Lakóautóval az Anyukám Mondta étterembe (Lakóautóval Európában, második rész) // Med husbil till restaurangen Anyukám Mondta (= "Min mamma sa") – Med husbil i Europa, andra delen

Az utóbbi időben egyre gyakrabban jelentek meg cikkek és beszámolók egy encsi étteremről. Vajon mit tudnak ők ott, a szlovák határ közelében, hogy a pesti ember hajlandó egy ebéd miatt oda-vissza négyszáz kilométert levezetni?

Nem hagyott nyugodni a dolog, én is ki akartam próbálni az Anyukám Mondta Éttermet. Az előkészületeket még itt, Svédországban megtettem. Már világos volt a nyári tervünk: Lengyelországon és Szlovákián keresztül vezet az utunk Budapestre, miért ne tehetnénk egy kis kitérőt? Kempinget nem találtam a környéken, a legközelebbi panzió is túl messze van. Gondoltam egy nagyot és az illetékesekhez, vagyis az Anyukám Mondta Étteremhez fordultam és megkérdeztem tőlük, hogy a lakóautónkkal ott éjszakázhatnánk-e a személyzeti parkolóban. A választ hamar megkaptam Dudás Szabolcstól, az étterem egyik tulajdonosától: semmi akadálya, hogy náluk táborozzunk, várnak minket szeretettel, csak időben foglaljunk asztalt.

Így is tettünk. Amikor már tudtuk, hogy mikor érkezünk, felhívtuk őket Krakkóból. A Tátrán keresztül haladtunk a célunk felé, Kassától délre már egyenes út vezetett az étteremhez. Leparkoltunk a megbeszélt helyen és a foglalt időpontban beléptünk az Anyukám Mondta kapuján.

Az étterem kívülről „semmi különös.” Egy földszintes sarokház fehérre mázolva. Talán a titok egyik nyitja ez lehet. A hely nem hivalkodik, hanem vállalja, hogy Encs része, természetes módon belesimul az utcai látképbe. Aki betér hozzájuk, az úgyis megtapasztalja, mit tud az Anyukám Mondta.

Anyukám Mondta bejárat // ingång

A másik tulajdonos, Dudás Szilárd fogadott bennünket a teltházas étteremben és ő volt segítségünkre egész este. Mivel az autó biztonságban parkolt, így bátran fordulhattunk hozzá az ital ügyében is. Természetesen a ház borát választottuk. Az anyukám mondtás címkével ellátott Bolyki Ördöngős hamar a pincéből az asztalunkra került.

Bolyki ördöngős, Anyukám mondta

Az étterem kínálata csodás kevercse az olaszos és a zempléni-magyar ízvilágnak. A Dudás testvérek Olaszországban kezdték a pályafutásukat, nem csoda, hogy hazahozták, amit érdemesnek tartottak.

Kezdetnek választottunk egy kis „ízelítőt a kamrából.” Különféle olasz sonkákból és egyéb ínyencségekből válogathatunk háromfélét egy tányérra. Külön kiemelném a gorgonzolakrémet, ami nem csak engem, de az élettársamat is egycsapásra levette a lábáról.

Dudás Szabolcs, Anyukám Mondta

Ha fellapozzuk a főételeket, akkor szép számmal találunk pizzákat is a kínálatban. Az Anyukám Mondta Étterem pizzériaként indult, ami kézenfekvő a tulajdonosok olaszországi tapasztalatai után. Szívesen megkóstoltam volna valamelyik különlegességet, de végül a „kacsazsúr” névre hallgató főételt választottuk mindketten. Kacsacombot, kacsamellet és kacsamájat, mellé káposztás derelyét tálalt fel nekünk Szilárd. Ezeken sorok gépelése közepette nagyokat nyelek, gondolatban újra átélem-átérzem az ízvilágot.

Kacsazsúr // Ankatallrik

Az Anyukám Mondta vezérmotívuma, hogy kiváló minőségű alapanyagokat használnak a világ minden tájáról, de lehetőleg helyből. Mindenki azon dolgozik, hogy a vendégek otthon érezzék magukat az étteremben. Nincs feszengés, nincs fölösleges pucc. Pontosan ezt jelképezi a szerény sarokház, ami nem lóg ki az encsi épületek közül.

Anyukám Mondta

Az étteremben körbepillantva ugyanezt az egyszerűséget veszem észre. A pincérek nem frakkban, hanem mutatós, anyukám mondtás pólóban szolgálnak fel. Mi is hagyjuk otthon a túlzottan elegáns ruhákat! Itt az ételeké és a kedves, családias vendéglátásé a főszerep.

Dudás Szilárd & Dudás Szabolcs, Anyukám Mondta

A kávé is Anyukám Mondta alapelvekkel és módszerekkel készül, szívvel-lélekkel. Ezt a mennyei harmóniát láttam viszont az élettársam arcán. A kávé mellé egy kis konyak is dukált, szakszerűen szervírozva.
Jómagam egy ribizlis süteményt rendeltem. A desszertbor tekintetében Szilárdra bíztam magam. Külön felhívta a figyelmemet, hogy a bort csak az édesség elfogyasztása után kortyolgassam, hiszen nem azonos a kettő cukortartalma.

Anyukám Mondta

A desszert után itt volt az ideje, hogy fizessünk és visszabattyogjunk a kivételes táborunkba. Az árszínvonal pénztárcafüggő, de annyi bizonyos, hogy drágább és rosszabb étterem bőven akad. A pénzünkért kiváló és egyedülálló ételeket kaptunk, valamint kedves és profi vendéglátásban volt részünk.
Amikor elbúcsúztunk, a felszolgálók jó éjszakát kívántak és remélték, hogy az alkalmi kemping megfelelő lesz számunkra. Ehhez kétség nem fért, jól aludtunk az étterem udvarában.

Azóta bárkinek mesélünk a nyaralásról, az Anyukám Mondta mindig központi téma, visszük a hírüket Magyarországtól Svédországig.

Anyukám Mondta logó

Nuförtiden har jag hört och läst mycket om en restaurang som ligger i en liten stad i nordöstra Ungern, Encs. Jag undrade vad de gör vid den slovakiska gränsen, så att folk från Budapest kör 20 mil bara för att äta lunch. (Allt finns i Budapest, är det ovanligt, att folk åker utanför stan för att besöka en restaurang.)

