Lakóautóval Európában. Sundsvalltól Krakkóig (első rész) // Med husbil i Europa. Från Sundsvall till Krakow (första delen)

A nyár beköszöntével ismét bepakoltunk a guruló nyaralóba és dél felé vettük az irányt. Utazásunk harmadik napján, ezer kilométer megtétele után, egy komp fedélzetén hagytuk el Svédországot. Négy óra tizenöt perc hajókázást követően kötöttünk ki a németországi Sassnitzban.

komp // färjan

A tengerként hömpölygő autóáradat célja azonos volt, elhagyni a várost és továbbutazni az ország ill. a kontinens más tájai felé. Az elavult úthálózat nehezen birkózott meg a frissen partra szállt  járművekkel, így hamar beállt a „Stau”, azaz a dugó. Némi várakozás és araszolás után mienk volt a pálya és meg sem álltunk Lübbenauig. A Berlintől délre elterülő kisváros hatalmas esőzéssel és árvízzel nézett szembe pár nappal korábban, amelyre érkezésünkkor már csak a levakarhatatlan szúnyoghadak emlékeztettek.

Következő nap folytattuk utunkat Drezdába. Itt éreztem először, hogy elhagytuk északot. A várost porig bombázták a második világháborúban. A legtöbb épületet a világégést követően felépítették, de a Frauenkirche helyreállítására évtizedetet kellett várni. A régi-új templom egyszerre öreg és fiatal, kicsit olyan, mint Drezda maga.

Frauenkirche

Frauenkirche

Utunkat a lengyel határ felé folytattuk, de még megálltunk a német oldalon, Görlitzben. Egy kedves barátnőm fogadott bennünket, majd profi idegenvezetőket felülmúlva mutatta meg nekünk fatornyos hazáját. Németül, magyarul és angolul mesélt a város történetéről. Született németként szebben fejezi ki magát magyarul, mint sok honfitársunk. A barátnőmnek volt miről mesélnie: Görlitz elbűvölő kisváros, ékszerként ragyog az ország keleti csücskében. Óvárosa a filmkészítőket is megihlette, így nem csoda, hogy megkapta a Görliwood becenevet. Legutóbb A Grand Budapest Hotel c. filmet forgatták ott. Görlitznek konkrét magyar vonatkozása is van: a 15. században Mátyás király uralma alá tartozott, ezért kapott helyet a  Corvin címer a városháza épületén.

Görlitz és egyúttal Németország határa a Neisse folyó. A hídon átsétálva máris Lengyelországban találjuk magunkat. A két part között szoros az együttműködés. A lengyel diákok a német oldalra járnak iskolába, de ezen felül is mindig akad valamilyen közös program a fiatalok számára.
Itt volt az ideje az indulásnak: elbúcsúztunk a barátnőmtől és Görlitzől, majd átléptük a lengyel határt immár autóval is.

Görlitz, városháza // stadshuset

Görlitz

Görlitz

Görlitz

Görlitz

Következő nap értük el Krakkót, amely méltán kiérdemli a „bezzeg” jelzőt. A pezsgő egyetemi városban nyoma sincs a kelet-európai mélabúnak, az emberek nem járnak leszegett fejjel. Hiába próbáltam, nem sikerült elkapnom a pincér mosolya mögött a fásult tekintetet és a borravaló iránti sóvárgást.
Krakkó szíve egyértelműen a Főtér. A Posztócsarnok körül hömpölyögnek a turisták, kapkodják a fejüket, nem is tudják eldönteni, hogy a sok látnivaló közül melyiket fényképezzék először. A hatalmas téren mindenkinek jut hely, kedvünkre fotózhatunk. Az éttermek teraszai gyűrűként ölelik körbe a területet. Miután körülnéztünk, foglaljunk helyet az egyik kinti asztalnál és onnan figyeljük tovább a város lüktetését.

Krakkó, főtér // Krakow, Stortorget

Krakkó, főtér // Krakow, Stortorget

Továbbsétálva a belvárosban hamar odaértünk a Wawel dombhoz, melynek tetején helyezkedik el a székesegyház és a királyi palota. Valamint gyönyörű kilátás nyílik a városra.

Wawel

Wawel, kilátás // utsikt

A domb aljában sorakoznak az elektromos városnéző autók, melyek segítségével a turisták a város nevezetes részeit járhatják be négykeréken. Mi ilyen módon tekintettük meg Krakkó zsidónegyedét. A városnézést magnóra mondott ismertető egészítette ki, mely többek között svéd és magyar nyelven is elérhető. De emellett sofőrünk maga is szívesen mesélt nekünk angolul. Kazimierz, vagyis a zsidónegyed egyértelműen a fiatalok területe, a zsinagógák árnyékában pörög az élet. Egymást érik a romkocsmák és a hangulatos éttermek. Ottjártunkkor épp a színpadot ácsolták egy zsidó zenei fesztiválra.

