Nyolc évszak öt nap alatt, avagy szomszédolás Norvégiában // Åtta årstider under fem dagar, eller grannbesök i Norge

Idei első lakóautós túránk Norvégiába vezetett. A kocsi felkészítve, a spájz és a hűtő megpakolva, így indultunk el a sundsvalli tavaszból. Ahogy közeledtünk a hegyek felé, megváltozott a tájkép. Sehol egy zöld levél, a fű is sárga. Mint Sundsvallban egy hónappal ezelőtt. Később az út mentén feltűnt egy-két fehér folt, majd hamarosan összefüggő hótakarót láttunk a földeken. A legtöbb porta előtt még kint parkolt a helyiek legfontosabb téli közlekedési eszköze: a motoros szán. A tavak részben vagy egészben még be voltak fagyva. A tavasz első jeleit a bennszülött lakosságon lehetett észlelni: a tizenéves srácok egy szál pulóverben mászkáltak az utcán. Nem lehetett több három foknál.

Első este Hamrában (Hamrafjället) táboroztunk le. Hullt a hó és a havaseső, erősen fújt a szél. Utolsó erőnket összeszedve próbáltuk ráerősíteni az autó ablakára a szigetelő takarót, de valahogy mindenfelé akart szállni, csak a megfelelő helyre nem. A Deltából ismerős sarkkutató jelenetet túllicitálva küzdöttünk az elemekkel, mire mindent elrendeztünk. Utána már csak bentről éreztük, ahogy a szél rázza az autót. Az autóban feltekertük a fűtést, nem fáztunk a májusi télben.

Hamra

Hamra

Másnap reggelre kiderült az ég, körbenéztünk egy kicsit a ragyogó napsütésben. A szomszédban lesiklópálya, a használathoz elegendő hóval. A lakóautó egy úgynevezett téli kempingben állt, vagyis a lakókocsik egy-egy fából épített sufni mellett parkoltak. A síelők ott tárolhatják a léceket és a többi felszerelést.

Hamra

Hamra

A tavasz másik jele, hogy a figyelmeztető táblák ellenére nem lehetett látni rénszarvasokat a hegyekben. Ezek az állatok nyáron feljebb húzódnak, télen lemerészkednek, hogy élelmet keressenek.

A norvég oldalra átérve hasonló táj fogadott bennünket. Egyik megállónk alkalmából pár lépést tettem a hóban, hogy megtudjam, milyen mély. Nem jutottam messzire, mert hamar bokáig süllyedtem, a téli csapadék befolyt a cipőmbe. A kísérlet zoknicserével végződött.

májusi hó // snö i maj

Tovább autózva lassanként megjelentek a rügyek a fákon, az idő is melegebb lett, mire Rørosba érkeztünk. A régi, hangulatos bányaváros az UNESCO világörökség listáján szerepel. A helyszínen sétálva magunk előtt láttuk a település egykori működését, a bányászkunyhók lakóinak életét.

Røros

Røros

Røros

Magasan a háztetők fölé emelkedik Røros város nyolcszögletű temploma. Az évnek ebben a részében sajnos nincs nyitva, de én mégis szerettem volna belülről is látni. Bekopogtam a szemközti parókiára, az ajtót nyitó hölgynek elmondtam svédül, hogy mi járatban vagyok. A kedves asszony ékes norvég nyelven elmagyarázta, hogy a kulcsot sajnos épp kölcsönadta valakinek, de létezik egy pótkulcs, csak nem tudja, hol. Hosszú percekig kereste a norvég hölgy a kulcsot az irodában, de sajnos eredménytelenül. Búcsúzóul még javasolta, hogy nézzek körül mégegyszer a templomkertben, ha látok valakit, aki ott tesz-vesz, ő lesz az én emberem. Nem találtam meg az illetékest, de ez a kedvesség és segítőkészség kárpótolt az elmulasztott látványért.

Røros templom / kyrka

Péntek délután Støren felé vettük az irányt, hogy a barátaink vendégszeretetét élvezzük néhány napig. Érkezésünk után kezdetét vette a bábeli zürzavar: a barátnőm és én magyarul beszéltünk egymással, a svéd férfiak svédül, amit mindnyájan értettünk. A barátnőm norvégul szólt a társasághoz, ami szintén működött. A házigazdáink pedig norvégul diskuráltak egymás közt. A kisbabájuk garantáltan több nyelven megtanul majd.

Május 17. fontos dátum arrafelé, ugyanis aznap van a norvég nemzeti ünnep. Egész délelőtt esett az eső („tipikus Norvégia” – gondolják ilyenkor a svédek), de mire útnak indultunk, hogy mi is részt vegyünk az ünnepségen, addigra elállt a zivatar. A falu apraja-nagyja népviseletbe, vagy ünneplőruhába öltözött, hogy részt vegyen a felvonuláson. Úgy tűnt, hogy a háromezerfős település minden lakója kint van az utcán, norvég zászlóval a kézben. A menet többek között érintette az öregek otthonát. Még a nagyon idősek is szép ruhába öltöztek és a teraszon üldögélve integettek a sokadalomnak. A felvonulók hurrá! Hurrá! Felkiáltással üdvözölték a bentlakókat, majd a fúvószenekar is rázendített egy vidám indulóra. A menet végül a kulturális központhoz érkezett. A falu vezetője hosszú beszédet intézett az egybegyűltekhez, melynek üzenete az volt, hogy mindenki érezze magát biztonságban Norvégiában. Valóban, a nemzeti  ünnepen bevándorlók is részt vettek családostul, ők is ünnepelték Norvégiát. A hallgatóság része volt néhány fiatal is, akik piros színű, filctollal teleírkált kertésznadrágban jelentek meg. Megtudtam, hogy ők középiskolás, végzős diákok.
Akik megváltották a belépőjegyet, azok megnézhették a sokszínű, ünnepi műsort a színházteremben. A kórus, a zenekar, de még a taekwondo bemutató is Norvégia tiszteletére szólt. Gyerekek, felnőttek, idősek és fiatalok egyaránt közreműködtek. Mindenki egyenlő volt, senki nem volt norvégabb a másiknál. Egy csoport sem sajátította ki magának a jogot, hogy ők a hagyomány valódi örökösei. Senki nem fújt a másikra. A más nyelven beszélők, a más bőrszínűek is ugyanúgy lengették a norvég zászlót, senki nem vegzálta őket. Az emberek csak felvonultak, nem meneteltek. Rendőri biztosításra, kordonra nem volt szükség. A norvégok jótékony nacionalizmusa megmutatta, hogy képesek valamiért, nem pedig valami ellen összefogni. Isten éltessen, Norvégia!
Délután nekiálltunk grillezni a teraszon, sütött a nap, meleg volt. Mintha az időjárás is ünneplőbe öltözött volna.

norvég felvonulás // tåg

Vasárnap reggel tovább indultunk Trondheim irányába. A természet teljesen más arcát mutatta ezen a szakaszon. Már Størenben is harsogóan zöld volt a növényzet, ez a kép folytatódott most az út mentén.
Trondheimi látogatásunkat a Rockheim nevű könnyűzenei múzeummal kezdtük. Az olcsó belépőjegyet megváltva színvonalas, tartalmas, modern technikai megoldásokat felsorakoztató kiállítást láthattunk a norvég rockzene történetéről, valamint George Harrisonról és Eric Claptonról. Ne mulasszon el betérni, aki arra jár!