Budapest - Encs

Eftersom jag blev nyfiken ville jag prova restaurangen Anyukám Mondta. Förberedelserna gjorde jag här, i Sverige. Vår sommarplan var redan klar: vi åker till Budapest genom Polen och Slovakien, så vi kan vika av till österut lite grann för att besöka restaurangen. Jag hittade ingen camping i närheten och det närmaste pensionatet ligger på för långt avstånd. Så jag bestämde mig att skriva ett mejl till restaurangen och fråga dem om vi kan parkera en natt med husbilen på deras personalparkering. (Det finns nästan inga ungerska husbilar, så jag tror att det var ett ovanligt önskemål.) Szabolcs Dudás, en av ägarna svarade snabbt: att det går bra att parkera hos dem, vi är välkomna men han rekommenderar att boka bort så fort som möjligt.

Vi gjorde så. När vi visste när vi skulle komma fram, ringde vi dem från Krakow. Vi åkte dit genom Tatrabergen, efter Kosice var det raka vägen till restaurangen. Vi parkerade på deras parkering och vi gick in genom Anyukám Mondtas port på den bestämda tiden.

Restaurangen är ”inget speciellt” från utsidan. Byggnaden är ett envånings hörnhus som har vitmålade väggar. Det kan vara deras hemlighet till framgångarna. Restaurangen ser ut som ett helt vanligt hus i Encs, för de vill delta i den lilla stadens liv och till detta behövs det ingen spektakulär byggnad. Den som besöker restaurangen, får ändå veta vad Anyukám Mondta kan.

 Den andra ägaren, Szilárd Dudás hälsade oss välkomna på den fullsatta restaurangen och han hjälpte oss hela kvällen. Eftersom bilen stod på parkeringen, kunde vi välja de drycker som rekommenderades till maten. Naturligtvis valde vi husets vin. En flaska Bolyki Ördöngős med restaurangens egen etikett kom genast från vinkällaren till vårt bord.

Restaurangens maträtter är en blandning av de italienska och lokala, ungerska smakerna. Bröderna Dudás började sin karriär i Italien, så det är inte märkvärdigt att de tog med hem det som de tyckte om.
Först ska vi ta ett litet ”smakprov från skafferiet.” Till förrätt kunde man välja tre olika saker från menyn. Allt från olika italienska skinkor till andra läckerheter. Jag måste speciellt nämna en gorgonzola crème, vilken vi båda beställde, helt fantastisk.

Om man kollar på huvudrätter i menyn, hittar man många olika pizzor. Anyukám Mondta var en pizzeria i början, vilket man kan förstå efter de erfarenheter som ägarna fick i Italien. Jag funderade över att äta en pizza, men till slut valde vi en ankatallrik med anklår, ankbröst, anklever och deg gjord av potatis fylld med söt kål. Medan jag skriver de här raderna, sväljer jag mycket för jag känner smakerna i munnen igen.

Anyukám Mondtas ledmotiv är att de använder råvaror med god kvalitet från hela världen, men om det går, handlar de lokalt. När man sitter i restaurangen känner man att de verkligen arbetar för att gästerna ska trivas och känna sig hemma. Deras enkla hörnhus symboliserar exakt den här tanken, byggnaden är inte annorlunda som alla andra enkla hus i Encs.

Samma gäller servitörernas kläder: de har ingen frack på sig, de serverar mat i en snygg tröja som har restaurangens logo. Man ska lämna de för eleganta kläderna hemma! Här spelar maträtterna och den vänliga familjära stämningen huvudrollen.

Kaffet är gjort efter Anyukám Mondtas värderingar, alltså med kropp och själ. Denna himmelska harmoni såg jag på min sambos ansikte när han serverades kaffet tillsammans med en liten cognac.
Jag beställde en rödvinbärkaka som efterrätt. Angående dessertvin lät jag Szilárd välja. Han rekommenderade mig att smaka vinet efter att jag åt upp kakan, för de har inte samma sockerhalt.

Sen var det dags att betala och promenera tillbaka till vår speciella camping. Om en restaurang är billig eller dyr, beror på hur mycket pengar man har i plånboken. Men det finns dyrare och samtidigt sämre restauranger. För pengarna får man utmärkt och unik mat här, vänlig och professionell service.

När vi tog avsked, önskade servitörerna god natt och de hoppades att den tillfälliga campingen blir passande för oss. Så blev det, vi sov gott på restaurangens gård.

När vi berättar om vår semester, pratar vi alltid om Anyukám Mondta. Vi har rekommenderat det från Ungern till Sverige många gånger.

Lakóautóval Európában. Sundsvalltól Krakkóig (első rész) // Med husbil i Europa. Från Sundsvall till Krakow (första delen)

A nyár beköszöntével ismét bepakoltunk a guruló nyaralóba és dél felé vettük az irányt. Utazásunk harmadik napján, ezer kilométer megtétele után, egy komp fedélzetén hagytuk el Svédországot. Négy óra tizenöt perc hajókázást követően kötöttünk ki a németországi Sassnitzban.

komp // färjan

A tengerként hömpölygő autóáradat célja azonos volt, elhagyni a várost és továbbutazni az ország ill. a kontinens más tájai felé. Az elavult úthálózat nehezen birkózott meg a frissen partra szállt  járművekkel, így hamar beállt a „Stau”, azaz a dugó. Némi várakozás és araszolás után mienk volt a pálya és meg sem álltunk Lübbenauig. A Berlintől délre elterülő kisváros hatalmas esőzéssel és árvízzel nézett szembe pár nappal korábban, amelyre érkezésünkkor már csak a levakarhatatlan szúnyoghadak emlékeztettek.

Következő nap folytattuk utunkat Drezdába. Itt éreztem először, hogy elhagytuk északot. A várost porig bombázták a második világháborúban. A legtöbb épületet a világégést követően felépítették, de a Frauenkirche helyreállítására évtizedetet kellett várni. A régi-új templom egyszerre öreg és fiatal, kicsit olyan, mint Drezda maga.

Frauenkirche

Frauenkirche

Utunkat a lengyel határ felé folytattuk, de még megálltunk a német oldalon, Görlitzben. Egy kedves barátnőm fogadott bennünket, majd profi idegenvezetőket felülmúlva mutatta meg nekünk fatornyos hazáját. Németül, magyarul és angolul mesélt a város történetéről. Született németként szebben fejezi ki magát magyarul, mint sok honfitársunk. A barátnőmnek volt miről mesélnie: Görlitz elbűvölő kisváros, ékszerként ragyog az ország keleti csücskében. Óvárosa a filmkészítőket is megihlette, így nem csoda, hogy megkapta a Görliwood becenevet. Legutóbb A Grand Budapest Hotel c. filmet forgatták ott. Görlitznek konkrét magyar vonatkozása is van: a 15. században Mátyás király uralma alá tartozott, ezért kapott helyet a  Corvin címer a városháza épületén.

