Lakóautóval Európában. Kémek a sasfészekben (ötödik rész) // Med husbil i Europa. Örnnästet (femte delen)

A Kárpát-medencét elhagyva az osztrák Alpok felé vettük az irányt. Kitaláltuk, hogy az autópálya helyett a kanyargós, hegyi utakat részesítjük előnyben. Elnézve a girbegurba vonalakat a térképen, melyek fölé egy áthúzott lakókocsi volt a rajzolva (tehát nem lakóautó), fel voltam készülve a kalandos utazásra.

Rögtön Graz után letiltottuk a GPS-en a sztrádát, mire Nilssonné (ahogy mi hívjuk a készülékünket), úgy állt bosszút rajtunk, hogy egy egészen keskeny erdei útra csalt bennünket. A fák ágai oldalról az autót súrolták, csak remélni lehetett, hogy nem jön szembe senki.

erdei út // skogsväg

Negyedórás kocsikázás után végre kijutottunk a civilizációba baj nélkül. Innen már csak felfelé vezetett az utunk. Egymást követték a tekervényes, 23 %-os emelkedők. Mi óvatosan haladtunk, betartva a sebességhatárt nehogy úgy járjunk, mint tavaly. De nem így az osztrák motorosok, akik száguldoztak a veszélyes szakaszon. Az egyik út menti vendéglőnél megálltunk ebédelni. Mielőtt kiszálltunk az autóból, át akartuk állítani a hűtőszekrényt a menetközben használatos 12 voltról az állóhelyzetre kitalált gazolin vezérlésre, de olyan magasan voltunk, hogy vélhetően a levegő alacsony oxigéntartalma miatt ez a funkció már nem működött. Végül nem veszett kár a hűtő tartalmában, mivel hamar kihozták a friss, puha bécsi szeletet, krumplival és salátával. A bőséges ebédért 10 € -t fizettünk fejenként.
Aznap este egy Murau melletti kempingben pihentük ki a kalandos utat.

Reggel továbbindultunk Németországba, Berchtesgadenbe. Az utunk ismét kanyargós és meredek volt, de végül szerencsésen megérkeztünk az alpesi kempingbe. A parkolóhelyeket lépcsőzetesen alakították ki, hogy az autók sík terepen tudjanak állni a hegyoldalban. Gyönyörű panoráma tárult a szemünk elé: a táborhelyet az Alpok ölelte körbe, a felhők a hegy oldalában gomolyogtak.

Camping Berchtesgaden

Másnapi úticélunk a Sasfészek, azaz Adolf Hitler egykori nyaralójának megtekintése volt. A parkolóhoz érve meglepődtem, hogy szinte tele volt, egész Európából sorakoztak ott autók. A jegy megváltása után buszokra terelték a látogatókat. Mi is így indultunk fel a célhoz. Az eddigi hegyi utak eltörpültek a Sasfészekhez vezető igen meredek és kacskaringós út mellett. Egyszerre csak egy busz fért el a szerpentinen, a két irányból közlekedő járművek bevárták egymást. Utólag olvastuk, hogy ezeket a buszokat speciális motor- és fékrendszerrel látták el, hogy biztonságosan közlekedhessenek az alpesi terepen. A végállomáshoz érve előre meg kellett mondani, melyik járattal szándékozunk visszamenni, így igény szerint tudják küldeni a járműveket.

A Sasfészek felé // upp mot Örnnästet

A Sasfészekhez egy márvánnyal kirakott alagúton keresztül kell áthaladni, majd az impozáns lifttel lehet felmenni az épülethez. Először a csúcskereszthez sétáltunk fel, ahonnan jó idő esetén a 360 fokos panorámában lehet gyönyörködni, de mi csak a ködöt láttuk magunk körül. Útközben még az eső is eleredt, így igyekeztünk vissza a házhoz. Napsütésben a teraszon lehet pihenni, ebédelni, de most mindenki a benti étteremben keresett menedéket. Egy másik helyiségben a Sasfészek építéséről volt egy kiállítás. Berchtesgaden egy nyugodt üdülőfalu lehetett a nácik felbukkanásáig. A ház és a felvezető út 13 hónap alatt készült el, 1937-38-ban. Az építkezés halálos áldozatokkal is járt. Az eredeti elgondolás szerint veszély esetén Hitler könnyebben menekülhetett volna innen a szövetséges országokba. Valójában azonban a führer ritkán tartózkodott ott. A bombázásokat sértetlenül átvészelte az épület. A háború után az amerikaiak használták katonai célokra, majd 1960-ban kapta vissza Bajorország. A sok látogatót nem csak a történelmi vonatkozásnak, de a Kémek a sasfészekben című filmnek is köszönheti, bár a forgatási helyszín Ausztriában volt.

alagút // tunnel

Sasfészek // Örnnästet

csúcskereszt // minneskorset

A rossz idő miatt végül egy korábbi busszal mentünk vissza. Lent, a parkoló melletti ajándékboltban több nyelven, még magyarul is lehetet kapni információs füzetet a Sasfészekről, de mi végül a svéd változat mellett döntöttünk.

Közvetlenül a bolt mellett találtuk az ún. dokumentációs központot, amelyben az egész történelmi korszakot bemutatták. A legérdekesebbek a helyi propagantafotók voltak: a nép közé leereszkedő vezető berchtesgadeni gyerekekkel, fiatalokkal fényképezkedett. Több képen láthattuk Hitlert, mint magánembert, ahogy az üdülőfaluban, „egyszerű emberként” pihen. A dokumentációs központ alatt nagy kiterjedésű bunkerrendszer húzódik. A bombázások alatt végül nem a katonai vezetők, hanem 1000 munkás bújt meg benne és élte túl a második világháborút.

