Svéd ősz, magyar tél // Svensk höst och ungersk vinter

Az ősz beköszöntével Sundsvallban télbe fordult az idő. A hőmérő higanyszála az átlagos öt fokról inkább kacsintgat lefelé, mint felfelé. Ez magyar viszonyok között már télnek számít, de itt ilyen az ősz. Elővettem a sálat, a kesztyűt és a Budapesten használt télikabátomat.

Ilyen felszerelésben látogattam el a nemzetközi ételpiac sundsvalli turnéállomására. A magyar sátorban természetesen lángost árultak, ami nagy kedvencnek számít Svédországban is (igaz, itt főleg garnélarákkal és kaviárral fogyasztják). Az eladóknak vacogott a foguk és az anyanyelvemen panaszkodtak az időjárásra. Dehát ahogyan az északi mondás tartja: nincs rossz idő, csak rossz ruházat.

lángos Svédországban // lángos i Sverige

Ebben a tudatban pakoltunk az idei utolsó erdei kempingezésre. Csak úgy, mint tavaly ősszel, most is táborozni indultunk a barátainkkal a Skälsjö tó melletti vadkempingbe. Induláskor fújt a szél és esett az eső, de végül szép időnk volt a kirándulás ideje alatt. Egy lakóautóval és két lakókocsival vágtunk neki az útnak. A tavalyi tapasztalatokból kiindulva rögtön elfoglaltuk a szélfogó menedéket. Tábortüzet gyújtottunk az előre odakészített tűzifával és grilleztünk, ami ugye kötelező elfoglaltság minden svédes kempingezés alkalmával.

Nem fáztunk, mivel jól felöltöztünk: hosszúalsó, sínadrág, két pulóver, kesztyű és a svéd viszonyokhoz való télikabát. A menedék alól kilépve ragyogtak a csillagok a tisza, őszi égbolton. A városi fények nem tompították a látványt. Tiszta levegő, csönd, csak a tűz ropogása hallatszott.
Másnap vörösáfonyát szedtünk a környéken, légpuskával célbalőttünk, a gyerekek – szülői felügyelet mellett – fát vágtak és faragtak.

Este ismét grilleztünk és a tűz mellett beszélgettünk. De az éles levegő hamar elbágyasztott minket, így nemsokára visszavonultunk és mély álomba szenderültünk. Csakúgy, mint a természet, hiszen októberben már megérkezhet az első hó.

Skälsjön

När hösten kom, blev det vinter i Sundsvall. Medeltemperaturen, som är ungefär fem grader, faller oftare än stiger. Under ungerska förhållanden betyder det här vädret vinter, men i Sverige är det bara höst. Jag tog fram höstjackan, vilken jag använde i Budapest på vintern. Halsduken och vantarna är också framme, och barnen har ofta mössor på sig.

I sådan utrustning besökte jag den internationella matmarknaden i Sundsvall. I det ungerska tältet sålde man lángos, som är stor favorit också i Sverige (fast svenskarna äter det med räkor och rom). Säljaren frös och klagade över vädret på mitt modersmål. Men som det nordiska talesättet säger: ”det finns inget dåligt väder, bara dåliga kläder.”

Medvetna om detta packade vi till årets sista skogscamping. Precis som förra året åkte vi till vildmarkscampingen vid Skälsjön. När vi åkte, blåste det och det regnade, men vi hade fint väder på platsen. Sällskapet åkte med en husbil och två husvagnar. När vi var framme, slog vi ner oss i vindskyddet, vilket vi tyckte om också förra året. Vi tände eld med ved som låg där förberedd och vi grillade som är ju obligatorisk när man campar på svenskt sätt. 

Vi hade mycket kläder på oss, så vi frös inte: långkalsonger, skidbyxor, två tröjor, vantar och en vinterjacka som passar till det svenska vädret. När man gick ut från vindskyddet, lyste stjärnorna klart på höstens himmel och runt oss var det kolsvart. Ren luft, tystnad, det var bara elden som knastrade. 

Nästa dag plockade vi lingon, sköt med luftgevär, barnen högg ved och snickrade under föräldrarnas kontroll. 

På kvällen grillade vi igen och vi pratade vid elden. På grund av den friska luften blev vi trötta, så vi drog oss tillbaka och somnade snart. Precis som naturen själv, för den första snön kan komma redan i oktober. 

Az én Tüskeváram // En ungerska i den svenska spenaten

Ki gondolná, hogyha a magyar főváros gyermeke a svéd vadonban szándékozik tölteni a hétvégét, akkor a legjobb felkészítő olvasmány a Tüskevár?

Talán emlékeztek még a tavaly őszi fagyoskodásra a Skälsjö vizénél. Úticélunk ismét a tó, de ezúttal egy másik szép helyen táborozunk le a lakóautóval. A szomszédaink nyaralót béreltek a Skälsjö partján, de a mi guruló lakunk is elfért a kertben, az erdő szélén.

Későre jár, de nem sötétedik. Ez az esti világosság az év legcsodálatosabb időszaka Svédországban. A teraszról kinézve nappali fényben pompázik a tó vize. Szemközt egy kis sziget, rajta fenyesek, a fák között egy kis kunyhó kandikál ki. Míg a szem ellát, más nyoma nincs a civilizációnak.

Másnap (egész pontosan június hatodikán, a svéd nemzeti ünnep napján) csöppentem bele a „svéd Tüskevár” kalandjaiba. Reggeli után épp csak átsétáltunk a teraszra, amikor láttuk, hogy a szomszéd kisfiú – mint kiderült, életében először – horgászott.

- Fogott halat a gyerek? – kérdeztük az édesanyját.
- Áááá, nem! – jött a válasz.
De ekkor a srác kiabálni kezdett.
- Kapás van! Kapás van!

Életem társa azonnal lerohant a partra, átvette a botot a kisfiútól és elkezdte feltekerni a zsineget. Már ekkor látszott, hogy nem holmi apróhal került a horogra. Közben megérkezett a szomszéd a merítőhálóval és kihúzta a kopoltyús állatot a vízből. Ekkor már látták a szakértők, hogy kb. ötkilós harcsát fogott a fiú. Gyorsan kerítettek egy masszív falapátot (talán a szaunához tartozott) és a szomszéd biztos kézzel verte fejbe a ficánkoló halat. Matula bácsi is ilyen lehetett fiatalon.

Utána kezdődött az elméleti oktatás. Nem nyúlunk a csuka szájába, mert éles a fogazata, könnyen elvághatjuk az ujjunkat (mint ahogy az a mi regényhősünkkel, Tutajossal is megtörtént). A horgot egy csipesszel szedte ki a hal szájából a svéd Matula. A csuka 71 cm hosszú volt, nem csoda, hogy az újdonsült kis horgász félt kézbe venni a zsákmányt.

A svédek nemigen eszik meg a csukát, inkább eladják Franciaországba ínyencségnek, így a halat rábíztuk az erdei vadak kosztjának feljavítására.

Magam is megkezdtem a tanulmányaimat horgász szakon. Kiderült, hogy ennek a műfajnak is több ága van. Az egyik, amikor csak bedobja az ember a horgot és a parton ücsörögve várja a kapást. A másik – amit mi is gyakoroltunk -, amikor nagy ívben, oldalról hajítjuk bele a horgot a vízbe, majd azonnal feltekerjük a zsineget. „Ne kapkodjon!” – hallom Matula, azaz Bánhidi Laci bácsi hangját a fejemben. Mindent az instrukciók szerint végeztem, repül a damil, elkeztdem felhúzni és hopp, valami ellenállásba ütköztem. De azonnal le is vált a hal a horogról (ha az volt), így abbahagytam a horgászkarrieremet.