Kazimierz

Kazimierz

Kazimierz

Kazimierz

Kisautónk tovább haladt a gettó irányába. A téren harminchárom kisebb és nagyobb üres szék áll mementóként a deportálások helyszínén. Ezek többet mesélnek minden hagyományos szobornál. Mintegy „feloldásképp” láthatjuk a sarkon a patikát, melynek patikusa a pult alatt bújtatta a zsidókat. Híressé csak Schindler gyára vált Steven Spielberg filmje nyomán. Az üzemben dolgozó zsidók képe kint lóg az épület falán. Idős hölgyeket és urakat láthatunk a fotókon. „Aki egy életet is megment, az egész világot menti meg.” /Talmud idézet/

Székek // Stolar

Patika // Apoteket

Schindler gyára // Schindlers fabrik

Schindler gyára // Schindlers fabrik

Schindler gyára // Schindlers fabrik

När sommaren började, packade vi in i vår rullande sommarstuga igen och gav oss iväg söderut. Efter två dagar och 1000 km:s körning lämnade vi Sverige.  Efter fyra timmar och femton minuters båtresa kom vi framme till Sassnitz i Tyskland. Massor av bilar rullade av färjan. De hade ett gemensamt mål: att lämna den lilla staden och åka till andra delar av Tyskland eller kontinenten. Det gamla vägnätverket tyckte inte om trafiken, så det blev en ”Stau”, alltså trafikkö. Efter en massa stillastående och krypkörande släppte köerna och vi kunde åka vidare till Lübbenau. Den lilla staden som ligger söder om Berlin fick mycket regn några dagar före. Så man blev inte förvånad när man fick besök av massor av myggor som bosatt sig på campingen.

Nästa dag fortsatte vi vår resa till Dresden. Här kände jag första gången att vi lämnade norden. Staden var helt sönderbombad under det andra världskriget. Staden byggdes naturligtvis upp efter kriget, förutom Frauenkiche. Man fick vänta flera decennier, till den blev återställd i originalskick. Den gamla-nya kyrkan är gammal och ung samtidigt, lite som Dresden själv.

Vi fortsatte vår resa till den polska gränsen, men vi gjorde en stopp på den tyska sidan. En trevlig kompis till mig väntat på oss och hon visade oss sin hemstad, Görlitz. Hon berättade om stadens historia på tyska, engelska och på ungerska. Fast hon är infödd tysk, pratar hon finare ungerska, än många Ungrare. Hon hade mycket att berätta: Görlitz är en charmig liten stad, som glänser som ett smycke vid den östra gränsen. Den gamla staden imponerade också filmmakare, så det är inte konstigt att den fick smeknamnet ”Görliwood.” Det senaste som spelats in i staden är The Grand Budapest Hotel. Görlitz har en koppling till den ungerska historian: staden var ockuperad av den ungerska kungen Mattias I Corvinus, därför kan man hitta hans sköldmärke på stadshusets vägg.
Gränsen mellan Tyskland och Polen är floden Neisse som slingrar sig genom staden. När man promenerar över bron, är man i Polen. Det finns ett stort samarbete mellan flodens två sidor. Många polska ungdomar går i skolan på Tyska sidan och deltar i flera gemensamma projekt.
Det var dags att åka vidare, vi tog avsked från min kompis och Görlitz och fortsatte över gränsen med ”sommarstugan”.

Nästa dag nådde vi Krakow, som är en förebild för de centraleuropeiska städerna. Universitetsstaden är full av liv, man möter inte den typiska öststatliga melankolin. Jag försökte hitta den trötta blicken bakom servitörens leende, men det gick inte. Deras vänlighet var äkta, deras tanke på drickspengar kunde jag heller inte upptäcka i deras ansikten.
Krakows hjärta är naturligtvis Stortorget. Turisterna strömmar där dygnet runt, de vet inte ens vilken vacker sevärdhet som skulle fotograferas på den där fina platsen. Torget är så stort att alla får plats att ta sina bilder. Runt torget finns det uteserveringar överallt. Efter att man promenerade runt, ska man sätta sig vid ett bord och titta på stadens puls från terrassen.
När man promenerar vidare i gamla stan, når man Wawel backen. Där hittar man det kungliga slottet och domkyrkan. Dessutom kan man njuta den underbara utsikten.
Under Wawel väntar de elektriska bilarna, som erbjuder en möjlighet att titta på de olika stadsdelarna på fyra hjul. På sådant sätt åkte vi till Kazimierz, som är Krakows judiska stadsdel. Under resan fick man lyssna på en inspelad guidetext. Man fick välja mellan många olika språk, bland annat svenska och ungerska. Samtidigt berättade också vår chaufför om staden på engelska. Kazimierz är verkligen ungdomarnas område. I skuggan av synagogorna pågår livet med full fart. Ungdomspubar och mysiga restauranger dyker upp hela tiden. När vi var där, byggde man scenen till den judiska musikfestivalen.
Vår lilla bil rullade iväg mot Gettot. På torget står trettiotre stolar i olika storlek som memento, en per tiotusen judars som skickades från Krakow till Auschwitz. De visar tydligare än en skulptur att det var en plats för deportationer. Som en slags „upplösning” ser man apoteket på hörnet. Apotekaren gömde judar bakom hyllorna. Men det är bara Schindlers fabrik som blev världsberömd efter Steven Spielbergs film. Några av Judarna, som arbetade där, har sina bilder på byggnadens vägg. Vi ser gamla damer och herrar på fotona. „Den som någonsin har räddat ett människoliv, har därigenom samtidigt räddat en hel värld.” /Ett citat ur Talmud/