Rockheim

Városnéző sétánk következő célpontja az északi országok második legnagyobb temploma, a Nidaros dóm (Nidarosdomen) volt. Nidaros egyúttal Trondheim korábbi neve is. A templomba betérve épp orgonajáték zajlott, a hangszerek királynője betelítette zenével a hatalmas teret.

Nidaros dóm // Nidarosdomen

A templom mögött elterülő Nidelva-folyó túlpartján magasodott az erődítmény, balra pedig a híres trondheimi látkép: cölöpökön álló, színes raktárházak sorakoztak a folyó mentén. A napsütésben és nyári melegben órákig néztem volna a régi hídról a festői látványt. Hol van már a pár nappal ezelőtti hó? Szinte minden szembejövő embernek fagyi volt a kezében, a többi pedig a cukrászdában állt sorban egy kis hűsítő nyalánkságért.

Trondheim

Délután a jämtlandi hegyek felé vettük az irányt, az őszi természeten és a hóbuckákon már meg sem lepődtem. A határ svéd oldalán Tännforsenben táboroztunk le. A kellemes, tavaszi estén lesétáltunk az erdőben Svédország legnagyobb vízeséséhez. Fent hatalmas robajjal áradt a víz, lent hóból épített kiskapu várta a kirándulókat. Egy éjjel-nappal nyitva tartó, tiszta, rendes, erdei wc is akadt a pihenőhely mellett, ami kerekesszékkel is könnyedén igénybevehető.
Barna medve aznap éjjel sem támadt ránk, így hétfőn reggel nyugodt szívvel indultunk haza.

Tännforsen vízesés

Toalett az erdőben // Toalett i skogen

1000 km.

Årets första husbilsresa ledde till Norge. Bilen var förberedd, kylskåpet var fullt, så vi åkte iväg från det vårlika Sundsvall. Så fort vi närmade oss till fjällen, ändrades landskapsbilden. Det fanns inga gröna blad, gräset var gult. Lite som i Sundsvall för en månad sen. Sen såg vi vita fläckar vid vägen som snart blev ett sammanhängande snötäcke. På nästan alla gårdar stod parkerade snöskotrar som är lokalbefolkningens viktigaste transportmedel på vintern. Sjöarna var frusna (delvist eller helt). Första tecken av våren kunde man se på ortsbefolkningen: tonårskillarna hade bara en tröja på sig när de promenerade på gatan. Det var inte varmare än 3 grader.

Vi campade i Hamra (Hamrafjället) första kvällen. Det snöade och regnade, det blåste hårt. Vi samlade ihop våra sista krafter och försökte täcka fönstret med isoleringsmattan, som flög till alla håll, men ville inte stanna på rätt ställe. Vi kämpade med elementen som två polarforskare tills vi kunde fixa det. Därefter flydde vi in och kände hur vinden skakade bilen. Vi slog på värmen, så vi inte frös i vintervädret i maj.

Nästa morgon klarnade det och vi tittade runt i strålande solsken. I närheten fanns det en slalombacke, där fanns så mycket snö att man kunde åka skidor. Vår bil var parkerad på en vintercamping, som betyder att alla husvagnar stod bredvid en liten trästuga, var man packade in skidor och annan utrustning.

Et annat vårtecken: Trots varningsskyltarna för ren vid vägen, inte kunde man se en enda. De går upp högt i fjället när det är varmt och hämtas ner på hösten för att hitta mat.

På den norska sidan väntade oss samma landskapsbild. När vi tog en liten rast, gick jag in i snön för att få veta hur djupt det var. Detta gick inte så bra för jag sjönk i snön till fotknölarna och vattnet rann in i skorna. Experimentet slutade med strumpbyte.

När vi åkte vidare, började knopparna dyka upp på träden, och vädret blev varmare när vi nådde Røros. Den gamla, mysiga bergsstaden är på Unescos världsarvslista. När vi promenerade i staden, såg vi framför oss hur livet var när gruvarbetarna bodde där.

Högt över taken kan man se Røros åttahörniga kyrka. Fast den är inte öppen i maj, tänkte jag kolla inuti ändå. Jag gick till kyrkoherdebostället som var på andra sidan av gatan, knackade på dörren. En dam öppnade den och jag berättade till henne på svenska varför jag var där.  Hon svarade på norska att hon lånat ut nyckeln, men det måste finnas en extranyckel någonstans. Hon letade efter det några minuter, men tyvärr kunde hon inte hitta det. Hon ville hjälpa mig, så hon föreslog att titta runt vid kyrkan och om jag hittar någon som jobbar på kyrkogården, kan jag fråga personen. Jag hittade inte människan, men jag var glad över kvinnans snällhet och hjälpsamhet ändå.

Vid eftermiddag sidan åkte vi vidare till Støren för att njuta av våra vänners gästfrihet. Efter vår ankomst började vi med den lilla språkförbistringen: min väninna och jag pratade ungerska med varandra, de svenska männen snackade svenska som alla begrep. Min kompis pratade norska till alla, som vi förstod. Våra värdar pratade norska med varandra. Jag är säker att deras bäbis kommer att prata flera språk.

Den norska nationaldagen är 17 maj, så det är ett viktigt datum där. Det regnade hela förmiddagen (”typisk Norge” – tänker svenskarna), men när vi åkte till festen, slutade regna. Alla i byn hade folkdräkt eller fina kläder på sig. Det såg så ut, att alla 3000 invånarna var med i paraden och viftade med den norska flaggan. Tåget stannade vid äldreboendet. De gamla människorna hade fina kläder på sig, satte på terrassen och viftade till tåget som hälsade de med ”hurra! Hurra!” och blåsorkestern spelade för dem. Sen gick tåget vidare till kulturcentrumet, där ledaren i byn höll ett långt tal. Den viktigaste tanken var att alla skulle känna sig trygga i Norge. Ja, i festen deltog invandrarfamiljerna som också firade Norge. Där fanns några ungdomar som hade röda snickarbyxor eller overaller på sig, som var nerkladdade med tuschpenna. Jag fick veta att de hade skolavslutning.
De som köpte biljetter, kunde titta på det mångfaldiga, högtidliga programmet. Kören, orkestern och också en taekwondo presentation uppträdde för Norges ära. Barn, vuxna, gamla och unga deltog i programmet. Alla var lika, ingen av dem var mer „norsk” än de andra. Ingen grupp dök upp som skulle ta tillfället i akt och säga att de är de ensamma arvingar av traditionerna. De var inte ovänner med varandra. De som hade annan hudfärg och pratade annat språk, viftade också med norska flaggan. Ingen hade problem med detta. Folk tågade bara, men de marscherade inte. Det behövdes avspärrningar eller polisassistans.
Den fina nationalismen som norrmännen visade, fungerar ”för” något och inte ”mot” något. Grattis till nationaldagen, Norge!
På eftermiddag började vi grilla på terrassen. Det var varmt, solen sken. Det såg ut som om vädret fattade att det var högtid!

På söndag morgon åkte vi vidare till Trondheim. Naturen hade ett helt annat ansikte på den där sträckan än tidigare. Redan i Støren var växtlivet jättegrönt, samma bild fortsatte efter vägen norrut.

Vi började vårt besök i Trondheim på Rockheim, som är ett nytt museum om rockmusik. Efter att vi köpt de billiga biljetterna, kollade vi en fin, modern och imponerande utställning om den norska musikhistorien och en annan om George Harrison och Eric Clapton. Missa inte om ni är i närheten!

