Rögtön Graz után letiltottuk a GPS-en a sztrádát, mire Nilssonné (ahogy mi hívjuk a készülékünket), úgy állt bosszút rajtunk, hogy egy egészen keskeny erdei útra csalt bennünket. A fák ágai oldalról az autót súrolták, csak remélni lehetett, hogy nem jön szembe senki.
 |
| erdei út // skogsväg |
Negyedórás kocsikázás után végre kijutottunk a civilizációba baj nélkül. Innen már csak felfelé vezetett az utunk. Egymást követték a tekervényes, 23 %-os emelkedők. Mi óvatosan haladtunk, betartva a sebességhatárt nehogy úgy járjunk, mint tavaly. De nem így az osztrák motorosok, akik száguldoztak a veszélyes szakaszon. Az egyik út menti vendéglőnél megálltunk ebédelni. Mielőtt kiszálltunk az autóból, át akartuk állítani a hűtőszekrényt a menetközben használatos 12 voltról az állóhelyzetre kitalált gazolin vezérlésre, de olyan magasan voltunk, hogy vélhetően a levegő alacsony oxigéntartalma miatt ez a funkció már nem működött. Végül nem veszett kár a hűtő tartalmában, mivel hamar kihozták a friss, puha bécsi szeletet, krumplival és salátával. A bőséges ebédért 10 € -t fizettünk fejenként.
Aznap este egy Murau melletti kempingben pihentük ki a kalandos utat.
Reggel továbbindultunk Németországba, Berchtesgadenbe. Az utunk ismét kanyargós és meredek volt, de végül szerencsésen megérkeztünk az alpesi kempingbe. A parkolóhelyeket lépcsőzetesen alakították ki, hogy az autók sík terepen tudjanak állni a hegyoldalban. Gyönyörű panoráma tárult a szemünk elé: a táborhelyet az Alpok ölelte körbe, a felhők a hegy oldalában gomolyogtak.
 |
| Camping Berchtesgaden |
Másnapi úticélunk a Sasfészek, azaz Adolf Hitler egykori nyaralójának megtekintése volt. A parkolóhoz érve meglepődtem, hogy szinte tele volt, egész Európából sorakoztak ott autók. A jegy megváltása után buszokra terelték a látogatókat. Mi is így indultunk fel a célhoz. Az eddigi hegyi utak eltörpültek a Sasfészekhez vezető igen meredek és kacskaringós út mellett. Egyszerre csak egy busz fért el a szerpentinen, a két irányból közlekedő járművek bevárták egymást. Utólag olvastuk, hogy ezeket a buszokat speciális motor- és fékrendszerrel látták el, hogy biztonságosan közlekedhessenek az alpesi terepen. A végállomáshoz érve előre meg kellett mondani, melyik járattal szándékozunk visszamenni, így igény szerint tudják küldeni a járműveket.
 |
| A Sasfészek felé // upp mot Örnnästet |
A Sasfészekhez egy márvánnyal kirakott alagúton keresztül kell áthaladni, majd az impozáns lifttel lehet felmenni az épülethez. Először a csúcskereszthez sétáltunk fel, ahonnan jó idő esetén a 360 fokos panorámában lehet gyönyörködni, de mi csak a ködöt láttuk magunk körül. Útközben még az eső is eleredt, így igyekeztünk vissza a házhoz. Napsütésben a teraszon lehet pihenni, ebédelni, de most mindenki a benti étteremben keresett menedéket. Egy másik helyiségben a Sasfészek építéséről volt egy kiállítás. Berchtesgaden egy nyugodt üdülőfalu lehetett a nácik felbukkanásáig. A ház és a felvezető út 13 hónap alatt készült el, 1937-38-ban. Az építkezés halálos áldozatokkal is járt. Az eredeti elgondolás szerint veszély esetén Hitler könnyebben menekülhetett volna innen a szövetséges országokba. Valójában azonban a führer ritkán tartózkodott ott. A bombázásokat sértetlenül átvészelte az épület. A háború után az amerikaiak használták katonai célokra, majd 1960-ban kapta vissza Bajorország. A sok látogatót nem csak a történelmi vonatkozásnak, de a Kémek a sasfészekben című filmnek is köszönheti, bár a forgatási helyszín Ausztriában volt.
 |
| alagút // tunnel |
 |
| Sasfészek // Örnnästet |
 |
| csúcskereszt // minneskorset |
A rossz idő miatt végül egy korábbi busszal mentünk vissza. Lent, a parkoló melletti ajándékboltban több nyelven, még magyarul is lehetet kapni információs füzetet a Sasfészekről, de mi végül a svéd változat mellett döntöttünk.
Közvetlenül a bolt mellett találtuk az ún. dokumentációs központot, amelyben az egész történelmi korszakot bemutatták. A legérdekesebbek a helyi propagantafotók voltak: a nép közé leereszkedő vezető berchtesgadeni gyerekekkel, fiatalokkal fényképezkedett. Több képen láthattuk Hitlert, mint magánembert, ahogy az üdülőfaluban, „egyszerű emberként” pihen. A dokumentációs központ alatt nagy kiterjedésű bunkerrendszer húzódik. A bombázások alatt végül nem a katonai vezetők, hanem 1000 munkás bújt meg benne és élte túl a második világháborút.
