Svéd ősz, magyar tél // Svensk höst och ungersk vinter

Az ősz beköszöntével Sundsvallban télbe fordult az idő. A hőmérő higanyszála az átlagos öt fokról inkább kacsintgat lefelé, mint felfelé. Ez magyar viszonyok között már télnek számít, de itt ilyen az ősz. Elővettem a sálat, a kesztyűt és a Budapesten használt télikabátomat.

Ilyen felszerelésben látogattam el a nemzetközi ételpiac sundsvalli turnéállomására. A magyar sátorban természetesen lángost árultak, ami nagy kedvencnek számít Svédországban is (igaz, itt főleg garnélarákkal és kaviárral fogyasztják). Az eladóknak vacogott a foguk és az anyanyelvemen panaszkodtak az időjárásra. Dehát ahogyan az északi mondás tartja: nincs rossz idő, csak rossz ruházat.

lángos Svédországban // lángos i Sverige

Ebben a tudatban pakoltunk az idei utolsó erdei kempingezésre. Csak úgy, mint tavaly ősszel, most is táborozni indultunk a barátainkkal a Skälsjö tó melletti vadkempingbe. Induláskor fújt a szél és esett az eső, de végül szép időnk volt a kirándulás ideje alatt. Egy lakóautóval és két lakókocsival vágtunk neki az útnak. A tavalyi tapasztalatokból kiindulva rögtön elfoglaltuk a szélfogó menedéket. Tábortüzet gyújtottunk az előre odakészített tűzifával és grilleztünk, ami ugye kötelező elfoglaltság minden svédes kempingezés alkalmával.

Nem fáztunk, mivel jól felöltöztünk: hosszúalsó, sínadrág, két pulóver, kesztyű és a svéd viszonyokhoz való télikabát. A menedék alól kilépve ragyogtak a csillagok a tisza, őszi égbolton. A városi fények nem tompították a látványt. Tiszta levegő, csönd, csak a tűz ropogása hallatszott.
Másnap vörösáfonyát szedtünk a környéken, légpuskával célbalőttünk, a gyerekek – szülői felügyelet mellett – fát vágtak és faragtak.

Este ismét grilleztünk és a tűz mellett beszélgettünk. De az éles levegő hamar elbágyasztott minket, így nemsokára visszavonultunk és mély álomba szenderültünk. Csakúgy, mint a természet, hiszen októberben már megérkezhet az első hó.

Skälsjön

När hösten kom, blev det vinter i Sundsvall. Medeltemperaturen, som är ungefär fem grader, faller oftare än stiger. Under ungerska förhållanden betyder det här vädret vinter, men i Sverige är det bara höst. Jag tog fram höstjackan, vilken jag använde i Budapest på vintern. Halsduken och vantarna är också framme, och barnen har ofta mössor på sig.

I sådan utrustning besökte jag den internationella matmarknaden i Sundsvall. I det ungerska tältet sålde man lángos, som är stor favorit också i Sverige (fast svenskarna äter det med räkor och rom). Säljaren frös och klagade över vädret på mitt modersmål. Men som det nordiska talesättet säger: ”det finns inget dåligt väder, bara dåliga kläder.”

Medvetna om detta packade vi till årets sista skogscamping. Precis som förra året åkte vi till vildmarkscampingen vid Skälsjön. När vi åkte, blåste det och det regnade, men vi hade fint väder på platsen. Sällskapet åkte med en husbil och två husvagnar. När vi var framme, slog vi ner oss i vindskyddet, vilket vi tyckte om också förra året. Vi tände eld med ved som låg där förberedd och vi grillade som är ju obligatorisk när man campar på svenskt sätt. 

Vi hade mycket kläder på oss, så vi frös inte: långkalsonger, skidbyxor, två tröjor, vantar och en vinterjacka som passar till det svenska vädret. När man gick ut från vindskyddet, lyste stjärnorna klart på höstens himmel och runt oss var det kolsvart. Ren luft, tystnad, det var bara elden som knastrade. 

Nästa dag plockade vi lingon, sköt med luftgevär, barnen högg ved och snickrade under föräldrarnas kontroll. 

På kvällen grillade vi igen och vi pratade vid elden. På grund av den friska luften blev vi trötta, så vi drog oss tillbaka och somnade snart. Precis som naturen själv, för den första snön kan komma redan i oktober. 

Lakóautóval Európában. Kémek a sasfészekben (ötödik rész) // Med husbil i Europa. Örnnästet (femte delen)

A Kárpát-medencét elhagyva az osztrák Alpok felé vettük az irányt. Kitaláltuk, hogy az autópálya helyett a kanyargós, hegyi utakat részesítjük előnyben. Elnézve a girbegurba vonalakat a térképen, melyek fölé egy áthúzott lakókocsi volt a rajzolva (tehát nem lakóautó), fel voltam készülve a kalandos utazásra.

