Lakóautóval Európában. Raoul Wallenberg nyomában Budapesten (harmadik rész) // Med husbil i Europa. I spåret av Raoul Wallenberg i Budapest (tredje delen)

A lakóautós nyaralás nem csak magáról az utazásról, de a megérkezésről is szól. A nap fénypontja, amikor a táborhelyen leterítjük a szőnyeget, kitekerjük a napellenzőt, fellállítjuk az asztalt, kinyitjuk a székeket és közvetlenül a guruló nyaralónk verandáján hűsölünk, pihenünk, gyönyörködünk a naponta változó kilátásban. Hamar előkerülnek a könyvek is. A mobil könyvtárunkban sorakoznak a kifejezetten lakóautós olvasmányok, melyeket témájuknál és/vagy terjedelmüknél fogva legjobb kempingezéskor olvasni.

Ingrid Carlberg Raoul Wallenbergről szóló vaskos könyve végigutazta velünk Európát. Életem társa nagy érdeklődéssel olvasta a művet. A felmerülő kérdéseiből leszűrtem, hogy az írónő alaposan beleásta magát a magyar történelembe. A könyv természetesen különös hangsúlyt fektet Wallenberg budapesti munkásságának bemutatására. A szerző, mintha csak egy történelmi útikauzt állított volna össze, korabeli térképpel és pontos címmel dokumentálta a svéd diplomata magyarországi szolgálatát. Ez adta az ötletet, hogy budapesti megállónk során menjünk fel a Gellért-hegyre és nézzük meg az egykori svéd nagykövetség épületét, Wallenbergék főhadiszállását. A helyszínre az új, négyes metróval érkeztünk, amelynek kijárata egyenesen a Gellért Szállóhoz vezet. Egy kis kaptató után hamar megérkezünk a pontos címhez. A Pipacs utca sarkán, a Minerva utca 3 a-b szám alatt áll és tanúskodik a villaépület.

Minerva utca // Minervagatan 3 a-b

A kerítésen magyar és svéd nyelvű emléktábla jelzi, hogy Raoul Wallenberg, Carl-Ivan Danielsson és Per Anger svéd diplomaták ezen a helyen kezdték szervezni humanitárius tevékenységüket 1944-ben, melynek során zsidó üldözöttek ezreinek életét mentették meg. Wallenberg a közeli Gellért Szállóból helyezte át a Minerva utcába a székhelyét, de csakhamar a nagykövetség is kicsinek bizonyult a menlevelek kiadásához, így a szomszédos épületbe is beköltöztek.

Emléktábla az egykori svéd nagykövetségnél // Minnestavla på dåtidens svensk ambassad

A közelben lakó Zwackéknak szintén a svéd diplomata intézte el a védlevelet, tehát neki is köszönhető, hogy manapság fogyaszthatunk Unicumot. Ismét javaslom, hogy Wallenberg emlékére a svéd állampolgárok némi kedvezménnyel jussanak Zwackék orvosságához!
Az egykori nagykövetség épületében most lakóház működik. Elvárható lenne, hogy valamelyik felszabaduló lakásban emlékszobát nyissanak.

A könyvben a gettóról és az úgynevezett csillagos házakról is esik szó, így mi is elsétáltunk arra. A túlélők beszámolóiból ismert, hogy jártak ott „a svédek”, Wallenberget is többször vélték felfedezni a delegációban. A gettóban élő zsidó honfitársainkat már a svédek jelenléte is reménnyel töltötte el, bennük bíztak, ha már a saját hazájuk nem vette őket emberszámba.

Természetesen Újlipótvárosba is eljutottunk. Itt voltak a védett házak, tehát a svéd nagykövetség oltalma alatt álltak ezek az épületek, melyekbe Wallenbergék az üldözött zsidókat költöztették. Bár előfordult, hogy a nyilasok ide is behatoltak, de többségében mégis menedékként szolgáltak a vészkorszak idején. Érthető, hogy Wallenbergről utcát neveztek el a városnak azon a részén.

Raoul Wallenberg utca és emléktábla // Raoul Wallenberg gatan och minnestavla 

Budapest szívében, az Erzsébet téren egy új emlékműbe botlottunk bele: fekete gránitpadon álló diplomatatáska R. W. monogrammal. Wallenberg védleveleket tartalmazó táskájának bronzba öntött, eredeti méretű másolata Svédországban és az Egyesült Államokban is megtalálható. A gránitpadon álló kétnyelvű szöveg a svéd diplomata sorsát foglalja össze.

R. W. diplomatatáska emlékmű az Erzsébet téren // R.W. portfölj minnesmärke på Erzsébet torget

1945-ben Raoul Wallenberg szovjet fogságba került és eltűnt. Halálának pontos körülményei ismeretlenek.
A másik két diplomata, Carl-Ivan Danielsson és Per Anger túlélték a második világháborút. Carl-Ivan Danielsson 1963-ban halt meg. 1995 novemberében Per Anger a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetését vehette át Göncz Árpádtól. 2002-ben hunyt el Stockholmban.