Berchtesgadenről elbúcsúzva észak felé vettük az irányt és néhány nap múlva megérkeztünk Svédországba.

Efter att vi lämnade Ungern, körde vi vidare mot de österrikiska Alperna. Vi kom på idén, att istället för motorvägen, åka på de smala, kurviga alpvägarna. När jag såg de krokiga linjerna på kartan med en överstruken husvagnsymbol, blev jag förberedd för en äventyrlig resa. 

Direkt efter Graz förbjöd vi motorväg på GPS:en, men Fru Nilsson (vår GPS heter så) blev så arg, att hon ledde oss till en ovanlig smal skogsväg. Trädenas grenar skrapade i bilen, när vi åkte förbi. Vi kunde bara hoppas, att ingen skulle komma emot oss. Efter en kvart nådde vi civilisationen igen. Därifrån åkte vi bara uppför, slingriga, tjugofyraprocentiga stigningar avlöste varandra. Vi åkte försiktigt och hade koll på hastighetsbegränsningarna, för att undvika det som hände förra året. Men de österrikiska mc- förarna körde oerhört fort på den farliga sträckan. Vi stannade vid en liten restaurang för att äta lunch. Innan vi klev ut, tänkte vi ställa om kylskåpet från 12 volt som man använder medan man åker, till gasol som passar bra under tiden när bilen står stilla. Men vi var så högt upp, att gasolen inte fungerade, syrehalten i luften var troligen för låg. Trots detta klarade sig maten bra i kylskåpet, för vi fick vår goda wienerschnitzel med potatis och sallad snabbt. För denna exemplariska  schnitzel betalade vi 10€ per person. 

På kvällen kom vi framme till en camping nära till Murau. Där vilade vi ut efter den äventyrsfulla resan. Nästa dag åkte vi vidare till Berchtesgaden, i Tyskland. Vägen var kurvig och brant, men vi klarade oss utan några som helst problem. Campingen ligger i Alperna, så parkeringsplatserna var gjorda som terrasser för att bilarna inte skulle hamna nere i dalen.  Vi hade underbart panorama från vår plats på campingen, de höga bergen och molnen som skymde deras toppar. 

Nästa dags resmål var Örnnästet, som var Adolf Hitlers ”sommarstuga.” När vi kom fram till parkeringen i Obersalzberg-HIntereck (Längre fick man inte köra), blev jag förvånad, för den var nästan full med bilar från hela Europa. Efter att man köpt biljetter, blev man skickad till de specialgjorda bussarna som väntade på att skjutsa turisterna till örnnästet. Alpvägarna, där vi åkte tidigare var ingenting jämfört med den branta, smala och kurviga vägen till Örnnästet. Vägen var så smal att det bara fick plats en buss och knappt det så chaufförerna väntade på varandra och körde i konvoj. Senare läste vi bussarna har specialbyggda motorer och bromssystem för att de klarar att åka på den här serpentinvägen med säkerhet. På ändstationen fick man säga vilken tid man tänker åka tillbaka, för att de vet hur många bussar ska skickas. 

Till Örnnästet gick vi genom en marmortunnel som ledde till en luxuös hiss som man åkte upp med till byggnaden. Först promenerade vi upp till minneskorset. När vädret är fint, har man 360 graders panorama framför sig, men vi såg bara dimman runt berget. Det började regna, så vi skyndade oss tillbaka till huset. Annars kunde man vila och fika på terrassen, men på grund av vädret hade folk sökt sig till inomhusrestaurangen. I ett annat rum fanns det en utställning om byggandet av örnnästet. Jag misstänker, att Berchtesgaden var en lugn semesterby innan nazisterna dök upp där. Huset och vägen upp byggdes under 13 månader, mellan 1937 och 38. Byggarbetet skördade också dödsoffer. Planen var att vid fara kunde Hitler enklare fly därifrån till sina alliansländer. Men i verkligheten var Hitler sällan där. Byggnaden klarade sig trots att man de allierade försökte bomba den. Efter kriget använde amerikanerna huset för militära ändamål. Bayern fick det tillbaka 1960. Örnnästet är populärt inte bara för historiens skull, det blev mer känt efter den amerikanska filmen, fast inspelningen skedde i Österrike. 

Eftersom det var dåligt väder, åkte vi tillbaka med en tidigare buss. I en affär på parkeringen kunde man köpa informationsbok om Örnnästet på många olika språk, till exempel på ungerska (som är inte vanligt) och på svenska. Vi tog den på svenska för min sambos skull. 

Direkt vid affären fanns det så kallade Dokumentationscenter med en utställning om nazitiden. De lokala propagandabilderna var de mest intressanta: det var foton om Hitler i sällskap med ungdomarna från Berchtesgaden och bilder av honom som ”privatperson” när han vilade i byn. Under dokumentationscenter finns det ett bunkersystem. I detta tog ettusen civila arbetare skydd under bombningarna och på så sätt överlevde de det andra världskriget.

Efter att vi tog avsked från Berchtesgaden, fortsatte vi vägen norrut och efter några dagar kom vi framme till Sverige. 