Görlitz és egyúttal Németország határa a Neisse folyó. A hídon átsétálva máris Lengyelországban találjuk magunkat. A két part között szoros az együttműködés. A lengyel diákok a német oldalra járnak iskolába, de ezen felül is mindig akad valamilyen közös program a fiatalok számára.
Itt volt az ideje az indulásnak: elbúcsúztunk a barátnőmtől és Görlitzől, majd átléptük a lengyel határt immár autóval is.

Görlitz, városháza // stadshuset

Görlitz

Görlitz

Görlitz

Görlitz

Következő nap értük el Krakkót, amely méltán kiérdemli a „bezzeg” jelzőt. A pezsgő egyetemi városban nyoma sincs a kelet-európai mélabúnak, az emberek nem járnak leszegett fejjel. Hiába próbáltam, nem sikerült elkapnom a pincér mosolya mögött a fásult tekintetet és a borravaló iránti sóvárgást.
Krakkó szíve egyértelműen a Főtér. A Posztócsarnok körül hömpölyögnek a turisták, kapkodják a fejüket, nem is tudják eldönteni, hogy a sok látnivaló közül melyiket fényképezzék először. A hatalmas téren mindenkinek jut hely, kedvünkre fotózhatunk. Az éttermek teraszai gyűrűként ölelik körbe a területet. Miután körülnéztünk, foglaljunk helyet az egyik kinti asztalnál és onnan figyeljük tovább a város lüktetését.

Krakkó, főtér // Krakow, Stortorget

Krakkó, főtér // Krakow, Stortorget

Továbbsétálva a belvárosban hamar odaértünk a Wawel dombhoz, melynek tetején helyezkedik el a székesegyház és a királyi palota. Valamint gyönyörű kilátás nyílik a városra.

Wawel

Wawel, kilátás // utsikt

A domb aljában sorakoznak az elektromos városnéző autók, melyek segítségével a turisták a város nevezetes részeit járhatják be négykeréken. Mi ilyen módon tekintettük meg Krakkó zsidónegyedét. A városnézést magnóra mondott ismertető egészítette ki, mely többek között svéd és magyar nyelven is elérhető. De emellett sofőrünk maga is szívesen mesélt nekünk angolul. Kazimierz, vagyis a zsidónegyed egyértelműen a fiatalok területe, a zsinagógák árnyékában pörög az élet. Egymást érik a romkocsmák és a hangulatos éttermek. Ottjártunkkor épp a színpadot ácsolták egy zsidó zenei fesztiválra.

Kazimierz

Kazimierz

Kazimierz

Kazimierz

Kisautónk tovább haladt a gettó irányába. A téren harminchárom kisebb és nagyobb üres szék áll mementóként a deportálások helyszínén. Ezek többet mesélnek minden hagyományos szobornál. Mintegy „feloldásképp” láthatjuk a sarkon a patikát, melynek patikusa a pult alatt bújtatta a zsidókat. Híressé csak Schindler gyára vált Steven Spielberg filmje nyomán. Az üzemben dolgozó zsidók képe kint lóg az épület falán. Idős hölgyeket és urakat láthatunk a fotókon. „Aki egy életet is megment, az egész világot menti meg.” /Talmud idézet/

Székek // Stolar

Patika // Apoteket

Schindler gyára // Schindlers fabrik

Schindler gyára // Schindlers fabrik

Schindler gyára // Schindlers fabrik

När sommaren började, packade vi in i vår rullande sommarstuga igen och gav oss iväg söderut. Efter två dagar och 1000 km:s körning lämnade vi Sverige.  Efter fyra timmar och femton minuters båtresa kom vi framme till Sassnitz i Tyskland. Massor av bilar rullade av färjan. De hade ett gemensamt mål: att lämna den lilla staden och åka till andra delar av Tyskland eller kontinenten. Det gamla vägnätverket tyckte inte om trafiken, så det blev en ”Stau”, alltså trafikkö. Efter en massa stillastående och krypkörande släppte köerna och vi kunde åka vidare till Lübbenau. Den lilla staden som ligger söder om Berlin fick mycket regn några dagar före. Så man blev inte förvånad när man fick besök av massor av myggor som bosatt sig på campingen.

Nästa dag fortsatte vi vår resa till Dresden. Här kände jag första gången att vi lämnade norden. Staden var helt sönderbombad under det andra världskriget. Staden byggdes naturligtvis upp efter kriget, förutom Frauenkiche. Man fick vänta flera decennier, till den blev återställd i originalskick. Den gamla-nya kyrkan är gammal och ung samtidigt, lite som Dresden själv.

Vi fortsatte vår resa till den polska gränsen, men vi gjorde en stopp på den tyska sidan. En trevlig kompis till mig väntat på oss och hon visade oss sin hemstad, Görlitz. Hon berättade om stadens historia på tyska, engelska och på ungerska. Fast hon är infödd tysk, pratar hon finare ungerska, än många Ungrare. Hon hade mycket att berätta: Görlitz är en charmig liten stad, som glänser som ett smycke vid den östra gränsen. Den gamla staden imponerade också filmmakare, så det är inte konstigt att den fick smeknamnet ”Görliwood.” Det senaste som spelats in i staden är The Grand Budapest Hotel. Görlitz har en koppling till den ungerska historian: staden var ockuperad av den ungerska kungen Mattias I Corvinus, därför kan man hitta hans sköldmärke på stadshusets vägg.
Gränsen mellan Tyskland och Polen är floden Neisse som slingrar sig genom staden. När man promenerar över bron, är man i Polen. Det finns ett stort samarbete mellan flodens två sidor. Många polska ungdomar går i skolan på Tyska sidan och deltar i flera gemensamma projekt.
Det var dags att åka vidare, vi tog avsked från min kompis och Görlitz och fortsatte över gränsen med ”sommarstugan”.