Könyvespolc – Lantos Gábor: 100 nap északon // Bokhylla – Gábor Lantos: 100 dagar i Norden

Régóta tervezek egy könyvajánló rovatot a blogon. Végre eljött az ideje a megvalósításnak.

Sorozatindítónak Lantos Gábor: 100 nap északon c. könyvét szánom. A világot járt sportriporter arra vállalkozott, hogy több, mint három hónapot töltsön északon, méghozzá télvíz idején, 2013. januárja és áprilisa között. Az utazás állomásairól a szerző élőben tudósított a facebookon, bejegyzéseit gazdag képanyaggal illusztrálva.

Egy kis kitérő:

A 100 nap északon-t olvasva egy egészen másik útleírás jutott eszembe, nevezetesen Végh Antal: Északi utakon című könyve a hetvenes évekből. A(z észak) nyugatra vetődött író csak tátotta a száját Svédországban és Finnországban. Manapság az életünket megkönnyítő technika hasonlóan jelen van nyugaton és keleten, csökkent a tárgyi különbség a két régió között. Mégis milyen példát mutat nekünk Svédország továbbra is?

Északon alapvetően bizalommal fordulnak egymáshoz az emberek. Önzetlenül segítenek a másiknak, nem várnak cserébe semmit. Tudják, hogy csak így lehet működtetni az emberi kapcsolatokat, a társadalmat. Mindkét szerzőt váratlanul érte ez a segítőkészség, kedvesség. Megtapasztalták, hogy le lehet ereszteni, nem kell állandóan résen lenni és gyanakodni a felebarátaikra. A két írás között negyven év telt el.

Lantos Gábor a rendelkezésére álló száz nap alatt megfordult Svédországban, Norvégiában,  Dániában, Finnországban, Grönlandon, Izlandon és a Feröer-szigeteken. Magyarországról nézve Skandinávia déli része is északnak számit. Azt el sem tudjuk képzelni, hogy ”feljebb” is van élet. De a szerző nem elégedett meg a ”mediterrán” Oslo-Göteborg-Stockholm-Helsinki vonallal, hanem komolyan véve a célját a valódi északot mutatja be az olvasóknak.

  

Lantos Gábor, a mai kor utazója, természetesen az interneten keresztül foglalta a repülő- és vonatjegyeit, ahogy mi magunk is tesszük. A szállást is a világháló segítségével oldotta meg: a “couchsurfing”, azaz a kanapészörf nevű kezdeményezés által talált fedelet a feje fölé. A házigazdák többségében magyarok voltak, akiknél a szerző nem csak megpihenhetett, hanem egyúttal mindegyikük történetét megismerhette. Szinte nincs olyan szeglete Skandináviának és az északi országoknak, ahova nem vetődött volna el egy-egy magyar. A sok vengéglátó közül nehéz egyet is kiemelni, de számomra talán a legkedvesebb Fogden Barbara, a legészakibb magyar története, aki a Spitzbergákon találta meg a az életcélját, lelki békéjét. Naponta megküzd az elemekkel, fényképez, mer önmaga lenni ott, ahol a helyiek puskával mászkálnak az utcán, mert bármikor feltűnhet egy jegesmedve.

A könyv egyik különlegessége, hogy a szerző a Vasaloppetről is tudósított. A kilencven kilométeres sífutó versenyt minden év március első hétvégéjén rendezik meg a svédországi Dalarnában, Sälen és Mora között. Lantos Gábor együtt izgult a versenyzőkkel, többek között a magyar indulóval is. Bemutatta a háttérben húzódó hatalmas apparátust, írt a versenyhez köthető hírekről, érdekességekről.

Bepillantást nyerhetünk a finn szaunázás rejtelmeibe is. Míg Magyarországon a legtöbb helyen még mindig kötelező fürdőruhában szaunázni, addig Lantos Gábor a klasszikus életformát tapasztalta meg és tette közzé a könyvében: a fatüzeléses szaunában ruha nélkül verejtékeznek a felüdülni vágyók, majd megmártóznak a jeges tóban. Egy északi ember számára ez teljesen természetes, de a magyarok a fejüket csóválva hallgatták a szerző beszámolóját. Bár én csak a szaunázást próbáltam, a csobbanást nem, átérzem Lantos Gábor lelkesedését.