Lakóautóval Európában. Sundsvalltól Krakkóig (első rész) // Med husbil i Europa. Från Sundsvall till Krakow (första delen)

A nyár beköszöntével ismét bepakoltunk a guruló nyaralóba és dél felé vettük az irányt. Utazásunk harmadik napján, ezer kilométer megtétele után, egy komp fedélzetén hagytuk el Svédországot. Négy óra tizenöt perc hajókázást követően kötöttünk ki a németországi Sassnitzban.

komp // färjan

A tengerként hömpölygő autóáradat célja azonos volt, elhagyni a várost és továbbutazni az ország ill. a kontinens más tájai felé. Az elavult úthálózat nehezen birkózott meg a frissen partra szállt  járművekkel, így hamar beállt a „Stau”, azaz a dugó. Némi várakozás és araszolás után mienk volt a pálya és meg sem álltunk Lübbenauig. A Berlintől délre elterülő kisváros hatalmas esőzéssel és árvízzel nézett szembe pár nappal korábban, amelyre érkezésünkkor már csak a levakarhatatlan szúnyoghadak emlékeztettek.

Következő nap folytattuk utunkat Drezdába. Itt éreztem először, hogy elhagytuk északot. A várost porig bombázták a második világháborúban. A legtöbb épületet a világégést követően felépítették, de a Frauenkirche helyreállítására évtizedetet kellett várni. A régi-új templom egyszerre öreg és fiatal, kicsit olyan, mint Drezda maga.

Frauenkirche

Frauenkirche

Utunkat a lengyel határ felé folytattuk, de még megálltunk a német oldalon, Görlitzben. Egy kedves barátnőm fogadott bennünket, majd profi idegenvezetőket felülmúlva mutatta meg nekünk fatornyos hazáját. Németül, magyarul és angolul mesélt a város történetéről. Született németként szebben fejezi ki magát magyarul, mint sok honfitársunk. A barátnőmnek volt miről mesélnie: Görlitz elbűvölő kisváros, ékszerként ragyog az ország keleti csücskében. Óvárosa a filmkészítőket is megihlette, így nem csoda, hogy megkapta a Görliwood becenevet. Legutóbb A Grand Budapest Hotel c. filmet forgatták ott. Görlitznek konkrét magyar vonatkozása is van: a 15. században Mátyás király uralma alá tartozott, ezért kapott helyet a  Corvin címer a városháza épületén.

Görlitz és egyúttal Németország határa a Neisse folyó. A hídon átsétálva máris Lengyelországban találjuk magunkat. A két part között szoros az együttműködés. A lengyel diákok a német oldalra járnak iskolába, de ezen felül is mindig akad valamilyen közös program a fiatalok számára.
Itt volt az ideje az indulásnak: elbúcsúztunk a barátnőmtől és Görlitzől, majd átléptük a lengyel határt immár autóval is.

Görlitz, városháza // stadshuset

Görlitz

Görlitz

Görlitz

Görlitz

Következő nap értük el Krakkót, amely méltán kiérdemli a „bezzeg” jelzőt. A pezsgő egyetemi városban nyoma sincs a kelet-európai mélabúnak, az emberek nem járnak leszegett fejjel. Hiába próbáltam, nem sikerült elkapnom a pincér mosolya mögött a fásult tekintetet és a borravaló iránti sóvárgást.
Krakkó szíve egyértelműen a Főtér. A Posztócsarnok körül hömpölyögnek a turisták, kapkodják a fejüket, nem is tudják eldönteni, hogy a sok látnivaló közül melyiket fényképezzék először. A hatalmas téren mindenkinek jut hely, kedvünkre fotózhatunk. Az éttermek teraszai gyűrűként ölelik körbe a területet. Miután körülnéztünk, foglaljunk helyet az egyik kinti asztalnál és onnan figyeljük tovább a város lüktetését.

Krakkó, főtér // Krakow, Stortorget

Krakkó, főtér // Krakow, Stortorget

Továbbsétálva a belvárosban hamar odaértünk a Wawel dombhoz, melynek tetején helyezkedik el a székesegyház és a királyi palota. Valamint gyönyörű kilátás nyílik a városra.

Wawel

Wawel, kilátás // utsikt

A domb aljában sorakoznak az elektromos városnéző autók, melyek segítségével a turisták a város nevezetes részeit járhatják be négykeréken. Mi ilyen módon tekintettük meg Krakkó zsidónegyedét. A városnézést magnóra mondott ismertető egészítette ki, mely többek között svéd és magyar nyelven is elérhető. De emellett sofőrünk maga is szívesen mesélt nekünk angolul. Kazimierz, vagyis a zsidónegyed egyértelműen a fiatalok területe, a zsinagógák árnyékában pörög az élet. Egymást érik a romkocsmák és a hangulatos éttermek. Ottjártunkkor épp a színpadot ácsolták egy zsidó zenei fesztiválra.

Kazimierz

Kazimierz

Kazimierz

Kazimierz

Kisautónk tovább haladt a gettó irányába. A téren harminchárom kisebb és nagyobb üres szék áll mementóként a deportálások helyszínén. Ezek többet mesélnek minden hagyományos szobornál. Mintegy „feloldásképp” láthatjuk a sarkon a patikát, melynek patikusa a pult alatt bújtatta a zsidókat. Híressé csak Schindler gyára vált Steven Spielberg filmje nyomán. Az üzemben dolgozó zsidók képe kint lóg az épület falán. Idős hölgyeket és urakat láthatunk a fotókon. „Aki egy életet is megment, az egész világot menti meg.” /Talmud idézet/

Székek // Stolar

Patika // Apoteket

Schindler gyára // Schindlers fabrik

Schindler gyára // Schindlers fabrik

Schindler gyára // Schindlers fabrik

När sommaren började, packade vi in i vår rullande sommarstuga igen och gav oss iväg söderut. Efter två dagar och 1000 km:s körning lämnade vi Sverige.  Efter fyra timmar och femton minuters båtresa kom vi framme till Sassnitz i Tyskland. Massor av bilar rullade av färjan. De hade ett gemensamt mål: att lämna den lilla staden och åka till andra delar av Tyskland eller kontinenten. Det gamla vägnätverket tyckte inte om trafiken, så det blev en ”Stau”, alltså trafikkö. Efter en massa stillastående och krypkörande släppte köerna och vi kunde åka vidare till Lübbenau. Den lilla staden som ligger söder om Berlin fick mycket regn några dagar före. Så man blev inte förvånad när man fick besök av massor av myggor som bosatt sig på campingen.