Raoul Wallenberg nem akart hős lenni. Svéd diplomataként zsidókat mentett meg a nyilasok kezei közül. Megvédte az egyik magyart a másiktól.

Raoul Wallenberg 1944

När man är på semester med husbil, betyder det inte bara åkandet självt, men också ankomsten. Dagens höjdpunkt, när vi lägger ner mattan på vårt nya resmål, vevar ut markisen, ställer upp bordet, fäller ut stolarna och vi vilar på terrassen till vår rullande sommarstuga och njuter av den varierande utsikten. Vi tar fram böckerna. I vårt rullande bibliotek finns det några tegelstenar till böcker”, som kräver lite tid att läsa.  Det är det lämpligt att plöja igenom dem när man campar. 

Ingrid Carlbergs bok om Raoul Wallenberg reste med oss genom Europa. Min sambo var väldigt intresserad av boken. Hans frågor till mig var ett bevis att författaren grävt sig ner i den ungerska historien. Naturligtvis beskriver boken väldigt detaljerad Wallenbergs uppdrag i Ungern. Författaren dokumenterade den svenska diplomatens arbete med exakta adresser och dåtidens kartor, alltså boken fungerade bra också som en historisk guidebok. Det gav oss idén under vår vecka i Budapest att gå upp på Gellért berget och titta på den gamla svenska ambassaden som var Wallenberg och hans kollegors högkvarter. Vi åkte med den nya tunnelbanelinjen till St. Gellért torget. Utgången från stationen ledde direkt till Hotell Gellért. Efter en liten uppförsbacke kom vi fram till den angivna adressen: Villan står kvar och vittnar om historien på Minervagatan 3 a-b precis vid hörnet av Pipacsgatan. På staketet hänger en minnestavla som visar, att Raoul Wallenberg, Carl-Ivan Danielsson och Per Anger organiserade räddningstjänsten för ungerska judar i det här huset. De räddade tusentals människor under andra världskriget. Wallenberg flyttade till Minervagatan från Hotell Gellért. När huset blev för litet, utnyttjade de också grannhuset för det humanitära arbetet.

Det svenska diplomatteamet delade ut skyddspass till judar i Ungern. Wallenberg räddade grannarna, familjen Zwack på det här sättet, så tack till honom, vi kan fortfarande dricka Unicum, den berömda ungerska likören, som också sägs fungera som medicin. Jag föreslår igen, att de svenska medborgarna skulle få tio procent rabatt, när de vill köpa en flaska. 

Dåtidens ambassad används nu som bostadshus. Man borde faktiskt öppna ett litet museum i huset.

I boken kan man läsa om getton och de så kallade ”stjärniga husen”, där judarna var tvungna att flytta in. Enligt berättelser från överlevande, gick den svenska delegationen dit, de säger att de kände igen Wallenberg. Judarna som levde i gettot, blev fyllda av hopp, när de såg ”svenskarna”, medan deras hemland Ungern inte behandlade dem som människor.

Naturligtvis åkte vi också till en del av Budapest som heter Újlipótváros. Där låg de så kallade skyddshusen som stod under den svenska ambassadens protektion. Judarna flyttade in och kunde bo där relativt säkert, fast de hände att ungerska pilskorsare trakasserade eller rent av anföll. Man blir inte förvånad, att man uppkallade en gata i området efter Raoul Wallenberg.

Vi hittade ett nytt minnesmärke i Budapests hjärta, på Erzsébet torget: på en svart granitbänk står en portfölj med bokstäverna R. W. Det är Wallenbergs väska gjuten i brons i originalstorlek. I den här portföljen hade han skyddspassen. På fundamentet ”bänken” berättar man kort om Wallenbergs arbete och öde. Kopior av minnesmärket finns i Sverige och USA.

1945 blev Wallenberg tillfångatagen av ryska trupper och försvann. Hans exakta öde är fortfarande okänt.

De andra två diplomaterna Carl-Ivan Danielsson och Per Anger överlevde det andra världskriget. Carl-Ivan Danielsson dog 1963. Per Anger tilldelades 1995 en ungersk Förtjänstorden för sina humanitära insatser. Han dog i Stockholm 2002.

• 
  

Raoul Wallenberg ville inte bli en hjälte. Som svensk diplomat räddade han judar från pilkorsare. Han räddade en ungrare från en annan ungrare. 

