Lakóautóval Európában. Hihetetlen kempingmese (negyedik rész) // Med husbil i Europa. En osannolik campingsaga (fjärde delen)

Történetünk a Haller utcai kempingben vette kezdetét, mivel idén is ott rendeztük be a főhadiszállásunkat a budapesti tartózkodásunk során. Mindig izgalmas végigsétálni a táborhelyen, hallgatni a bábeli zűrzavart, tanulmányozni a járműkavalkádot és figyelni a rendszámokat, hátha találkozunk egy földivel északról. Így tűnt fel egyik alkalommal egy norvég lakóautó a vizesblokk környékén. Élettársam útja épp a mosdóhoz vezetett, de a skandináv családnak megörülve megállt náluk néhány szóra.

A kedves, fiatal párral és az óvodás kislányukkal hamar megtaláltuk a közös hangot, sokat beszélgettünk velük. Kiderült, hogy nem csak nyaralni mentek Magyarországra az új lakóautóval, de a kíváncsiság is hajtotta őket. Úticéljuk nem Budapest, hanem egy falu, ahonnan a család hölgy tagja (a továbbiakban nevezzük őt Hófehérkének) származott. Hófehérke annyit tudott, hogy négy éves korában, egy magyar gyermekotthonból fogadták örökbe Norvégiába. Ott nőtt fel az egyik vér szerinti testvérével, szerető családban. Magyarországról szinte nincs is emléke és a magyar nyelvet is elfelejtette az új környezetben. A keresztlevele volt az egyetlen támpont, amelyen szülei neve és az akkori lakhelyük szerepelt. Az volt a tervük, hogy odautaznak és körülnéznek egy kicsit a faluban. Olyan jó kapcsolatba kerültünk velük, hogy telefonszámot cseréltünk és megbeszéltük, hogy a Balatonnál találkozunk néhány nap múlva.

De már másnap csörgött a telefonom. Új barátaink elmesélték, hogy éppen Hófehérke szülőfalujában vannak és az utcán kérdezősködnének a helyiektől, de nem boldogulnak, mert senki nem beszél angolul. Átadták nekem a magyar házaspárt, akik épp a keresztlevelet böngészték. Elmondtam nekik a telefonban, hogy miről van szó. Hallottam, ahogy a vonal másik végén összedugják a fejüket, végül így kiáltott oda a helybeli asszony a férjének: „Megvannak, apukám, megvannak!” Kiderült, hogy ismerik Hófehérke édesapját, aki azóta is ott lakik a faluban. Azonnal érte mentek.

Az egymásra találás első pillanatait hagyjuk meg apának és lányának. A megilletődést kérdések sora követte, melyeket a közös nyelv hiányában nem tudtak megbeszélni, így ismét csörgött a telefonom. Hófehérke elmondta nekem, hogy mit szeretne tudni, amit én tolmácsoltam az apukának magyarul, majd a választ lefordítottam svédre Hófehérkének. A norvégul feletett kérdéseit nem mindig értettem a telefonban. Fontos témákról lévén szó, inkább biztosra mentem és az élettársamtól kértem segítséget. Született svédként ő tisztán érti a norvégokat. Tehát apa és lánya egyik első beszélgetése így zajlott le: Hófehérke norvég mondatait az élettársam fordította nekem svédre, amit én magyarra tolmácsoltam az apukának, akinek a válaszát svédül adtam tovább közvetlenül Hófehérkének. A körtelefonnak köszönhetően a legfontosabb dolgok azonnal kiderültek. Sajnos az is, hogy a lány édesanyja fiatalon elhunyt.

A történet folytatását már a Balatonon mesélték el, ahol együtt jártuk a vidéket napközben és egymás mellett táboroztunk a kempingben. Nem csak az apuka, de a többi rokon is szeretettel fogadta Hófehérkét és családját. A telefon fordítóprogramja segítségével kommunikáltak egymással, megegyeztek, hogy tartani fogják a kapcsolatot. A Balatonról fel is hívtuk az apukát, hogyha rajtam keresztül is, de mégiscsak tudjanak beszélni egymással.

Újdonsült barátaink kislánya uralta legjobban a helyzetet. Számára teljesen természetes, hogy megismerték anyu új családját. Közös nyelv nélkül is megtalálta velük a hangot, most is gyakran emlegeti őket.

Azóta apa és lánya sms-ben tartják a kapcsolatot. Hófehérke tanul magyarul, de nincs könnyű dolga, úgyhogy sokszor segítek értelmezni, lefordítani egy-egy üzenetet. Ezáltal a skandináv szókincsemet is bővítem, mivel több speciális, a svédtől teljesen eltérő norvég szót ismertem meg. Azt hiszem, Hófehérke is hasonlóan áll a svéd nyelvvel.