Nästa dag fortsatte vi vår resa till Dresden. Här kände jag första gången att vi lämnade norden. Staden var helt sönderbombad under det andra världskriget. Staden byggdes naturligtvis upp efter kriget, förutom Frauenkiche. Man fick vänta flera decennier, till den blev återställd i originalskick. Den gamla-nya kyrkan är gammal och ung samtidigt, lite som Dresden själv.

Vi fortsatte vår resa till den polska gränsen, men vi gjorde en stopp på den tyska sidan. En trevlig kompis till mig väntat på oss och hon visade oss sin hemstad, Görlitz. Hon berättade om stadens historia på tyska, engelska och på ungerska. Fast hon är infödd tysk, pratar hon finare ungerska, än många Ungrare. Hon hade mycket att berätta: Görlitz är en charmig liten stad, som glänser som ett smycke vid den östra gränsen. Den gamla staden imponerade också filmmakare, så det är inte konstigt att den fick smeknamnet ”Görliwood.” Det senaste som spelats in i staden är The Grand Budapest Hotel. Görlitz har en koppling till den ungerska historian: staden var ockuperad av den ungerska kungen Mattias I Corvinus, därför kan man hitta hans sköldmärke på stadshusets vägg.
Gränsen mellan Tyskland och Polen är floden Neisse som slingrar sig genom staden. När man promenerar över bron, är man i Polen. Det finns ett stort samarbete mellan flodens två sidor. Många polska ungdomar går i skolan på Tyska sidan och deltar i flera gemensamma projekt.
Det var dags att åka vidare, vi tog avsked från min kompis och Görlitz och fortsatte över gränsen med ”sommarstugan”.

Nästa dag nådde vi Krakow, som är en förebild för de centraleuropeiska städerna. Universitetsstaden är full av liv, man möter inte den typiska öststatliga melankolin. Jag försökte hitta den trötta blicken bakom servitörens leende, men det gick inte. Deras vänlighet var äkta, deras tanke på drickspengar kunde jag heller inte upptäcka i deras ansikten.
Krakows hjärta är naturligtvis Stortorget. Turisterna strömmar där dygnet runt, de vet inte ens vilken vacker sevärdhet som skulle fotograferas på den där fina platsen. Torget är så stort att alla får plats att ta sina bilder. Runt torget finns det uteserveringar överallt. Efter att man promenerade runt, ska man sätta sig vid ett bord och titta på stadens puls från terrassen.
När man promenerar vidare i gamla stan, når man Wawel backen. Där hittar man det kungliga slottet och domkyrkan. Dessutom kan man njuta den underbara utsikten.
Under Wawel väntar de elektriska bilarna, som erbjuder en möjlighet att titta på de olika stadsdelarna på fyra hjul. På sådant sätt åkte vi till Kazimierz, som är Krakows judiska stadsdel. Under resan fick man lyssna på en inspelad guidetext. Man fick välja mellan många olika språk, bland annat svenska och ungerska. Samtidigt berättade också vår chaufför om staden på engelska. Kazimierz är verkligen ungdomarnas område. I skuggan av synagogorna pågår livet med full fart. Ungdomspubar och mysiga restauranger dyker upp hela tiden. När vi var där, byggde man scenen till den judiska musikfestivalen.
Vår lilla bil rullade iväg mot Gettot. På torget står trettiotre stolar i olika storlek som memento, en per tiotusen judars som skickades från Krakow till Auschwitz. De visar tydligare än en skulptur att det var en plats för deportationer. Som en slags „upplösning” ser man apoteket på hörnet. Apotekaren gömde judar bakom hyllorna. Men det är bara Schindlers fabrik som blev världsberömd efter Steven Spielbergs film. Några av Judarna, som arbetade där, har sina bilder på byggnadens vägg. Vi ser gamla damer och herrar på fotona. „Den som någonsin har räddat ett människoliv, har därigenom samtidigt räddat en hel värld.” /Ett citat ur Talmud/

Hidegzuhany, avagy fürdőszoba-szemle az európai kempingekben // Guide till de europeiska campingduscharna

Június  végén ismét útra keltünk Európába a guruló nyaralóval. Mielőtt elragadna az élménybeszámoló áradata, ejtsünk néhány szót a bázisokról, azaz a kempingekről.

Manapság a kempingek széleskörű szolgáltatásokkal igyekeznek a vendégeket magukhoz csalogatni, sőt, hosszú hetekre a nyaralóhelyen tartani. Van azonban egy dolog, ami jelentősen nyom az összbenyomás kialakításában. Ez pedig a vizesblokk.

A lakóautós táborozók jó helyzetben vannak, a beépített wc és zuhany biztos alternatívát kínál a kempingek fürdőhelyiségeivel szemben. Én mégis kipróbáltam a tusolót majdnem minden táborhelyen.