A kilenc és félmillió olvasó országa // Nio och halvmiljon läsares land

Ma rám köszönt az egyik szomszéd kisfiú a könyvtárban, majd lelkendezve megmutatta, milyen könyveket kölcsönzött ki. Harcoló szuperhősök képei rajzolódtak elém, tisztességesen teleírt oldalak mellett. Megkérdeztem tőle, hogy egyedül szokott-e olvasni, vagy anyu és apu segítségével. A nyolcéves fiú először megdöbbent a kérdésemen, aztán így válaszolt: „Magam szoktam olvasni.”

Nem ő volt az egyetlen gyerek, akit ott láttam: egy egész osztály válogatott kedvére az olvasmányok között. A tanító néni csak a kölcsönzés során felmerülő problémákban segített, hol az olvasójegy hiányzott, hol meg néhány visszahozandó könyv.

A srácok otthonosan mozogtak a könyvtárban. Nem voltak néma csendre kényszerítve, igaz, nem is kiabáltak. Jól érezték magukat.

Svédországban már régen felismerték, hogy nem szabad elriasztani a kisiskolásokat a könyvektől. A felnőttvilág nem erőlteti rájuk a klasszikusokat, hanem a gyerekek maguk választanak olvasmányokat. A cél az olvasás megszerettetése, a könyvtárba járás igényének elültetése a diákokban.

Sundsvallban és környékén tizenkét könyvtár van. Akik nem jutnak el egyikbe sem, azok a városban és a falvakban is megálló könyvesbuszról kölcsönözhetnek. A könyvtári tagság ingyenes.

könyvesbusz

Bokbussen

A svédek főleg kortárs irodalmat és krimit olvasnak, a klasszikusok csak másodlagos szereplői a könyvesboltoknak. Itt aligha lepődik meg egy ifjú olvasó, hogy az író élő ember is lehet.

A helyi újság hetente közöl recenziót az új könyvekről. Decemberben egy teljes oldalon foglalkozott Nádas Péter Párhuzamos történetek című regényével, amely immár svédül is olvasható.



Idag träffade jag en grannpojke på biblioteket som entusiastiskt visade mig, vilka böcker han lånade. Jag såg kämpande superhjältar på bilderna, bredvid dem var det massor av text. Jag frågade honom om han brukar läsa själv eller mamma och pappa hjälper honom. Den åttaårige pojken blev förvånad över min fråga först, sen svarade han: ”jag brukar läsa själv.”

Han var inte det enda barnet som jag såg där: en hel klass valde böcker med engagemang. Fröken hjälpte bara när eleverna hade problem med lånandet, ibland saknades lånekortet, ibland några böcker som de måste lämnas tillbaka.

Ungarna kände sig hemma på biblioteket. De var inte tvungna att vara helt tysta, fast de inte skrek heller. De verkade trivas.

I Sverige är det klart, att man inte skrämmer bort barnen från böckerna. Vuxenvärlden tvingar dem inte att läsa klassikerna, barnen får välja böckerna själv. Det viktigaste är att ungarna ska tycka om att läsa och de har behov att gå på biblioteket.

I Sundsvall med omnejd finns det tolv bibliotek. De som inte kan gå dit, kan låna böckerna från bokbussen, som har hållplatser både i stan och i byarna. Det är gratis att låna, bara man har ett bibliotekskort.

Svenskarna läser oftast samtidslitteratur och deckare. Klassikerna är inte så populära i bokaffärerna. Här blir en ung läsare inte förvånad över att en författare kan vara en levande människa.

Lokaltidningen publicerar recensioner om nya böcker varje vecka. I december skrev Sundsvalls Tidning en hel sida om den ungerska författarens Péter Nádas roman som har titel Parallella historier som kom ut på svenska.

Könyvespolc – Lantos Gábor: 100 nap északon // Bokhylla – Gábor Lantos: 100 dagar i Norden

Régóta tervezek egy könyvajánló rovatot a blogon. Végre eljött az ideje a megvalósításnak.

Sorozatindítónak Lantos Gábor: 100 nap északon c. könyvét szánom. A világot járt sportriporter arra vállalkozott, hogy több, mint három hónapot töltsön északon, méghozzá télvíz idején, 2013. januárja és áprilisa között. Az utazás állomásairól a szerző élőben tudósított a facebookon, bejegyzéseit gazdag képanyaggal illusztrálva.

Egy kis kitérő:

A 100 nap északon-t olvasva egy egészen másik útleírás jutott eszembe, nevezetesen Végh Antal: Északi utakon című könyve a hetvenes évekből. A(z észak) nyugatra vetődött író csak tátotta a száját Svédországban és Finnországban. Manapság az életünket megkönnyítő technika hasonlóan jelen van nyugaton és keleten, csökkent a tárgyi különbség a két régió között. Mégis milyen példát mutat nekünk Svédország továbbra is?