Még aznap egy régi álmom vált valóra: a hajózás, azaz pontosabban a motorcsónakázás. Gondosan felöltöttük a mentőmellényeket, majd a szomszéd, azaz a svéd Matula előkészítette a csónakot. Nekem csak egy feladatom maradt: beszállni és leülni. Elsőre instabilnak tűnt a csónak, egy magamfajta szárazföldi patkánynak kellett egy kis idő, hogy megszokjam. Aztán suhantunk a csónakkal a tavon az apró szigetek között. Némelyik csak akkora volt, hogy egy kis fa épphogy elfért rajta. Forgalom nem volt, miénk volt a víz. Félúton magam is Tutajos lettem, átvettem egy kicsit a kormányt és szeltük a habokat. Ezt a svéd Tüskevárat receptre kellene felírni!

Kanske kommer ni ihåg när jag nästan frös ihjäl vid Skälsjön förra hösten. Vårt resmål är samma sjö (”sehr schön”), men vi kampade på ett att annat fint ställe den här gången. Våra grannar hyrde en stuga vid Skälsjön i skogen, men vi parkerade vår husbil på gården.

Det är sent, men det blir inte mörkt. De här ljusa kvällarna är kanske den mest underbara årstiden i Sverige. När man tittar ut från terrassen, ser man sjön i dagsljus på kvällen. Vi hade utsikt mot en liten ö med granskog. Mellan träden ser man en liten stuga. Man ser inget annat bevis av civilisation.

Nästa dag (6. juni, den svenska nationaldagen) gick vi ut på terrassen och vi såg, att grannpojken fiskade första gången i sitt liv.

„Har han fångat någon fisk?” – frågade vi hans morsa.
„Neeeeej!” – svarade hon.
I samma ögonblick började pojken skrika:
„Hugg! Hugg!”

Min sambo sprang ner till stranden tog spöet från honom och började veva in linan. Då kändes att det inte var någon liten fisk. Samtidigt kom grannen med håven och tog upp fisken från vattnet. Experterna sa att det blev en gädda på ungefär fem kilo. Grannen slog ihjäl fisken med en tung träskyffel som tillhörde bastun.
Sen kom teoriundervisningen. Man pillar inte med handen i gäddans mun, för fisken har vassa tänder. Vår granne drog ut korken med en liten tång. Gäddan var 71 cm. lång, jag är inte förvånad för den nybakade fiskaren vägrade hålla den med handen. Svenskarna äter nästan inte gädda, de säljer dem som delikatess till Frankrike, så vi lämnade fisken i skogen för att djuren får lite extra mat.

Jag själv började också studera hur man fiskar. Jag fick veta att det finns två olika sätt att göra det: den ena, när man bara kastar in kroken i vattnet och sitter och väntar (= meta), den andra, som vi gjorde, när man kastar in kroken från sidan i vattnet och vevar det upp omedelbart. Jag gjorde allt enligt instruktionerna och jag kände ett litet motstånd när jag försökte veva upp kroken. Men fisken (om det var en) ändrade sina planer och släppte kroken, så jag slutade min karriär som fiskare.

Samma dag blev min dröm verklighet: att åka båt, eller bättre sagt motorbåt. Vi tog på oss flytvästarna, sen förberedde vår granne båten. Jag hade bara en uppgift: att kliva in i båten och sätta mig. Först verkade båten vara instabil, jag som asfaltbarn behövde lite tid att bli van. Sen flög vi med båten mellan de små öarna. Vissa av dem var så liten, att de hade plats bara för ett litet träd. Det var ingen trafik, vattnet var vårt. Halvvägs fick jag möjlighet att köra båten lite grann. Mer kan man inte önska, den här spenaten skulle göras som recept! Hälsosammare blir det inte.

Nyolc évszak öt nap alatt, avagy szomszédolás Norvégiában // Åtta årstider under fem dagar, eller grannbesök i Norge

Idei első lakóautós túránk Norvégiába vezetett. A kocsi felkészítve, a spájz és a hűtő megpakolva, így indultunk el a sundsvalli tavaszból. Ahogy közeledtünk a hegyek felé, megváltozott a tájkép. Sehol egy zöld levél, a fű is sárga. Mint Sundsvallban egy hónappal ezelőtt. Később az út mentén feltűnt egy-két fehér folt, majd hamarosan összefüggő hótakarót láttunk a földeken. A legtöbb porta előtt még kint parkolt a helyiek legfontosabb téli közlekedési eszköze: a motoros szán. A tavak részben vagy egészben még be voltak fagyva. A tavasz első jeleit a bennszülött lakosságon lehetett észlelni: a tizenéves srácok egy szál pulóverben mászkáltak az utcán. Nem lehetett több három foknál.

Első este Hamrában (Hamrafjället) táboroztunk le. Hullt a hó és a havaseső, erősen fújt a szél. Utolsó erőnket összeszedve próbáltuk ráerősíteni az autó ablakára a szigetelő takarót, de valahogy mindenfelé akart szállni, csak a megfelelő helyre nem. A Deltából ismerős sarkkutató jelenetet túllicitálva küzdöttünk az elemekkel, mire mindent elrendeztünk. Utána már csak bentről éreztük, ahogy a szél rázza az autót. Az autóban feltekertük a fűtést, nem fáztunk a májusi télben.

Hamra

Hamra

Másnap reggelre kiderült az ég, körbenéztünk egy kicsit a ragyogó napsütésben. A szomszédban lesiklópálya, a használathoz elegendő hóval. A lakóautó egy úgynevezett téli kempingben állt, vagyis a lakókocsik egy-egy fából épített sufni mellett parkoltak. A síelők ott tárolhatják a léceket és a többi felszerelést.

Hamra

Hamra

A tavasz másik jele, hogy a figyelmeztető táblák ellenére nem lehetett látni rénszarvasokat a hegyekben. Ezek az állatok nyáron feljebb húzódnak, télen lemerészkednek, hogy élelmet keressenek.

A norvég oldalra átérve hasonló táj fogadott bennünket. Egyik megállónk alkalmából pár lépést tettem a hóban, hogy megtudjam, milyen mély. Nem jutottam messzire, mert hamar bokáig süllyedtem, a téli csapadék befolyt a cipőmbe. A kísérlet zoknicserével végződött.

májusi hó // snö i maj

Tovább autózva lassanként megjelentek a rügyek a fákon, az idő is melegebb lett, mire Rørosba érkeztünk. A régi, hangulatos bányaváros az UNESCO világörökség listáján szerepel. A helyszínen sétálva magunk előtt láttuk a település egykori működését, a bányászkunyhók lakóinak életét.

Røros

Røros

Røros

Magasan a háztetők fölé emelkedik Røros város nyolcszögletű temploma. Az évnek ebben a részében sajnos nincs nyitva, de én mégis szerettem volna belülről is látni. Bekopogtam a szemközti parókiára, az ajtót nyitó hölgynek elmondtam svédül, hogy mi járatban vagyok. A kedves asszony ékes norvég nyelven elmagyarázta, hogy a kulcsot sajnos épp kölcsönadta valakinek, de létezik egy pótkulcs, csak nem tudja, hol. Hosszú percekig kereste a norvég hölgy a kulcsot az irodában, de sajnos eredménytelenül. Búcsúzóul még javasolta, hogy nézzek körül mégegyszer a templomkertben, ha látok valakit, aki ott tesz-vesz, ő lesz az én emberem. Nem találtam meg az illetékest, de ez a kedvesség és segítőkészség kárpótolt az elmulasztott látványért.