Rögtön Graz után letiltottuk a GPS-en a sztrádát, mire Nilssonné (ahogy mi hívjuk a készülékünket), úgy állt bosszút rajtunk, hogy egy egészen keskeny erdei útra csalt bennünket. A fák ágai oldalról az autót súrolták, csak remélni lehetett, hogy nem jön szembe senki.

erdei út // skogsväg

Negyedórás kocsikázás után végre kijutottunk a civilizációba baj nélkül. Innen már csak felfelé vezetett az utunk. Egymást követték a tekervényes, 23 %-os emelkedők. Mi óvatosan haladtunk, betartva a sebességhatárt nehogy úgy járjunk, mint tavaly. De nem így az osztrák motorosok, akik száguldoztak a veszélyes szakaszon. Az egyik út menti vendéglőnél megálltunk ebédelni. Mielőtt kiszálltunk az autóból, át akartuk állítani a hűtőszekrényt a menetközben használatos 12 voltról az állóhelyzetre kitalált gazolin vezérlésre, de olyan magasan voltunk, hogy vélhetően a levegő alacsony oxigéntartalma miatt ez a funkció már nem működött. Végül nem veszett kár a hűtő tartalmában, mivel hamar kihozták a friss, puha bécsi szeletet, krumplival és salátával. A bőséges ebédért 10 € -t fizettünk fejenként.
Aznap este egy Murau melletti kempingben pihentük ki a kalandos utat.

Reggel továbbindultunk Németországba, Berchtesgadenbe. Az utunk ismét kanyargós és meredek volt, de végül szerencsésen megérkeztünk az alpesi kempingbe. A parkolóhelyeket lépcsőzetesen alakították ki, hogy az autók sík terepen tudjanak állni a hegyoldalban. Gyönyörű panoráma tárult a szemünk elé: a táborhelyet az Alpok ölelte körbe, a felhők a hegy oldalában gomolyogtak.

Camping Berchtesgaden

Másnapi úticélunk a Sasfészek, azaz Adolf Hitler egykori nyaralójának megtekintése volt. A parkolóhoz érve meglepődtem, hogy szinte tele volt, egész Európából sorakoztak ott autók. A jegy megváltása után buszokra terelték a látogatókat. Mi is így indultunk fel a célhoz. Az eddigi hegyi utak eltörpültek a Sasfészekhez vezető igen meredek és kacskaringós út mellett. Egyszerre csak egy busz fért el a szerpentinen, a két irányból közlekedő járművek bevárták egymást. Utólag olvastuk, hogy ezeket a buszokat speciális motor- és fékrendszerrel látták el, hogy biztonságosan közlekedhessenek az alpesi terepen. A végállomáshoz érve előre meg kellett mondani, melyik járattal szándékozunk visszamenni, így igény szerint tudják küldeni a járműveket.

A Sasfészek felé // upp mot Örnnästet

A Sasfészekhez egy márvánnyal kirakott alagúton keresztül kell áthaladni, majd az impozáns lifttel lehet felmenni az épülethez. Először a csúcskereszthez sétáltunk fel, ahonnan jó idő esetén a 360 fokos panorámában lehet gyönyörködni, de mi csak a ködöt láttuk magunk körül. Útközben még az eső is eleredt, így igyekeztünk vissza a házhoz. Napsütésben a teraszon lehet pihenni, ebédelni, de most mindenki a benti étteremben keresett menedéket. Egy másik helyiségben a Sasfészek építéséről volt egy kiállítás. Berchtesgaden egy nyugodt üdülőfalu lehetett a nácik felbukkanásáig. A ház és a felvezető út 13 hónap alatt készült el, 1937-38-ban. Az építkezés halálos áldozatokkal is járt. Az eredeti elgondolás szerint veszély esetén Hitler könnyebben menekülhetett volna innen a szövetséges országokba. Valójában azonban a führer ritkán tartózkodott ott. A bombázásokat sértetlenül átvészelte az épület. A háború után az amerikaiak használták katonai célokra, majd 1960-ban kapta vissza Bajorország. A sok látogatót nem csak a történelmi vonatkozásnak, de a Kémek a sasfészekben című filmnek is köszönheti, bár a forgatási helyszín Ausztriában volt.

alagút // tunnel

Sasfészek // Örnnästet

csúcskereszt // minneskorset

A rossz idő miatt végül egy korábbi busszal mentünk vissza. Lent, a parkoló melletti ajándékboltban több nyelven, még magyarul is lehetet kapni információs füzetet a Sasfészekről, de mi végül a svéd változat mellett döntöttünk.

Közvetlenül a bolt mellett találtuk az ún. dokumentációs központot, amelyben az egész történelmi korszakot bemutatták. A legérdekesebbek a helyi propagantafotók voltak: a nép közé leereszkedő vezető berchtesgadeni gyerekekkel, fiatalokkal fényképezkedett. Több képen láthattuk Hitlert, mint magánembert, ahogy az üdülőfaluban, „egyszerű emberként” pihen. A dokumentációs központ alatt nagy kiterjedésű bunkerrendszer húzódik. A bombázások alatt végül nem a katonai vezetők, hanem 1000 munkás bújt meg benne és élte túl a második világháborút.

Berchtesgadenről elbúcsúzva észak felé vettük az irányt és néhány nap múlva megérkeztünk Svédországba.