Északon alapvetően bizalommal fordulnak egymáshoz az emberek. Önzetlenül segítenek a másiknak, nem várnak cserébe semmit. Tudják, hogy csak így lehet működtetni az emberi kapcsolatokat, a társadalmat. Mindkét szerzőt váratlanul érte ez a segítőkészség, kedvesség. Megtapasztalták, hogy le lehet ereszteni, nem kell állandóan résen lenni és gyanakodni a felebarátaikra. A két írás között negyven év telt el.

Lantos Gábor a rendelkezésére álló száz nap alatt megfordult Svédországban, Norvégiában,  Dániában, Finnországban, Grönlandon, Izlandon és a Feröer-szigeteken. Magyarországról nézve Skandinávia déli része is északnak számit. Azt el sem tudjuk képzelni, hogy ”feljebb” is van élet. De a szerző nem elégedett meg a ”mediterrán” Oslo-Göteborg-Stockholm-Helsinki vonallal, hanem komolyan véve a célját a valódi északot mutatja be az olvasóknak.

  

Lantos Gábor, a mai kor utazója, természetesen az interneten keresztül foglalta a repülő- és vonatjegyeit, ahogy mi magunk is tesszük. A szállást is a világháló segítségével oldotta meg: a “couchsurfing”, azaz a kanapészörf nevű kezdeményezés által talált fedelet a feje fölé. A házigazdák többségében magyarok voltak, akiknél a szerző nem csak megpihenhetett, hanem egyúttal mindegyikük történetét megismerhette. Szinte nincs olyan szeglete Skandináviának és az északi országoknak, ahova nem vetődött volna el egy-egy magyar. A sok vengéglátó közül nehéz egyet is kiemelni, de számomra talán a legkedvesebb Fogden Barbara, a legészakibb magyar története, aki a Spitzbergákon találta meg a az életcélját, lelki békéjét. Naponta megküzd az elemekkel, fényképez, mer önmaga lenni ott, ahol a helyiek puskával mászkálnak az utcán, mert bármikor feltűnhet egy jegesmedve.

A könyv egyik különlegessége, hogy a szerző a Vasaloppetről is tudósított. A kilencven kilométeres sífutó versenyt minden év március első hétvégéjén rendezik meg a svédországi Dalarnában, Sälen és Mora között. Lantos Gábor együtt izgult a versenyzőkkel, többek között a magyar indulóval is. Bemutatta a háttérben húzódó hatalmas apparátust, írt a versenyhez köthető hírekről, érdekességekről.

Bepillantást nyerhetünk a finn szaunázás rejtelmeibe is. Míg Magyarországon a legtöbb helyen még mindig kötelező fürdőruhában szaunázni, addig Lantos Gábor a klasszikus életformát tapasztalta meg és tette közzé a könyvében: a fatüzeléses szaunában ruha nélkül verejtékeznek a felüdülni vágyók, majd megmártóznak a jeges tóban. Egy északi ember számára ez teljesen természetes, de a magyarok a fejüket csóválva hallgatták a szerző beszámolóját. Bár én csak a szaunázást próbáltam, a csobbanást nem, átérzem Lantos Gábor lelkesedését.

A könyvet olvasva részletes beszámolót kapunk Izlandról, a Feröer-szigetekről és Grönlandról is. Mintha magunk is ott járnánk, mondják a jó útleírásról, mint amilyen a 100 nap északon c. könyv is.

Bár száz nap soknak tűnik, mégsem fér bele minden. Hiányoltam a jégkorongot könyvből, pedig ez itt központi téma, nélküle észak nem lenne ugyanaz.

Szegény Lantos Gábor jól megjárta, amikor átkomponált Tallinnba. Valamiféle ”vedelő járatot” foghatott ki, ráadásul a város sem tetszett ki, túl soknak tartotta a kommunista maradványokat. Ezzel szemben én csak ajánlani tudom a Helsinki – Tallinn kompjáratot, nem volt semmi incidens sem a hajón, sem a városban. Leírhatatlan érzés, amikor a komp beúszik a kikötőbe a jégtáblák között. Számomra szembetűnő volt, ahogyan a skandináv országok árnyéka rávetül Észtországra, egyre kevésbé vannak lemaradva északtól. Közben nem felejtik el a hagyományokat sem, a gazdagon díszített ortodox templomok elvarázsolják a betérőt.

Sajnos a könyvből nem derül ki, mennyire nem igaz a svédekről, hogy iszákosak lennének. A szerzőnek volt alkalma bepillantania egy stockholmi hétvégébe és elhiszem, hogy sok volt neki a látvány. De a svédek csak ilyenkor engednek meg maguknak mindent. Hét közben szinte semmit, vagy csak nagy nagyon keveset fogyasztanak.

A szerző nemtetszését fejezte ki az északi országok bevándorlási politikájával kapcsolatban. Nehezményezte, hogy a thaiföldiek is megtalálták a számításukat vikingföldön. Bár nem örült annak, hogy thai étkezdék nyíltak Skandináviában, egyúttal büszkén számolt be a magyarok vezetése alatt álló étteremről és általában a magyarok sikereiről északon. Lehet és kell is beszélni a bevándorlásról, de teljeskörűen és részrehajlás nélkül.