Vår sightseeingfärd fortsatte vi vid nordens näst största kyrka, som är Nidarosdomen. Nidaros var Trondheims tidigare namn. När vi gick in i kyrkan, spelades orgel. Instrumentens drottning fyllde katedralen med musik.
Bakom kyrkan, på andra sidan av Nidälven kan man se fästningen. Till vänster står de gamla lagerhusen vid älven som man bäst  kan se från den gamla bron.  Jag skulle ha tittat på den fina utsikten i sommarvädret i flera timmar. Det var svårt att komma ihåg att vi såg snö för några dagar sen. Folk som gick förbi hade mjukglass i händerna. De andra stod i kö på konditoriet.

På eftermiddag åkte vi vidare till Jämtlandsfjällen, men den här gången blev jag inte förvånad över den höstlika naturen och snön. På den svenska sidan av gränsen campade vi vid Tännforsen. På den mysiga vårkvällen promenerade vi ner i skogen till Sveriges största vattenfall. Uppe rann vattnet med stor kraft och där nere stod en liten port, som naturen byggt av snö. En fin och städad toalett, som är alltid öppen, stod vid parkeringen i skogen, som man lätt kunde använda även med rullstol.
Det var ingen björn som attackerade oss den där natten heller, så vi åkte hem på måndag i lugn och ro.

Színház vagy valóság? // Teater eller verklighet? #Låtkainatstanna

Idén tavasszal is nagy volt a nyüzsgés a helyi amatőr színház, a Kvartersteatern háza táján. Ugyanis nyolcadik éve rendezték meg a Fiatalok Színházi Fesztiválját Sundsvallban. 130 tizenéves játszott hét különböző darabban, kilenc napon keresztül, folyamatos telt ház mellett. Akik éppen nem szerepeltek a Konsertteatern színpadán, azok egymás előadásait nézték, vagy belépőjegyet árultak, illetve a büfét vezették. Továbbá két bulit is szerveztek a fesztivál nyitása és zárása alkalmából. A tizenévesek magas színvonalú és vicces műsorral örvendeztették meg a stábot. Lehetőségem volt besegíteni a fesztivál körüli teendőkbe, amit az ifjak a saját „Oscar gálájukon” honoráltak. Nagyon büszke vagyok a tőlük kapott díjra, hiszen nincs annál értékesebb, őszintébb és kedvesebb, mint amikor egy csapat tinédzser ismeri el az ember munkáját! Köszönöm, srácok!

Az élettársam nem csupán a fesztivál szervezésében vállal oroszlánrészt évről évre, de csak úgy, mint a többi ifjúsági vezető, ezúttal is saját darabjával lepte meg a diákcsoportját. Az írás kilenc évvel ezelőtt született, egy valós újságcikk alapján: a bevándorlási hivatal (Migrationsverket) munkatársai pezsgőt bontottak, miután sikerült kiutasítaniuk az országból egy orosz családot. A színműben a háború elől menekülő anyuka és három leánygyermeke Svédországban talál menedéket. A testvérek kitűnően tanulnak az iskolában, egyikük a szerelmet is megtalálja osztálytársa személyében, aki épp a rendőrfőnök fia. A család hiába élt hosszú évek óta Svédországban, a bevándorlási hivatal mindvégig nem határozott az ügyükben, de most azonnali hatállyal kiutasítják őket az országból. Az anyuka és a lányok ismét menekülnek, a rendőrfőnök igyekszik nekik segíteni. A lányok osztálytársai tüntetést szerveznek, de hiába, a családot végül kitoloncolják. A Migrationsverket dolgozója elégedetten ünnepel a pezsgővel a darab végén.

Balról jobbra: a rendőrfőnök (Adrian Wahlström), Bengtsson közrendőr (Jonathan Norberg) és a bevándorlási hivatal dolgozója (Hanna Lind).

Néhány fiatal néző könnyes szemmel távozott az előadás után. Kiderült, hogy az egyik osztálytársukkal épp az történik, ami a darabban: Karina és édesanyja négy évig élt Svédországban, de most megkapták a kiutasító határozatot. Karina folyékonyan beszél svédül, gimnáziumban tanul. A Migrationsverket-nek négy évig nem sikerült pontot tenni az ügy végére, de most, hogy Karina betöltötte a 18-at, érdekes módon felgyorsultak az események. Gondoljunk bele, hogy mennyi minden történik egy kamasszal 14 és 18 éves kora között a saját környezetében is, nemhogy egy másik országban! Karinának itt vannak a barátai, itt folyik az élete, itt tervezte a jövőjét, ráadásul a testvérei Svédországban maradhatnak (forrás: Dagbladet). A lány barátai és osztálytársai nem hagyták annyiban a dolgot és tüntetést szerveztek a város főterére. A fiatalok, akik tegnap még a darabban szerepeltek, ma a való életben is felemelték a szavukat a döntés ellen. Sokadmagukkal vonultak a bevándorlási hivatal épülete elé tiltakozni. Én is velük tartottam, mert úgy láttam, hogy a Migrationsverket dolgozói több esetben hozzáértés és gondolkodás nélkül hoznak meg olyan döntéseket, amelyek más emberek egész életére kihatnak. Elég, ha csak a magam ügyét említem (nem tudták, hogy Magyarország az EU tagja, fogalmuk sem volt, milyen papírokat kell kitölteni), de másoknak is okoztak problémát a nemtörődömségükkel.

Karina esete megmutatta, hogy a mai tizenévesek képesek és hajlandóak élni a demokrácia által biztosított eszközökkel, hogy kiálljanak a társuk mellett. A társadalom felelős tagjaként nem hagyják, hogy a fejük fölött határozzanak a hatóságok. Hajrá, fiatalok, hajrá Karina!

#låtkarinastanna

#låtkarinastanna

Den lokala amatörteaterföreningen Kvartersteatern arrangerade som vanligt Ung teaterfestival. I år var det för åttonde gången. 130 tonåringar spelade sju olika pjäser på Konsertteatern. Festivalen drog fullsatta salonger i nio dagar. De som inte stod på scenen för tillfället, tittade på varandras föreställningar eller arbetade i caféet eller sålde biljetter. Dessutom organiserade ungdomarna två fester, en för att öppna och en annan för att avsluta festivalen. De som arrangerade underhöll de övriga med ett skojigt program på hög nivå. Jag hade möjlighet att hjälpa ungdomarna i caféet på festivalen, de tackade för hjälpen med ett fint pris på deras ”Oscars gala.” Jag är jättestolt över detta, för det är det mest fantastiska och ärligaste, när man blir hedrat av tonåringar. Tack så mycket, gänget!

Min sambo är inte bara ansvarig för att organisera festivalen varje år, men han som alla andra ledare hade en egenskriven pjäs till sin grupp. Han skrev manuset för nio år sen, detta efter att han läste en tidningsartikel: Medarbetarna på Migrationsverket öppnade champagne efter att de lyckades utvisa en rysk familj från landet. I pjäsen flydde en mamma med sina tre döttrar från kriget till Sverige. Syskonen är duktiga i skolan, en av dem hittar kärleken, när hon blir förälskad i polischefens son. Trots att familjen har levt många år i Sverige, har de inte fått uppehållstillstånd, men till slut fick de utvisningsbeskedet. De måste lämna Sverige så fort som möjligt. Modern och döttrarna flyr igen och polischefen försöker hjälpa till dem. Syskons klasskamrater organiserar en demonstration mot beskedet, men familjen blev utvisad ändå. Till slut firar migrationsverkets medarbetare nöjd med en flaska champagne.