A könyvet olvasva részletes beszámolót kapunk Izlandról, a Feröer-szigetekről és Grönlandról is. Mintha magunk is ott járnánk, mondják a jó útleírásról, mint amilyen a 100 nap északon c. könyv is.

Bár száz nap soknak tűnik, mégsem fér bele minden. Hiányoltam a jégkorongot könyvből, pedig ez itt központi téma, nélküle észak nem lenne ugyanaz.

Szegény Lantos Gábor jól megjárta, amikor átkomponált Tallinnba. Valamiféle ”vedelő járatot” foghatott ki, ráadásul a város sem tetszett ki, túl soknak tartotta a kommunista maradványokat. Ezzel szemben én csak ajánlani tudom a Helsinki – Tallinn kompjáratot, nem volt semmi incidens sem a hajón, sem a városban. Leírhatatlan érzés, amikor a komp beúszik a kikötőbe a jégtáblák között. Számomra szembetűnő volt, ahogyan a skandináv országok árnyéka rávetül Észtországra, egyre kevésbé vannak lemaradva északtól. Közben nem felejtik el a hagyományokat sem, a gazdagon díszített ortodox templomok elvarázsolják a betérőt.

Sajnos a könyvből nem derül ki, mennyire nem igaz a svédekről, hogy iszákosak lennének. A szerzőnek volt alkalma bepillantania egy stockholmi hétvégébe és elhiszem, hogy sok volt neki a látvány. De a svédek csak ilyenkor engednek meg maguknak mindent. Hét közben szinte semmit, vagy csak nagy nagyon keveset fogyasztanak.

A szerző nemtetszését fejezte ki az északi országok bevándorlási politikájával kapcsolatban. Nehezményezte, hogy a thaiföldiek is megtalálták a számításukat vikingföldön. Bár nem örült annak, hogy thai étkezdék nyíltak Skandináviában, egyúttal büszkén számolt be a magyarok vezetése alatt álló étteremről és általában a magyarok sikereiről északon. Lehet és kell is beszélni a bevándorlásról, de teljeskörűen és részrehajlás nélkül.

Elmondhatom, hogy Lantos Gábor megtalálta, miben rejlik észak lényege:

„Körbenézek a fedélzeten. Csupa kisimult arcú ember ül körülöttem. Ezt amúgy mindig megfigyeltem, amikor északon utaztam. Nincsenek zörgő közérteszacskók, nincs tülekedés, idegeskedés. Ha valaki három percig veszi le a kabátját, mögötte a sor türelmesen vár. Itt felesleges sietni.”

Érdemes lenne megjelentetni egy svéd (vagy más északi nyelvű) fordítást, mert úgy láttam, érdekli az északi embereket, hogy máshol a világban miképpen gondolkodnak róluk.

Továbbá várom a folytatást, mondjuk "100 nyári nap északon" címmel. Biztos vagyok benne, hogy nagy sikere lenne.

Jag har sedan länge funderat över att starta en bokrekommendations avdelning i bloggen. Äntligen är det dags att förverkliga det. Först tänkte jag presentera en ungersk bok av Gábor Lantos: 100 dagar i norden. Den beresta ungerska sportjournalisten fullgjorde en stor uppgift: han tillbringade mer än tre månader i norden till på vintern 2013, från januari till april. Han rapporterade om resans etapper direkt på sin facebook sida, med bifogat rikligt bildmaterial.

En liten avvikelse:

100 dagar i norden påminde mig en helt annan resebeskrivning som var skapad på 70-talet av en ungersk författare. Han som lyckades hamna i Skandinavien. Nuförtiden finns samma, vardagliga teknik både i väst och öst, på det sättet är skillnaderna ganska små. Men vad är det för exempel som Sverige visar oss fortfarande?

I norden anförtror sig folk mycket till varandra. De hjälper varandra oegennyttigt, utan att förvänta sig någonting tillbaka. De vet att förhållanden mellan människor och samhället själv kan fungera bara på det här sättet. Båda författarna blev förvånade över hjälpsamheten och snällheten som de fick uppleva i norden. De kände att de kan slappna av, och inte behöver misstro andra hela tiden att någon kanske försöker lura dem. Mellan de två böckerna var det fyrtio år.

Gábor Lantos besökte Sverige, Norge, Danmark, Finland, Grönland, Island och Färöarna i hundra dagar. Från Ungerskt perspektiv verkar ”norr” vara södra delen av Skandinavien. Man kan inte tänka att det finns liv ännu mer norrut. Författaren själv stannade inte vid det

”medelhavsliknande” Oslo-Göteborg-Stockholm-Helsingfors linjen, men han tog sitt arbete seriöst och visade oss den riktiga Norden.