Elmondhatom, hogy Lantos Gábor megtalálta, miben rejlik észak lényege:

„Körbenézek a fedélzeten. Csupa kisimult arcú ember ül körülöttem. Ezt amúgy mindig megfigyeltem, amikor északon utaztam. Nincsenek zörgő közérteszacskók, nincs tülekedés, idegeskedés. Ha valaki három percig veszi le a kabátját, mögötte a sor türelmesen vár. Itt felesleges sietni.”

Érdemes lenne megjelentetni egy svéd (vagy más északi nyelvű) fordítást, mert úgy láttam, érdekli az északi embereket, hogy máshol a világban miképpen gondolkodnak róluk.

Továbbá várom a folytatást, mondjuk "100 nyári nap északon" címmel. Biztos vagyok benne, hogy nagy sikere lenne.

Jag har sedan länge funderat över att starta en bokrekommendations avdelning i bloggen. Äntligen är det dags att förverkliga det. Först tänkte jag presentera en ungersk bok av Gábor Lantos: 100 dagar i norden. Den beresta ungerska sportjournalisten fullgjorde en stor uppgift: han tillbringade mer än tre månader i norden till på vintern 2013, från januari till april. Han rapporterade om resans etapper direkt på sin facebook sida, med bifogat rikligt bildmaterial.

En liten avvikelse:

100 dagar i norden påminde mig en helt annan resebeskrivning som var skapad på 70-talet av en ungersk författare. Han som lyckades hamna i Skandinavien. Nuförtiden finns samma, vardagliga teknik både i väst och öst, på det sättet är skillnaderna ganska små. Men vad är det för exempel som Sverige visar oss fortfarande?

I norden anförtror sig folk mycket till varandra. De hjälper varandra oegennyttigt, utan att förvänta sig någonting tillbaka. De vet att förhållanden mellan människor och samhället själv kan fungera bara på det här sättet. Båda författarna blev förvånade över hjälpsamheten och snällheten som de fick uppleva i norden. De kände att de kan slappna av, och inte behöver misstro andra hela tiden att någon kanske försöker lura dem. Mellan de två böckerna var det fyrtio år.

Gábor Lantos besökte Sverige, Norge, Danmark, Finland, Grönland, Island och Färöarna i hundra dagar. Från Ungerskt perspektiv verkar ”norr” vara södra delen av Skandinavien. Man kan inte tänka att det finns liv ännu mer norrut. Författaren själv stannade inte vid det

”medelhavsliknande” Oslo-Göteborg-Stockholm-Helsingfors linjen, men han tog sitt arbete seriöst och visade oss den riktiga Norden.

Gábor Lantos, som är nutidens resande, bokade sina flyg- och tågbiljetter genom internet. Som vi själva brukar göra. Han löste boendet på samma sätt, han hittade tak över huvudet genom initiativet “couchsurfing”, alltså soffsurfing. Husvärdarna var mest ungrare. Författaren kunde inte bara vila hos dem, men han kunde lära känna deras historier samtidigt. Det finns nästan inget hörn i Skandinavien eller i Norden där det inte bor några ungrare. Det är svårt att nämna den bästa anekdoten, men för mig är det kanske den käraste historien av Barbara Fogdens som är den mest norrboende ungraren. Hon hittade sitt livsmål och sin själsfrid på Svalbard. Hon kämpar mot elementen varje dag, fotograferar, försöker att vara sig själv när lokalbefolkningen går på gatan med gevär för isbjörnarna kan dyka upp när som helst.

En av bokens märkvärdigheter är att författaren rapporterade från Vasaloppet. Det är en nittio kilometers längdåkningstävling på skidor mellan Sälen och Mora i Dalarna, Sverige. Loppet genomförs första helg i mars varje år. Gábor Lantos hejade på de tävlande, bland annat den ungerska deltagaren. Han skrev om personalapparaten som jobbade i bakgrunden och han berättade olika historier, intressanta detaljer om tävlingen.

Vi kan göra en lite inblick i finska bastuvanor. Det är obligatoriskt att basta i baddräkt på nästan alla ställen i Ungern, upplevde Gábor Lantos den klassiska metoden: man badar vedeldad bastu naken, sen kliver man ner i den iskalla sjön. För en nordisk människa är det helt naturligt, men ungrarna lyssnade på författarens berättelse med skakande huvuden. Fast jag har provat att basta, har jag inte badat i den iskalla sjön, förstår jag hans entusiasm.

Författaren berättar detaljerat om Island, Färöarna och Grönland i boken. Som om man vore där – skulle man kunna säga, om den bra resebeskrivning som 100 dagar i norden är.