Några ungdomar från publiken gick hem med tårar i ögonen efter föreställningen. Jag fick veta, att det händer det samma sak med en av deras klasskamrat nu som det var i pjäsen: Karina och hennes mor har bott i Sverige fyra år och de har blivit utvisad nu. Karina kan svenska flytande och studerar på gymnasiet. Migrationsverket kunde inte avsluta ärendet på fyra år, men när Karina fyllde arton, fick de beslutet på något konstigt sätt. Tänk hur mycket upplever en tonåring i sin egen omgivning mellan 14 och 18, det gäller ännu mer i ett annat land. Karina har sina kompisar, sin framtid och sitt liv, som hon planerade här. Dessutom hennes syskon kan stanna i Sverige (källa: Dagbladet). Karinas vänner och klasskamrater accepterade inte Migrationsverkets beslut och de organiserade en demonstration på torget. Ungdomarna som spelade föreställning igår, protesterade i verkligheten idag. De tågade till Migrationsverket för att demonstrera mot beskedet. Jag följde med, för jag själv upplevde att Migrationsverket beslutar utan kompetens och tankar i ärenden som påverkar en annan människas hela liv. Till exempel min egen situation: Migrationsverket hade ingen aning om att Ungern är ett EU land, de visste inte vilka papper skulle fyllas i, men jag känner till flera helt rubbade fall.

Karinas situation bevisade att ungdomarna av idag kan och vill använda demokratiska instrument för att kämpa för sin rätt. Som ansvariga medborgare i samhället tillåter de inte att myndigheterna fattar beslut som de själva anser vara felaktiga och orättvisa utan de använder sin demokratiska rätt att säga ifrån. Heja ungdomar, heja Karina!

A hétvége kultusz // Helg kulten

"Péntek van!" - kiáltanak fel, gondolják megkönnyebbülve, teszik közzé az interneten hétről-hétre oly sokan az egész világon.
Nincs ez másképp Svédországban sem, sőt! A svédek egész héten szó nélkül, példás polgárként dolgoznak. Munka után általában az ügyes-bajos dolgaikat intézik, vásárolnak, edzenek, olvasnak(!), néha egy-egy mozi is belefér. Hogy munka után koncertre menjenek netán beüljenek sörözni a barátokkal, kollégákkal? Fel sem merül egy átlagos, hétköznap este! Valamint hétfőtől-csütörtökig otthon sem jellemző az alkoholfogyasztás.
Aztán végre itt a várva-várt nap, péntek van! A munkahelyen jól indul a reggel: a főnökök és a  beosztottak egyformán örülnek a közelgő hétvégének. Nem ritka, hogy ilyenkor a kávészünetet egy kis "pénteki" süteménnyel dobják fel a dolgozók.
Munka után a legtöbb svéd egy helyen gyűlik össze, a helyi Systembolagetben, hogy beszerezzék a hétvégén elfogyasztandó italokat. Egy tökéletes péntek estén a svédek kibontanak egy üveg bort a vacsorához, majd a kanapén iszogatva nézik a tévét, miközben chipset vagy pattogatott kukoricát majszolnak. Ezt amolyan pénteki lazításnak nevezik. Ilyenkor üres a társasházhoz tartozó mosókonyha, a színházak sem számítanak sok nézőre.
Természetesen a fiatalok útra kelnek az éjszakába. De az idősebbeknek is megadatik a lehetőség, hogy péntek vagy szombat este a helyi pubban lazítsanak vagy igyák magukat teljesen részegre. Feltéve, ha kapnak helyet és ha bírják anyagilag. Sundsvall kisváros, így ha erre vállalkozunk, akkor biztos, hogy előbb-utóbb összetalálkozunk ismerősökkel. Mivel ők is hasonló célból érkeztek, aligha fognak meglepődni.
A szombat hasonlóképpen telik, társas összejövetelek, evés-ivás, de persze utazás, kirándulás és értelmes programok is szerepelhetnek a hétvégi palettán. Pénteken és szombaton minden lehet! A vasárnap csendesen telik, hiszen hétfőn újra munkanap.

Vajon mit jelent a hétvége a gyerekeknek? A pénteki lazítás számukra sokszor megegyezik a gátlástalan chipszzabálással, aminek azért a szülők igyekeznek egy idő után véget vetni, hogy ne fájduljon meg a lurkók hasa. Ugyanez a helyzet a szombati édességgel ( = lördagsgodis). Svédországban úton-útfélen kapható a kimért édesség: gumicukor, karamell, cukorka és egyéb nyalánkságok tömkelege. Már a látványtól is cukorbetegséget lehet kapni. Az IKEÁban nevén nevezik a kínálatot és szombati édességként árulják a színes és édes csemegéket. Ezek szerint ezt csak szombaton (v)eszik?

A gyerekeket meg lehet győzni arról, hogy hétköznap fogják vissza magukat az édességgel. De ha eljön a péntek és a szombat, akkor maguk emlékeztetik a feledékeny szülőket, hogy itt az ideje a chipsnek és a cukorkának. A felnőttek is szeretik ezeket a nyalánkságokat. Előfordul, hogy egy-egy szem cukrot ők is bekapnak hétköznap. De az utolsó munkanapon magától értetődően rájárnak az édességre. Pénteken és szombaton lelkiismeret-furdalás nélkül lehet enni-inni. Mert itt a munka gyümölcse a  lazítás és a nem az unalmas hétköznapokat édesítik meg (felnőtt vagy gyerek) csemegével.

”Det är fredag!” – ropar, tänker man lite lättad, man delar det på internet så som många människor i hela världen gör varje vecka.

Det är inte annorlunda i Sverige. Svenskarna arbetar flitig, utan ett ord hela veckan. Efter jobbet ska de handlas mat, motionera, läsas bok(!), ibland går de på bio. De tänker inte ens på att gå på konsert eller dricka öl med kompisar på en normal vardagskväll. Dessutom är det inte vanligt mellan måndag och torsdag att dricka alkohol hemma heller.

Äntligen är den längtade dagen här, det är fredag! På jobbet är morgonen härlig: chefen och medarbetarna känner sig lika glada över den kommande helgen. Det är vanligt, att kollegorna tar med kakor till fredagsfika.

Efter jobbet åker de flesta svenskarna till ett ställe: Det lokala Systembolaget för att handla dryckerna som ska konsumeras i helgen. På en perfekt fredagskväll öppnar svenskarna en flaska vin till middagen, sen ligger de på soffan och tittar de på tv, medan de äter lite chips eller popkorn och dricker öl eller vin. Det heter fredagsmys. Den där tiden är tvättstugan i huset tom, teatrarna spelar sällan på fredagarna därför att de räknar med lite publik.

Naturligtvis går ut ungdomarna, men för de äldre är det också möjligt att mysa på en lokal pub alternativt supa sig fulla om de har råd med det. Sundsvall är en liten stad, så om man går ut, är det säkert att man träffar folk. Eftersom de bekanta kommer i samma avsikt, är de heller inte förvånade över att träffas.

På lördagen är det likadant, folk träffas, man äter och dricker, men det går bra att göra en utflykt, resa eller göra andra förnuftiga aktiviteter. På fredag och på lördag kan man göra vad som helst! Söndagen är fridfull, för nästa dag är vardag igen.

Vad betyder helg för barnen? Fredagsmys betyder att de äter chips utan slut, fast föräldrarna försöker få stopp på det innan de får ont i magen. Det är samma med lördagsgodis. I Sverige kan man köpa lösgodis i varje hörn, alltså söta grejer i enorm mängd. Man kan få diabetes redan när man ser det. På IKEA säljer man godis under namnet lördagsgodis. Troligen betyder det att man köper och äter det bara på lördag?