Gábor Lantos, som är nutidens resande, bokade sina flyg- och tågbiljetter genom internet. Som vi själva brukar göra. Han löste boendet på samma sätt, han hittade tak över huvudet genom initiativet “couchsurfing”, alltså soffsurfing. Husvärdarna var mest ungrare. Författaren kunde inte bara vila hos dem, men han kunde lära känna deras historier samtidigt. Det finns nästan inget hörn i Skandinavien eller i Norden där det inte bor några ungrare. Det är svårt att nämna den bästa anekdoten, men för mig är det kanske den käraste historien av Barbara Fogdens som är den mest norrboende ungraren. Hon hittade sitt livsmål och sin själsfrid på Svalbard. Hon kämpar mot elementen varje dag, fotograferar, försöker att vara sig själv när lokalbefolkningen går på gatan med gevär för isbjörnarna kan dyka upp när som helst.

En av bokens märkvärdigheter är att författaren rapporterade från Vasaloppet. Det är en nittio kilometers längdåkningstävling på skidor mellan Sälen och Mora i Dalarna, Sverige. Loppet genomförs första helg i mars varje år. Gábor Lantos hejade på de tävlande, bland annat den ungerska deltagaren. Han skrev om personalapparaten som jobbade i bakgrunden och han berättade olika historier, intressanta detaljer om tävlingen.

Vi kan göra en lite inblick i finska bastuvanor. Det är obligatoriskt att basta i baddräkt på nästan alla ställen i Ungern, upplevde Gábor Lantos den klassiska metoden: man badar vedeldad bastu naken, sen kliver man ner i den iskalla sjön. För en nordisk människa är det helt naturligt, men ungrarna lyssnade på författarens berättelse med skakande huvuden. Fast jag har provat att basta, har jag inte badat i den iskalla sjön, förstår jag hans entusiasm.

Författaren berättar detaljerat om Island, Färöarna och Grönland i boken. Som om man vore där – skulle man kunna säga, om den bra resebeskrivning som 100 dagar i norden är.

Fast hundra dagar verkar vara mycket, går det inte att berätta allt. Jag själv saknade ishockey, vilket är en viktig del av den skandinaviska kulturen.

Stackars Gábor Lantos råkade illa ut på färjan mellan Helsingfors och Tallinn. På båten söps det kopiöst och till på köpet var Tallinn en besvikelse.  Enligt honom finns det för mycket rester av kommunismen i Tallinn. Men jag själv kan rekommendera färjan mellan Helsingfors och Tallinn. Det hände ingenting konstigt varken på båten eller i staden när jag var där. Det är en obeskrivlig känsla när färjan stillsamt glider in i hamnen mellan isflaken. Det var märkvärdigt för mig, hur de skandinaviska länderna skuggar över Estland, de är allt mindre avstånd i norden. Samtidigt glömmer de inte sina traditioner, man blir förtrollad av de ortodoxiska kyrkorna.

Gábor Lantos tillbringade en helg i Stockholm och det blev lite för mycket för en alkohol restriktiv människa som honom. Svenskarna festar ordentligt på helgerna och nästan inget ting på veckorna. Detta berättade han inte om i boken.

Författaren berättar missnöjt om den svenska invandringspolitik, han kritiserade att thailändare hittade sin plats i vikingalandet, inte heller blev han glad över att det öppnades thairestauranger. Däremot berättade han stolt om restauranger som ägs av ungrare. Om man ska prata om invandring måste man göra det med opartiska ögon.

Jag kan säga att Gábor Lantos hittade nordens själ:

Ombord på ett flygplan tittade han sig runt och såg människor med avslappnade och lugna ansikten. Det såg han varje gång han flög i Skandinavien. Ombord fanns inga onödiga ljud av prasslande plast och papperspåsar, ingen stress, om någon behövde ta av sig jackan och lägga den i bagagehyllan väntade kön tålmodigt. Här har man inte bråttom.

Det vore fint att översätta boken till svenska eller något annat nordiskt språk, för enligt mitt förmenande är människorna i norden intresserade av hur människor i andra länder uppfattar deras kultur. Det vore intressant med en uppföljare som 100 sommardagar i norden, som säkert skulle bli en stor framgång för författaren.

6000 km. lakóautóval – Hazafelé (hatodik rész) // 600 mil med husbil – På vägen hem (sjätte delen)

Első németországi megállónk Landshut volt. Hol máshol keresse az utazó a kempinget, mint a Campingplatzon? És nem csak ebben tűnt ki az ottani szállásunk. A délutáni órákban érkeztünk, kapu zárva, a sorompó leengedve, csendes pihenő 12 és 15 óra között. Gondoltuk, leparkolunk a kemping előtt, majd  háromkor behajtunk. Erre végül nem került sor, mert a házinéni rögtön beengedett minket azzal, hogy három óra után majd elintézzük a papírokat. Maga a kemping nagyon tetszett, utunk során ez volt a legolcsóbb és egyben legjobban kialakított szállás, kedves személyzettel.