Efter att vi lämnade Ungern, körde vi vidare mot de österrikiska Alperna. Vi kom på idén, att istället för motorvägen, åka på de smala, kurviga alpvägarna. När jag såg de krokiga linjerna på kartan med en överstruken husvagnsymbol, blev jag förberedd för en äventyrlig resa. 

Direkt efter Graz förbjöd vi motorväg på GPS:en, men Fru Nilsson (vår GPS heter så) blev så arg, att hon ledde oss till en ovanlig smal skogsväg. Trädenas grenar skrapade i bilen, när vi åkte förbi. Vi kunde bara hoppas, att ingen skulle komma emot oss. Efter en kvart nådde vi civilisationen igen. Därifrån åkte vi bara uppför, slingriga, tjugofyraprocentiga stigningar avlöste varandra. Vi åkte försiktigt och hade koll på hastighetsbegränsningarna, för att undvika det som hände förra året. Men de österrikiska mc- förarna körde oerhört fort på den farliga sträckan. Vi stannade vid en liten restaurang för att äta lunch. Innan vi klev ut, tänkte vi ställa om kylskåpet från 12 volt som man använder medan man åker, till gasol som passar bra under tiden när bilen står stilla. Men vi var så högt upp, att gasolen inte fungerade, syrehalten i luften var troligen för låg. Trots detta klarade sig maten bra i kylskåpet, för vi fick vår goda wienerschnitzel med potatis och sallad snabbt. För denna exemplariska  schnitzel betalade vi 10€ per person. 

På kvällen kom vi framme till en camping nära till Murau. Där vilade vi ut efter den äventyrsfulla resan. Nästa dag åkte vi vidare till Berchtesgaden, i Tyskland. Vägen var kurvig och brant, men vi klarade oss utan några som helst problem. Campingen ligger i Alperna, så parkeringsplatserna var gjorda som terrasser för att bilarna inte skulle hamna nere i dalen.  Vi hade underbart panorama från vår plats på campingen, de höga bergen och molnen som skymde deras toppar. 

Nästa dags resmål var Örnnästet, som var Adolf Hitlers ”sommarstuga.” När vi kom fram till parkeringen i Obersalzberg-HIntereck (Längre fick man inte köra), blev jag förvånad, för den var nästan full med bilar från hela Europa. Efter att man köpt biljetter, blev man skickad till de specialgjorda bussarna som väntade på att skjutsa turisterna till örnnästet. Alpvägarna, där vi åkte tidigare var ingenting jämfört med den branta, smala och kurviga vägen till Örnnästet. Vägen var så smal att det bara fick plats en buss och knappt det så chaufförerna väntade på varandra och körde i konvoj. Senare läste vi bussarna har specialbyggda motorer och bromssystem för att de klarar att åka på den här serpentinvägen med säkerhet. På ändstationen fick man säga vilken tid man tänker åka tillbaka, för att de vet hur många bussar ska skickas. 

Till Örnnästet gick vi genom en marmortunnel som ledde till en luxuös hiss som man åkte upp med till byggnaden. Först promenerade vi upp till minneskorset. När vädret är fint, har man 360 graders panorama framför sig, men vi såg bara dimman runt berget. Det började regna, så vi skyndade oss tillbaka till huset. Annars kunde man vila och fika på terrassen, men på grund av vädret hade folk sökt sig till inomhusrestaurangen. I ett annat rum fanns det en utställning om byggandet av örnnästet. Jag misstänker, att Berchtesgaden var en lugn semesterby innan nazisterna dök upp där. Huset och vägen upp byggdes under 13 månader, mellan 1937 och 38. Byggarbetet skördade också dödsoffer. Planen var att vid fara kunde Hitler enklare fly därifrån till sina alliansländer. Men i verkligheten var Hitler sällan där. Byggnaden klarade sig trots att man de allierade försökte bomba den. Efter kriget använde amerikanerna huset för militära ändamål. Bayern fick det tillbaka 1960. Örnnästet är populärt inte bara för historiens skull, det blev mer känt efter den amerikanska filmen, fast inspelningen skedde i Österrike. 

Eftersom det var dåligt väder, åkte vi tillbaka med en tidigare buss. I en affär på parkeringen kunde man köpa informationsbok om Örnnästet på många olika språk, till exempel på ungerska (som är inte vanligt) och på svenska. Vi tog den på svenska för min sambos skull. 

Direkt vid affären fanns det så kallade Dokumentationscenter med en utställning om nazitiden. De lokala propagandabilderna var de mest intressanta: det var foton om Hitler i sällskap med ungdomarna från Berchtesgaden och bilder av honom som ”privatperson” när han vilade i byn. Under dokumentationscenter finns det ett bunkersystem. I detta tog ettusen civila arbetare skydd under bombningarna och på så sätt överlevde de det andra världskriget.

Efter att vi tog avsked från Berchtesgaden, fortsatte vi vägen norrut och efter några dagar kom vi framme till Sverige. 