Fast hundra dagar verkar vara mycket, går det inte att berätta allt. Jag själv saknade ishockey, vilket är en viktig del av den skandinaviska kulturen.

Stackars Gábor Lantos råkade illa ut på färjan mellan Helsingfors och Tallinn. På båten söps det kopiöst och till på köpet var Tallinn en besvikelse.  Enligt honom finns det för mycket rester av kommunismen i Tallinn. Men jag själv kan rekommendera färjan mellan Helsingfors och Tallinn. Det hände ingenting konstigt varken på båten eller i staden när jag var där. Det är en obeskrivlig känsla när färjan stillsamt glider in i hamnen mellan isflaken. Det var märkvärdigt för mig, hur de skandinaviska länderna skuggar över Estland, de är allt mindre avstånd i norden. Samtidigt glömmer de inte sina traditioner, man blir förtrollad av de ortodoxiska kyrkorna.

Gábor Lantos tillbringade en helg i Stockholm och det blev lite för mycket för en alkohol restriktiv människa som honom. Svenskarna festar ordentligt på helgerna och nästan inget ting på veckorna. Detta berättade han inte om i boken.

Författaren berättar missnöjt om den svenska invandringspolitik, han kritiserade att thailändare hittade sin plats i vikingalandet, inte heller blev han glad över att det öppnades thairestauranger. Däremot berättade han stolt om restauranger som ägs av ungrare. Om man ska prata om invandring måste man göra det med opartiska ögon.

Jag kan säga att Gábor Lantos hittade nordens själ:

Ombord på ett flygplan tittade han sig runt och såg människor med avslappnade och lugna ansikten. Det såg han varje gång han flög i Skandinavien. Ombord fanns inga onödiga ljud av prasslande plast och papperspåsar, ingen stress, om någon behövde ta av sig jackan och lägga den i bagagehyllan väntade kön tålmodigt. Här har man inte bråttom.

Det vore fint att översätta boken till svenska eller något annat nordiskt språk, för enligt mitt förmenande är människorna i norden intresserade av hur människor i andra länder uppfattar deras kultur. Det vore intressant med en uppföljare som 100 sommardagar i norden, som säkert skulle bli en stor framgång för författaren.

6000 km. lakóautóval – Turistaként Budapesten (negyedik rész) // 600 mil med husbil – Som turist i Budapest (fjärde delen)

Budapesten valamiféle kettősségben léteztem. Egyszerre éreztem magam helyinek és turistának, bennfentesnek és kívülállónak.

Rendkívül szórakoztató volt, hogy kempingben laktunk, mint az "igazi" nyaralóvendégek. Eközben az első pillanattól kezdve felvettem a "Budapest-tempót", azaz siessünk metrótól a villamosig, buszig. Érjük el, hogy mielőbb megérkezzünk, ne kelljen várni a tömegközlekedésre. Dehát nyaralunk! Hova rohanunk? Így éltem én Svédország előtt is?
A fáradt, rezignált arcokon nem csodálkoztam. Egy metrókocsi tele gondokkal, súlyos terheket visz ez a jármű is nap mint nap.

Néha teljesen abszurd szituációba kerültem, mintha nem egy nyelvet beszélnék a pestiekkel. Örkény István: Tóték -ja ugrott be többször is:

"Tény, hogy az őrnagy kissé fátyolozott hangon beszélt, mintha a hosszú utazás minden pora-korma a hangszálaira rakódott volna. Ez azonban nem mentség, mert ha fakón is, elég érthetően beszélt.
Mégpedig ezt mondta:
- Nem is hittem volna, hogy már ekkora a kedves lánya!
Ezt az udvarias kijelentést azonban Tóték - kivétel nélkül mind a hárman! - a következőképpen értették:
- Csak azt szeretném tudni, kinek ilyen büdös a szája!
Döbbenten álltak."

Ezzel együtt élveztem a néhány napos "Budapest esszenciát". A személyes találkozókat, programokat és igen, a sokat szidott bkv-t is. A hálózat alapvetően működik, háztól házig lehet közlekedni, éjszaka sem kellett taxira költeni. Természetesen tisztában vagyok a nem kevés hiányossággal, de a fővárosban gyorsan és célirányosan jutottunk el a kívánt helyszínekre. Így sem jutott időnk mindenre, de majd legközelebb!

Ellátogattunk a Terror Házába. Bár számtalan külföldi keresi fel a múzeumot (svédekkel is találkoztunk), sajnos sok helyen hiányzik az angol nyelvű leírás a tárgyi emlékek mellől. A termekben ki vannak téve szabadon elvihető összefoglalók magyar és angol nyelven, de célszerűbb lenne közvetlenül a látnivalók mellett tálalni a tudnivalókat.