A tavalyi és az idei utak tapasztalatai alapján jöjjön egy kis európai zuhanykörkép:

Hogy éppen milyen tusolóval lesz dolgunk, az a legtöbb esetben megtippelhető abból, hogy Európa melyik részén járunk. Természetesen mindenhol előfordultak kivételek, de most az átlagról lesz szó.

Közép-Európában a közösségi zuhanyzás élményét favorizálják a kempingek. Az egymás mellett sorakozó tusolókat csak egy zuhanyfüggöny választja el a fürdőhelyiség többi részétől. A kedves vendég választhat, hogy a ruhát/köntöst a fülkéből dobálja fel a karnisra (ha eléri), vagy a többiek szeme láttára levetkőzik és úgy lép be a zuhany alá, ahogy Isten megteremtette.
Néhány kemping magára vállalja a meleg- és a hidegvíz optimális arányú kikeverését, hogy nekünk ne legyen gondunk ezzel. Ilyenkor elég egyetlen gombot megnyomni, máris ömlik a rózsából a reményeink szerint megfelelő hőmérsékletű víz. Általában az első másodpercek alatt csak hideg folyik, így a tapasztalt kempingező kicsit hátrál a zuhanyfüggöny felé, mielőtt kinyitja a csapot. Csakhogy a függöny általában nedves és rátapad a hidegzuhany elől menekülő táborozóra...

A német kempingekben más a helyzet. Már ahogy haladunk a zuhanyzó felé, egymást érik a figyelmünket felhívó falragaszok a tilalmakról és a tusoló szabályszerű használatáról. Miután gondosan áttanulmányoztuk a feliratokat, el lehet kezdeni a tisztálkodást. A német (ill. az osztrák) zuhanykabinok többsége egy kis előtérrel is rendelkezik. A táborozó bezárkózhat és a fülke magányában vetkőzhet ill. öltözhet. A zuhanyrészbe érve körülnézünk: van-e elég széles polc a tusfürdő és a többi tisztálkodószer tárolására? Ez vélhetően a női részlegen szúr szemet, a férfiak biztos könnyebben boldogulnak.
A legtöbb kempingben fölszerelik a zuhanyrózsát a falra, ami a tulajdonosoknak olcsó és kényelmes megoldás, de a vendégek csak különböző tornagyakorlatok segítségével tudják lemosni magukról a szappant.

Az alpesi kempingek zuhanyzói vannak a legszebben és legpraktikusabban felszerelve, a fenti kritikák egyikével sem lehet őket illetni. Általában nagy területen helyezkedik el a luxus fürdőszoba. Az eligazító táblák szinte teljesen hiányoznak, így ha rossz helyen kezd el keresgélni a vendég, akkor időbe telik, mire megtalálja a zuhanyzót, vagy éppen a wc-t. A fürdőépületben reggeltől-estig szól a zene a hangszóróból, olyan hangerővel, hogy még a víz zubogásán keresztül is hallható legyen.

A svéd modell: a környezettudatosság vagy éppen a spórolás kedvéért a svéd zuhanyzókban szabályozzák a vízfogyasztást. A tusoló előterében fel van szerelve egy automata, oda kell bedobni a zsetont. Utána néhány percig átadhatjuk magunkat a felfrissülésnek. Természetesen mindig akkor záródik el a víz, amikor még szappanosak vagyunk, úgyhogy érdemes dupla zsetonnal készülni. Vagy az autóban zuhanyozni.

Illusztrációk // Illustrationer

Slutet av juni gav vi oss iväg igen med vår rullande sommarstuga på en rundtur i Europa. Innan jag börjar berätta om själva resan, måste jag skriva om ett viktigt ämne: om campingarna som var vår dagliga bas.

Nuförtiden försöker campingarna locka folk med hög och bred service och de vill att gästerna stannar hos dem flera veckor. Det finns en sak som bestämmer ganska mycket hur intrycket ska bli om hela campingen och det är toarummet.

De som campar med husbil, har inbyggd dusch och toa i bilen som är ett bra och säkert alternativ mot badrum på platsen. Jag provade dusch på nästan varje camping ändå.

Efter ifjol och det här årets resa kommer här en liten presentation om duscharna i Europa:

Oftast kan man gissa efter det geografiska läget vad det är för dusch som ska finnas på campingen. Naturligtvis finns det undantag överallt, men nu pratar jag om genomsnittet.

I Mellaneuropa favoriserar campingarna upplevelsen av ”den kollektiva duschningen.” D.v.s. att duschkabinerna är separerad bara med en duschgardin från den andra delen av badrummet. Den kära gästen kan välja att kasta upp kläderna till kornischen inifrån (ifall man når den) eller klä av sig i badrummet i sällskap av andra och stiger in i duschen som Gud skapade honom/henne.
Några campingar hade automatiskt den optimala blandningen av kallt och varmt vatten, detta för att förvirrade campinggäster inte behövde bry sig om detta. Man trycker bara en knapp och hoppas att vatten med lagom temperatur rinner från duschen. Oftast kommer kallt vatten först, så den vane camparen backar lite innan man öppnar kranen. Men gardinen brukar vara blöt och den fastnar på den som försöker fly från det kalla vattnet…

Det är annorlunda på de tyska campingarna. När man kommer till duschen, finns det hur många skyltar som helst på väggen hur man använder duschen på rätt sätt och framför allt vad som är förbjudet. Efter att man läst alla texter noggrant, går man in i duschkabinen. I Tyskland (och i Österrike) stiger man in en liten hall först där man kan klä av sig alldeles ensam. När man når själva duschrummet, tittar man runt: ytterst sällan finns en tillräcklig lång hylla för duschgelé och alla andra flaskor.  För männen är det enklare för de har för det mesta en flaska.
På de flesta campingarna monterar man upp ett duschhuvud på väggen som är en billig och bekväm lösning för ägaren, men jobbigt för gästerna. Om man vill tvätta sig ordentligt, måste man göra olika gympaövningar för att skölja bort tvålen från hela kroppen.