Landshut óvárosában mindenképp érdemes sétát tenni. A vár, a díszletszerű, kis házak, a városháza és a folyóparti, hangulatos éttermek szemet gyönyörködtetőek.

Következő nap Nürnbergben pihentünk meg, de ez nem ment olyan egyszerűen. Eredeti tervünkben Erlangen szerepelt (Nürnbergtől kb. 20 km-re, északra), de pofátlanul ismét a csendes pihenő kellős közepén érkeztünk meg a kempinghez. A személyzet tagjai egyhangúlag rázták a fejüket, hogy oda ugyan háromig be nem hajtunk. Ezek után nem is akartunk. Inkább visszaautóztunk Nürnbergbe. A dugóban araszolva elég lassan haladtunk, de így nem volt gondunk a csendes pihenővel: három előtt néhány perccel érkeztünk a kempinghez. És pontban tizenöt óra nulla - nulla perckor megnyittatott, mi pedig bejelentkeztünk.

A szállásunk az úgynevezett dokumentációs központ (Dokumentationszentrum) közelében volt. Ez a centrum tulajdonképpen nem más, mint a náci Németország történetét bemutató múzeum. A részletes kiállítás szemléletesen vezeti végig a látogatókat a történelem ezen szakaszán, különös tekintettel Nürnbergre. Ugyanis a múzeum épülete azon a területen fekszik, amelyet a náci párt sajátított ki propagandacélokra és Reichsparteitagsgelände néven vonult be a történelembe. Mára az egész vidék amolyan fél-szellemvárossá vált. A mesterségesen kialakított Große Strasse azaz "Nagy utca" autóforgalma elenyésző. A múzeumot a Kongresszusi központban alakították ki, a kiállítás részeként megtekinthetjük az épületet is.

Továbbsétálva a parkban megtaláltuk a Zeppelin-mezőt. Albert Speer tervei alapján építették be a területet. A lelátókkal körbevett főtribün egyértelműen politikai célokat szolgált, Hitler itt tartotta a beszédeit a széles tömegeknek.
Ottjártunkkor éppen amerikai futball edzés folyt a helyszínen.

A náciknak pontos tervei voltak a területtel, de már nem volt idejük a megvalósításra. Azóta vásári épületek és stadion épült az üres telkekre, immár ideológiamentesen.

Nürnbergben járva természetesen helyi különlegességet ebédeltünk: nürnbergi kolbászokat savanyúkáposztával és pereccel. Ennek a "gyorsított" változata a három kolbász egy zsömlében, amit a helyiek drei im Weggla néven szoktak kérni a gyorsbüfében. Hamar kész, bőséges és olcsó.

Ebéd után átvonatoztunk Erlangenbe, hogy a rekkenő hőséget egy mikro sörfőzde árnyas kertjében vészeljük át. A sörkert neve Steinbach Bräu, aki már járt ott, emlékezni fog a finom sörre, amit ott ivott. Természetesen itt is találkoztunk magyarokkal. A fiúk a városban dolgoznak, egyikőjük műszaki területen, a másik pedig csomagol egy gyárban. Lelkesek és kitartóak. Innen is sok sikert kívánok nekik!

Nürnberg után már nem álltunk meg várost nézni, északnak tartottunk, hogy a rákövetkező nap átkompoljunk Dániába. Terveink között szerepelt, hogy Koppenhágában megpihenünk, de a kemping bejáratánál sorállás(!) volt, így inkább továbbutaztunk Helsingörbe. Miközben vártuk a Svédországba tartó kompot, vetettünk egy pillantást Hamlet várára.

Helsingborgba átérve első dolgunk volt letáborozni a tengerparti kempingben. Este hat és hét óra között különös dologra lettem figyelmes: étel és füstszag keveredése, szöszmötölés, sertepertélés majd minden "porta" előtt.  Igen, a svédek csak egyféle vacsorát tudnak elképzelni jó időben, a szabad ég alatt, ez pedig a grillezés. A tevékenység türelmet és nagy szakértelmet igényel, úgyhogy általában a férfiak végzik, már a viking kor óta. Másrészt viszont az előkészületek (bevásárlás) és az utómunkálatok (mosogatás) többnyire a nőkre hárulnak, mivel szegény férfiak épp eleget szenvedtek a forró grillsütő mellett, úgyhogy jobb, ha leülnek és isznak egy sört.

A grillezés fáradalmait kipihenve vágtunk neki másnap a svédországi szakasznak. Harmadnap léptük át Västernorrland megye határát, ahonnan már csak néhány kilométer választott el bennünket Sundsvalltól. Mikor hazaértünk, a kedves szomszédaink vörösborral és sajttállal vártak bennünket.