Man kan övertyga barnen om att de får äta bara lite godis på vardagarna. Men när fredag och lördag kommer, är det barnen som påminner sina glömska föräldrar att det är dags för lördagsgodis nu. Vuxna tycker också om godis. Det förekommer att de tar några styckar på vardagarna. Men på sista arbetsdagen är det självklart att de trycker i sig en mängd godis. På fredag och lördag kan man äta och dricka utan dåligt samvete.

För i veckan avstår man nästan helt från godis och andra saker som man förgyller sin helg med. 

Az idő urai // Tidens mästare

Vajon mely nemzetekre asszociálunk, ha a pontosság kerül szóba? A németekre? Netán a svájciakra? Dobjuk sutba a sztereotípiákat és gondoljunk a svédekre!

Míg Európa a deutsche pünktlichkeiton mosolyog, valamint a svájci órák és vonatok pontosságát méltatja, addig a svédek csendben teszik a dolgukat.

Nézzük meg közelebbről, hogyan is gazdálkodnak a errefelé az idővel:

Svédországban érdemes komolyan venni Az Időt, különben kellemetlen meglepetések érhetik az embert.

Ha telefonon kérünk időpontot az orvoshoz, akkor a személyi számunk bepötyögése után egy gépi hang tudatja velünk, mikor hív vissza bennünket az illetékes. Füleljünk a megadott időpontban, mert percre pontosan fog csörögni a telefon.

Ajánlott időben elindulni a színházba, pláne, ha a sor közepére szól a jegyünk. A kb. hét óra hét perces kezdés errefelé ismeretlen. Talán a másnapi újságban is benne lenne, ha ennyit késne az előadás. A szünet időtartama általában fel van tüntetve a programfüzetben, vagy bemondják, hogy hány perces lesz. Mondanom sem kell, hogy az előadás menetrend szerint folytatódik.

A moziban is foglaljuk el idejében a helyünket, mert órautésre kezdik vetíteni a reklámokat, filmbemutatókat. Hat perc múlva(!!!) pedig már nézhetjük a filmet (Eközben Németországban fél órás reklámblokkot kénytelenek végigszenvedni a moziba látogatók).

Említsük meg a koncerteket is! Míg Magyarországon szinte kötelező később kezdeni (sajnos sokszor egy-két órás csúszás is lehetséges), a svédeknél ez esetben is a pontosság a mérvadó. Függetlenül a fellépő művész nagyságától, ismertségétöl. Az előadó megtiszteli a közönséget azzal, hogy nem kell várni rá.

Eddigi tapasztalataim szerint nem csak a szórakoztatóiparban, de az élet minden területén törekednek a pontosságra a svédek. Úgy a hivatalos, mint a magánügyekben.

A svédek nem csak az idő betartásában profik, de egyúttal két lábon járó naptárak is. A “jövő héten” fogalmát még használják, a “két hét múlva” meghatározást megértik, de alapvetően a dátumokat a hetek számozása szerint tartják számon. Csak úgy röpködnek a levegőben az olyan kifejezések, mint “a 43. héten szabad vagyok pénteken” vagy “a 44. héten kedd helyett szerdán találkozzunk.” Rajtam kívül mindenki pontosan be tudja magát tájolni fejben, csak én vagyok elveszve naptár nélkül. Az még álmukban sem fordul elő, hogy például “november második hetéről” beszéljenek. Hová vezetne ez?

Vilka nationaliteter brukar man förknippa med punktlighet? Med tyskarna eller med schweizarna? Glöm stereotyper och tänk på svenskarna!

Medan Europa ler över deutsche pünktlichkeit och uppskattar punktligheten av de schweiziska klockorna och tågen, gör svenskarna sina vardagsgrejer i bakgrunden.

Hur ser ut svenskarnas tidsuppfattning?

I Sverige lönar det sig att ta Tiden på allvar, annars kan man uppleva pinsamma situationer.

Om man ringer vårdcentralen för att boka tid, måste man bara mata in personnumret i telefonen och en maskinröst meddelar vilken tid personalen ringer tillbaka. Man ska passa telefonen på den angivna tiden för de kommer att ringa exakt på det klockslag som var planerat.

Jag rekommenderar att gå på teater i tid, speciellt om man har biljetter för mitten i raden. Pjäsen börjar exakt, inte cirka kl. 19:07 som i Ungern. Om det skulle hända, skulle man kanske läsa om det i tidningen nästa dag. Man får alltid veta hur lång pausen är. Det står i programbladet eller man får informationen på annat sett. Jag behöver kanske inte säga att föreställningen fortsätter på sekunden efter pausen.

Det är bra att sätta sig punktligt på bio också, för reklamfilmer och trailers sätts igång på klockslaget. Efter sex minuter (!!!) börjar filmen (däremot i Tyskland är biobesökarna tvungna att överleva en halvtimmes reklamblock).

I det här fallet får vi inte glömma att tala om hur det är att gå på konserter! I Ungern är det kutym att börja senare än utsatt tid (tyvärr kan det vara en-två timmars försening), i Sverige är det punktligheten som gäller. Det beror inte på hur känd eller stor artisten är som spelar. Konstnären ger publiken den respekten att man inte behöver vänta på honom eller henne.

Enligt mina erfarenheter gäller punktligheten inte bara i underhållningsindustrin, men också alla andra områden i livet. Båda i officiella och i privatärenden.

Svenskarna är proffs att inte bara att hålla tiden, men de är också kalendrar med två ben. De använder termer som ”nästa väcka”, de förstår ”i två veckor”, men vanligaste är att de har koll på numreringen av veckor. Man använder fraser som ”jag är ledig på fredag i veckan 43” eller ”vi träffars på onsdag istället för tisdag i veckan 44.” Alla kan orientera sig exakt i huvudet, det är bara jag som är förlorad utan kalender. De drömmer inte ens om att prata som ”andra veckan av november.” Hur skulle det se ut?

6000 km. lakóautóval – Turistaként Budapesten (negyedik rész) // 600 mil med husbil – Som turist i Budapest (fjärde delen)

Budapesten valamiféle kettősségben léteztem. Egyszerre éreztem magam helyinek és turistának, bennfentesnek és kívülállónak.

Rendkívül szórakoztató volt, hogy kempingben laktunk, mint az "igazi" nyaralóvendégek. Eközben az első pillanattól kezdve felvettem a "Budapest-tempót", azaz siessünk metrótól a villamosig, buszig. Érjük el, hogy mielőbb megérkezzünk, ne kelljen várni a tömegközlekedésre. Dehát nyaralunk! Hova rohanunk? Így éltem én Svédország előtt is?
A fáradt, rezignált arcokon nem csodálkoztam. Egy metrókocsi tele gondokkal, súlyos terheket visz ez a jármű is nap mint nap.

Néha teljesen abszurd szituációba kerültem, mintha nem egy nyelvet beszélnék a pestiekkel. Örkény István: Tóték -ja ugrott be többször is:

"Tény, hogy az őrnagy kissé fátyolozott hangon beszélt, mintha a hosszú utazás minden pora-korma a hangszálaira rakódott volna. Ez azonban nem mentség, mert ha fakón is, elég érthetően beszélt.
Mégpedig ezt mondta:
- Nem is hittem volna, hogy már ekkora a kedves lánya!
Ezt az udvarias kijelentést azonban Tóték - kivétel nélkül mind a hárman! - a következőképpen értették:
- Csak azt szeretném tudni, kinek ilyen büdös a szája!
Döbbenten álltak."