Duscharna på Alpernas campingar är utrustad på finaste och på bästa sätt. Kritiken som jag tidigare nämnt existerar inte. Det är vanligt att lyx badrummen är väldigt stora. Skyltarna saknas nästan alltid, så det kan ta tid innan man hittar duschen eller toan. I badrummet kommer musik genom högtalare med ett så högt ljud, att man hör det medan man duschar.

Den svenska modellen: för miljön eller för sparandets skull är vattenkonsumtionen reglerad på de svenska campingarna.  I duschkabinen finns det en automat där man stoppar in en pollett. Sen kommer vatten under några minuter. Naturligtvis stängs vattnet av medan man står där med tvål på hela kroppen, så det är bättre att beväpna sig med två polletter. Eller man duschar helt enkelt i bilen.

Az idő urai // Tidens mästare

Vajon mely nemzetekre asszociálunk, ha a pontosság kerül szóba? A németekre? Netán a svájciakra? Dobjuk sutba a sztereotípiákat és gondoljunk a svédekre!

Míg Európa a deutsche pünktlichkeiton mosolyog, valamint a svájci órák és vonatok pontosságát méltatja, addig a svédek csendben teszik a dolgukat.

Nézzük meg közelebbről, hogyan is gazdálkodnak a errefelé az idővel:

Svédországban érdemes komolyan venni Az Időt, különben kellemetlen meglepetések érhetik az embert.

Ha telefonon kérünk időpontot az orvoshoz, akkor a személyi számunk bepötyögése után egy gépi hang tudatja velünk, mikor hív vissza bennünket az illetékes. Füleljünk a megadott időpontban, mert percre pontosan fog csörögni a telefon.

Ajánlott időben elindulni a színházba, pláne, ha a sor közepére szól a jegyünk. A kb. hét óra hét perces kezdés errefelé ismeretlen. Talán a másnapi újságban is benne lenne, ha ennyit késne az előadás. A szünet időtartama általában fel van tüntetve a programfüzetben, vagy bemondják, hogy hány perces lesz. Mondanom sem kell, hogy az előadás menetrend szerint folytatódik.

A moziban is foglaljuk el idejében a helyünket, mert órautésre kezdik vetíteni a reklámokat, filmbemutatókat. Hat perc múlva(!!!) pedig már nézhetjük a filmet (Eközben Németországban fél órás reklámblokkot kénytelenek végigszenvedni a moziba látogatók).

Említsük meg a koncerteket is! Míg Magyarországon szinte kötelező később kezdeni (sajnos sokszor egy-két órás csúszás is lehetséges), a svédeknél ez esetben is a pontosság a mérvadó. Függetlenül a fellépő művész nagyságától, ismertségétöl. Az előadó megtiszteli a közönséget azzal, hogy nem kell várni rá.

Eddigi tapasztalataim szerint nem csak a szórakoztatóiparban, de az élet minden területén törekednek a pontosságra a svédek. Úgy a hivatalos, mint a magánügyekben.

A svédek nem csak az idő betartásában profik, de egyúttal két lábon járó naptárak is. A “jövő héten” fogalmát még használják, a “két hét múlva” meghatározást megértik, de alapvetően a dátumokat a hetek számozása szerint tartják számon. Csak úgy röpködnek a levegőben az olyan kifejezések, mint “a 43. héten szabad vagyok pénteken” vagy “a 44. héten kedd helyett szerdán találkozzunk.” Rajtam kívül mindenki pontosan be tudja magát tájolni fejben, csak én vagyok elveszve naptár nélkül. Az még álmukban sem fordul elő, hogy például “november második hetéről” beszéljenek. Hová vezetne ez?

Vilka nationaliteter brukar man förknippa med punktlighet? Med tyskarna eller med schweizarna? Glöm stereotyper och tänk på svenskarna!

Medan Europa ler över deutsche pünktlichkeit och uppskattar punktligheten av de schweiziska klockorna och tågen, gör svenskarna sina vardagsgrejer i bakgrunden.

Hur ser ut svenskarnas tidsuppfattning?

I Sverige lönar det sig att ta Tiden på allvar, annars kan man uppleva pinsamma situationer.

Om man ringer vårdcentralen för att boka tid, måste man bara mata in personnumret i telefonen och en maskinröst meddelar vilken tid personalen ringer tillbaka. Man ska passa telefonen på den angivna tiden för de kommer att ringa exakt på det klockslag som var planerat.

Jag rekommenderar att gå på teater i tid, speciellt om man har biljetter för mitten i raden. Pjäsen börjar exakt, inte cirka kl. 19:07 som i Ungern. Om det skulle hända, skulle man kanske läsa om det i tidningen nästa dag. Man får alltid veta hur lång pausen är. Det står i programbladet eller man får informationen på annat sett. Jag behöver kanske inte säga att föreställningen fortsätter på sekunden efter pausen.

Det är bra att sätta sig punktligt på bio också, för reklamfilmer och trailers sätts igång på klockslaget. Efter sex minuter (!!!) börjar filmen (däremot i Tyskland är biobesökarna tvungna att överleva en halvtimmes reklamblock).