Lakóautóval Európában. Hihetetlen kempingmese (negyedik rész) // Med husbil i Europa. En osannolik campingsaga (fjärde delen)

Történetünk a Haller utcai kempingben vette kezdetét, mivel idén is ott rendeztük be a főhadiszállásunkat a budapesti tartózkodásunk során. Mindig izgalmas végigsétálni a táborhelyen, hallgatni a bábeli zűrzavart, tanulmányozni a járműkavalkádot és figyelni a rendszámokat, hátha találkozunk egy földivel északról. Így tűnt fel egyik alkalommal egy norvég lakóautó a vizesblokk környékén. Élettársam útja épp a mosdóhoz vezetett, de a skandináv családnak megörülve megállt náluk néhány szóra.

A kedves, fiatal párral és az óvodás kislányukkal hamar megtaláltuk a közös hangot, sokat beszélgettünk velük. Kiderült, hogy nem csak nyaralni mentek Magyarországra az új lakóautóval, de a kíváncsiság is hajtotta őket. Úticéljuk nem Budapest, hanem egy falu, ahonnan a család hölgy tagja (a továbbiakban nevezzük őt Hófehérkének) származott. Hófehérke annyit tudott, hogy négy éves korában, egy magyar gyermekotthonból fogadták örökbe Norvégiába. Ott nőtt fel az egyik vér szerinti testvérével, szerető családban. Magyarországról szinte nincs is emléke és a magyar nyelvet is elfelejtette az új környezetben. A keresztlevele volt az egyetlen támpont, amelyen szülei neve és az akkori lakhelyük szerepelt. Az volt a tervük, hogy odautaznak és körülnéznek egy kicsit a faluban. Olyan jó kapcsolatba kerültünk velük, hogy telefonszámot cseréltünk és megbeszéltük, hogy a Balatonnál találkozunk néhány nap múlva.

De már másnap csörgött a telefonom. Új barátaink elmesélték, hogy éppen Hófehérke szülőfalujában vannak és az utcán kérdezősködnének a helyiektől, de nem boldogulnak, mert senki nem beszél angolul. Átadták nekem a magyar házaspárt, akik épp a keresztlevelet böngészték. Elmondtam nekik a telefonban, hogy miről van szó. Hallottam, ahogy a vonal másik végén összedugják a fejüket, végül így kiáltott oda a helybeli asszony a férjének: „Megvannak, apukám, megvannak!” Kiderült, hogy ismerik Hófehérke édesapját, aki azóta is ott lakik a faluban. Azonnal érte mentek.

Az egymásra találás első pillanatait hagyjuk meg apának és lányának. A megilletődést kérdések sora követte, melyeket a közös nyelv hiányában nem tudtak megbeszélni, így ismét csörgött a telefonom. Hófehérke elmondta nekem, hogy mit szeretne tudni, amit én tolmácsoltam az apukának magyarul, majd a választ lefordítottam svédre Hófehérkének. A norvégul feletett kérdéseit nem mindig értettem a telefonban. Fontos témákról lévén szó, inkább biztosra mentem és az élettársamtól kértem segítséget. Született svédként ő tisztán érti a norvégokat. Tehát apa és lánya egyik első beszélgetése így zajlott le: Hófehérke norvég mondatait az élettársam fordította nekem svédre, amit én magyarra tolmácsoltam az apukának, akinek a válaszát svédül adtam tovább közvetlenül Hófehérkének. A körtelefonnak köszönhetően a legfontosabb dolgok azonnal kiderültek. Sajnos az is, hogy a lány édesanyja fiatalon elhunyt.

A történet folytatását már a Balatonon mesélték el, ahol együtt jártuk a vidéket napközben és egymás mellett táboroztunk a kempingben. Nem csak az apuka, de a többi rokon is szeretettel fogadta Hófehérkét és családját. A telefon fordítóprogramja segítségével kommunikáltak egymással, megegyeztek, hogy tartani fogják a kapcsolatot. A Balatonról fel is hívtuk az apukát, hogyha rajtam keresztül is, de mégiscsak tudjanak beszélni egymással.

Újdonsült barátaink kislánya uralta legjobban a helyzetet. Számára teljesen természetes, hogy megismerték anyu új családját. Közös nyelv nélkül is megtalálta velük a hangot, most is gyakran emlegeti őket.

Azóta apa és lánya sms-ben tartják a kapcsolatot. Hófehérke tanul magyarul, de nincs könnyű dolga, úgyhogy sokszor segítek értelmezni, lefordítani egy-egy üzenetet. Ezáltal a skandináv szókincsemet is bővítem, mivel több speciális, a svédtől teljesen eltérő norvég szót ismertem meg. Azt hiszem, Hófehérke is hasonlóan áll a svéd nyelvvel.

Norvég barátaink szeretnének ismét Magyarországra utazni. Remélem, hogy ez a vágyuk mielőbb teljesül!

Ennek a mesének a tanulsága, hogy érdemes jó helyen parkolni a kempingben.

Berättelsen börjar på Camping Haller, för vi hade vårt högkvarter där med husbilen under vår vistelse i Budapest. Det är alltid spännande att promenera genom campingen, lyssna på många olika språk som pratas runt mig och samtidigt, inspektera bilarna och registreringsskyltarna, kanske träffar man folk från Norden. På sådant sätt dök det upp en norsk husbil, som parkerade nära toan. När sambon var på väg till avträdet, började han prata med norrmännen, så lärde känna ett snällt norsk par och deras gulliga lilla dotter.