Norvég barátaink szeretnének ismét Magyarországra utazni. Remélem, hogy ez a vágyuk mielőbb teljesül!

Ennek a mesének a tanulsága, hogy érdemes jó helyen parkolni a kempingben.

Berättelsen börjar på Camping Haller, för vi hade vårt högkvarter där med husbilen under vår vistelse i Budapest. Det är alltid spännande att promenera genom campingen, lyssna på många olika språk som pratas runt mig och samtidigt, inspektera bilarna och registreringsskyltarna, kanske träffar man folk från Norden. På sådant sätt dök det upp en norsk husbil, som parkerade nära toan. När sambon var på väg till avträdet, började han prata med norrmännen, så lärde känna ett snällt norsk par och deras gulliga lilla dotter.

Vi snackade med dem mycket. De berättade, att de kom till Ungern med den nya husbilen inte bara för nöjes skull, men de har också ett uppdrag. Deras resmål är inte Budapest, men en liten by varifrån hustrun kommer. Hon (jag ska kalla henne Snövit) vet bara att hon blev adopterad från ett ungerskt barnhem till Norge när hon var fyra år gammal. Hon växte upp där i en kärleksfull familj med ett av sina biologiska syskon. Hon har nästan inget minne från Ungern och hon glömde språket i den nya miljön. Hennes dopattest var den enda ledtråd, till föräldrarnas namn och födelseplatsen stod på den. Deras plan var att åka dit och kolla runt lite i byn. Vi hade så bra förhållande med dem, att vi bytte telefonnummer och bestämde oss, att vi skulle träffas vid Balatonsjön om några dagar.

Men min telefon ringde redan nästa dag. Våra nya vänner berättade, att de är i Snövits hemby just nu och de försöker fråga folk, men det inte går bra, för de inte pratar engelska. Jag fick prata med ett ungerskt par som höll på att studera dopattesten. Jag berättade för dem, hur läget var och jag hörde hur de diskuterade på andra sidan av telefonluren. Till slut ropade kvinnan i den lilla byn till sin man: ”Vi vet vilka de är, gubben!” Vi fick veta, att de känner till Snövits far som bor fortfarande i byn. De människor som kände fadern gav sig i väg och hämtade honom.

De var rörda och de hade så många frågor samtidigt. Eftersom de inte kunde prata med varandra, ringde min telefon igen. Snövit berättade för mig vad hon ville veta, som jag tolkade till pappan på ungerska och jag sa svaret till Snövit på svenska. Hon ställde sina frågor på norska, som jag inte alltid kunde förstå i telefonen. Eftersom det var viktigt, bad jag om hjälp från min svenska sambo som förstår norska utan problem. Så ett av de första samtalen mellan fadern och dottern såg så ut: min sambo översatte mig Snövits norska meningar till svenska, som jag tolkade på ungerska till hennes far, hans svar sa jag direkt till Snövit på norska. På sådant sett fick de veta de viktigaste informationer om varandra. Tyvärr dog Snövits mamma ung.

Fortsättningen förklarade de vid Balatonsjön, var vi campade bredvid varandra och hade gemensamma aktiviteter på dagarna. Inte bara pappan, men hela släkten välkomnade Snövit och hennes familj med kärlek. De pratade med varandra genom telefonens översättningsprogram. De var överens att de skulle hålla kontakten i framtiden. Vid Balatonsjön ringde vi fadern för att de kan prata med varandra (genom mig).

Våra nya vänners lilla dotter behandlade situationen på bästa sett. För henne var det helt naturligt att träffa mammas nya familj. Utan något gemensamt språk klarade hon sig med dem och hon brukar snacka om dem fortfarande.
Sedan detta håller fadern och dottern kontakten via sms. Snövit håller på att lära sig ungerska, som är inte lätt förstås, så jag brukar hjälpa henne att översätta några meddelanden. Med detta breddar jag mig mitt skandinaviska ordförråd, för jag har lärt mig flera ord som är annorlunda på norska. Jag tror, att Snövit har samma upplevelse med svenskan.

Våra norska vänner vill åka till Ungern igen. Jag hoppas, att deras önskan ska bli verklighet så fort som möjligt!

Denna sagas sensmoral är: Att det är bra att parkera på  rätt ställe när man campar.

Skandinávok egymás között // Skandinaverna sinsemellan

Néhány hete egy norvég hölgy látogatott el Sundsvallba, hogy meséljen a jegesmedvék földjéről, Spitzbergákról (Svalbard). Az előadás norvégul zajlott.
- Te tudsz norvégul? – kérdezte anyukám meglepődve, amikor beszámoltam neki a programról egyik Skype beszélgetésünk során.
- Nem, nem tudok, de ha odafigyelek, akkor elég jól megértem. – válaszoltam.