Røros templom / kyrka

Péntek délután Støren felé vettük az irányt, hogy a barátaink vendégszeretetét élvezzük néhány napig. Érkezésünk után kezdetét vette a bábeli zürzavar: a barátnőm és én magyarul beszéltünk egymással, a svéd férfiak svédül, amit mindnyájan értettünk. A barátnőm norvégul szólt a társasághoz, ami szintén működött. A házigazdáink pedig norvégul diskuráltak egymás közt. A kisbabájuk garantáltan több nyelven megtanul majd.

Május 17. fontos dátum arrafelé, ugyanis aznap van a norvég nemzeti ünnep. Egész délelőtt esett az eső („tipikus Norvégia” – gondolják ilyenkor a svédek), de mire útnak indultunk, hogy mi is részt vegyünk az ünnepségen, addigra elállt a zivatar. A falu apraja-nagyja népviseletbe, vagy ünneplőruhába öltözött, hogy részt vegyen a felvonuláson. Úgy tűnt, hogy a háromezerfős település minden lakója kint van az utcán, norvég zászlóval a kézben. A menet többek között érintette az öregek otthonát. Még a nagyon idősek is szép ruhába öltöztek és a teraszon üldögélve integettek a sokadalomnak. A felvonulók hurrá! Hurrá! Felkiáltással üdvözölték a bentlakókat, majd a fúvószenekar is rázendített egy vidám indulóra. A menet végül a kulturális központhoz érkezett. A falu vezetője hosszú beszédet intézett az egybegyűltekhez, melynek üzenete az volt, hogy mindenki érezze magát biztonságban Norvégiában. Valóban, a nemzeti  ünnepen bevándorlók is részt vettek családostul, ők is ünnepelték Norvégiát. A hallgatóság része volt néhány fiatal is, akik piros színű, filctollal teleírkált kertésznadrágban jelentek meg. Megtudtam, hogy ők középiskolás, végzős diákok.
Akik megváltották a belépőjegyet, azok megnézhették a sokszínű, ünnepi műsort a színházteremben. A kórus, a zenekar, de még a taekwondo bemutató is Norvégia tiszteletére szólt. Gyerekek, felnőttek, idősek és fiatalok egyaránt közreműködtek. Mindenki egyenlő volt, senki nem volt norvégabb a másiknál. Egy csoport sem sajátította ki magának a jogot, hogy ők a hagyomány valódi örökösei. Senki nem fújt a másikra. A más nyelven beszélők, a más bőrszínűek is ugyanúgy lengették a norvég zászlót, senki nem vegzálta őket. Az emberek csak felvonultak, nem meneteltek. Rendőri biztosításra, kordonra nem volt szükség. A norvégok jótékony nacionalizmusa megmutatta, hogy képesek valamiért, nem pedig valami ellen összefogni. Isten éltessen, Norvégia!
Délután nekiálltunk grillezni a teraszon, sütött a nap, meleg volt. Mintha az időjárás is ünneplőbe öltözött volna.

norvég felvonulás // tåg

Vasárnap reggel tovább indultunk Trondheim irányába. A természet teljesen más arcát mutatta ezen a szakaszon. Már Størenben is harsogóan zöld volt a növényzet, ez a kép folytatódott most az út mentén.
Trondheimi látogatásunkat a Rockheim nevű könnyűzenei múzeummal kezdtük. Az olcsó belépőjegyet megváltva színvonalas, tartalmas, modern technikai megoldásokat felsorakoztató kiállítást láthattunk a norvég rockzene történetéről, valamint George Harrisonról és Eric Claptonról. Ne mulasszon el betérni, aki arra jár!

Rockheim

Városnéző sétánk következő célpontja az északi országok második legnagyobb temploma, a Nidaros dóm (Nidarosdomen) volt. Nidaros egyúttal Trondheim korábbi neve is. A templomba betérve épp orgonajáték zajlott, a hangszerek királynője betelítette zenével a hatalmas teret.

Nidaros dóm // Nidarosdomen

A templom mögött elterülő Nidelva-folyó túlpartján magasodott az erődítmény, balra pedig a híres trondheimi látkép: cölöpökön álló, színes raktárházak sorakoztak a folyó mentén. A napsütésben és nyári melegben órákig néztem volna a régi hídról a festői látványt. Hol van már a pár nappal ezelőtti hó? Szinte minden szembejövő embernek fagyi volt a kezében, a többi pedig a cukrászdában állt sorban egy kis hűsítő nyalánkságért.

Trondheim

Délután a jämtlandi hegyek felé vettük az irányt, az őszi természeten és a hóbuckákon már meg sem lepődtem. A határ svéd oldalán Tännforsenben táboroztunk le. A kellemes, tavaszi estén lesétáltunk az erdőben Svédország legnagyobb vízeséséhez. Fent hatalmas robajjal áradt a víz, lent hóból épített kiskapu várta a kirándulókat. Egy éjjel-nappal nyitva tartó, tiszta, rendes, erdei wc is akadt a pihenőhely mellett, ami kerekesszékkel is könnyedén igénybevehető.
Barna medve aznap éjjel sem támadt ránk, így hétfőn reggel nyugodt szívvel indultunk haza.

Tännforsen vízesés

Toalett az erdőben // Toalett i skogen

1000 km.

Årets första husbilsresa ledde till Norge. Bilen var förberedd, kylskåpet var fullt, så vi åkte iväg från det vårlika Sundsvall. Så fort vi närmade oss till fjällen, ändrades landskapsbilden. Det fanns inga gröna blad, gräset var gult. Lite som i Sundsvall för en månad sen. Sen såg vi vita fläckar vid vägen som snart blev ett sammanhängande snötäcke. På nästan alla gårdar stod parkerade snöskotrar som är lokalbefolkningens viktigaste transportmedel på vintern. Sjöarna var frusna (delvist eller helt). Första tecken av våren kunde man se på ortsbefolkningen: tonårskillarna hade bara en tröja på sig när de promenerade på gatan. Det var inte varmare än 3 grader.

Vi campade i Hamra (Hamrafjället) första kvällen. Det snöade och regnade, det blåste hårt. Vi samlade ihop våra sista krafter och försökte täcka fönstret med isoleringsmattan, som flög till alla håll, men ville inte stanna på rätt ställe. Vi kämpade med elementen som två polarforskare tills vi kunde fixa det. Därefter flydde vi in och kände hur vinden skakade bilen. Vi slog på värmen, så vi inte frös i vintervädret i maj.

Nästa morgon klarnade det och vi tittade runt i strålande solsken. I närheten fanns det en slalombacke, där fanns så mycket snö att man kunde åka skidor. Vår bil var parkerad på en vintercamping, som betyder att alla husvagnar stod bredvid en liten trästuga, var man packade in skidor och annan utrustning.

Et annat vårtecken: Trots varningsskyltarna för ren vid vägen, inte kunde man se en enda. De går upp högt i fjället när det är varmt och hämtas ner på hösten för att hitta mat.

På den norska sidan väntade oss samma landskapsbild. När vi tog en liten rast, gick jag in i snön för att få veta hur djupt det var. Detta gick inte så bra för jag sjönk i snön till fotknölarna och vattnet rann in i skorna. Experimentet slutade med strumpbyte.