Vår första stopp i Tyskland var i Landshut. Vi hittade en camping, alldeles bredvid en plats som hette Campingplatz. Och inte bara därför var campingen så speciell. Vi kom fram på eftermiddag, porten var stängd, bommen var nere, det var eftermiddagsvila mellan klockan 12 och 15. Vi tänkte parkera utanför campingen, och vi skulle åka in klockan tre. Men det gjorde vi inte, för kvinnan vid porten släppte in oss och sa att vi skulle göra administrationen efter klockan tre. Under vår resa var den här campingen den billigaste och en av de bästa vad det gällde faciliteter, samtidigt som de hade trevlig personal.
Det lönar sig att ta en promenad i Landshuts gamla stan. Borgen, de scenografiska små husen, stadshuset och de mysiga restaurangerna vid floden gör en vacker impression för ögonen.

Nästa dag körde vi in i Nürnberg, men det gick inte så enkelt. Vår originalplan var att stanna i Erlangen (2 mil norrut från Nürnberg), men vi var så fräcka att vi kom fram mitt i eftermiddagsvilan. Personalen skakade på huvudet, nej, vi skulle inte alls köra in innan klockan tre. Men vi ville inte göra det heller. Vi åkte tillbaka till Nürnberg. Det tog mycket tid då det var kö på motorvägen, så vi slapp vänta så mycket vid campingen. Klockan femton noll-noll öppnades porten och vi checkade in.

Campingen var i närheten av s k Dokumentationscentret (Dokumentationszentrum). Det är faktiskt ett museet som visar Nazitysklands historia. Utställningen presenterar den här delen av historien detaljerat och målande, från synpunkt av Nürnberg. Museet ligger på en sammanhängande yta som var använt av nazis för propagandamål. Det här området fick namnet Reichsparteitagsgelände. Idag är det en halv-spökstad. På den breda gatan (Groβe Strasse) som användes för parader är det nästan ingen biltrafik.
Museet inrymdes i Kongresshallen som är en del av utställningen.
Vi gick vidare i parken för att hitta Zeppelinfelden. Området var byggt efter ritningar av Albert Speer. Tribunen och läktaren var användes för politiska möten. Här talade Hitler för sina anhängare eller möjligen dit kommenderade.
När vi var där, spelades amerikansk fotboll på området.

Nazis hade exakta planer med området, men de hade inte tid att genomföra dem. Senare byggde man mässhallar och stadion.


Eftersom vi var i Nürnberg, åt vi en lokal specialitet: Nürnberger korv med surkål (Sauerkraut) och kringla. Den här maträttens ”snabbare” version är tre korvar i bröd, som lokalbefolkningen brukar kalla det: drei im weggla. Man kan köpa det på alla korvkiosker. Fort gjort, lagom och billig mat.

Efter lunch åkte vi tåg till Erlangen för att överleva hettan på en skuggig gård på ett mikrobryggeri som hette Steinbach Bräu. Den som har varit där, ska alltid komma ihåg det goda ölet som hade druckit där.
Naturligtvis träffade vi några ungrare. Killarna jobbar i stan, en av dem är ingenjör, den andra var packare. De var entusiastiska och nöjda med sina jobb. Jag önskar dem lycka till!


Efter Nürnberg gjorde vi inga exkursioner mer, körde vi norrut för att åka färja till Danmark nästa dag. Vi planerade en stopp i Köpenhamn, men det var kö(!) utanför campingen, så vi körde vidare till Helsingör. Medan vi väntade på färjan till Sverige, kastade vi en blick på Hamlets slott.

I Helsingborg stannade vi på en camping vid havet. Det hände nånting konstigt där mellan klockan sex och sju: En blandning av mat- och röklukt i luften, folk grejsade på varje plats. Svenskarna kan bara göra en sorts middag när det är fint väder! Grillning! Sysselsättningen krävs mycket tålamod och skicklighet så endast män äro kallade! Detta måste vara en kvarleva från vikingatiden. Å andra sidan är förberedelser (handla mat) och efterarbete (diskning) kvinnans jobb, för de stackars männen blev helt utslitna vid den heta grillen och måste omedelbart sätta sig och ta en öl.

Utvilade efter grillningen, åkte vi norrut vidare nästa dag. Tredje dagen nådde vi gränsen till Västernorrlands län, några få mil från Sundsvall. När vi kom hem, bjud våra kära grannar oss på rött vin och ostbricka.