I det här fallet får vi inte glömma att tala om hur det är att gå på konserter! I Ungern är det kutym att börja senare än utsatt tid (tyvärr kan det vara en-två timmars försening), i Sverige är det punktligheten som gäller. Det beror inte på hur känd eller stor artisten är som spelar. Konstnären ger publiken den respekten att man inte behöver vänta på honom eller henne.

Enligt mina erfarenheter gäller punktligheten inte bara i underhållningsindustrin, men också alla andra områden i livet. Båda i officiella och i privatärenden.

Svenskarna är proffs att inte bara att hålla tiden, men de är också kalendrar med två ben. De använder termer som ”nästa väcka”, de förstår ”i två veckor”, men vanligaste är att de har koll på numreringen av veckor. Man använder fraser som ”jag är ledig på fredag i veckan 43” eller ”vi träffars på onsdag istället för tisdag i veckan 44.” Alla kan orientera sig exakt i huvudet, det är bara jag som är förlorad utan kalender. De drömmer inte ens om att prata som ”andra veckan av november.” Hur skulle det se ut?

6000 km. lakóautóval – Hazafelé (hatodik rész) // 600 mil med husbil – På vägen hem (sjätte delen)

Első németországi megállónk Landshut volt. Hol máshol keresse az utazó a kempinget, mint a Campingplatzon? És nem csak ebben tűnt ki az ottani szállásunk. A délutáni órákban érkeztünk, kapu zárva, a sorompó leengedve, csendes pihenő 12 és 15 óra között. Gondoltuk, leparkolunk a kemping előtt, majd  háromkor behajtunk. Erre végül nem került sor, mert a házinéni rögtön beengedett minket azzal, hogy három óra után majd elintézzük a papírokat. Maga a kemping nagyon tetszett, utunk során ez volt a legolcsóbb és egyben legjobban kialakított szállás, kedves személyzettel.

Landshut óvárosában mindenképp érdemes sétát tenni. A vár, a díszletszerű, kis házak, a városháza és a folyóparti, hangulatos éttermek szemet gyönyörködtetőek.

Következő nap Nürnbergben pihentünk meg, de ez nem ment olyan egyszerűen. Eredeti tervünkben Erlangen szerepelt (Nürnbergtől kb. 20 km-re, északra), de pofátlanul ismét a csendes pihenő kellős közepén érkeztünk meg a kempinghez. A személyzet tagjai egyhangúlag rázták a fejüket, hogy oda ugyan háromig be nem hajtunk. Ezek után nem is akartunk. Inkább visszaautóztunk Nürnbergbe. A dugóban araszolva elég lassan haladtunk, de így nem volt gondunk a csendes pihenővel: három előtt néhány perccel érkeztünk a kempinghez. És pontban tizenöt óra nulla - nulla perckor megnyittatott, mi pedig bejelentkeztünk.

A szállásunk az úgynevezett dokumentációs központ (Dokumentationszentrum) közelében volt. Ez a centrum tulajdonképpen nem más, mint a náci Németország történetét bemutató múzeum. A részletes kiállítás szemléletesen vezeti végig a látogatókat a történelem ezen szakaszán, különös tekintettel Nürnbergre. Ugyanis a múzeum épülete azon a területen fekszik, amelyet a náci párt sajátított ki propagandacélokra és Reichsparteitagsgelände néven vonult be a történelembe. Mára az egész vidék amolyan fél-szellemvárossá vált. A mesterségesen kialakított Große Strasse azaz "Nagy utca" autóforgalma elenyésző. A múzeumot a Kongresszusi központban alakították ki, a kiállítás részeként megtekinthetjük az épületet is.

Továbbsétálva a parkban megtaláltuk a Zeppelin-mezőt. Albert Speer tervei alapján építették be a területet. A lelátókkal körbevett főtribün egyértelműen politikai célokat szolgált, Hitler itt tartotta a beszédeit a széles tömegeknek.
Ottjártunkkor éppen amerikai futball edzés folyt a helyszínen.

A náciknak pontos tervei voltak a területtel, de már nem volt idejük a megvalósításra. Azóta vásári épületek és stadion épült az üres telkekre, immár ideológiamentesen.

Nürnbergben járva természetesen helyi különlegességet ebédeltünk: nürnbergi kolbászokat savanyúkáposztával és pereccel. Ennek a "gyorsított" változata a három kolbász egy zsömlében, amit a helyiek drei im Weggla néven szoktak kérni a gyorsbüfében. Hamar kész, bőséges és olcsó.

Ebéd után átvonatoztunk Erlangenbe, hogy a rekkenő hőséget egy mikro sörfőzde árnyas kertjében vészeljük át. A sörkert neve Steinbach Bräu, aki már járt ott, emlékezni fog a finom sörre, amit ott ivott. Természetesen itt is találkoztunk magyarokkal. A fiúk a városban dolgoznak, egyikőjük műszaki területen, a másik pedig csomagol egy gyárban. Lelkesek és kitartóak. Innen is sok sikert kívánok nekik!

Nürnberg után már nem álltunk meg várost nézni, északnak tartottunk, hogy a rákövetkező nap átkompoljunk Dániába. Terveink között szerepelt, hogy Koppenhágában megpihenünk, de a kemping bejáratánál sorállás(!) volt, így inkább továbbutaztunk Helsingörbe. Miközben vártuk a Svédországba tartó kompot, vetettünk egy pillantást Hamlet várára.