När vi åkte vidare, började knopparna dyka upp på träden, och vädret blev varmare när vi nådde Røros. Den gamla, mysiga bergsstaden är på Unescos världsarvslista. När vi promenerade i staden, såg vi framför oss hur livet var när gruvarbetarna bodde där.

Högt över taken kan man se Røros åttahörniga kyrka. Fast den är inte öppen i maj, tänkte jag kolla inuti ändå. Jag gick till kyrkoherdebostället som var på andra sidan av gatan, knackade på dörren. En dam öppnade den och jag berättade till henne på svenska varför jag var där.  Hon svarade på norska att hon lånat ut nyckeln, men det måste finnas en extranyckel någonstans. Hon letade efter det några minuter, men tyvärr kunde hon inte hitta det. Hon ville hjälpa mig, så hon föreslog att titta runt vid kyrkan och om jag hittar någon som jobbar på kyrkogården, kan jag fråga personen. Jag hittade inte människan, men jag var glad över kvinnans snällhet och hjälpsamhet ändå.

Vid eftermiddag sidan åkte vi vidare till Støren för att njuta av våra vänners gästfrihet. Efter vår ankomst började vi med den lilla språkförbistringen: min väninna och jag pratade ungerska med varandra, de svenska männen snackade svenska som alla begrep. Min kompis pratade norska till alla, som vi förstod. Våra värdar pratade norska med varandra. Jag är säker att deras bäbis kommer att prata flera språk.

Den norska nationaldagen är 17 maj, så det är ett viktigt datum där. Det regnade hela förmiddagen (”typisk Norge” – tänker svenskarna), men när vi åkte till festen, slutade regna. Alla i byn hade folkdräkt eller fina kläder på sig. Det såg så ut, att alla 3000 invånarna var med i paraden och viftade med den norska flaggan. Tåget stannade vid äldreboendet. De gamla människorna hade fina kläder på sig, satte på terrassen och viftade till tåget som hälsade de med ”hurra! Hurra!” och blåsorkestern spelade för dem. Sen gick tåget vidare till kulturcentrumet, där ledaren i byn höll ett långt tal. Den viktigaste tanken var att alla skulle känna sig trygga i Norge. Ja, i festen deltog invandrarfamiljerna som också firade Norge. Där fanns några ungdomar som hade röda snickarbyxor eller overaller på sig, som var nerkladdade med tuschpenna. Jag fick veta att de hade skolavslutning.
De som köpte biljetter, kunde titta på det mångfaldiga, högtidliga programmet. Kören, orkestern och också en taekwondo presentation uppträdde för Norges ära. Barn, vuxna, gamla och unga deltog i programmet. Alla var lika, ingen av dem var mer „norsk” än de andra. Ingen grupp dök upp som skulle ta tillfället i akt och säga att de är de ensamma arvingar av traditionerna. De var inte ovänner med varandra. De som hade annan hudfärg och pratade annat språk, viftade också med norska flaggan. Ingen hade problem med detta. Folk tågade bara, men de marscherade inte. Det behövdes avspärrningar eller polisassistans.
Den fina nationalismen som norrmännen visade, fungerar ”för” något och inte ”mot” något. Grattis till nationaldagen, Norge!
På eftermiddag började vi grilla på terrassen. Det var varmt, solen sken. Det såg ut som om vädret fattade att det var högtid!

På söndag morgon åkte vi vidare till Trondheim. Naturen hade ett helt annat ansikte på den där sträckan än tidigare. Redan i Støren var växtlivet jättegrönt, samma bild fortsatte efter vägen norrut.

Vi började vårt besök i Trondheim på Rockheim, som är ett nytt museum om rockmusik. Efter att vi köpt de billiga biljetterna, kollade vi en fin, modern och imponerande utställning om den norska musikhistorien och en annan om George Harrison och Eric Clapton. Missa inte om ni är i närheten!

Vår sightseeingfärd fortsatte vi vid nordens näst största kyrka, som är Nidarosdomen. Nidaros var Trondheims tidigare namn. När vi gick in i kyrkan, spelades orgel. Instrumentens drottning fyllde katedralen med musik.
Bakom kyrkan, på andra sidan av Nidälven kan man se fästningen. Till vänster står de gamla lagerhusen vid älven som man bäst  kan se från den gamla bron.  Jag skulle ha tittat på den fina utsikten i sommarvädret i flera timmar. Det var svårt att komma ihåg att vi såg snö för några dagar sen. Folk som gick förbi hade mjukglass i händerna. De andra stod i kö på konditoriet.

På eftermiddag åkte vi vidare till Jämtlandsfjällen, men den här gången blev jag inte förvånad över den höstlika naturen och snön. På den svenska sidan av gränsen campade vi vid Tännforsen. På den mysiga vårkvällen promenerade vi ner i skogen till Sveriges största vattenfall. Uppe rann vattnet med stor kraft och där nere stod en liten port, som naturen byggt av snö. En fin och städad toalett, som är alltid öppen, stod vid parkeringen i skogen, som man lätt kunde använda även med rullstol.
Det var ingen björn som attackerade oss den där natten heller, så vi åkte hem på måndag i lugn och ro.

Egy másik élet Vikingföldön // Ett annat liv i Vikingalandet

A Határátkelő felkérésére írt cikkem, mely aznap este az Indexen kötött ki:

http://hataratkelo.blog.hu/2014/03/14/egy_masik_elet_vikingfoldon

index.hu főoldala

http://index.hu/index2/

Artikeln kom upp på en stor, ungersk bloggsida som handlar om ungrarna som bor utomlands. De hade frågat mig om jag ville skriva om mitt liv (som viking) och det ville jag. Den originaltexten kan man nå här:

http://hataratkelo.blog.hu/2014/03/14/egy_masik_elet_vikingfoldon

På kvällen dök upp artikeln på den största ungerska nyhetssidan (index.hu) som har också en blogg „avdelning.” Man kunde öppna texten genom huvudsidan. Det heter ”kanske 15 minuters berömdhet”.

Här kommer översättningen av berättelsen. Redaktören skrev inledningen, allt annat är mina tankar.

Dagens författare, Zsofi har bott i Sverige från maj förra året, så hon har ganska bra översikt om livet i Sundsvall. Två saker hjälpte henne mycket för att anpassa sig: kärleken och hon hade lärt sig svenska innan hon flyttade ut så hon inte behövde lära sig ett nytt språk. Man får veta om svenskarna att de kan vara jättesnälla, men jag skulle ha vissa problem med surströmming...

Om vi har tur och allt stämmer, kan vi åka från Budapest till Sundsvall på en dag. Man behöver bara flyga till Stockholm, sen åka tre och en halv timme med tåg.

Under min första resa kände jag att jag åkte till världens ute, fast Sundsvall ligger mitt i Sverige på östkusten. Men staden tillhör till Norrland, både på geografiskt och mentalt sätt.

I maj förra året flyttade jag ut till Sundsvall. Om jag blickar tillbaka på det nästan ett år jag bott i Sundsvall, gjorde jag ett bra val. Om man jämför min situation med många andras som bor utomlands, hade jag lite lättare, för jag flyttade till min älskade. Så det var enklare att bosätta och anpassa mig. Men det fanns problem ändå, till exempel Migrationsverket hade ingen aning om att Ungern tillhör till EU…

Jag lärde mig svenska i Budapest, delvis i en kurs, delvis privat. Min anledning var hobby och intresse för landet och dess kultur. Jag började mitt liv i Sundsvall med användbart svenska. Svenskarna var imponerade över att man kan lära sig deras modersmål utomlands.