Vi snackade med dem mycket. De berättade, att de kom till Ungern med den nya husbilen inte bara för nöjes skull, men de har också ett uppdrag. Deras resmål är inte Budapest, men en liten by varifrån hustrun kommer. Hon (jag ska kalla henne Snövit) vet bara att hon blev adopterad från ett ungerskt barnhem till Norge när hon var fyra år gammal. Hon växte upp där i en kärleksfull familj med ett av sina biologiska syskon. Hon har nästan inget minne från Ungern och hon glömde språket i den nya miljön. Hennes dopattest var den enda ledtråd, till föräldrarnas namn och födelseplatsen stod på den. Deras plan var att åka dit och kolla runt lite i byn. Vi hade så bra förhållande med dem, att vi bytte telefonnummer och bestämde oss, att vi skulle träffas vid Balatonsjön om några dagar.

Men min telefon ringde redan nästa dag. Våra nya vänner berättade, att de är i Snövits hemby just nu och de försöker fråga folk, men det inte går bra, för de inte pratar engelska. Jag fick prata med ett ungerskt par som höll på att studera dopattesten. Jag berättade för dem, hur läget var och jag hörde hur de diskuterade på andra sidan av telefonluren. Till slut ropade kvinnan i den lilla byn till sin man: ”Vi vet vilka de är, gubben!” Vi fick veta, att de känner till Snövits far som bor fortfarande i byn. De människor som kände fadern gav sig i väg och hämtade honom.

De var rörda och de hade så många frågor samtidigt. Eftersom de inte kunde prata med varandra, ringde min telefon igen. Snövit berättade för mig vad hon ville veta, som jag tolkade till pappan på ungerska och jag sa svaret till Snövit på svenska. Hon ställde sina frågor på norska, som jag inte alltid kunde förstå i telefonen. Eftersom det var viktigt, bad jag om hjälp från min svenska sambo som förstår norska utan problem. Så ett av de första samtalen mellan fadern och dottern såg så ut: min sambo översatte mig Snövits norska meningar till svenska, som jag tolkade på ungerska till hennes far, hans svar sa jag direkt till Snövit på norska. På sådant sett fick de veta de viktigaste informationer om varandra. Tyvärr dog Snövits mamma ung.

Fortsättningen förklarade de vid Balatonsjön, var vi campade bredvid varandra och hade gemensamma aktiviteter på dagarna. Inte bara pappan, men hela släkten välkomnade Snövit och hennes familj med kärlek. De pratade med varandra genom telefonens översättningsprogram. De var överens att de skulle hålla kontakten i framtiden. Vid Balatonsjön ringde vi fadern för att de kan prata med varandra (genom mig).

Våra nya vänners lilla dotter behandlade situationen på bästa sett. För henne var det helt naturligt att träffa mammas nya familj. Utan något gemensamt språk klarade hon sig med dem och hon brukar snacka om dem fortfarande.
Sedan detta håller fadern och dottern kontakten via sms. Snövit håller på att lära sig ungerska, som är inte lätt förstås, så jag brukar hjälpa henne att översätta några meddelanden. Med detta breddar jag mig mitt skandinaviska ordförråd, för jag har lärt mig flera ord som är annorlunda på norska. Jag tror, att Snövit har samma upplevelse med svenskan.

Våra norska vänner vill åka till Ungern igen. Jag hoppas, att deras önskan ska bli verklighet så fort som möjligt!

Denna sagas sensmoral är: Att det är bra att parkera på  rätt ställe när man campar.

Lakóautóval Európában. Raoul Wallenberg nyomában Budapesten (harmadik rész) // Med husbil i Europa. I spåret av Raoul Wallenberg i Budapest (tredje delen)

A lakóautós nyaralás nem csak magáról az utazásról, de a megérkezésről is szól. A nap fénypontja, amikor a táborhelyen leterítjük a szőnyeget, kitekerjük a napellenzőt, fellállítjuk az asztalt, kinyitjuk a székeket és közvetlenül a guruló nyaralónk verandáján hűsölünk, pihenünk, gyönyörködünk a naponta változó kilátásban. Hamar előkerülnek a könyvek is. A mobil könyvtárunkban sorakoznak a kifejezetten lakóautós olvasmányok, melyeket témájuknál és/vagy terjedelmüknél fogva legjobb kempingezéskor olvasni.

Ingrid Carlberg Raoul Wallenbergről szóló vaskos könyve végigutazta velünk Európát. Életem társa nagy érdeklődéssel olvasta a művet. A felmerülő kérdéseiből leszűrtem, hogy az írónő alaposan beleásta magát a magyar történelembe. A könyv természetesen különös hangsúlyt fektet Wallenberg budapesti munkásságának bemutatására. A szerző, mintha csak egy történelmi útikauzt állított volna össze, korabeli térképpel és pontos címmel dokumentálta a svéd diplomata magyarországi szolgálatát. Ez adta az ötletet, hogy budapesti megállónk során menjünk fel a Gellért-hegyre és nézzük meg az egykori svéd nagykövetség épületét, Wallenbergék főhadiszállását. A helyszínre az új, négyes metróval érkeztünk, amelynek kijárata egyenesen a Gellért Szállóhoz vezet. Egy kis kaptató után hamar megérkezünk a pontos címhez. A Pipacs utca sarkán, a Minerva utca 3 a-b szám alatt áll és tanúskodik a villaépület.