Ezzel együtt élveztem a néhány napos "Budapest esszenciát". A személyes találkozókat, programokat és igen, a sokat szidott bkv-t is. A hálózat alapvetően működik, háztól házig lehet közlekedni, éjszaka sem kellett taxira költeni. Természetesen tisztában vagyok a nem kevés hiányossággal, de a fővárosban gyorsan és célirányosan jutottunk el a kívánt helyszínekre. Így sem jutott időnk mindenre, de majd legközelebb!

Ellátogattunk a Terror Házába. Bár számtalan külföldi keresi fel a múzeumot (svédekkel is találkoztunk), sajnos sok helyen hiányzik az angol nyelvű leírás a tárgyi emlékek mellől. A termekben ki vannak téve szabadon elvihető összefoglalók magyar és angol nyelven, de célszerűbb lenne közvetlenül a látnivalók mellett tálalni a tudnivalókat.

´

A múzeum után tartottunk egy kis kávészünetet az Oktogonhoz közeli Párisi Nagy Áruház Lotz termében. A helyszín még mindig gyönyörű, de a kritikán aluli kiszolgálás semmit sem változott. Szinte mi voltunk egyedül a kávézóban, de a pincérek felénk sem néztek, csak ha már kézzel-lábbal integettünk. Én szívesen kérek kávét a pultnál, de akkor harmadolják az árakat. Hogy miért éppen oda ültünk be? Mert a terem szépsége még mindig lenyűgöző, feledteti az apró bosszúságokat.

Később a Közlekedési Múzeum felé vettük az irányt. Még be sem tettük a lábunkat, máris egy svéd vonatkozással találkoztunk: a múzeum oldalában álló Nohab dízelmozdony (azaz pontosabban csak az orra látható) svéd felmenőkkel rendelkezik. A kiállítást megtekintve újabb svéd kapoccsal találkoztunk: a hatvanas években felszínre hozott Vasa hajó teljes terjedelmében megtekinthető Stockholmban, de egy részletes modelljét megtalálhatjuk a Közlekedési Múzeumban. A felirat szerint ez a magyar modell egy verseny győztese, melynek résztvevői mindannyian a Vasa hajó kicsinyített mását készítették el. Apropó feliratok: a múzeumban minden tudnivalót két nyelven lehetett követni: magyarul és németül. Ez nagy segítség az odalátogató németül értőknek, de célszerű lenne bővíteni angol felirattal is a táblákat, hogy mégtöbb külföldi tudjon könnyűszerrel tájákozódni.

Egy másik alkalommal a Zwack Unicum Múzeumba villamosoztunk el (mindössze két megálló a kempingtől). A kiállítás bőven megéri az árát: először egy filmet nézhettünk meg a család történetéről Zwack Péter tolmácsolásában, utána megtekintettük a kiállítást, végül részt vettünk egy kóstolón is. A múzeumhoz tartozó boltban elérhető áron lehet vásárolni. A dolgozók végig kedvesen és udvariasan bántak velünk, minden tudnivalót részletesen elmondtak. A filmet angol nyelven néztük végig és a kiállításhoz kapcsolódó információs szövegeket is két nyelven írták ki: magyarul és angolul. Sőt, a kóstolóhoz járó ismertetőt is kérhettük angol nyelven. Minden elismerésem a Zwack Múzeumnak, amiért megmutatták, hogy lehet európai szintű múzeumot üzemeltetni Budapesten!
Ezen a kiállításon is találkoztunk svéd vonatkozással: a második világháború alatt Raoul Wallenberg állíttatott ki útlevelet Zwack Péter számára, mellyel el tudott menekülni az országból. A Zwack család több tagja is kapott svéd menlevelet.

Mivel Svédországnak köszönhetően megmenekült a Zwack család, javaslom, hogy Wallenberg emlékére minden svéd állampolgár 10% kedvezménnyel vásárolhasson Unicumot!

I Budapest hade jag dubbla känslor. Jag kände mig som lokalbefolkning och turist, insider och outsider samtidigt.
Det var jätteroligt att vi bodde på en camping som de ”riktiga” resanden. Samtidigt började jag gå i ”Budapest tempo” på gatorna. Det betyder att vi skulle skynda oss från tunnelbanan till spårvagnen, bussen. Vi måste vara framme så fort som möjligt. Men vi är på semester! Varför skulle vi springa? Hade jag levt så innan Sverige?
Jag var inte förvånad över de trötta och resignerade ansiktena. Tunnelbanor som är lastad av svåra bekymmer varje dag.
Ibland kände jag mig som om jag vore i absurda situationer, som om jag inte skulle prata samma språk med Budapestarna. Det var som i en absurd ungersk teaterpjäs. I Familjen Tót, där en av karaktärerna sa en vardaglig mening och de andra förstod det som skandal.
Trots det trivdes jag ”Budapest essensen” som jag fick för några dagar. Jag tyckte om personliga möten, aktiviteter och den inte så populära ungerska kollektivtrafiken. Nätverket fungerar, man kan åka från port till port och vi behövde inte heller ta taxi på natten. Naturligtvis känner jag kollektivtrafikens nackdelar men vi kunde åka snabbt och direkt till målen i huvudstaden. Trots det, hade vi inte tid att titta på allt, men kanske nästa gång!

Vi tittade på det intressanta Terrormuseet. Många utlänningar besöker museet (vi träffade naturligtvis några svenskar också), vi konstaterar att det många gånger saknas engelskspråkiga skyltar bredvid utställningsföremålen. Man kan ta med sammanfattningar på lappar på engelska, men det vore bättre att läsa dem bredvid utställningsföremålen.

Efter museet tog vi en liten fikapaus i Lotz sal, i närheten av Oktogon. Salen är fortfarande härlig, men den dåliga servicen hade inte förändrats. Trots att vi var nästan ensamma som gäster, tittade inte servitörerna på oss. Vi var tvungna att vinka med händer och fötter. Jag skulle inte ha några problem att beställa kaffe vid kassan, om priset vore en tredje del. Varför fikade vi där? Därför att salens skönhet är fängslande, så man glömmer de små besvärligheterna med den usla servicen.

Senare åkte vi till Transportmuseet. Redan utanför byggnaden hittade vi spår av Sverige: vid väggen står ett Nohab lokomotiv (eller rättare sagt fronten), som är byggt i Sverige. När vi tittade på utställningen, träffade vi en svensk grej till: en liten modell av Vasa skeppet. Det fick förstapris på en modelltävling och var gjort av en ungrare.
Man kunde läsa alla texter i två språk på museet, ungerska och tyska. Det är stort hjälp för dem som besöker museet och kan tyska, men det vore kanske ännu bättre att komplettera skyltarna med engelsk text också.

En annan gång åkte med spårvagnen till Unicummuseet, som ligger bara två stationers avstånd från campingen. Utställningen är verkligen värt för sin entréavgift: först tittade vi på en film om familjen Zwacks historia som berättades av Peter Zwack. Sen gick vi genom utställningen, och sist gjorde vi lite Unicum prov. På shoppen som tillhör till museet kan man handla till humana priser.
Personalen var trevlig och artig hela tiden, de gav all information som vi behövde. Vi tittade på filmen på engelska, och texterna på utställningen var både på ungerska och engelska. Under själva provsmakningen av Unicum fick vi fint informationsmaterial på engelska. Grattis till Zwack Museet för att de visade att det är möjligt att göra ett museum i Budapest av hög kvalitet!
På den här utställningen träffade vi också en svensk relation: under andra världskriget var det Raoul Wallenberg som gav ett svenskt pass till Peter Zwack, så han kunde rymma från Ungern. Andra medlemmar av familjen Zwack fick svenskt skyddspass av honom.
Tack till Sverige som räddades familjen Zwack! Jag föreslår att alla svenskar skulle få minst 10% rabatt på Unicum till minne av Raoul Wallenberg!