Helsingborgba átérve első dolgunk volt letáborozni a tengerparti kempingben. Este hat és hét óra között különös dologra lettem figyelmes: étel és füstszag keveredése, szöszmötölés, sertepertélés majd minden "porta" előtt.  Igen, a svédek csak egyféle vacsorát tudnak elképzelni jó időben, a szabad ég alatt, ez pedig a grillezés. A tevékenység türelmet és nagy szakértelmet igényel, úgyhogy általában a férfiak végzik, már a viking kor óta. Másrészt viszont az előkészületek (bevásárlás) és az utómunkálatok (mosogatás) többnyire a nőkre hárulnak, mivel szegény férfiak épp eleget szenvedtek a forró grillsütő mellett, úgyhogy jobb, ha leülnek és isznak egy sört.

A grillezés fáradalmait kipihenve vágtunk neki másnap a svédországi szakasznak. Harmadnap léptük át Västernorrland megye határát, ahonnan már csak néhány kilométer választott el bennünket Sundsvalltól. Mikor hazaértünk, a kedves szomszédaink vörösborral és sajttállal vártak bennünket.

Vår första stopp i Tyskland var i Landshut. Vi hittade en camping, alldeles bredvid en plats som hette Campingplatz. Och inte bara därför var campingen så speciell. Vi kom fram på eftermiddag, porten var stängd, bommen var nere, det var eftermiddagsvila mellan klockan 12 och 15. Vi tänkte parkera utanför campingen, och vi skulle åka in klockan tre. Men det gjorde vi inte, för kvinnan vid porten släppte in oss och sa att vi skulle göra administrationen efter klockan tre. Under vår resa var den här campingen den billigaste och en av de bästa vad det gällde faciliteter, samtidigt som de hade trevlig personal.
Det lönar sig att ta en promenad i Landshuts gamla stan. Borgen, de scenografiska små husen, stadshuset och de mysiga restaurangerna vid floden gör en vacker impression för ögonen.

Nästa dag körde vi in i Nürnberg, men det gick inte så enkelt. Vår originalplan var att stanna i Erlangen (2 mil norrut från Nürnberg), men vi var så fräcka att vi kom fram mitt i eftermiddagsvilan. Personalen skakade på huvudet, nej, vi skulle inte alls köra in innan klockan tre. Men vi ville inte göra det heller. Vi åkte tillbaka till Nürnberg. Det tog mycket tid då det var kö på motorvägen, så vi slapp vänta så mycket vid campingen. Klockan femton noll-noll öppnades porten och vi checkade in.

Campingen var i närheten av s k Dokumentationscentret (Dokumentationszentrum). Det är faktiskt ett museet som visar Nazitysklands historia. Utställningen presenterar den här delen av historien detaljerat och målande, från synpunkt av Nürnberg. Museet ligger på en sammanhängande yta som var använt av nazis för propagandamål. Det här området fick namnet Reichsparteitagsgelände. Idag är det en halv-spökstad. På den breda gatan (Groβe Strasse) som användes för parader är det nästan ingen biltrafik.
Museet inrymdes i Kongresshallen som är en del av utställningen.
Vi gick vidare i parken för att hitta Zeppelinfelden. Området var byggt efter ritningar av Albert Speer. Tribunen och läktaren var användes för politiska möten. Här talade Hitler för sina anhängare eller möjligen dit kommenderade.
När vi var där, spelades amerikansk fotboll på området.

Nazis hade exakta planer med området, men de hade inte tid att genomföra dem. Senare byggde man mässhallar och stadion.


Eftersom vi var i Nürnberg, åt vi en lokal specialitet: Nürnberger korv med surkål (Sauerkraut) och kringla. Den här maträttens ”snabbare” version är tre korvar i bröd, som lokalbefolkningen brukar kalla det: drei im weggla. Man kan köpa det på alla korvkiosker. Fort gjort, lagom och billig mat.

Efter lunch åkte vi tåg till Erlangen för att överleva hettan på en skuggig gård på ett mikrobryggeri som hette Steinbach Bräu. Den som har varit där, ska alltid komma ihåg det goda ölet som hade druckit där.
Naturligtvis träffade vi några ungrare. Killarna jobbar i stan, en av dem är ingenjör, den andra var packare. De var entusiastiska och nöjda med sina jobb. Jag önskar dem lycka till!


Efter Nürnberg gjorde vi inga exkursioner mer, körde vi norrut för att åka färja till Danmark nästa dag. Vi planerade en stopp i Köpenhamn, men det var kö(!) utanför campingen, så vi körde vidare till Helsingör. Medan vi väntade på färjan till Sverige, kastade vi en blick på Hamlets slott.

I Helsingborg stannade vi på en camping vid havet. Det hände nånting konstigt där mellan klockan sex och sju: En blandning av mat- och röklukt i luften, folk grejsade på varje plats. Svenskarna kan bara göra en sorts middag när det är fint väder! Grillning! Sysselsättningen krävs mycket tålamod och skicklighet så endast män äro kallade! Detta måste vara en kvarleva från vikingatiden. Å andra sidan är förberedelser (handla mat) och efterarbete (diskning) kvinnans jobb, för de stackars männen blev helt utslitna vid den heta grillen och måste omedelbart sätta sig och ta en öl.

Utvilade efter grillningen, åkte vi norrut vidare nästa dag. Tredje dagen nådde vi gränsen till Västernorrlands län, några få mil från Sundsvall. När vi kom hem, bjud våra kära grannar oss på rött vin och ostbricka.