Trots att alla kan engelska här, krävs det på jobbet att man kan svenska. Det dagliga morgonmötet och de gemensamma fikapauserna går på svenska. De är lite blandning av yrkes- och privatsnack. Många användbara idéer är föds där och ledarna får veta direkt alla problem som dyker upp.

Den svenska chefen är faktiskt en av kollegorna som deltar i dagliga rutinerna på samma sätt som de andra gör, men han eller hon kan hjälpa om man själv inte kan gå vidare. Chefen försöket inte bevisa att bara han eller hon kan ha rätt, eftersom det är möjligt, att underordnade ser problemet från ett annat perspektiv. Den svenska chefen uppmuntrar till att göra ett bra arbete och fokuserar inte på misstag.

Fast man brukar tro på svenskarna att de är kalla och introverta människor, har jag inte upplevt det. Man får några snälla ord från främmande på affären eller på gatan. Man kan alltid lita på bekanta och vänner att de håller vad de lovar.

Här på bostadsområdet umgås vi med våra trevliga grannar, på sommaren brukar vi grilla och campa, på vintern äter vi middag tillsammans. Fast de erkänner själva att det inte är så vanligt i ett bostadsområde i Sverige.

Vad gör man på fritiden?

I Sundsvall och närheten är det naturen som bjuder de flesta möjligheterna. Vintersport är populärt. Efter några minuters bilåkning kan man åka skridskor, slalom och längdskidåkning. Eller man kan heja till det lokala ishockeylaget.

På sommaren är det populärt att göra utflykter, plocka bär och svamp. Många åker med husbil eller husvagn för avståndet kan vara långt och man kan campa vart som helst i Sverige.

Kulturella upplevelser kan man också hitta i Sundsvall. Regelbundet finns det bra konserter, teaterföreställningar, diverse besök av författare och olika föredrag. De som bor i Norrland kan gärna åka bil ett par timmar om de vill delta i ett evenemang.

Tio intressanta saker om Norrland:
1.       På sommar är det ljust på kvällarna och nätterna, man använder inte gatubelysningen.

2.       Bilisterna i Norrland kör säkert på de hala, isiga vägarna, medan det jämt är olyckor i södra delen av Sverige. Här på norden är man stolt över att trafiken går och skolorna blir inte stängda för att det faller mycket snö.

3.       I regionen gillar man att äta surströmming. Den mest populära sorten producerar man fyra mil från Sundsvall. Nej, här känner man inte lukten.

4.       Det är få som röker, men många människor använder snus. Trots att man inte kunde bevisa att det kan orsaka cancer, är det förbjudet i alla EU-länder.

5.       Det är en populär vana i Norrland, att man inte svarar ”ja” på en fråga men suger tänderna. Lite som i Beatles låten Girl men kortare.

6.       Äldre människor, de som joggar och vissa andra har broddar på skorna under vintern för att undvika olyckor.

7.       I skogen lever älgar, lodjur, björnar, vargar och ormar fritt.

8.       De flesta av norrlänningar är nöjda med systembolaget. Där handlar de mest öl och vin på fredag eftermiddagarna. Om de har möjlighet, köper de brännvin från utomlands eller har egen tillverkning.

9.       Sundsvallsborna (som andra svenskar) kan prata om hockey flera timmar. De analyserar matcherna och funderar på chanserna på ett religiöst sätt. De tycker om att skoja över dialekter. Olika regioner mot varandra, kontra rikssvenska. Man får inte ta det seriöst!

10. Norrlänningar tycker om att köra snöskoter på vintern, men man måste vara försiktig för att inte välta.

Vasaloppet – a kilencven kilométeres sífutóverseny // Vasaloppet – den nio mil långa skidtävlingen

„Apáink nyomában a jövőbeni győzelmekért” – hirdeti a mottó a célvonalnál felfüggesztett táblán. A Vasaloppet versenyt, azaz a Vasa-(sí)futást 1922 óta rendezik meg Sälen és Mora között, minden év március első vasárnapján (jövőre egy hetet csúszik az esemény a Falun-ban rendezendő sí világbajnokság miatt).

Vasaloppet cél

A Vasaloppet ötletét Gustav Vasa király története adta, aki a dánok elől menekülve maga is megtette ezt a távot a 16. században.  A jelenleg is regnáló XVI. Carl Gustav volt az első uralkodó, aki részt vett a futamon.

A Vasaloppet útvonala 

Az idei enyhe tél nem kedvezett a Vasaloppet-nek. A nevezetes útszakaszon olyannyira olvadt a hó, hogy a verseny elhalasztása is felvetődött. A több, mint 15000 résztvevő, a szervezők és a nagy számú önkéntes csapat aggódva figyelte az időjárást. A pályát végül sikerült feltölteni hóval, de a versenyzőknek nem volt könnyű dolguk: szinte nyomvonal nélkül, jeges szakaszokon kellett megtenniük a 90 km-t.

Vasaloppet start

A Vasaloppet gyakorlatilag egy teljes hétig tartó rendezvénysorozat, melynek koronája a vasárnapi futam. A többi napokon különféle sífutóversenyeket tartanak, többek között rövidtávú, női és váltó vasa-t. Érdekesség a „nyílt nyom” rendezvény, mely a Vasaloppet 90 km-es pályáján zajlik, de nem mint megmérettetés, csupán regisztrálják a beérkezőket.

A verseny mögött hatalmas apparátus húzódik meg, rengeteg önkéntes segít a lebonyolításban. A Vasaloppet nyomvonala falvakon keresztül vezet. Ezeken a helyszíneken megállókat rendeztek be, ahol többek között lehetőség van vaxoltatni a léceket és áfonyalevest inni. Az Ekströms cég 56 éve támogatja a Vasa-futást a gyümölcsitalával. A sízők szerint nincs jobb frissítő verseny közben, mint egy pohár meleg áfonyalé. Nem túlzás, hogy a csapból is áfonyaleves folyik a Vasaloppet hetében. Az adatok szerint több, mint 63 ezer liter fogy el a versenysorozat ideje alatt.

Vasaloppet - áfonyaleves

A gyümölcs neve olyannyira összefonódott a Vasaloppet-tel, hogy a népnyelv áfonyának hívja az amatőr versenyzőket. Nekik igyekezniük kell, ugyanis egy bizonyos idő elteltével a pihenőhelyeken lezárják a pályát egy kötél segítségével, így onnan már nem lehet továbbmenni.

1924 és 1981 között nők nem vehettek részt a versenyen, mivel úgy tartották, hogy a verseny túlságosan megerőltető számukra. Az élelmes és sportos hölgyek férfinak öltözve vágtak neki a versenynek a tilalom idején.

A svéd versenyzők sportklubok keretében nevezhetnek a Vasaloppet-re, míg a  külföldiek hazájukat képviselik. Természetesen magyarok is teljesítették a távot, ezúton gratulálok mindnyájuknak a nagyszerű eredményhez!

Vasaloppet - a magyar versenyzők helyezései

Idén a norvég John Kristian Dahl lett a verseny győztese. Menetideje 4 óra 14 perc, 33 másodperc. Az első helyezettet népviseletbe öltözött hajdon, az ún. kranskulla várta, hogy koszorút dobhasson a nyakába. Hasonló dicsőség jár az elsőként beérkező nőnek, ebben az évben a szintén norvég Laila Kveli-nek, akit a kransmas, a „koszorús” legény köszöntött a célban.