Nästa dag nådde vi Krakow, som är en förebild för de centraleuropeiska städerna. Universitetsstaden är full av liv, man möter inte den typiska öststatliga melankolin. Jag försökte hitta den trötta blicken bakom servitörens leende, men det gick inte. Deras vänlighet var äkta, deras tanke på drickspengar kunde jag heller inte upptäcka i deras ansikten.
Krakows hjärta är naturligtvis Stortorget. Turisterna strömmar där dygnet runt, de vet inte ens vilken vacker sevärdhet som skulle fotograferas på den där fina platsen. Torget är så stort att alla får plats att ta sina bilder. Runt torget finns det uteserveringar överallt. Efter att man promenerade runt, ska man sätta sig vid ett bord och titta på stadens puls från terrassen.
När man promenerar vidare i gamla stan, når man Wawel backen. Där hittar man det kungliga slottet och domkyrkan. Dessutom kan man njuta den underbara utsikten.
Under Wawel väntar de elektriska bilarna, som erbjuder en möjlighet att titta på de olika stadsdelarna på fyra hjul. På sådant sätt åkte vi till Kazimierz, som är Krakows judiska stadsdel. Under resan fick man lyssna på en inspelad guidetext. Man fick välja mellan många olika språk, bland annat svenska och ungerska. Samtidigt berättade också vår chaufför om staden på engelska. Kazimierz är verkligen ungdomarnas område. I skuggan av synagogorna pågår livet med full fart. Ungdomspubar och mysiga restauranger dyker upp hela tiden. När vi var där, byggde man scenen till den judiska musikfestivalen.
Vår lilla bil rullade iväg mot Gettot. På torget står trettiotre stolar i olika storlek som memento, en per tiotusen judars som skickades från Krakow till Auschwitz. De visar tydligare än en skulptur att det var en plats för deportationer. Som en slags „upplösning” ser man apoteket på hörnet. Apotekaren gömde judar bakom hyllorna. Men det är bara Schindlers fabrik som blev världsberömd efter Steven Spielbergs film. Några av Judarna, som arbetade där, har sina bilder på byggnadens vägg. Vi ser gamla damer och herrar på fotona. „Den som någonsin har räddat ett människoliv, har därigenom samtidigt räddat en hel värld.” /Ett citat ur Talmud/

Hidegzuhany, avagy fürdőszoba-szemle az európai kempingekben // Guide till de europeiska campingduscharna

Június  végén ismét útra keltünk Európába a guruló nyaralóval. Mielőtt elragadna az élménybeszámoló áradata, ejtsünk néhány szót a bázisokról, azaz a kempingekről.

Manapság a kempingek széleskörű szolgáltatásokkal igyekeznek a vendégeket magukhoz csalogatni, sőt, hosszú hetekre a nyaralóhelyen tartani. Van azonban egy dolog, ami jelentősen nyom az összbenyomás kialakításában. Ez pedig a vizesblokk.

A lakóautós táborozók jó helyzetben vannak, a beépített wc és zuhany biztos alternatívát kínál a kempingek fürdőhelyiségeivel szemben. Én mégis kipróbáltam a tusolót majdnem minden táborhelyen.

A tavalyi és az idei utak tapasztalatai alapján jöjjön egy kis európai zuhanykörkép:

Hogy éppen milyen tusolóval lesz dolgunk, az a legtöbb esetben megtippelhető abból, hogy Európa melyik részén járunk. Természetesen mindenhol előfordultak kivételek, de most az átlagról lesz szó.

Közép-Európában a közösségi zuhanyzás élményét favorizálják a kempingek. Az egymás mellett sorakozó tusolókat csak egy zuhanyfüggöny választja el a fürdőhelyiség többi részétől. A kedves vendég választhat, hogy a ruhát/köntöst a fülkéből dobálja fel a karnisra (ha eléri), vagy a többiek szeme láttára levetkőzik és úgy lép be a zuhany alá, ahogy Isten megteremtette.
Néhány kemping magára vállalja a meleg- és a hidegvíz optimális arányú kikeverését, hogy nekünk ne legyen gondunk ezzel. Ilyenkor elég egyetlen gombot megnyomni, máris ömlik a rózsából a reményeink szerint megfelelő hőmérsékletű víz. Általában az első másodpercek alatt csak hideg folyik, így a tapasztalt kempingező kicsit hátrál a zuhanyfüggöny felé, mielőtt kinyitja a csapot. Csakhogy a függöny általában nedves és rátapad a hidegzuhany elől menekülő táborozóra...

A német kempingekben más a helyzet. Már ahogy haladunk a zuhanyzó felé, egymást érik a figyelmünket felhívó falragaszok a tilalmakról és a tusoló szabályszerű használatáról. Miután gondosan áttanulmányoztuk a feliratokat, el lehet kezdeni a tisztálkodást. A német (ill. az osztrák) zuhanykabinok többsége egy kis előtérrel is rendelkezik. A táborozó bezárkózhat és a fülke magányában vetkőzhet ill. öltözhet. A zuhanyrészbe érve körülnézünk: van-e elég széles polc a tusfürdő és a többi tisztálkodószer tárolására? Ez vélhetően a női részlegen szúr szemet, a férfiak biztos könnyebben boldogulnak.
A legtöbb kempingben fölszerelik a zuhanyrózsát a falra, ami a tulajdonosoknak olcsó és kényelmes megoldás, de a vendégek csak különböző tornagyakorlatok segítségével tudják lemosni magukról a szappant.

Az alpesi kempingek zuhanyzói vannak a legszebben és legpraktikusabban felszerelve, a fenti kritikák egyikével sem lehet őket illetni. Általában nagy területen helyezkedik el a luxus fürdőszoba. Az eligazító táblák szinte teljesen hiányoznak, így ha rossz helyen kezd el keresgélni a vendég, akkor időbe telik, mire megtalálja a zuhanyzót, vagy éppen a wc-t. A fürdőépületben reggeltől-estig szól a zene a hangszóróból, olyan hangerővel, hogy még a víz zubogásán keresztül is hallható legyen.

A svéd modell: a környezettudatosság vagy éppen a spórolás kedvéért a svéd zuhanyzókban szabályozzák a vízfogyasztást. A tusoló előterében fel van szerelve egy automata, oda kell bedobni a zsetont. Utána néhány percig átadhatjuk magunkat a felfrissülésnek. Természetesen mindig akkor záródik el a víz, amikor még szappanosak vagyunk, úgyhogy érdemes dupla zsetonnal készülni. Vagy az autóban zuhanyozni.

Illusztrációk // Illustrationer

Slutet av juni gav vi oss iväg igen med vår rullande sommarstuga på en rundtur i Europa. Innan jag börjar berätta om själva resan, måste jag skriva om ett viktigt ämne: om campingarna som var vår dagliga bas.

Nuförtiden försöker campingarna locka folk med hög och bred service och de vill att gästerna stannar hos dem flera veckor. Det finns en sak som bestämmer ganska mycket hur intrycket ska bli om hela campingen och det är toarummet.