Minerva utca // Minervagatan 3 a-b

A kerítésen magyar és svéd nyelvű emléktábla jelzi, hogy Raoul Wallenberg, Carl-Ivan Danielsson és Per Anger svéd diplomaták ezen a helyen kezdték szervezni humanitárius tevékenységüket 1944-ben, melynek során zsidó üldözöttek ezreinek életét mentették meg. Wallenberg a közeli Gellért Szállóból helyezte át a Minerva utcába a székhelyét, de csakhamar a nagykövetség is kicsinek bizonyult a menlevelek kiadásához, így a szomszédos épületbe is beköltöztek.

Emléktábla az egykori svéd nagykövetségnél // Minnestavla på dåtidens svensk ambassad

A közelben lakó Zwackéknak szintén a svéd diplomata intézte el a védlevelet, tehát neki is köszönhető, hogy manapság fogyaszthatunk Unicumot. Ismét javaslom, hogy Wallenberg emlékére a svéd állampolgárok némi kedvezménnyel jussanak Zwackék orvosságához!
Az egykori nagykövetség épületében most lakóház működik. Elvárható lenne, hogy valamelyik felszabaduló lakásban emlékszobát nyissanak.

A könyvben a gettóról és az úgynevezett csillagos házakról is esik szó, így mi is elsétáltunk arra. A túlélők beszámolóiból ismert, hogy jártak ott „a svédek”, Wallenberget is többször vélték felfedezni a delegációban. A gettóban élő zsidó honfitársainkat már a svédek jelenléte is reménnyel töltötte el, bennük bíztak, ha már a saját hazájuk nem vette őket emberszámba.

Természetesen Újlipótvárosba is eljutottunk. Itt voltak a védett házak, tehát a svéd nagykövetség oltalma alatt álltak ezek az épületek, melyekbe Wallenbergék az üldözött zsidókat költöztették. Bár előfordult, hogy a nyilasok ide is behatoltak, de többségében mégis menedékként szolgáltak a vészkorszak idején. Érthető, hogy Wallenbergről utcát neveztek el a városnak azon a részén.

Raoul Wallenberg utca és emléktábla // Raoul Wallenberg gatan och minnestavla 

Budapest szívében, az Erzsébet téren egy új emlékműbe botlottunk bele: fekete gránitpadon álló diplomatatáska R. W. monogrammal. Wallenberg védleveleket tartalmazó táskájának bronzba öntött, eredeti méretű másolata Svédországban és az Egyesült Államokban is megtalálható. A gránitpadon álló kétnyelvű szöveg a svéd diplomata sorsát foglalja össze.

R. W. diplomatatáska emlékmű az Erzsébet téren // R.W. portfölj minnesmärke på Erzsébet torget

1945-ben Raoul Wallenberg szovjet fogságba került és eltűnt. Halálának pontos körülményei ismeretlenek.
A másik két diplomata, Carl-Ivan Danielsson és Per Anger túlélték a második világháborút. Carl-Ivan Danielsson 1963-ban halt meg. 1995 novemberében Per Anger a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetését vehette át Göncz Árpádtól. 2002-ben hunyt el Stockholmban.

Raoul Wallenberg nem akart hős lenni. Svéd diplomataként zsidókat mentett meg a nyilasok kezei közül. Megvédte az egyik magyart a másiktól.

Raoul Wallenberg 1944

När man är på semester med husbil, betyder det inte bara åkandet självt, men också ankomsten. Dagens höjdpunkt, när vi lägger ner mattan på vårt nya resmål, vevar ut markisen, ställer upp bordet, fäller ut stolarna och vi vilar på terrassen till vår rullande sommarstuga och njuter av den varierande utsikten. Vi tar fram böckerna. I vårt rullande bibliotek finns det några tegelstenar till böcker”, som kräver lite tid att läsa.  Det är det lämpligt att plöja igenom dem när man campar. 

Ingrid Carlbergs bok om Raoul Wallenberg reste med oss genom Europa. Min sambo var väldigt intresserad av boken. Hans frågor till mig var ett bevis att författaren grävt sig ner i den ungerska historien. Naturligtvis beskriver boken väldigt detaljerad Wallenbergs uppdrag i Ungern. Författaren dokumenterade den svenska diplomatens arbete med exakta adresser och dåtidens kartor, alltså boken fungerade bra också som en historisk guidebok. Det gav oss idén under vår vecka i Budapest att gå upp på Gellért berget och titta på den gamla svenska ambassaden som var Wallenberg och hans kollegors högkvarter. Vi åkte med den nya tunnelbanelinjen till St. Gellért torget. Utgången från stationen ledde direkt till Hotell Gellért. Efter en liten uppförsbacke kom vi fram till den angivna adressen: Villan står kvar och vittnar om historien på Minervagatan 3 a-b precis vid hörnet av Pipacsgatan. På staketet hänger en minnestavla som visar, att Raoul Wallenberg, Carl-Ivan Danielsson och Per Anger organiserade räddningstjänsten för ungerska judar i det här huset. De räddade tusentals människor under andra världskriget. Wallenberg flyttade till Minervagatan från Hotell Gellért. När huset blev för litet, utnyttjade de också grannhuset för det humanitära arbetet.