Írásban egyszerű a helyzet, egy svédül tudó hamar kibogozza, mi áll egy norvég vagy dán szövegben.
De az élőbeszéd összetettebb: ha egy svéd és egy norvég egymással diskurál, akkor mindegyik a saját anyanyelvét használja, mégis megértik egymást. A legtöbb szóra rá lehet jönni, de van néhány eltérés, ezeket ismeri a másik fél. Általában próbálják egymás helyzetét megkönnyíteni és a nyelvjárást háttérbe szorítva, érthetően kifejezni magukat, hogy a „kedves rokon” tudja őket követni. A felek nem egyenrangúak: a svédeket minden skandináv megérti, de ők maguk csak a norvégok és az artikuláló dánok mondanivalójával tudnak megbirkózni. A norvégok vannak a legjobb helyzetben, ők talán mindenkit értenek. A dánok úgy beszélnek, mintha forró krumpli lenne a szájukban. Ha azt akarják, hogy egész Skandinávia tudja követni a mondanivalójukat, akkor „skandinávul” beszélnek, tehát törekednek az érthető kiejtésre. De a többiek is igyekeznek, a norvégok kerülik a dialektust, a svédek pedig az „éneklést”.

Fölmerül a kérdés: vajon miért vesződnek, ha úgyis mindenki tud angolul, miért nem váltanak át a világnyelvre? A válasz az identitásban rejlik. A skandináv nyelvek egymáshoz való viszonya Stockholmra hasonlít: a hidakon átsétálva könnyűszerrel eljuthatunk a város egyik szigetéről a másikra. A skandináv nyelvek közötti átjárás ugyanígy lehetséges. A skandinávok Skandináviában, netán épp Skandináviáról a legkifejezőbb módon skandinávul tudnak beszélni.

Érdekesség, hogy egy Skandinávián belüli utazás nem számít külföldre látogatásnak. Ugyanígy „családban marad,” ha az északi rokonok egymással poénkodnak. A skandináv viccekben mindig a norvégok a „hülyék,” kivéve, ha ők tréfálkoznak, mert akkor a svédek.

Egy példa:
- Miért megy ki a norvég az erkélyre, ha villámlik?
- Mert azt hiszi, hogy fényképezik.

Ugye ismerős? A „mi” rendőrvicceink ugyanúgy léteznek Svédországban, csak a főszereplő változott meg.
Bárhogy is, ezeket a belső tréfákat félreteszik a skandinávok, ha jön az Euroviziós Dalfesztivál, mert akkor úgyis mindig egymásra szavaznak.

För några veckor sen kom en norsk kvinna till Sundsvall för att berätta om isbjörnarnas land, Svalbard. Hon pratade norska för den svenska publiken. 

- Kan du norska? – Frågade min mamma när jag berättade henne om detta via Skype.

- Nej, det kan jag inte, men jag kan förstå det ganska bra om jag lyssnar ordentligt. – svarade jag.

De som kan svenska, förstår norska och skriven danska ganska lätt. 

Det blir mer spännande i tal: en svensk och en norrman använder sina egna modersmål när de pratar med varandra. Trots detta fungerar samtalet. De förstår de flesta ord, och känner till undantagen.  Båda försöker att underlätta situationen och pratar tydligt, och undviker dialekter för att ”den kära släkten” kan förstå. Situationen är inte samma för alla skandinaver: alla förstår svenska, men svenskarna begriper bara norska och danskarna när de artikulerar. Norrmännen har det bästa läget, de förstår kanske alla. Danskarna pratar som om de hade en het potatis i munnen. Om de vill att hela Skandinavien förstår dem, pratar de ”skandinaviska”, så de försöker att snacka tydligt. Norrmännen undviker dialekter och svenskarna ”sjunger” inte.

Frågan dyker upp: eftersom alla kan engelska, varför de bryr sig om att prata skandinaviska, varför de inte byter till engelska? Svaret måste vara identitet. Förhållandet mellan de skandinaviska språken är likt Stockholm: det går lätt att promenera över broarna från en ö till en annan. Förhållandet mellan de skandinaviska språken är lite lika. Eventuellt skulle Skandinaverna kunna prata om Skandinavien på skandinaviska på detta sätt, liksom med små broar mellan språken. 

Det är intressant, när man åker inom i Skandinavien, räknas det inte som utlandsresa. Det stannar också i ”familjen”, när den nordiska släkten skojar med varandra. I de skandinaviska skämten är det alltid norrmannen som är ”den dumma.” Bortsett från när det är de som berättar vitsen, för de skrattar åt svenskarna. 

Ett exempel:

"Vet du varför norrmännen går ut på balkongen när det blixtrar?"

"Nej!"

"De tror de blir fotograferade."

Det är intressant att samma skämt finns i Ungern, men huvudkaraktären är polisen. 

Hur som helst skandinaverna slutar med de där interna striderna när Eurovision Song Contest kommer, för de alltid röstar på varandra.