De som campar med husbil, har inbyggd dusch och toa i bilen som är ett bra och säkert alternativ mot badrum på platsen. Jag provade dusch på nästan varje camping ändå.

Efter ifjol och det här årets resa kommer här en liten presentation om duscharna i Europa:

Oftast kan man gissa efter det geografiska läget vad det är för dusch som ska finnas på campingen. Naturligtvis finns det undantag överallt, men nu pratar jag om genomsnittet.

I Mellaneuropa favoriserar campingarna upplevelsen av ”den kollektiva duschningen.” D.v.s. att duschkabinerna är separerad bara med en duschgardin från den andra delen av badrummet. Den kära gästen kan välja att kasta upp kläderna till kornischen inifrån (ifall man når den) eller klä av sig i badrummet i sällskap av andra och stiger in i duschen som Gud skapade honom/henne.
Några campingar hade automatiskt den optimala blandningen av kallt och varmt vatten, detta för att förvirrade campinggäster inte behövde bry sig om detta. Man trycker bara en knapp och hoppas att vatten med lagom temperatur rinner från duschen. Oftast kommer kallt vatten först, så den vane camparen backar lite innan man öppnar kranen. Men gardinen brukar vara blöt och den fastnar på den som försöker fly från det kalla vattnet…

Det är annorlunda på de tyska campingarna. När man kommer till duschen, finns det hur många skyltar som helst på väggen hur man använder duschen på rätt sätt och framför allt vad som är förbjudet. Efter att man läst alla texter noggrant, går man in i duschkabinen. I Tyskland (och i Österrike) stiger man in en liten hall först där man kan klä av sig alldeles ensam. När man når själva duschrummet, tittar man runt: ytterst sällan finns en tillräcklig lång hylla för duschgelé och alla andra flaskor.  För männen är det enklare för de har för det mesta en flaska.
På de flesta campingarna monterar man upp ett duschhuvud på väggen som är en billig och bekväm lösning för ägaren, men jobbigt för gästerna. Om man vill tvätta sig ordentligt, måste man göra olika gympaövningar för att skölja bort tvålen från hela kroppen.

Duscharna på Alpernas campingar är utrustad på finaste och på bästa sätt. Kritiken som jag tidigare nämnt existerar inte. Det är vanligt att lyx badrummen är väldigt stora. Skyltarna saknas nästan alltid, så det kan ta tid innan man hittar duschen eller toan. I badrummet kommer musik genom högtalare med ett så högt ljud, att man hör det medan man duschar.

Den svenska modellen: för miljön eller för sparandets skull är vattenkonsumtionen reglerad på de svenska campingarna.  I duschkabinen finns det en automat där man stoppar in en pollett. Sen kommer vatten under några minuter. Naturligtvis stängs vattnet av medan man står där med tvål på hela kroppen, så det är bättre att beväpna sig med två polletter. Eller man duschar helt enkelt i bilen.

Az én Tüskeváram // En ungerska i den svenska spenaten

Ki gondolná, hogyha a magyar főváros gyermeke a svéd vadonban szándékozik tölteni a hétvégét, akkor a legjobb felkészítő olvasmány a Tüskevár?

Talán emlékeztek még a tavaly őszi fagyoskodásra a Skälsjö vizénél. Úticélunk ismét a tó, de ezúttal egy másik szép helyen táborozunk le a lakóautóval. A szomszédaink nyaralót béreltek a Skälsjö partján, de a mi guruló lakunk is elfért a kertben, az erdő szélén.

Későre jár, de nem sötétedik. Ez az esti világosság az év legcsodálatosabb időszaka Svédországban. A teraszról kinézve nappali fényben pompázik a tó vize. Szemközt egy kis sziget, rajta fenyesek, a fák között egy kis kunyhó kandikál ki. Míg a szem ellát, más nyoma nincs a civilizációnak.

Másnap (egész pontosan június hatodikán, a svéd nemzeti ünnep napján) csöppentem bele a „svéd Tüskevár” kalandjaiba. Reggeli után épp csak átsétáltunk a teraszra, amikor láttuk, hogy a szomszéd kisfiú – mint kiderült, életében először – horgászott.

- Fogott halat a gyerek? – kérdeztük az édesanyját.
- Áááá, nem! – jött a válasz.
De ekkor a srác kiabálni kezdett.
- Kapás van! Kapás van!

Életem társa azonnal lerohant a partra, átvette a botot a kisfiútól és elkezdte feltekerni a zsineget. Már ekkor látszott, hogy nem holmi apróhal került a horogra. Közben megérkezett a szomszéd a merítőhálóval és kihúzta a kopoltyús állatot a vízből. Ekkor már látták a szakértők, hogy kb. ötkilós harcsát fogott a fiú. Gyorsan kerítettek egy masszív falapátot (talán a szaunához tartozott) és a szomszéd biztos kézzel verte fejbe a ficánkoló halat. Matula bácsi is ilyen lehetett fiatalon.

Utána kezdődött az elméleti oktatás. Nem nyúlunk a csuka szájába, mert éles a fogazata, könnyen elvághatjuk az ujjunkat (mint ahogy az a mi regényhősünkkel, Tutajossal is megtörtént). A horgot egy csipesszel szedte ki a hal szájából a svéd Matula. A csuka 71 cm hosszú volt, nem csoda, hogy az újdonsült kis horgász félt kézbe venni a zsákmányt.

A svédek nemigen eszik meg a csukát, inkább eladják Franciaországba ínyencségnek, így a halat rábíztuk az erdei vadak kosztjának feljavítására.

Magam is megkezdtem a tanulmányaimat horgász szakon. Kiderült, hogy ennek a műfajnak is több ága van. Az egyik, amikor csak bedobja az ember a horgot és a parton ücsörögve várja a kapást. A másik – amit mi is gyakoroltunk -, amikor nagy ívben, oldalról hajítjuk bele a horgot a vízbe, majd azonnal feltekerjük a zsineget. „Ne kapkodjon!” – hallom Matula, azaz Bánhidi Laci bácsi hangját a fejemben. Mindent az instrukciók szerint végeztem, repül a damil, elkeztdem felhúzni és hopp, valami ellenállásba ütköztem. De azonnal le is vált a hal a horogról (ha az volt), így abbahagytam a horgászkarrieremet.