Astrid Lindgren: Oroszlánszívű testvérek - hősök, a diktátor és a sárkány egy színpadon // Astrid Lindgren: Bröderna Lejonhjärta – hjältar, diktatorn och draken på scenen

Talán nem szükséges bemutatni Astrid Lindgren svéd írónőt, Harisnyás Pippi és Juharfalvi Emil anyukáját a magyar olvasóknak sem. Hosszú élete során megannyi más (főként) ifjúsági regényt is írt, melyek mind a mai napig népszerűek Svédországban. 1973-ban született meg az Oroszlánszívű testvérek (Bröderna Lejonhjärta) című könyve, melynek magyar fordítása tíz évvel később, 1983-ban látott napvilágot. Ahogy nézem, újabb magyar kiadás azóta sajnos nem jelent meg. Kár érte, mert egy nagyon különleges és összetett történetről van szó, ami véleményem szerint tízéves kor fölött élvezhető és érthető teljes mértékben.

Astrid Lindgren mesél a haldoklásról, a halál elfogadásáról, mely mázsás súlyként nehezedik a beteg kis Karl (Skorpan) vállára. Milyen jó, hogy van egy erős és egészséges bátyja, Jonatan, aki mellette áll és megosztja vele a titkot, hogy halála után egy másik világba érkezik, ahol végeláthatatlan kalandok várnak rá. Végül a két testvér szinte egy időben kerül át a túlvilágra. A történetet a később érkező kis Skorpan szemszögéből követhetjük tovább, aki nagyon jól érzi magát Cseresznyevölgyben, nem beteg többé és együtt lehet szeretett bátyjával. Ám úgy tűnik, Jonatan-t nyomasztja valami: kiderül, hogy részt vesz egy "földalatti mozgalomban", mely a szomszédos völgy szabadságáért küzd. Nincs egyszerű dolga, mert Cseresznyevölgyben egy áruló jelent folyamatosan a szomszédos katonáknak, a gonosz birodalmában pedig lépten-nyomon ellenőrzik az ottlakókat. A katonák bárkit elvihetnek, békés otthonokat túrnak fel, lovakat államosítanak a nagyvezér, Tengil számára. Katla, a sárkány is bekerül a képbe és egy elfogott ellenálló, Orvar, aki börtönben ül és az ítélet szerint Katla étkezését akarják vele feljavítani. Igen, Astrid Lindgren a diktatúráról mesél. A befejezéssel nem értek egyet, de ettől eltekintve csak ajánlani tudom a könyvet. A történetből film is készült, mely hivatalosan csak hangalámondásos vezióban létezik, de eredeti nyelven, angol felirattal is megtekinthető.

Sundsvallban minden második nyáron előadnak egy népszerű történetet, idén az Oroszlánszívű testvérek került sorra. A könyvből írt darabot amatőr színészek elevenítik meg, akik lelkesedésből, hobbiból állnak színpadra minden alkalommal. Körültekintő szervezés, reklám, profi előadás és elégedett nézők. Az eredmény: szinte minden előadás teltházzal megy. Habár mondhatjuk, hogy egy kisvárosban nagyobb figyelem irányul a produkcióra, könnyebb sikert elérni, de ennek az ellenkezője is igaz: ha bukik, akkor az egész város tudomást szerez róla.

Ideérkezésem után nem sokkal néztem bele a próbafolyamatba, mikor még semmit nem tudtam a színészekről. Lehetetlen volt eldönteni, hogy Skorpan szerepét fiú vagy lány alakítja-e, annyira hiteles volt. Később kiderült, hogy egy tehetséges lányról van szó. Skorpan és Jonatan annyira jól összeillenek, azt érezni, hogy valóban testvérek. Tengil megszemélyesítője egy olyan országból menekült nemrég, ahol mindaz, ami a színpadon történik egy az egyben valóság, úgyhogy véleményem szerint nem sokat kellett gondolkodnia a szerepen.

Oroszlánszívű testvérek

Az előadás kifejezetten látványos, lovak vágtáznak, a főszereplők lóra pattannak. A sárkány is megjelenik, tüzet hány. De ő nem a mi kedves Süsünk, Katla a gonosz birodalmának a része.

Igazi családi színházat láthatunk (végig természetes fényben), mert az óvodás gyerekek is élvezik a pörgést, mindig történik valami a színpadon. Nekem legjobban a felvonásokat indító jelenetek tetszettek, a történetben szereplő valódi, később fantáziaváros mindennapjaiba tekinthetünk be, miközben elhelyezkedünk a széken és bebugyoláljuk magunkat egy takaróba. Ez szükséges előkészület, hiszen nyár van Svédországban.

Bröderna Lejonhjärta

Det är kanske onödigt att presentera den svenska författaren Astrid Lindgren, mor av Pippi Långstrump och Emil i Lönneberga, för den ungerska läsaren.  Under sitt långa liv skrev hon många andra (mest) barnböcker som fortfarande är aktuella. 1973 är skrev hon boken Bröderna Lejonhjärta. Den ungerska översättningen kom ut tio år senare, 1983. Vad jag vet finns ingen nyare ungersk utgåva. Det är synd, för det handlar om en mycket speciell och komplex historia, som jag tror att man kan förstå helt och hållet om man är över tio år.
Astrid Lindgren berättar om att vara döende och att acceptera döden, som vilar tungt över den lilla, sjuka Karl (Skorpan). Vad bra, att han har en stark och frisk storebror, Jonatan, som alltid finns för honom. Han berättar för honom att han skulle åka till ett annat land efter döden, där det finns jättemånga äventyr dag och natt. Vi kan följa historien från den lilla Skorpan synvinkel som trivs jättebra i Körsbärsdalen, där är han inte sjuk längre, han kan vara tillsammans med sin storebror. Man märker att Jonatan känner sig bekymrad för nånting: vi får veta att han deltar i en ”underjordisk rörelse”, som kämpas för den granndalens frihet. Det är inte enkelt, för någon rapporterar allt från Körsbärsdalen till soldaterna av granndalen. Han måste vara försiktig för i skurken Tengils rike är folk alltid kontrollerade. Soldaterna kan ta vem som helst, de rör om i fredliga hem, de konfiskerar hästarna för den ”stora ledaren”  Tengils räkning, En drake, Katla kommer också i bilden och en gripen motståndare, Orvar, som sitter i fängelse och blir Katlas mat när som helst. Ja, Astrid Lindgren berättar om diktaturen. Trots att jag är inte överens om slutet av historien, kan jag rekommenderar boken. Det finns en film också, tyvärr inte på ungerska men man kan titta på den med engelsk text.

Kvartersteatern spelar teaterföreställning av en klassisk pjäs i Sundsvall nästan varje sommar. Det här året kör teatern Bröderna Lejonhjärta. Amatörskådespelare spelar pjäsen som är skriven från boken. De spelar ”bara” för de är entusiastiska och teatern är deras hobby. Efter en väl organiserad teater, professionell föreställning gick publiken hem nöjda och glada. Man kan säga att det är enklare att vara framgångsrik i en småstad, för folk har mer koll vad händer, men det är sant tvärtom också: alla får veta om det inte lyckats.
Strax efter jag flyttade hit, kollade jag in i en repetition, när jag inte kände skådespelare. Jag kunde inte bestämma vem som spelar Skorpan. En kille eller en tjej. Sen fick jag veta att hon är en begåvad tjej. Skorpan och Jonatan passar bra ihop, man kan tro dem att de är syskon. Han som spelar Tengil, rymde från ett land alldeles nyss, var är realitet vad som händer här på scenen. Jag tror inte att han måste fundera mycket över sin roll.


