Az én Tüskeváram // En ungerska i den svenska spenaten

Ki gondolná, hogyha a magyar főváros gyermeke a svéd vadonban szándékozik tölteni a hétvégét, akkor a legjobb felkészítő olvasmány a Tüskevár?

Talán emlékeztek még a tavaly őszi fagyoskodásra a Skälsjö vizénél. Úticélunk ismét a tó, de ezúttal egy másik szép helyen táborozunk le a lakóautóval. A szomszédaink nyaralót béreltek a Skälsjö partján, de a mi guruló lakunk is elfért a kertben, az erdő szélén.

Későre jár, de nem sötétedik. Ez az esti világosság az év legcsodálatosabb időszaka Svédországban. A teraszról kinézve nappali fényben pompázik a tó vize. Szemközt egy kis sziget, rajta fenyesek, a fák között egy kis kunyhó kandikál ki. Míg a szem ellát, más nyoma nincs a civilizációnak.

Másnap (egész pontosan június hatodikán, a svéd nemzeti ünnep napján) csöppentem bele a „svéd Tüskevár” kalandjaiba. Reggeli után épp csak átsétáltunk a teraszra, amikor láttuk, hogy a szomszéd kisfiú – mint kiderült, életében először – horgászott.

- Fogott halat a gyerek? – kérdeztük az édesanyját.
- Áááá, nem! – jött a válasz.
De ekkor a srác kiabálni kezdett.
- Kapás van! Kapás van!

Életem társa azonnal lerohant a partra, átvette a botot a kisfiútól és elkezdte feltekerni a zsineget. Már ekkor látszott, hogy nem holmi apróhal került a horogra. Közben megérkezett a szomszéd a merítőhálóval és kihúzta a kopoltyús állatot a vízből. Ekkor már látták a szakértők, hogy kb. ötkilós harcsát fogott a fiú. Gyorsan kerítettek egy masszív falapátot (talán a szaunához tartozott) és a szomszéd biztos kézzel verte fejbe a ficánkoló halat. Matula bácsi is ilyen lehetett fiatalon.

Utána kezdődött az elméleti oktatás. Nem nyúlunk a csuka szájába, mert éles a fogazata, könnyen elvághatjuk az ujjunkat (mint ahogy az a mi regényhősünkkel, Tutajossal is megtörtént). A horgot egy csipesszel szedte ki a hal szájából a svéd Matula. A csuka 71 cm hosszú volt, nem csoda, hogy az újdonsült kis horgász félt kézbe venni a zsákmányt.

A svédek nemigen eszik meg a csukát, inkább eladják Franciaországba ínyencségnek, így a halat rábíztuk az erdei vadak kosztjának feljavítására.

Magam is megkezdtem a tanulmányaimat horgász szakon. Kiderült, hogy ennek a műfajnak is több ága van. Az egyik, amikor csak bedobja az ember a horgot és a parton ücsörögve várja a kapást. A másik – amit mi is gyakoroltunk -, amikor nagy ívben, oldalról hajítjuk bele a horgot a vízbe, majd azonnal feltekerjük a zsineget. „Ne kapkodjon!” – hallom Matula, azaz Bánhidi Laci bácsi hangját a fejemben. Mindent az instrukciók szerint végeztem, repül a damil, elkeztdem felhúzni és hopp, valami ellenállásba ütköztem. De azonnal le is vált a hal a horogról (ha az volt), így abbahagytam a horgászkarrieremet.

Még aznap egy régi álmom vált valóra: a hajózás, azaz pontosabban a motorcsónakázás. Gondosan felöltöttük a mentőmellényeket, majd a szomszéd, azaz a svéd Matula előkészítette a csónakot. Nekem csak egy feladatom maradt: beszállni és leülni. Elsőre instabilnak tűnt a csónak, egy magamfajta szárazföldi patkánynak kellett egy kis idő, hogy megszokjam. Aztán suhantunk a csónakkal a tavon az apró szigetek között. Némelyik csak akkora volt, hogy egy kis fa épphogy elfért rajta. Forgalom nem volt, miénk volt a víz. Félúton magam is Tutajos lettem, átvettem egy kicsit a kormányt és szeltük a habokat. Ezt a svéd Tüskevárat receptre kellene felírni!

Kanske kommer ni ihåg när jag nästan frös ihjäl vid Skälsjön förra hösten. Vårt resmål är samma sjö (”sehr schön”), men vi kampade på ett att annat fint ställe den här gången. Våra grannar hyrde en stuga vid Skälsjön i skogen, men vi parkerade vår husbil på gården.

Det är sent, men det blir inte mörkt. De här ljusa kvällarna är kanske den mest underbara årstiden i Sverige. När man tittar ut från terrassen, ser man sjön i dagsljus på kvällen. Vi hade utsikt mot en liten ö med granskog. Mellan träden ser man en liten stuga. Man ser inget annat bevis av civilisation.

Nästa dag (6. juni, den svenska nationaldagen) gick vi ut på terrassen och vi såg, att grannpojken fiskade första gången i sitt liv.

„Har han fångat någon fisk?” – frågade vi hans morsa.
„Neeeeej!” – svarade hon.
I samma ögonblick började pojken skrika:
„Hugg! Hugg!”

Min sambo sprang ner till stranden tog spöet från honom och började veva in linan. Då kändes att det inte var någon liten fisk. Samtidigt kom grannen med håven och tog upp fisken från vattnet. Experterna sa att det blev en gädda på ungefär fem kilo. Grannen slog ihjäl fisken med en tung träskyffel som tillhörde bastun.
Sen kom teoriundervisningen. Man pillar inte med handen i gäddans mun, för fisken har vassa tänder. Vår granne drog ut korken med en liten tång. Gäddan var 71 cm. lång, jag är inte förvånad för den nybakade fiskaren vägrade hålla den med handen. Svenskarna äter nästan inte gädda, de säljer dem som delikatess till Frankrike, så vi lämnade fisken i skogen för att djuren får lite extra mat.

Jag själv började också studera hur man fiskar. Jag fick veta att det finns två olika sätt att göra det: den ena, när man bara kastar in kroken i vattnet och sitter och väntar (= meta), den andra, som vi gjorde, när man kastar in kroken från sidan i vattnet och vevar det upp omedelbart. Jag gjorde allt enligt instruktionerna och jag kände ett litet motstånd när jag försökte veva upp kroken. Men fisken (om det var en) ändrade sina planer och släppte kroken, så jag slutade min karriär som fiskare.

Samma dag blev min dröm verklighet: att åka båt, eller bättre sagt motorbåt. Vi tog på oss flytvästarna, sen förberedde vår granne båten. Jag hade bara en uppgift: att kliva in i båten och sätta mig. Först verkade båten vara instabil, jag som asfaltbarn behövde lite tid att bli van. Sen flög vi med båten mellan de små öarna. Vissa av dem var så liten, att de hade plats bara för ett litet träd. Det var ingen trafik, vattnet var vårt. Halvvägs fick jag möjlighet att köra båten lite grann. Mer kan man inte önska, den här spenaten skulle göras som recept! Hälsosammare blir det inte.