Még aznap egy régi álmom vált valóra: a hajózás, azaz pontosabban a motorcsónakázás. Gondosan felöltöttük a mentőmellényeket, majd a szomszéd, azaz a svéd Matula előkészítette a csónakot. Nekem csak egy feladatom maradt: beszállni és leülni. Elsőre instabilnak tűnt a csónak, egy magamfajta szárazföldi patkánynak kellett egy kis idő, hogy megszokjam. Aztán suhantunk a csónakkal a tavon az apró szigetek között. Némelyik csak akkora volt, hogy egy kis fa épphogy elfért rajta. Forgalom nem volt, miénk volt a víz. Félúton magam is Tutajos lettem, átvettem egy kicsit a kormányt és szeltük a habokat. Ezt a svéd Tüskevárat receptre kellene felírni!

Kanske kommer ni ihåg när jag nästan frös ihjäl vid Skälsjön förra hösten. Vårt resmål är samma sjö (”sehr schön”), men vi kampade på ett att annat fint ställe den här gången. Våra grannar hyrde en stuga vid Skälsjön i skogen, men vi parkerade vår husbil på gården.

Det är sent, men det blir inte mörkt. De här ljusa kvällarna är kanske den mest underbara årstiden i Sverige. När man tittar ut från terrassen, ser man sjön i dagsljus på kvällen. Vi hade utsikt mot en liten ö med granskog. Mellan träden ser man en liten stuga. Man ser inget annat bevis av civilisation.

Nästa dag (6. juni, den svenska nationaldagen) gick vi ut på terrassen och vi såg, att grannpojken fiskade första gången i sitt liv.

„Har han fångat någon fisk?” – frågade vi hans morsa.
„Neeeeej!” – svarade hon.
I samma ögonblick började pojken skrika:
„Hugg! Hugg!”

Min sambo sprang ner till stranden tog spöet från honom och började veva in linan. Då kändes att det inte var någon liten fisk. Samtidigt kom grannen med håven och tog upp fisken från vattnet. Experterna sa att det blev en gädda på ungefär fem kilo. Grannen slog ihjäl fisken med en tung träskyffel som tillhörde bastun.
Sen kom teoriundervisningen. Man pillar inte med handen i gäddans mun, för fisken har vassa tänder. Vår granne drog ut korken med en liten tång. Gäddan var 71 cm. lång, jag är inte förvånad för den nybakade fiskaren vägrade hålla den med handen. Svenskarna äter nästan inte gädda, de säljer dem som delikatess till Frankrike, så vi lämnade fisken i skogen för att djuren får lite extra mat.

Jag själv började också studera hur man fiskar. Jag fick veta att det finns två olika sätt att göra det: den ena, när man bara kastar in kroken i vattnet och sitter och väntar (= meta), den andra, som vi gjorde, när man kastar in kroken från sidan i vattnet och vevar det upp omedelbart. Jag gjorde allt enligt instruktionerna och jag kände ett litet motstånd när jag försökte veva upp kroken. Men fisken (om det var en) ändrade sina planer och släppte kroken, så jag slutade min karriär som fiskare.

Samma dag blev min dröm verklighet: att åka båt, eller bättre sagt motorbåt. Vi tog på oss flytvästarna, sen förberedde vår granne båten. Jag hade bara en uppgift: att kliva in i båten och sätta mig. Först verkade båten vara instabil, jag som asfaltbarn behövde lite tid att bli van. Sen flög vi med båten mellan de små öarna. Vissa av dem var så liten, att de hade plats bara för ett litet träd. Det var ingen trafik, vattnet var vårt. Halvvägs fick jag möjlighet att köra båten lite grann. Mer kan man inte önska, den här spenaten skulle göras som recept! Hälsosammare blir det inte.

Nyolc évszak öt nap alatt, avagy szomszédolás Norvégiában // Åtta årstider under fem dagar, eller grannbesök i Norge

Idei első lakóautós túránk Norvégiába vezetett. A kocsi felkészítve, a spájz és a hűtő megpakolva, így indultunk el a sundsvalli tavaszból. Ahogy közeledtünk a hegyek felé, megváltozott a tájkép. Sehol egy zöld levél, a fű is sárga. Mint Sundsvallban egy hónappal ezelőtt. Később az út mentén feltűnt egy-két fehér folt, majd hamarosan összefüggő hótakarót láttunk a földeken. A legtöbb porta előtt még kint parkolt a helyiek legfontosabb téli közlekedési eszköze: a motoros szán. A tavak részben vagy egészben még be voltak fagyva. A tavasz első jeleit a bennszülött lakosságon lehetett észlelni: a tizenéves srácok egy szál pulóverben mászkáltak az utcán. Nem lehetett több három foknál.

Első este Hamrában (Hamrafjället) táboroztunk le. Hullt a hó és a havaseső, erősen fújt a szél. Utolsó erőnket összeszedve próbáltuk ráerősíteni az autó ablakára a szigetelő takarót, de valahogy mindenfelé akart szállni, csak a megfelelő helyre nem. A Deltából ismerős sarkkutató jelenetet túllicitálva küzdöttünk az elemekkel, mire mindent elrendeztünk. Utána már csak bentről éreztük, ahogy a szél rázza az autót. Az autóban feltekertük a fűtést, nem fáztunk a májusi télben.

Hamra

Hamra

Másnap reggelre kiderült az ég, körbenéztünk egy kicsit a ragyogó napsütésben. A szomszédban lesiklópálya, a használathoz elegendő hóval. A lakóautó egy úgynevezett téli kempingben állt, vagyis a lakókocsik egy-egy fából épített sufni mellett parkoltak. A síelők ott tárolhatják a léceket és a többi felszerelést.

Hamra

Hamra

A tavasz másik jele, hogy a figyelmeztető táblák ellenére nem lehetett látni rénszarvasokat a hegyekben. Ezek az állatok nyáron feljebb húzódnak, télen lemerészkednek, hogy élelmet keressenek.

A norvég oldalra átérve hasonló táj fogadott bennünket. Egyik megállónk alkalmából pár lépést tettem a hóban, hogy megtudjam, milyen mély. Nem jutottam messzire, mert hamar bokáig süllyedtem, a téli csapadék befolyt a cipőmbe. A kísérlet zoknicserével végződött.

májusi hó // snö i maj

Tovább autózva lassanként megjelentek a rügyek a fákon, az idő is melegebb lett, mire Rørosba érkeztünk. A régi, hangulatos bányaváros az UNESCO világörökség listáján szerepel. A helyszínen sétálva magunk előtt láttuk a település egykori működését, a bányászkunyhók lakóinak életét.