Föreställningen är jättebra, hästarna galopperar, huvudkaraktärerna rider. Draken dyker upp också, som sprutar eld.
Vi kan se en riktig familjeföreställning (i dagsljus), för småbarnen brukar också tycka om att det alltid händer nånting på scenen. Jag tyckte mest om bilderna innanför varje akt. Man kan se det vardagliga livet i staden på jorden och i fantasivärlden medan publiken sätter sig och virar in sig i sina filtar. Det behövs ju för det är sommar i Sverige.

Színházat építünk, társadalmat építünk / Vi bygger teater, vi bygger samhälle

Képzeljünk el egy hegyet a város tövében, erdővel, sziklákkal, egy-két muzeális kis házzal.

Norra Berget

"Itt júniusban színház lesz!" - mondták a svédek. Itt? Rét, vadvirágok, pillangók.
Erről valahogy az ismert Örkény anekdota jutott eszembe. De ezúttal nem így "folytak" a dolgok.

Május eleje óta szinte napról-napra lehetőségem nyílt figyelemmel kísérni, hogy születik A Színház. Hogyan kell amatőr színészekkel és ifjú segítőkkel művészetet teremteni. Minden olajozottan működik, profi körülmények között, a díszletet hivatásos színházak is megirigyelhetik. De mindez csak váz, amibe a résztvevők lelkesedése lehel életet. A próbákon és az előadásokon mindenki a saját szabadideje terhére vesz részt. Idáig talán semmi különös, hiszen a színház időigényes hobbi. De a színészek nem csak felvonulnak a színpadra, hanem részt vesznek az előkészületekben, a színpad, a nézőtér megépítésében, az előadás körüli teendőkben is. Hány segítő kéz kell a festéshez, csavarozáshoz, a lovak istápolásához? Nem tudom, de voltunk elegen, a feladatokra önként jelentkeztek a résztvevők. Nem kellett arra várni, hogy majd valaki megcsinálja, mindenki ott segített, ahol tudott (igen, mint az úttörő). Egy, közös cél lebegett a szemünk előtt: színházat építeni. Mindez csak az élvezet kedvéért, fizetést senki nem kap érte. Sok feladat adódik egy ilyen nagy vállalkozásban, többek között etetni, itatni azt a több, mint háromszáz nézőt, akik megnézik az előadást. Minden alkalommal jön legalább öt-hat önkéntes, többségében kamasz, akik iskola után, illetve most már a nyári szünet rovására dolgoznak a kávézóban. Ingyen. Év közben ők is próbálnak, fellépnek színházi csoportokban, most pedig részt vehetnek a kulisszák mögötti teendőkben. Ez sokszor kifejezetten prózai tevékenységeket takar, úgy mint mosogatás, kávéfőzés... Egyúttal felelősség is hárul rájuk, mert alkalmuk nyílik pénzzel dolgozni. Önálló munkát, szabadságot kapnak, amikor progamfüzetet, jegyeket árulnak. Senki nem áll a sarkukban és nem ellenőrzi őket, hogy koronára pontosan stimmel-e a bevétel. A vezetés megbízik bennük, a fiatalok pedig mindent kihoznak magukból. Mikor már körvonalazódtak a feladatok, mindenki tudta a maga dolgát, kérés, noszogatás nélkül tette, amit kell. Segítjük egymást, partnerek vagyunk, együtt építjük fel az előadást estéről-estére.

 Azt láttam eddig, hogy ez a bizalom az élet egyéb területén is létezik. Apró dolgokra gondolok most, amelyek megkönnyítik a mindennapokat.
Például a szupermarketben lehetősége van a vásárlónak önnállóan beszkennelni a kívánt árut, amikor kosárba teszi, majd a kijáratnál kártyával fizet és távozik. Nincs sorbanállás a pénztárnál, egyedül intéz mindent a vevő. Véletlenszerűen előfordulhat ellenőrzés, és volt már példa, hogy valaki visszaélt a rendszerrel, de alapvetően létezik a bizalom. Ha a vásárlás egyszerűbb, az ember szívesebben és gyakrabban tér be a boltba. Másrészt nem hiszem, hogy kevesebb pénztárost vesznek így föl, de az biztos, hogy kisebb teher van rajtuk.
Továbbra is bizalom: a temetőben, a vízcsapnál áll egy öntözőkanna, ami az odalátogatók kényelmét szolgálja. Ez a kanna mindig ott van, közös, tehát mindenkié. Nem viszi el senki.
Az emberek lépten-nyomon bizalmat adnak és kapnak, a rendszer működik. Véleményem szerint ez Svédország sikerének az egyik titka.

Tänk er, ett berg i stan med skog, stenar och några gamla hus från 1700 talet. 

"Här ska vi spela teater i juni!" - sa svenskarna. Här? Det finns hage, vilda blommor, fjärilar och ett oräkneligt antal mygg.

Från början av maj kunde jag uppleva hur föreställningen växte fram. En massa ungdomar kom och hjälpte till med saker runt föreställningen. Allt funkar jättebra, scenografin skulle vara perfekt också för en professionell teater. Men det är skådespelarna, de som medverkar, de fyller pjäsen det med liv. Alla skådespelare deltar i repetitioner och föreställningar på sin fritid. Det är kanske inte konstigt, för teatern som hobby kräver mycket tid. De spelar, men de byggde också scenen, läktaren osv. Hur många hjälpande händer behövs för att måla, skruva, sköta hästarna? Jag vet inte, men vi var många, alla hjälpte frivilligt. Vi hade ett gemensamt mål: att bygga teater. Det är bara för nöjes skull, man är inte betald för att spela eller jobba där. 

Det finns mycket att göra i ett sådant stort projekt, till exempel leverera mat och dryck för mer är än trehundra människor som tittar på föreställningen. Varje gång kommer minst fem-sex volontärer, mest tonåringar, som kom efter skolan och på sommarlovet för att jobba på caféet. Gratis. Under skoltiden repeterar och spelar de i sin egen tonårsgrupp och nu har de möjlighet att arbeta bakom kulisserna. Oftast betyder det ganska vanliga sysselsättningar, t.ex. diska eller koka kaffe... Samtidigt får de ta ansvar, när de jobbar med pengar. De får frihet, ett eget ansvar när de säljer biljetter eller programblad. Igen frågar eller kontrollerar de om pengarna stämmer. Styrelsen litar på dem och ungdomarna gör sitt bästa. När arbetsuppgifterna blev utdelade, gjorde alla vad det skulle göras utan att någon behöver säga det. Vi hjälper varandra, vi är partners för att bygga föreställningen varje gång. 

Min erfarenhet är att förtroendet existerar också i andra delar i samhället. T.ex. på affären kan man scanna varorna själv sen betalar man med kort. Man behöver inte stå i kön, man gör allt själv. Ibland blir man kontrollerad vid kassan. Det finns någon eller några som missbrukar systemet, men det fungerar ändå. Om det är enklare att handla mat, man går dit gärna och oftare. Jag tror inte att affärerna sparar med arbetskraften, men kassörers jobb blev lättare. 

Förtroendet igen: På kyrkogården står en kanna vid vattenkranen, som är i besökandes tjänst. Den där kannan är alltid där, så alla kan använda den, men ingen tar den med hem.

Man ger och får förtroendet varje ställe, jag tror att det är en viktig del i Sveriges framgång.