John Kristian Dahl & kranskullan

Laila Kveli & kransmasen

A svéd televízió élőben közvetíti a versenyt 1966 óta. Nem csak a profikat mutatják, de az amatőr áfonyákat is meginterjúvolják egy-egy pihenőhelyen. Ki tudja? Talán néhányunknak épp ez csinál kedvet a jövő évi versenyhez. Március 16-án, reggel 9 órától lehet jelentkezni a 2015-ös Vasaloppet-re. Hiába kerül 1600 koronába a nevezés, a kb. 15000 hely várhatóan pillanatok alatt betelik. Ez az első megmérettetés a verseny előtt. Elkészülni, vigyázz, kész, rajt!

A start előtt

"I fäders spår – för framtids segrar" – står mottot på skylten över mållinjen. Vasaloppet är den mest berömda längdåkningstävlingen, som genomförs årligen, premiärloppet gick 1922 och numera första söndagen i mars (nästa år blir det en vecka senare på grund av skid VM i Falun).

Vasaloppets idé kom från Gustav Vasas historia, som själv åkte i samma sträcka när han flydde för danskarna på 1500-talet. Carl XVI Gustav var den första kungen som åkte loppet.

Årets milda vinter var inte bra för Vasaloppet. Snön smälte på den berömda sträckan så mycket, att man funderade över att ställa in tävlingen. De mer än 15000 deltagarna, arrangörerna och det stora volontärsteamet tittade oroligt på vädret. Till slut blev spåret fixat genom att man körde dit snö där det fattades. De tävlande hade inget lätt lopp: de åkte 9 mil på isiga sträckor, och dåliga spår. 

Vasaloppet är egentligen en vecka långt evenemang, men viktigaste händelsen är loppet på söndag. På andra dagarna finns det olika längdåkningstävlingar, tex. korta, tjej och stafett vasan. En del av evenemanget är ”öppet spår” som går på samma sträcka som Vasaloppet. Konstigt nog registreras resultaten fast inte är någon tävling.  

Bakom Vasaloppet finns det ett stort team, jättemånga volontärer hjälper till så att allt går som det ska. Spåret går genom byar där det finns stationer för att valla skidorna och dricka blåbärssoppa. Företaget Ekströms har sponsorerat loppet med sin dryck 56 år. Enligt skidåkarna finns det ingen bättre förfriskning under tävlingen än ett glas varm blåbärssoppa. Under vasaloppsveckan får man den direkt från kranen. Enligt statistikerna går det mer än 63 tusen liter blåbärssoppa under en vecka.

Drycken är så synonym med Vasaloppet att de amatörerna kallas för blåbär. De måste skynda sig, för efter en viss tid stänger man av spåret med ett rep vid de olika stationerna och det betyder att de inte får åka vidare.

Mellan 1924 och 1981 var det förbjudet för kvinnor att delta i Vasaloppet för det var ”för jobbigt” för dem. Vissa fyndiga damer tävlade utklädda till män.

De svenska åkarna kan delta i loppet genom sina skidklubbar, men utlänningar kan åka bara som nationalitet. Naturligtvis har ett antal ungrare åkt Vasaloppet, jag är glad för att de genomförde detta kraftprov. Grattis!

Norrmannen John Kristian Dahl vann loppet det här året. Han åkte 4:14:33. Den ogifta kranskullan i folkdräkt väntar på vinnaren i målet för att kasta kransen runt halsen. Vinnaren i damklassen blev  norska Laila Kveli 2014, och hon fick samma pris från kransmasen.

Naturligtvis sänder SVT Vasaloppet direkt, premiäråret var 1966. De visar inte bara proffsen, utan gör också intervjuer de som åker för motionens skull. Vem vet? Kanske det motiverar några att delta i loppet nästa år. Från 16. mars klockan 9:00 kan man anmäla sig till Vasaloppet 2015. Trots att anmälningen kostar 1600 kr., tar de cirka 15000 platser slut på några minuter. Det är en för-tävling innan Vasaloppet. Klara, färdiga, gå!

Civil a pályán // En ungerska i spåret

A svédekről már tudjuk, hogy korcsolyacipőben születnek, most kiderült, hogy sítalpon is képesek a világra jönni.

A síelés alatt itt elsősorban sífutást értenek, de a lesiklás is ugyanolyan ismerős terep számukra. A két sportág mind felszerelésben, mind a pályát illetően különbözik egymástól.

Az alpesisíhez képest a sífutásnál használt lécek jóval keskenyebbek, a cipőnek pedig csak az orrát rögzítik, a sarok rész fel-le mozog. A felszerelés nem olcsó, de mivel népsportról van szó, az üzletek gyakran kedvezményes áron kínálják a szetteket és a ruházatot. Vigyázat, a síléceknek nem csak a magassághoz, de a súlyhoz is kell idomulniuk! A hatékony csúszás érdekében ne feledjük a sítalpak vaxolását! Ha járatlanok vagyunk a témában, forduljunk bizalommal egy svédhez. Bármelyikük doktorálhatna ebből a tudományból.

A felszerelésem készen állt már decemberben, csak egy dolog hiányzott: a hó. A síszezon novemberben szokott kezdődni, de ezúttal egészen január közepéig kellett várni az első, kiadós havazásra és a pálya kialakításra.

A sífutópályát elektromos világítás szegélyezi (gondoljunk a rövid nappalokra). Ha van elég hó, akkor egy speciális gép alakítja ki a nyomvonalat, amin a síelők haladnak. Úgy képzeljük el, mint egy párhuzamos csatornát. A megfelelő minőségű nyom biztos terep a klasszikus, ún. diagonál stílusú sízéshez. lyenkor a síelő hasonlóan mozgatja a lábát és a karját, mint gyaloglás közben. Tulajdonképpen nem is fut, hanem csúszik a síléceken. A technika elsajátítása nagyon fontos, mert így kevesebb erőbedobással, hatékonyabban tudunk haladni.

a nyom // spåret

Sokan egy életen át űzik ezt a sportot, legalább annyi nyugdíjas korú sízőt láttam már a pályán, mint ahány fiatalt. Talán ez az egyik titka a svédek hosszú életének.

Létezik még az ún. korcsolyázós (skate) stílus, amellyel gyorsan lehet haladni és nyom sem kell hozzá.

A svéd gyerekek már kiskorukban megtanulják a helyes technikát. Először bot nélkül gyakorolják az egyensúlyozást, majd a teljes felszereléssel folytatják az edzést. Így előzött meg engem egy csapat vidám óvodás, amikor első alkalommal voltam a pályán. De hamar eljutattam az elit versenyzők szintjére és már úgy törtem a síbotot, mint a profik. Csak az volt a furcsa, hogy senki nem nyújtott felém egy újat a pálya széléről.

A sífutás erősíti az állóképességünket és megmozgatja az egész testünket, miközben jó levegőn vagyunk. A tempót és az esetleges pihenőt is magunk határozzuk meg.

Jag vetredan att svenskarna föds med skridskorna på. Nu har jag förstått att de kommer till världen på skidor.

Att åka skidor betyder längdskidåkning här, fast det är lika vanligt att åka slalom. De där två idrottsgrenarna har olika utrustning och banor.

