhiszem, hogy sok volt neki a látvány. De a svédek csak ilyenkor engednek meg maguknak mindent. Hét közben szinte semmit, vagy csak nagy nagyon keveset fogyasztanak.

A szerző nemtetszését fejezte ki az északi országok bevándorlási politikájával kapcsolatban. Nehezményezte, hogy a thaiföldiek is megtalálták a számításukat vikingföldön. Bár nem örült annak, hogy thai étkezdék nyíltak Skandináviában, egyúttal büszkén számolt be a magyarok vezetése alatt álló étteremről és általában a magyarok sikereiről északon. Lehet és kell is beszélni a bevándorlásról, de teljeskörűen és részrehajlás nélkül.

Elmondhatom, hogy Lantos Gábor megtalálta, miben rejlik észak lényege:

„Körbenézek a fedélzeten. Csupa kisimult arcú ember ül körülöttem. Ezt amúgy mindig megfigyeltem, amikor északon utaztam. Nincsenek zörgő közérteszacskók, nincs tülekedés, idegeskedés. Ha valaki három percig veszi le a kabátját, mögötte a sor türelmesen vár. Itt felesleges sietni.”

Érdemes lenne megjelentetni egy svéd (vagy más északi nyelvű) fordítást, mert úgy láttam, érdekli az északi embereket, hogy máshol a világban miképpen gondolkodnak róluk.

Továbbá várom a folytatást, mondjuk "100 nyári nap északon" címmel. Biztos vagyok benne, hogy nagy sikere lenne.

Jag har sedan länge funderat över att starta en bokrekommendations avdelning i bloggen. Äntligen är det dags att förverkliga det. Först tänkte jag presentera en ungersk bok av Gábor Lantos: 100 dagar i norden. Den beresta ungerska sportjournalisten fullgjorde en stor uppgift: han tillbringade mer än tre månader i norden till på vintern 2013, från januari till april. Han rapporterade om resans etapper direkt på sin facebook sida, med bifogat rikligt bildmaterial.

En liten avvikelse:

100 dagar i norden påminde mig en helt annan resebeskrivning som var skapad på 70-talet av en ungersk författare. Han som lyckades hamna i Skandinavien. Nuförtiden finns samma, vardagliga teknik både i väst och öst, på det sättet är skillnaderna ganska små. Men vad är det för exempel som Sverige visar oss fortfarande?

I norden anförtror sig folk mycket till varandra. De hjälper varandra oegennyttigt, utan att förvänta sig någonting tillbaka. De vet att förhållanden mellan människor och samhället själv kan fungera bara på det här sättet. Båda författarna blev förvånade över hjälpsamheten och snällheten som de fick uppleva i norden. De kände att de kan slappna av, och inte behöver misstro andra hela tiden att någon kanske försöker lura dem. Mellan de två böckerna var det fyrtio år.

Gábor Lantos besökte Sverige, Norge, Danmark, Finland, Grönland, Island och Färöarna i hundra dagar. Från Ungerskt perspektiv verkar ”norr” vara södra delen av Skandinavien. Man kan inte tänka att det finns liv ännu mer norrut. Författaren själv stannade inte vid det

”medelhavsliknande” Oslo-Göteborg-Stockholm-Helsingfors linjen, men han tog sitt arbete seriöst och visade oss den riktiga Norden.

Gábor Lantos, som är nutidens resande, bokade sina flyg- och tågbiljetter genom internet. Som vi själva brukar göra. Han löste boendet på samma sätt, han hittade tak över huvudet genom initiativet “couchsurfing”, alltså soffsurfing. Husvärdarna var mest ungrare. Författaren kunde inte bara vila hos dem, men han kunde lära känna deras historier samtidigt. Det finns nästan inget hörn i Skandinavien eller i Norden där det inte bor några ungrare. Det är svårt att nämna den bästa anekdoten, men för mig är det kanske den käraste historien av Barbara Fogdens som är den mest norrboende ungraren. Hon hittade sitt livsmål och sin själsfrid på Svalbard. Hon kämpar mot elementen varje dag, fotograferar, försöker att vara sig själv när lokalbefolkningen går på gatan med gevär för isbjörnarna kan dyka upp när som helst.

En av bokens märkvärdigheter är att författaren rapporterade från Vasaloppet. Det är en nittio kilometers längdåkningstävling på skidor mellan Sälen och Mora i Dalarna, Sverige. Loppet genomförs första helg i mars varje år. Gábor Lantos hejade på de tävlande, bland annat den ungerska deltagaren. Han skrev om personalapparaten som jobbade i bakgrunden och han berättade olika historier, intressanta detaljer om tävlingen.

Vi kan göra en lite inblick i finska bastuvanor. Det är obligatoriskt att basta i baddräkt på nästan alla ställen i Ungern, upplevde Gábor Lantos den klassiska metoden: man badar vedeldad bastu naken, sen kliver man ner i den iskalla sjön. För en nordisk människa är det helt naturligt, men ungrarna lyssnade på författarens berättelse med skakande huvuden. Fast jag har provat att basta, har jag inte badat i den iskalla sjön, förstår jag hans entusiasm.

Författaren berättar detaljerat om Island, Färöarna och Grönland i boken. Som om man vore där – skulle man kunna säga, om den bra resebeskrivning som 100 dagar i norden är.

Fast hundra dagar verkar vara mycket, går det inte att berätta allt. Jag själv saknade ishockey, vilket är en viktig del av den skandinaviska kulturen.

Stackars Gábor Lantos råkade illa ut på färjan mellan Helsingfors och Tallinn. På båten söps det kopiöst och till på köpet var Tallinn en besvikelse.  Enligt honom finns det för mycket rester av kommunismen i Tallinn. Men jag själv kan rekommendera färjan mellan Helsingfors och Tallinn. Det hände ingenting konstigt varken på båten eller i staden när jag var där. Det är en obeskrivlig känsla när färjan stillsamt glider in i hamnen mellan isflaken. Det var märkvärdigt för mig, hur de skandinaviska länderna skuggar över Estland, de är allt mindre avstånd i norden. Samtidigt glömmer de inte sina traditioner, man blir förtrollad av de ortodoxiska kyrkorna.

Gábor Lantos tillbringade en helg i Stockholm och det blev lite för mycket för en alkohol restriktiv människa som honom. Svenskarna festar ordentligt på helgerna och nästan inget ting på veckorna. Detta berättade han inte om i boken.

Författaren berättar missnöjt om den svenska invandringspolitik, han kritiserade att thailändare hittade sin plats i vikingalandet, inte heller blev han glad över att det öppnades thairestauranger. Däremot berättade han stolt om restauranger som ägs av ungrare. Om man ska prata om invandring måste man göra det med opartiska ögon.

Jag kan säga att Gábor Lantos hittade nordens själ:

Ombord på ett flygplan tittade han sig runt och såg människor med avslappnade och lugna ansikten. Det såg han varje gång han flög i Skandinavien. Ombord fanns inga onödiga ljud av prasslande plast och papperspåsar, ingen stress, om någon behövde ta av sig jackan och lägga den i bagagehyllan väntade kön tålmodigt. Här har man inte bråttom.

Det vore fint att översätta boken till svenska eller något annat nordiskt språk, för enligt mitt förmenande är människorna i norden intresserade av hur människor i andra länder uppfattar deras kultur. Det vore intressant med en uppföljare som 100 sommardagar i norden, som säkert skulle bli en stor framgång för författaren.