´

A múzeum után tartottunk egy kis kávészünetet az Oktogonhoz közeli Párisi Nagy Áruház Lotz termében. A helyszín még mindig gyönyörű, de a kritikán aluli kiszolgálás semmit sem változott. Szinte mi voltunk egyedül a kávézóban, de a pincérek felénk sem néztek, csak ha már kézzel-lábbal integettünk. Én szívesen kérek kávét a pultnál, de akkor harmadolják az árakat. Hogy miért éppen oda ültünk be? Mert a terem szépsége még mindig lenyűgöző, feledteti az apró bosszúságokat.

Később a Közlekedési Múzeum felé vettük az irányt. Még be sem tettük a lábunkat, máris egy svéd vonatkozással találkoztunk: a múzeum oldalában álló Nohab dízelmozdony (azaz pontosabban csak az orra látható) svéd felmenőkkel rendelkezik. A kiállítást megtekintve újabb svéd kapoccsal találkoztunk: a hatvanas években felszínre hozott Vasa hajó teljes terjedelmében megtekinthető Stockholmban, de egy részletes modelljét megtalálhatjuk a Közlekedési Múzeumban. A felirat szerint ez a magyar modell egy verseny győztese, melynek résztvevői mindannyian a Vasa hajó kicsinyített mását készítették el. Apropó feliratok: a múzeumban minden tudnivalót két nyelven lehetett követni: magyarul és németül. Ez nagy segítség az odalátogató németül értőknek, de célszerű lenne bővíteni angol felirattal is a táblákat, hogy mégtöbb külföldi tudjon könnyűszerrel tájákozódni.

Egy másik alkalommal a Zwack Unicum Múzeumba villamosoztunk el (mindössze két megálló a kempingtől). A kiállítás bőven megéri az árát: először egy filmet nézhettünk meg a család történetéről Zwack Péter tolmácsolásában, utána megtekintettük a kiállítást, végül részt vettünk egy kóstolón is. A múzeumhoz tartozó boltban elérhető áron lehet vásárolni. A dolgozók végig kedvesen és udvariasan bántak velünk, minden tudnivalót részletesen elmondtak. A filmet angol nyelven néztük végig és a kiállításhoz kapcsolódó információs szövegeket is két nyelven írták ki: magyarul és angolul. Sőt, a kóstolóhoz járó ismertetőt is kérhettük angol nyelven. Minden elismerésem a Zwack Múzeumnak, amiért megmutatták, hogy lehet európai szintű múzeumot üzemeltetni Budapesten!
Ezen a kiállításon is találkoztunk svéd vonatkozással: a második világháború alatt Raoul Wallenberg állíttatott ki útlevelet Zwack Péter számára, mellyel el tudott menekülni az országból. A Zwack család több tagja is kapott svéd menlevelet.

Mivel Svédországnak köszönhetően megmenekült a Zwack család, javaslom, hogy Wallenberg emlékére minden svéd állampolgár 10% kedvezménnyel vásárolhasson Unicumot!

I Budapest hade jag dubbla känslor. Jag kände mig som lokalbefolkning och turist, insider och outsider samtidigt.
Det var jätteroligt att vi bodde på en camping som de ”riktiga” resanden. Samtidigt började jag gå i ”Budapest tempo” på gatorna. Det betyder att vi skulle skynda oss från tunnelbanan till spårvagnen, bussen. Vi måste vara framme så fort som möjligt. Men vi är på semester! Varför skulle vi springa? Hade jag levt så innan Sverige?
Jag var inte förvånad över de trötta och resignerade ansiktena. Tunnelbanor som är lastad av svåra bekymmer varje dag.
Ibland kände jag mig som om jag vore i absurda situationer, som om jag inte skulle prata samma språk med Budapestarna. Det var som i en absurd ungersk teaterpjäs. I Familjen Tót, där en av karaktärerna sa en vardaglig mening och de andra förstod det som skandal.
Trots det trivdes jag ”Budapest essensen” som jag fick för några dagar. Jag tyckte om personliga möten, aktiviteter och den inte så populära ungerska kollektivtrafiken. Nätverket fungerar, man kan åka från port till port och vi behövde inte heller ta taxi på natten. Naturligtvis känner jag kollektivtrafikens nackdelar men vi kunde åka snabbt och direkt till målen i huvudstaden. Trots det, hade vi inte tid att titta på allt, men kanske nästa gång!

Vi tittade på det intressanta Terrormuseet. Många utlänningar besöker museet (vi träffade naturligtvis några svenskar också), vi konstaterar att det många gånger saknas engelskspråkiga skyltar bredvid utställningsföremålen. Man kan ta med sammanfattningar på lappar på engelska, men det vore bättre att läsa dem bredvid utställningsföremålen.