6000 km. lakóautóval – Kompon állás (első rész) // 600 mil med husbil – Färjan (första delen)

Ahogy már szó volt róla, a svédek többsége számára a nyaralás egyet jelent a melegebb éghajlatra távozással, hogy a pihenést ne árnyékolja be a szeszélyes, skandináv időjárás. Mielőtt azonban belevetnénk magunkat az európai nyárba, ki kell jutnunk Svédországból. Mivel a kiindulási pont Sundsvall, így 1000 km-t kell utaznunk az ország déli részéig. Ez több, mint a Budapest - Milánó távolság! A svédeknek (azaz a sundsvalliaknak) ez a szakasz inkább nyűg, mint élvezet. Pedig Sundsvall "csak" az ország közepe, északabbról még hosszabb az út. Budapestről indulva már néhány óra alatt elérjük a határt, mégis minden (rövidebb és hosszabb) utazás legfontosabb előkészülete a bőséges elemózsia csomagolása (szendvics és innivaló zsákszámra), melyeket már az első km-ek után (vagy előtt) megkezdünk, de a maradék soha nem akar elfogyni. A svédek nem kötik össze az utazást az automatikus evéssel, de esetünkben ez nem is szükséges. A lakóautó hűtőszekrénye telepakolva, mely a rendelkezésünkre áll, ha megpihenünk.

 Az ezer km-es szakaszt másfél nap alatt tettük meg. Egyik éjszaka sem aludtunk kempingben, második este pedig Trelleborgban, a kikötő mellett, a tengerparton éjszakáztunk. Harmadik nap(!) jutottunk ki az országból. Mivel Svédország a Skandináv-félszigeten fekszik, így az ország elhagyása is szervezést igényel. Rendelkezésünkre állnak a különböző komptársaságok járatai Németországba, Dániába stb., vagy választhatjuk Malmöből az Öresund hidat. Bármelyik lehetőség mellett döntünk, mélyen a zsebünkbe kell nyúlni. Mi a németországi Sassnitz-ba közlekedő kompot választottuk.
Személyautók, teherautók tömkelege a kijelölt sávokban várakozott a berakodásra.

A komptársaság személyzete mutatta meg, hogy pontosan hova kell parkolni.

Miután beálltunk a kijelölt parkolóhelyre, mindenkinek el kellett hagynia a az autót (megjegyezni a parkolóhelyet) és az utastérben eltölteni a négy órás komp utat. Senki nem unatkozott: lehetett nézelődni a fedélzeten (remek élmény!), enni-inni az étteremben, "csendes szobában" pihenni és olcsó italokra, parfümökre vadászni a hajó boltjában.

A német partokhoz közeledve hangosbemondó figyelmeztette az utasokat, hogy lassan megérkezünk. Mindenki keresse meg a gépkocsiját és kikötés után hagyja el a kompot. Ugye emlékszünk még, hol álltunk? Igen, megvan a jármű, indulhatunk új kalandok felé.



Som jag redan sagt, semester för svenskarna betyder att åka söderut för att det oberäkneliga skandinaviska vädret inte stör vilandet. Innan man kan börja njuta av sommaren i Europa, måste man åka ut från Sverige. Eftersom utgångspunkten är Sundsvall, måste man åka 100 mil till södra delen av landet. Det är längre än avståndet mellan Budapest och Milano! För svenskarna (sundsvallboende) är den här sträckan är mer jobbig än nöje. Men Sundsvall ligger ”bara” i mitten av landet, vägen är ännu längre mer norrut. Om man åker från Budapest, kan man nå gränsen på några timmar. Resans viktigaste förberedelse är att ta massor av fika med sig, (om resan är kort eller lång ska fikat med). Man börjar fika redan efter en kilometer, men dem sista smörgåsarna vill aldrig ta slut, För svenskarna är inte det automatiska ätandet så viktigt, men i vårt fall behövs det inte heller. Husbilens kylskåp är fullpackat, vi har tillgång till det, när vi tar rast.
Vi körde 100 mil i en och en halv dag. Vi sov inte på campingar, första kvällen utan för en idrottsanläggning och andra kvällen stannade vi direkt vid hamnen i Trelleborg. Vi kunde lämna landet på tredje(!) dagen. Eftersom Sverige ligger på den Skandinaviska halvön, måste man organisera hur man åker ut från landet. Man kan välja av olika färjaföretags resmål till Tyskland, Danmark osv., eller åka från Malmö över Öresundsbron. Man väljer vilken möjlighet som helst, kostar det mycket. Vi valde färjan till Sassnitz i Tyskland.
Många personbilar, lastbilar man fick vänta i olika filer för att lastas på färjan.
Färjaföretagets personal visade var man kunde parkera.
Efter vi ställde bilen på den bestämda parkeringsplatsen, måste alla lämna sin bil (det gällde att komma i håg vart bilen stod) och resa i passagerautrymmet fyra timmar. Det var inte tråkigt: man kunde titta från bordet (trevlig upplevelse), äta och dricka på restaurangen, vila i det ”tysta rummet”, och man kunde jaga billiga drycker och parfymer på skeppets shop.
I närheten av tyska kusten varnade högtalaren passagerare att vi är nästan framme.
Alla skulle söka sin bil och efter tilläggningen måste man lämna båten. Kommer man ihåg var man parkerade med bilen?
Ja, bilen står kvar, vi kunde åka vidare och leta efter nya äventyr.