I längdskidåkning använder man smalare skidor än i alpin skidsport och pjäxorna sitter bara fast där fram. Hälarna går alltså att röra upp och ner. Utrustningen är inte billig, men längdåkningen räknas som folksport, men man kan komma över ett ”paket” till ett rimligt pris, på affärerna jämna mellanrum.   Skidorna måste inte bara passa till längden utan också till vikten! För att få bra glid, får man inte glömma att valla skidorna. Om man är osäker hur man gör det, fråga gärna en svensk. Alla kan doktorera i den här vetenskapen.

Min utrustning var klar redan i december, det var bara en sak som saknades: snön. Skidsäsongen brukar börja i november, men den här säsongen var man tvungen att vänta till januari för den första riktiga snön och för att skidspåren skulle bli klara.

Det finns elljus runt spåret (tänk på de korta dagarna). När det finns lagom snö, trycker en speciell maskin spåret till skidåkarna.  Det fina spåret tillhör till den klassiska skidåkningen, som heter diagonalåkning. Det betyder att skidåkaren rör sina armar och ben nästan samma sätt som man går. Så glider man på skidorna. Det är jätteviktigt att lära sig rätt teknik, dels för att åka mer effektivt och för att spara kraft.

Det finns en annan stil som heter skate. Man kan åka snabbt på det här sättet och behövs inget spår.

Svenska barnen lär sig tekniken redan på dagis. Först övar de att balansera utan stavar, sen fortsätter de träningen med stavteknik. Jag blev alltså omkörd av ett helt gäng glada småbarn när jag var på spåret första gången. Men jag blev snart som en elitåkare när jag bröt staven. Skillnaden att det var ingen på sidan som gav mig en ny.

Längdskidåkningen stärker uthålligheten, man rör sig mjukt med hela kroppen medan man andas friskt luft. Man väljer själv tempot och stannar om det behövs. Det finns många som åker längd under hela livet. Jag har sett minst lika många pensionsålder som yngre folk i spåret. Kanske är det en av anledningarna för svenskarnas långa liv.

Könyvespolc – Lantos Gábor: 100 nap északon // Bokhylla – Gábor Lantos: 100 dagar i Norden

Régóta tervezek egy könyvajánló rovatot a blogon. Végre eljött az ideje a megvalósításnak.

Sorozatindítónak Lantos Gábor: 100 nap északon c. könyvét szánom. A világot járt sportriporter arra vállalkozott, hogy több, mint három hónapot töltsön északon, méghozzá télvíz idején, 2013. januárja és áprilisa között. Az utazás állomásairól a szerző élőben tudósított a facebookon, bejegyzéseit gazdag képanyaggal illusztrálva.

Egy kis kitérő:

A 100 nap északon-t olvasva egy egészen másik útleírás jutott eszembe, nevezetesen Végh Antal: Északi utakon című könyve a hetvenes évekből. A(z észak) nyugatra vetődött író csak tátotta a száját Svédországban és Finnországban. Manapság az életünket megkönnyítő technika hasonlóan jelen van nyugaton és keleten, csökkent a tárgyi különbség a két régió között. Mégis milyen példát mutat nekünk Svédország továbbra is?

Északon alapvetően bizalommal fordulnak egymáshoz az emberek. Önzetlenül segítenek a másiknak, nem várnak cserébe semmit. Tudják, hogy csak így lehet működtetni az emberi kapcsolatokat, a társadalmat. Mindkét szerzőt váratlanul érte ez a segítőkészség, kedvesség. Megtapasztalták, hogy le lehet ereszteni, nem kell állandóan résen lenni és gyanakodni a felebarátaikra. A két írás között negyven év telt el.

Lantos Gábor a rendelkezésére álló száz nap alatt megfordult Svédországban, Norvégiában,  Dániában, Finnországban, Grönlandon, Izlandon és a Feröer-szigeteken. Magyarországról nézve Skandinávia déli része is északnak számit. Azt el sem tudjuk képzelni, hogy ”feljebb” is van élet. De a szerző nem elégedett meg a ”mediterrán” Oslo-Göteborg-Stockholm-Helsinki vonallal, hanem komolyan véve a célját a valódi északot mutatja be az olvasóknak.

  

Lantos Gábor, a mai kor utazója, természetesen az interneten keresztül foglalta a repülő- és vonatjegyeit, ahogy mi magunk is tesszük. A szállást is a világháló segítségével oldotta meg: a “couchsurfing”, azaz a kanapészörf nevű kezdeményezés által talált fedelet a feje fölé. A házigazdák többségében magyarok voltak, akiknél a szerző nem csak megpihenhetett, hanem egyúttal mindegyikük történetét megismerhette. Szinte nincs olyan szeglete Skandináviának és az északi országoknak, ahova nem vetődött volna el egy-egy magyar. A sok vengéglátó közül nehéz egyet is kiemelni, de számomra talán a legkedvesebb Fogden Barbara, a legészakibb magyar története, aki a Spitzbergákon találta meg a az életcélját, lelki békéjét. Naponta megküzd az elemekkel, fényképez, mer önmaga lenni ott, ahol a helyiek puskával mászkálnak az utcán, mert bármikor feltűnhet egy jegesmedve.

A könyv egyik különlegessége, hogy a szerző a Vasaloppetről is tudósított. A kilencven kilométeres sífutó versenyt minden év március első hétvégéjén rendezik meg a svédországi Dalarnában, Sälen és Mora között. Lantos Gábor együtt izgult a versenyzőkkel, többek között a magyar indulóval is. Bemutatta a háttérben húzódó hatalmas apparátust, írt a versenyhez köthető hírekről, érdekességekről.

Bepillantást nyerhetünk a finn szaunázás rejtelmeibe is. Míg Magyarországon a legtöbb helyen még mindig kötelező fürdőruhában szaunázni, addig Lantos Gábor a klasszikus életformát tapasztalta meg és tette közzé a könyvében: a fatüzeléses szaunában ruha nélkül verejtékeznek a felüdülni vágyók, majd megmártóznak a jeges tóban. Egy északi ember számára ez teljesen természetes, de a magyarok a fejüket csóválva hallgatták a szerző beszámolóját. Bár én csak a szaunázást próbáltam, a csobbanást nem, átérzem Lantos Gábor lelkesedését.

A könyvet olvasva részletes beszámolót kapunk Izlandról, a Feröer-szigetekről és Grönlandról is. Mintha magunk is ott járnánk, mondják a jó útleírásról, mint amilyen a 100 nap északon c. könyv is.

Bár száz nap soknak tűnik, mégsem fér bele minden. Hiányoltam a jégkorongot könyvből, pedig ez itt központi téma, nélküle észak nem lenne ugyanaz.

Szegény Lantos Gábor jól megjárta, amikor átkomponált Tallinnba. Valamiféle ”vedelő járatot” foghatott ki, ráadásul a város sem tetszett ki, túl soknak tartotta a kommunista maradványokat. Ezzel szemben én csak ajánlani tudom a Helsinki – Tallinn kompjáratot, nem volt semmi incidens sem a hajón, sem a városban. Leírhatatlan érzés, amikor a komp beúszik a kikötőbe a jégtáblák között. Számomra szembetűnő volt, ahogyan a skandináv országok árnyéka rávetül Észtországra, egyre kevésbé vannak lemaradva északtól. Közben nem felejtik el a hagyományokat sem, a gazdagon díszített ortodox templomok elvarázsolják a betérőt.