Det svenska diplomatteamet delade ut skyddspass till judar i Ungern. Wallenberg räddade grannarna, familjen Zwack på det här sättet, så tack till honom, vi kan fortfarande dricka Unicum, den berömda ungerska likören, som också sägs fungera som medicin. Jag föreslår igen, att de svenska medborgarna skulle få tio procent rabatt, när de vill köpa en flaska. 

Dåtidens ambassad används nu som bostadshus. Man borde faktiskt öppna ett litet museum i huset.

I boken kan man läsa om getton och de så kallade ”stjärniga husen”, där judarna var tvungna att flytta in. Enligt berättelser från överlevande, gick den svenska delegationen dit, de säger att de kände igen Wallenberg. Judarna som levde i gettot, blev fyllda av hopp, när de såg ”svenskarna”, medan deras hemland Ungern inte behandlade dem som människor.

Naturligtvis åkte vi också till en del av Budapest som heter Újlipótváros. Där låg de så kallade skyddshusen som stod under den svenska ambassadens protektion. Judarna flyttade in och kunde bo där relativt säkert, fast de hände att ungerska pilskorsare trakasserade eller rent av anföll. Man blir inte förvånad, att man uppkallade en gata i området efter Raoul Wallenberg.

Vi hittade ett nytt minnesmärke i Budapests hjärta, på Erzsébet torget: på en svart granitbänk står en portfölj med bokstäverna R. W. Det är Wallenbergs väska gjuten i brons i originalstorlek. I den här portföljen hade han skyddspassen. På fundamentet ”bänken” berättar man kort om Wallenbergs arbete och öde. Kopior av minnesmärket finns i Sverige och USA.

1945 blev Wallenberg tillfångatagen av ryska trupper och försvann. Hans exakta öde är fortfarande okänt.

De andra två diplomaterna Carl-Ivan Danielsson och Per Anger överlevde det andra världskriget. Carl-Ivan Danielsson dog 1963. Per Anger tilldelades 1995 en ungersk Förtjänstorden för sina humanitära insatser. Han dog i Stockholm 2002.

• 
  

Raoul Wallenberg ville inte bli en hjälte. Som svensk diplomat räddade han judar från pilkorsare. Han räddade en ungrare från en annan ungrare. 

Hidegzuhany, avagy fürdőszoba-szemle az európai kempingekben // Guide till de europeiska campingduscharna

Június  végén ismét útra keltünk Európába a guruló nyaralóval. Mielőtt elragadna az élménybeszámoló áradata, ejtsünk néhány szót a bázisokról, azaz a kempingekről.

Manapság a kempingek széleskörű szolgáltatásokkal igyekeznek a vendégeket magukhoz csalogatni, sőt, hosszú hetekre a nyaralóhelyen tartani. Van azonban egy dolog, ami jelentősen nyom az összbenyomás kialakításában. Ez pedig a vizesblokk.

A lakóautós táborozók jó helyzetben vannak, a beépített wc és zuhany biztos alternatívát kínál a kempingek fürdőhelyiségeivel szemben. Én mégis kipróbáltam a tusolót majdnem minden táborhelyen.

A tavalyi és az idei utak tapasztalatai alapján jöjjön egy kis európai zuhanykörkép:

Hogy éppen milyen tusolóval lesz dolgunk, az a legtöbb esetben megtippelhető abból, hogy Európa melyik részén járunk. Természetesen mindenhol előfordultak kivételek, de most az átlagról lesz szó.

Közép-Európában a közösségi zuhanyzás élményét favorizálják a kempingek. Az egymás mellett sorakozó tusolókat csak egy zuhanyfüggöny választja el a fürdőhelyiség többi részétől. A kedves vendég választhat, hogy a ruhát/köntöst a fülkéből dobálja fel a karnisra (ha eléri), vagy a többiek szeme láttára levetkőzik és úgy lép be a zuhany alá, ahogy Isten megteremtette.
Néhány kemping magára vállalja a meleg- és a hidegvíz optimális arányú kikeverését, hogy nekünk ne legyen gondunk ezzel. Ilyenkor elég egyetlen gombot megnyomni, máris ömlik a rózsából a reményeink szerint megfelelő hőmérsékletű víz. Általában az első másodpercek alatt csak hideg folyik, így a tapasztalt kempingező kicsit hátrál a zuhanyfüggöny felé, mielőtt kinyitja a csapot. Csakhogy a függöny általában nedves és rátapad a hidegzuhany elől menekülő táborozóra...