Røros

Røros

Røros

Magasan a háztetők fölé emelkedik Røros város nyolcszögletű temploma. Az évnek ebben a részében sajnos nincs nyitva, de én mégis szerettem volna belülről is látni. Bekopogtam a szemközti parókiára, az ajtót nyitó hölgynek elmondtam svédül, hogy mi járatban vagyok. A kedves asszony ékes norvég nyelven elmagyarázta, hogy a kulcsot sajnos épp kölcsönadta valakinek, de létezik egy pótkulcs, csak nem tudja, hol. Hosszú percekig kereste a norvég hölgy a kulcsot az irodában, de sajnos eredménytelenül. Búcsúzóul még javasolta, hogy nézzek körül mégegyszer a templomkertben, ha látok valakit, aki ott tesz-vesz, ő lesz az én emberem. Nem találtam meg az illetékest, de ez a kedvesség és segítőkészség kárpótolt az elmulasztott látványért.

Røros templom / kyrka

Péntek délután Støren felé vettük az irányt, hogy a barátaink vendégszeretetét élvezzük néhány napig. Érkezésünk után kezdetét vette a bábeli zürzavar: a barátnőm és én magyarul beszéltünk egymással, a svéd férfiak svédül, amit mindnyájan értettünk. A barátnőm norvégul szólt a társasághoz, ami szintén működött. A házigazdáink pedig norvégul diskuráltak egymás közt. A kisbabájuk garantáltan több nyelven megtanul majd.

Május 17. fontos dátum arrafelé, ugyanis aznap van a norvég nemzeti ünnep. Egész délelőtt esett az eső („tipikus Norvégia” – gondolják ilyenkor a svédek), de mire útnak indultunk, hogy mi is részt vegyünk az ünnepségen, addigra elállt a zivatar. A falu apraja-nagyja népviseletbe, vagy ünneplőruhába öltözött, hogy részt vegyen a felvonuláson. Úgy tűnt, hogy a háromezerfős település minden lakója kint van az utcán, norvég zászlóval a kézben. A menet többek között érintette az öregek otthonát. Még a nagyon idősek is szép ruhába öltöztek és a teraszon üldögélve integettek a sokadalomnak. A felvonulók hurrá! Hurrá! Felkiáltással üdvözölték a bentlakókat, majd a fúvószenekar is rázendített egy vidám indulóra. A menet végül a kulturális központhoz érkezett. A falu vezetője hosszú beszédet intézett az egybegyűltekhez, melynek üzenete az volt, hogy mindenki érezze magát biztonságban Norvégiában. Valóban, a nemzeti  ünnepen bevándorlók is részt vettek családostul, ők is ünnepelték Norvégiát. A hallgatóság része volt néhány fiatal is, akik piros színű, filctollal teleírkált kertésznadrágban jelentek meg. Megtudtam, hogy ők középiskolás, végzős diákok.
Akik megváltották a belépőjegyet, azok megnézhették a sokszínű, ünnepi műsort a színházteremben. A kórus, a zenekar, de még a taekwondo bemutató is Norvégia tiszteletére szólt. Gyerekek, felnőttek, idősek és fiatalok egyaránt közreműködtek. Mindenki egyenlő volt, senki nem volt norvégabb a másiknál. Egy csoport sem sajátította ki magának a jogot, hogy ők a hagyomány valódi örökösei. Senki nem fújt a másikra. A más nyelven beszélők, a más bőrszínűek is ugyanúgy lengették a norvég zászlót, senki nem vegzálta őket. Az emberek csak felvonultak, nem meneteltek. Rendőri biztosításra, kordonra nem volt szükség. A norvégok jótékony nacionalizmusa megmutatta, hogy képesek valamiért, nem pedig valami ellen összefogni. Isten éltessen, Norvégia!
Délután nekiálltunk grillezni a teraszon, sütött a nap, meleg volt. Mintha az időjárás is ünneplőbe öltözött volna.

norvég felvonulás // tåg

Vasárnap reggel tovább indultunk Trondheim irányába. A természet teljesen más arcát mutatta ezen a szakaszon. Már Størenben is harsogóan zöld volt a növényzet, ez a kép folytatódott most az út mentén.
Trondheimi látogatásunkat a Rockheim nevű könnyűzenei múzeummal kezdtük. Az olcsó belépőjegyet megváltva színvonalas, tartalmas, modern technikai megoldásokat felsorakoztató kiállítást láthattunk a norvég rockzene történetéről, valamint George Harrisonról és Eric Claptonról. Ne mulasszon el betérni, aki arra jár!

Rockheim

Városnéző sétánk következő célpontja az északi országok második legnagyobb temploma, a Nidaros dóm (Nidarosdomen) volt. Nidaros egyúttal Trondheim korábbi neve is. A templomba betérve épp orgonajáték zajlott, a hangszerek királynője betelítette zenével a hatalmas teret.

Nidaros dóm // Nidarosdomen

A templom mögött elterülő Nidelva-folyó túlpartján magasodott az erődítmény, balra pedig a híres trondheimi látkép: cölöpökön álló, színes raktárházak sorakoztak a folyó mentén. A napsütésben és nyári melegben órákig néztem volna a régi hídról a festői látványt. Hol van már a pár nappal ezelőtti hó? Szinte minden szembejövő embernek fagyi volt a kezében, a többi pedig a cukrászdában állt sorban egy kis hűsítő nyalánkságért.

Trondheim

Délután a jämtlandi hegyek felé vettük az irányt, az őszi természeten és a hóbuckákon már meg sem lepődtem. A határ svéd oldalán Tännforsenben táboroztunk le. A kellemes, tavaszi estén lesétáltunk az erdőben Svédország legnagyobb vízeséséhez. Fent hatalmas robajjal áradt a víz, lent hóból épített kiskapu várta a kirándulókat. Egy éjjel-nappal nyitva tartó, tiszta, rendes, erdei wc is akadt a pihenőhely mellett, ami kerekesszékkel is könnyedén igénybevehető.
Barna medve aznap éjjel sem támadt ránk, így hétfőn reggel nyugodt szívvel indultunk haza.

Tännforsen vízesés

Toalett az erdőben // Toalett i skogen

1000 km.

Årets första husbilsresa ledde till Norge. Bilen var förberedd, kylskåpet var fullt, så vi åkte iväg från det vårlika Sundsvall. Så fort vi närmade oss till fjällen, ändrades landskapsbilden. Det fanns inga gröna blad, gräset var gult. Lite som i Sundsvall för en månad sen. Sen såg vi vita fläckar vid vägen som snart blev ett sammanhängande snötäcke. På nästan alla gårdar stod parkerade snöskotrar som är lokalbefolkningens viktigaste transportmedel på vintern. Sjöarna var frusna (delvist eller helt). Första tecken av våren kunde man se på ortsbefolkningen: tonårskillarna hade bara en tröja på sig när de promenerade på gatan. Det var inte varmare än 3 grader.