Sajnos a könyvből nem derül ki, mennyire nem igaz a svédekről, hogy iszákosak lennének. A szerzőnek volt alkalma bepillantania egy stockholmi hétvégébe és elhiszem, hogy sok volt neki a látvány. De a svédek csak ilyenkor engednek meg maguknak mindent. Hét közben szinte semmit, vagy csak nagy nagyon keveset fogyasztanak.

A szerző nemtetszését fejezte ki az északi országok bevándorlási politikájával kapcsolatban. Nehezményezte, hogy a thaiföldiek is megtalálták a számításukat vikingföldön. Bár nem örült annak, hogy thai étkezdék nyíltak Skandináviában, egyúttal büszkén számolt be a magyarok vezetése alatt álló étteremről és általában a magyarok sikereiről északon. Lehet és kell is beszélni a bevándorlásról, de teljeskörűen és részrehajlás nélkül.

Elmondhatom, hogy Lantos Gábor megtalálta, miben rejlik észak lényege:

„Körbenézek a fedélzeten. Csupa kisimult arcú ember ül körülöttem. Ezt amúgy mindig megfigyeltem, amikor északon utaztam. Nincsenek zörgő közérteszacskók, nincs tülekedés, idegeskedés. Ha valaki három percig veszi le a kabátját, mögötte a sor türelmesen vár. Itt felesleges sietni.”

Érdemes lenne megjelentetni egy svéd (vagy más északi nyelvű) fordítást, mert úgy láttam, érdekli az északi embereket, hogy máshol a világban miképpen gondolkodnak róluk.

Továbbá várom a folytatást, mondjuk "100 nyári nap északon" címmel. Biztos vagyok benne, hogy nagy sikere lenne.

Jag har sedan länge funderat över att starta en bokrekommendations avdelning i bloggen. Äntligen är det dags att förverkliga det. Först tänkte jag presentera en ungersk bok av Gábor Lantos: 100 dagar i norden. Den beresta ungerska sportjournalisten fullgjorde en stor uppgift: han tillbringade mer än tre månader i norden till på vintern 2013, från januari till april. Han rapporterade om resans etapper direkt på sin facebook sida, med bifogat rikligt bildmaterial.

En liten avvikelse:

100 dagar i norden påminde mig en helt annan resebeskrivning som var skapad på 70-talet av en ungersk författare. Han som lyckades hamna i Skandinavien. Nuförtiden finns samma, vardagliga teknik både i väst och öst, på det sättet är skillnaderna ganska små. Men vad är det för exempel som Sverige visar oss fortfarande?

I norden anförtror sig folk mycket till varandra. De hjälper varandra oegennyttigt, utan att förvänta sig någonting tillbaka. De vet att förhållanden mellan människor och samhället själv kan fungera bara på det här sättet. Båda författarna blev förvånade över hjälpsamheten och snällheten som de fick uppleva i norden. De kände att de kan slappna av, och inte behöver misstro andra hela tiden att någon kanske försöker lura dem. Mellan de två böckerna var det fyrtio år.

Gábor Lantos besökte Sverige, Norge, Danmark, Finland, Grönland, Island och Färöarna i hundra dagar. Från Ungerskt perspektiv verkar ”norr” vara södra delen av Skandinavien. Man kan inte tänka att det finns liv ännu mer norrut. Författaren själv stannade inte vid det

”medelhavsliknande” Oslo-Göteborg-Stockholm-Helsingfors linjen, men han tog sitt arbete seriöst och visade oss den riktiga Norden.

Gábor Lantos, som är nutidens resande, bokade sina flyg- och tågbiljetter genom internet. Som vi själva brukar göra. Han löste boendet på samma sätt, han hittade tak över huvudet genom initiativet “couchsurfing”, alltså soffsurfing. Husvärdarna var mest ungrare. Författaren kunde inte bara vila hos dem, men han kunde lära känna deras historier samtidigt. Det finns nästan inget hörn i Skandinavien eller i Norden där det inte bor några ungrare. Det är svårt att nämna den bästa anekdoten, men för mig är det kanske den käraste historien av Barbara Fogdens som är den mest norrboende ungraren. Hon hittade sitt livsmål och sin själsfrid på Svalbard. Hon kämpar mot elementen varje dag, fotograferar, försöker att vara sig själv när lokalbefolkningen går på gatan med gevär för isbjörnarna kan dyka upp när som helst.

En av bokens märkvärdigheter är att författaren rapporterade från Vasaloppet. Det är en nittio kilometers längdåkningstävling på skidor mellan Sälen och Mora i Dalarna, Sverige. Loppet genomförs första helg i mars varje år. Gábor Lantos hejade på de tävlande, bland annat den ungerska deltagaren. Han skrev om personalapparaten som jobbade i bakgrunden och han berättade olika historier, intressanta detaljer om tävlingen.

Vi kan göra en lite inblick i finska bastuvanor. Det är obligatoriskt att basta i baddräkt på nästan alla ställen i Ungern, upplevde Gábor Lantos den klassiska metoden: man badar vedeldad bastu naken, sen kliver man ner i den iskalla sjön. För en nordisk människa är det helt naturligt, men ungrarna lyssnade på författarens berättelse med skakande huvuden. Fast jag har provat att basta, har jag inte badat i den iskalla sjön, förstår jag hans entusiasm.

Författaren berättar detaljerat om Island, Färöarna och Grönland i boken. Som om man vore där – skulle man kunna säga, om den bra resebeskrivning som 100 dagar i norden är.

Fast hundra dagar verkar vara mycket, går det inte att berätta allt. Jag själv saknade ishockey, vilket är en viktig del av den skandinaviska kulturen.

Stackars Gábor Lantos råkade illa ut på färjan mellan Helsingfors och Tallinn. På båten söps det kopiöst och till på köpet var Tallinn en besvikelse.  Enligt honom finns det för mycket rester av kommunismen i Tallinn. Men jag själv kan rekommendera färjan mellan Helsingfors och Tallinn. Det hände ingenting konstigt varken på båten eller i staden när jag var där. Det är en obeskrivlig känsla när färjan stillsamt glider in i hamnen mellan isflaken. Det var märkvärdigt för mig, hur de skandinaviska länderna skuggar över Estland, de är allt mindre avstånd i norden. Samtidigt glömmer de inte sina traditioner, man blir förtrollad av de ortodoxiska kyrkorna.

Gábor Lantos tillbringade en helg i Stockholm och det blev lite för mycket för en alkohol restriktiv människa som honom. Svenskarna festar ordentligt på helgerna och nästan inget ting på veckorna. Detta berättade han inte om i boken.

Författaren berättar missnöjt om den svenska invandringspolitik, han kritiserade att thailändare hittade sin plats i vikingalandet, inte heller blev han glad över att det öppnades thairestauranger. Däremot berättade han stolt om restauranger som ägs av ungrare. Om man ska prata om invandring måste man göra det med opartiska ögon.

Jag kan säga att Gábor Lantos hittade nordens själ:

Ombord på ett flygplan tittade han sig runt och såg människor med avslappnade och lugna ansikten. Det såg han varje gång han flög i Skandinavien. Ombord fanns inga onödiga ljud av prasslande plast och papperspåsar, ingen stress, om någon behövde ta av sig jackan och lägga den i bagagehyllan väntade kön tålmodigt. Här har man inte bråttom.

Det vore fint att översätta boken till svenska eller något annat nordiskt språk, för enligt mitt förmenande är människorna i norden intresserade av hur människor i andra länder uppfattar deras kultur. Det vore intressant med en uppföljare som 100 sommardagar i norden, som säkert skulle bli en stor framgång för författaren.