Berchtesgadenről elbúcsúzva észak felé vettük az irányt és néhány nap múlva megérkeztünk Svédországba.
Efter att vi lämnade Ungern, körde vi vidare mot de österrikiska Alperna. Vi kom på idén, att istället för motorvägen, åka på de smala, kurviga alpvägarna. När jag såg de krokiga linjerna på kartan med en överstruken husvagnsymbol, blev jag förberedd för en äventyrlig resa.
Direkt efter Graz förbjöd vi motorväg på GPS:en, men Fru Nilsson (vår GPS heter så) blev så arg, att hon ledde oss till en ovanlig smal skogsväg. Trädenas grenar skrapade i bilen, när vi åkte förbi. Vi kunde bara hoppas, att ingen skulle komma emot oss. Efter en kvart nådde vi civilisationen igen. Därifrån åkte vi bara uppför, slingriga, tjugofyraprocentiga stigningar avlöste varandra. Vi åkte försiktigt och hade koll på hastighetsbegränsningarna, för att undvika det som hände förra året. Men de österrikiska mc- förarna körde oerhört fort på den farliga sträckan. Vi stannade vid en liten restaurang för att äta lunch. Innan vi klev ut, tänkte vi ställa om kylskåpet från 12 volt som man använder medan man åker, till gasol som passar bra under tiden när bilen står stilla. Men vi var så högt upp, att gasolen inte fungerade, syrehalten i luften var troligen för låg. Trots detta klarade sig maten bra i kylskåpet, för vi fick vår goda wienerschnitzel med potatis och sallad snabbt. För denna exemplariska schnitzel betalade vi 10€ per person.
På kvällen kom vi framme till en camping nära till Murau. Där vilade vi ut efter den äventyrsfulla resan. Nästa dag åkte vi vidare till Berchtesgaden, i Tyskland. Vägen var kurvig och brant, men vi klarade oss utan några som helst problem. Campingen ligger i Alperna, så parkeringsplatserna var gjorda som terrasser för att bilarna inte skulle hamna nere i dalen. Vi hade underbart panorama från vår plats på campingen, de höga bergen och molnen som skymde deras toppar.
Nästa dags resmål var Örnnästet, som var Adolf Hitlers ”sommarstuga.” När vi kom fram till parkeringen i Obersalzberg-HIntereck (Längre fick man inte köra), blev jag förvånad, för den var nästan full med bilar från hela Europa. Efter att man köpt biljetter, blev man skickad till de specialgjorda bussarna som väntade på att skjutsa turisterna till örnnästet. Alpvägarna, där vi åkte tidigare var ingenting jämfört med den branta, smala och kurviga vägen till Örnnästet. Vägen var så smal att det bara fick plats en buss och knappt det så chaufförerna väntade på varandra och körde i konvoj. Senare läste vi bussarna har specialbyggda motorer och bromssystem för att de klarar att åka på den här serpentinvägen med säkerhet. På ändstationen fick man säga vilken tid man tänker åka tillbaka, för att de vet hur många bussar ska skickas.
Till Örnnästet gick vi genom en marmortunnel som ledde till en luxuös hiss som man åkte upp med till byggnaden. Först promenerade vi upp till minneskorset. När vädret är fint, har man 360 graders panorama framför sig, men vi såg bara dimman runt berget. Det började regna, så vi skyndade oss tillbaka till huset. Annars kunde man vila och fika på terrassen, men på grund av vädret hade folk sökt sig till inomhusrestaurangen. I ett annat rum fanns det en utställning om byggandet av örnnästet. Jag misstänker, att Berchtesgaden var en lugn semesterby innan nazisterna dök upp där. Huset och vägen upp byggdes under 13 månader, mellan 1937 och 38. Byggarbetet skördade också dödsoffer. Planen var att vid fara kunde Hitler enklare fly därifrån till sina alliansländer. Men i verkligheten var Hitler sällan där. Byggnaden klarade sig trots att man de allierade försökte bomba den. Efter kriget använde amerikanerna huset för militära ändamål. Bayern fick det tillbaka 1960. Örnnästet är populärt inte bara för historiens skull, det blev mer känt efter den amerikanska filmen, fast inspelningen skedde i Österrike.
Eftersom det var dåligt väder, åkte vi tillbaka med en tidigare buss. I en affär på parkeringen kunde man köpa informationsbok om Örnnästet på många olika språk, till exempel på ungerska (som är inte vanligt) och på svenska. Vi tog den på svenska för min sambos skull.
Direkt vid affären fanns det så kallade Dokumentationscenter med en utställning om nazitiden. De lokala propagandabilderna var de mest intressanta: det var foton om Hitler i sällskap med ungdomarna från Berchtesgaden och bilder av honom som ”privatperson” när han vilade i byn. Under dokumentationscenter finns det ett bunkersystem. I detta tog ettusen civila arbetare skydd under bombningarna och på så sätt överlevde de det andra världskriget.
Efter att vi tog avsked från Berchtesgaden, fortsatte vi vägen norrut och efter några dagar kom vi framme till Sverige.