Vi campade i Hamra (Hamrafjället) första kvällen. Det snöade och regnade, det blåste hårt. Vi samlade ihop våra sista krafter och försökte täcka fönstret med isoleringsmattan, som flög till alla håll, men ville inte stanna på rätt ställe. Vi kämpade med elementen som två polarforskare tills vi kunde fixa det. Därefter flydde vi in och kände hur vinden skakade bilen. Vi slog på värmen, så vi inte frös i vintervädret i maj.

Nästa morgon klarnade det och vi tittade runt i strålande solsken. I närheten fanns det en slalombacke, där fanns så mycket snö att man kunde åka skidor. Vår bil var parkerad på en vintercamping, som betyder att alla husvagnar stod bredvid en liten trästuga, var man packade in skidor och annan utrustning.

Et annat vårtecken: Trots varningsskyltarna för ren vid vägen, inte kunde man se en enda. De går upp högt i fjället när det är varmt och hämtas ner på hösten för att hitta mat.

På den norska sidan väntade oss samma landskapsbild. När vi tog en liten rast, gick jag in i snön för att få veta hur djupt det var. Detta gick inte så bra för jag sjönk i snön till fotknölarna och vattnet rann in i skorna. Experimentet slutade med strumpbyte.

När vi åkte vidare, började knopparna dyka upp på träden, och vädret blev varmare när vi nådde Røros. Den gamla, mysiga bergsstaden är på Unescos världsarvslista. När vi promenerade i staden, såg vi framför oss hur livet var när gruvarbetarna bodde där.

Högt över taken kan man se Røros åttahörniga kyrka. Fast den är inte öppen i maj, tänkte jag kolla inuti ändå. Jag gick till kyrkoherdebostället som var på andra sidan av gatan, knackade på dörren. En dam öppnade den och jag berättade till henne på svenska varför jag var där.  Hon svarade på norska att hon lånat ut nyckeln, men det måste finnas en extranyckel någonstans. Hon letade efter det några minuter, men tyvärr kunde hon inte hitta det. Hon ville hjälpa mig, så hon föreslog att titta runt vid kyrkan och om jag hittar någon som jobbar på kyrkogården, kan jag fråga personen. Jag hittade inte människan, men jag var glad över kvinnans snällhet och hjälpsamhet ändå.

Vid eftermiddag sidan åkte vi vidare till Støren för att njuta av våra vänners gästfrihet. Efter vår ankomst började vi med den lilla språkförbistringen: min väninna och jag pratade ungerska med varandra, de svenska männen snackade svenska som alla begrep. Min kompis pratade norska till alla, som vi förstod. Våra värdar pratade norska med varandra. Jag är säker att deras bäbis kommer att prata flera språk.

Den norska nationaldagen är 17 maj, så det är ett viktigt datum där. Det regnade hela förmiddagen (”typisk Norge” – tänker svenskarna), men när vi åkte till festen, slutade regna. Alla i byn hade folkdräkt eller fina kläder på sig. Det såg så ut, att alla 3000 invånarna var med i paraden och viftade med den norska flaggan. Tåget stannade vid äldreboendet. De gamla människorna hade fina kläder på sig, satte på terrassen och viftade till tåget som hälsade de med ”hurra! Hurra!” och blåsorkestern spelade för dem. Sen gick tåget vidare till kulturcentrumet, där ledaren i byn höll ett långt tal. Den viktigaste tanken var att alla skulle känna sig trygga i Norge. Ja, i festen deltog invandrarfamiljerna som också firade Norge. Där fanns några ungdomar som hade röda snickarbyxor eller overaller på sig, som var nerkladdade med tuschpenna. Jag fick veta att de hade skolavslutning.
De som köpte biljetter, kunde titta på det mångfaldiga, högtidliga programmet. Kören, orkestern och också en taekwondo presentation uppträdde för Norges ära. Barn, vuxna, gamla och unga deltog i programmet. Alla var lika, ingen av dem var mer „norsk” än de andra. Ingen grupp dök upp som skulle ta tillfället i akt och säga att de är de ensamma arvingar av traditionerna. De var inte ovänner med varandra. De som hade annan hudfärg och pratade annat språk, viftade också med norska flaggan. Ingen hade problem med detta. Folk tågade bara, men de marscherade inte. Det behövdes avspärrningar eller polisassistans.
Den fina nationalismen som norrmännen visade, fungerar ”för” något och inte ”mot” något. Grattis till nationaldagen, Norge!
På eftermiddag började vi grilla på terrassen. Det var varmt, solen sken. Det såg ut som om vädret fattade att det var högtid!

På söndag morgon åkte vi vidare till Trondheim. Naturen hade ett helt annat ansikte på den där sträckan än tidigare. Redan i Støren var växtlivet jättegrönt, samma bild fortsatte efter vägen norrut.

Vi började vårt besök i Trondheim på Rockheim, som är ett nytt museum om rockmusik. Efter att vi köpt de billiga biljetterna, kollade vi en fin, modern och imponerande utställning om den norska musikhistorien och en annan om George Harrison och Eric Clapton. Missa inte om ni är i närheten!

Vår sightseeingfärd fortsatte vi vid nordens näst största kyrka, som är Nidarosdomen. Nidaros var Trondheims tidigare namn. När vi gick in i kyrkan, spelades orgel. Instrumentens drottning fyllde katedralen med musik.
Bakom kyrkan, på andra sidan av Nidälven kan man se fästningen. Till vänster står de gamla lagerhusen vid älven som man bäst  kan se från den gamla bron.  Jag skulle ha tittat på den fina utsikten i sommarvädret i flera timmar. Det var svårt att komma ihåg att vi såg snö för några dagar sen. Folk som gick förbi hade mjukglass i händerna. De andra stod i kö på konditoriet.

På eftermiddag åkte vi vidare till Jämtlandsfjällen, men den här gången blev jag inte förvånad över den höstlika naturen och snön. På den svenska sidan av gränsen campade vi vid Tännforsen. På den mysiga vårkvällen promenerade vi ner i skogen till Sveriges största vattenfall. Uppe rann vattnet med stor kraft och där nere stod en liten port, som naturen byggt av snö. En fin och städad toalett, som är alltid öppen, stod vid parkeringen i skogen, som man lätt kunde använda även med rullstol.
Det var ingen björn som attackerade oss den där natten heller, så vi åkte hem på måndag i lugn och ro.