A német kempingekben más a helyzet. Már ahogy haladunk a zuhanyzó felé, egymást érik a figyelmünket felhívó falragaszok a tilalmakról és a tusoló szabályszerű használatáról. Miután gondosan áttanulmányoztuk a feliratokat, el lehet kezdeni a tisztálkodást. A német (ill. az osztrák) zuhanykabinok többsége egy kis előtérrel is rendelkezik. A táborozó bezárkózhat és a fülke magányában vetkőzhet ill. öltözhet. A zuhanyrészbe érve körülnézünk: van-e elég széles polc a tusfürdő és a többi tisztálkodószer tárolására? Ez vélhetően a női részlegen szúr szemet, a férfiak biztos könnyebben boldogulnak.
A legtöbb kempingben fölszerelik a zuhanyrózsát a falra, ami a tulajdonosoknak olcsó és kényelmes megoldás, de a vendégek csak különböző tornagyakorlatok segítségével tudják lemosni magukról a szappant.

Az alpesi kempingek zuhanyzói vannak a legszebben és legpraktikusabban felszerelve, a fenti kritikák egyikével sem lehet őket illetni. Általában nagy területen helyezkedik el a luxus fürdőszoba. Az eligazító táblák szinte teljesen hiányoznak, így ha rossz helyen kezd el keresgélni a vendég, akkor időbe telik, mire megtalálja a zuhanyzót, vagy éppen a wc-t. A fürdőépületben reggeltől-estig szól a zene a hangszóróból, olyan hangerővel, hogy még a víz zubogásán keresztül is hallható legyen.

A svéd modell: a környezettudatosság vagy éppen a spórolás kedvéért a svéd zuhanyzókban szabályozzák a vízfogyasztást. A tusoló előterében fel van szerelve egy automata, oda kell bedobni a zsetont. Utána néhány percig átadhatjuk magunkat a felfrissülésnek. Természetesen mindig akkor záródik el a víz, amikor még szappanosak vagyunk, úgyhogy érdemes dupla zsetonnal készülni. Vagy az autóban zuhanyozni.

Illusztrációk // Illustrationer

Slutet av juni gav vi oss iväg igen med vår rullande sommarstuga på en rundtur i Europa. Innan jag börjar berätta om själva resan, måste jag skriva om ett viktigt ämne: om campingarna som var vår dagliga bas.

Nuförtiden försöker campingarna locka folk med hög och bred service och de vill att gästerna stannar hos dem flera veckor. Det finns en sak som bestämmer ganska mycket hur intrycket ska bli om hela campingen och det är toarummet.

De som campar med husbil, har inbyggd dusch och toa i bilen som är ett bra och säkert alternativ mot badrum på platsen. Jag provade dusch på nästan varje camping ändå.

Efter ifjol och det här årets resa kommer här en liten presentation om duscharna i Europa:

Oftast kan man gissa efter det geografiska läget vad det är för dusch som ska finnas på campingen. Naturligtvis finns det undantag överallt, men nu pratar jag om genomsnittet.

I Mellaneuropa favoriserar campingarna upplevelsen av ”den kollektiva duschningen.” D.v.s. att duschkabinerna är separerad bara med en duschgardin från den andra delen av badrummet. Den kära gästen kan välja att kasta upp kläderna till kornischen inifrån (ifall man når den) eller klä av sig i badrummet i sällskap av andra och stiger in i duschen som Gud skapade honom/henne.
Några campingar hade automatiskt den optimala blandningen av kallt och varmt vatten, detta för att förvirrade campinggäster inte behövde bry sig om detta. Man trycker bara en knapp och hoppas att vatten med lagom temperatur rinner från duschen. Oftast kommer kallt vatten först, så den vane camparen backar lite innan man öppnar kranen. Men gardinen brukar vara blöt och den fastnar på den som försöker fly från det kalla vattnet…

Det är annorlunda på de tyska campingarna. När man kommer till duschen, finns det hur många skyltar som helst på väggen hur man använder duschen på rätt sätt och framför allt vad som är förbjudet. Efter att man läst alla texter noggrant, går man in i duschkabinen. I Tyskland (och i Österrike) stiger man in en liten hall först där man kan klä av sig alldeles ensam. När man når själva duschrummet, tittar man runt: ytterst sällan finns en tillräcklig lång hylla för duschgelé och alla andra flaskor.  För männen är det enklare för de har för det mesta en flaska.
På de flesta campingarna monterar man upp ett duschhuvud på väggen som är en billig och bekväm lösning för ägaren, men jobbigt för gästerna. Om man vill tvätta sig ordentligt, måste man göra olika gympaövningar för att skölja bort tvålen från hela kroppen.

Duscharna på Alpernas campingar är utrustad på finaste och på bästa sätt. Kritiken som jag tidigare nämnt existerar inte. Det är vanligt att lyx badrummen är väldigt stora. Skyltarna saknas nästan alltid, så det kan ta tid innan man hittar duschen eller toan. I badrummet kommer musik genom högtalare med ett så högt ljud, att man hör det medan man duschar.

Den svenska modellen: för miljön eller för sparandets skull är vattenkonsumtionen reglerad på de svenska campingarna.  I duschkabinen finns det en automat där man stoppar in en pollett. Sen kommer vatten under några minuter. Naturligtvis stängs vattnet av medan man står där med tvål på hela kroppen, så det är bättre att beväpna sig med två polletter. Eller man duschar helt enkelt i bilen.