Efter museet tog vi en liten fikapaus i Lotz sal, i närheten av Oktogon. Salen är fortfarande härlig, men den dåliga servicen hade inte förändrats. Trots att vi var nästan ensamma som gäster, tittade inte servitörerna på oss. Vi var tvungna att vinka med händer och fötter. Jag skulle inte ha några problem att beställa kaffe vid kassan, om priset vore en tredje del. Varför fikade vi där? Därför att salens skönhet är fängslande, så man glömmer de små besvärligheterna med den usla servicen.

Senare åkte vi till Transportmuseet. Redan utanför byggnaden hittade vi spår av Sverige: vid väggen står ett Nohab lokomotiv (eller rättare sagt fronten), som är byggt i Sverige. När vi tittade på utställningen, träffade vi en svensk grej till: en liten modell av Vasa skeppet. Det fick förstapris på en modelltävling och var gjort av en ungrare.
Man kunde läsa alla texter i två språk på museet, ungerska och tyska. Det är stort hjälp för dem som besöker museet och kan tyska, men det vore kanske ännu bättre att komplettera skyltarna med engelsk text också.

En annan gång åkte med spårvagnen till Unicummuseet, som ligger bara två stationers avstånd från campingen. Utställningen är verkligen värt för sin entréavgift: först tittade vi på en film om familjen Zwacks historia som berättades av Peter Zwack. Sen gick vi genom utställningen, och sist gjorde vi lite Unicum prov. På shoppen som tillhör till museet kan man handla till humana priser.
Personalen var trevlig och artig hela tiden, de gav all information som vi behövde. Vi tittade på filmen på engelska, och texterna på utställningen var både på ungerska och engelska. Under själva provsmakningen av Unicum fick vi fint informationsmaterial på engelska. Grattis till Zwack Museet för att de visade att det är möjligt att göra ett museum i Budapest av hög kvalitet!
På den här utställningen träffade vi också en svensk relation: under andra världskriget var det Raoul Wallenberg som gav ett svenskt pass till Peter Zwack, så han kunde rymma från Ungern. Andra medlemmar av familjen Zwack fick svenskt skyddspass av honom.
Tack till Sverige som räddades familjen Zwack! Jag föreslår att alla svenskar skulle få minst 10% rabatt på Unicum till minne av Raoul Wallenberg!

6000 km. lakóautóval – "Az arany tigrishez" (második rész) // 600 mil med husbil – „Till den gyllene tigern” (andra delen)

Északról dél felé haladva megfigyelhető, hogy változik a táj. Sundsvallból indulva jóideig szinte csak fenyő- és nyírfaerdőket láthatunk, míg délebbre már vegyesebb a flóra. Átérve a kontinensre a növényvilág is „európai” lesz. Továbbá eltűnnek az út mellől a vigyázat, jávorszarvas!  táblák.

Svédország északi részén szinte nem látni kerítést, dél felé kezd megjelenni, a kontinensen pedig növekedni. Védelmi funkcióját csak keletebbre látja el.

Németországban újabban nagy hangsúlyt fektetnek a napenergiára. Kb. minden ötödik ház teteje valamilyen mértékben napelem panelekkel fedett, sőt, több nagy területű napelem mező látható az utak mellett.

Csehországba, sőt inkább Prágába érve volt először az az érzésem, hogy Közép – Európában vagyunk. Ez alatt nem csak a földrajzi meghatározást értem, de egyfajta kulturális, épitészeti, mentalitásbeli összességet is, szóval benne volt a levegőben. Az ismert látványosságokon kívül ellátogattunk Bohumil Hrabal kedvenc kocsmájába, Az arany tigrishez (u Zlatého tygra) is. Amint belép az ember, rögtön az az érzése, hogy Hrabal valamelyik regényébe csöppent bele. Minden asztalnál ült egy kisebb társaság, látszott, hogy törzsvendégek, mint ahogy Hrabal is az volt. Mi két külföldi mellett kaptunk helyet, mint kiderült, az egyikük svéd, Prágába nősült. A sört kérés nélkül hozták és az alátétre húzták a strigulát. A falon Hrabal szobor és képek, az egyiken Hrabal Václav Havel  és Bill Clinton társaságában látható.

České Budějovice-t elhagyva egy eldugott, mesebeli kisvárosba, Český Krumlov-ba  értünk. Apró házak, szűk kis utcák, vár, folyóparti vendéglők. Mintha egy történelmi film díszletei között járnánk. Az egyik kis házban ingyenes kereskedelmi múzeumot rendeztek be, ahol monarchiabeli reklámtáblák is láthatók, többek között magyar nyelven. 

Budapestről nézve Prága messze van, sokallottam a hat órás vonat utat. Nem gondoltam, hogy Svédországból fogok egyszer eljutni Csehországba lakókocsival, három és fél napig hallgatva egy nyafogó gps-t.




Om man åker från norr till söderut, ser man hur naturen förändras. Om man åker från Sundsvall, finns det nästan bara björk, tall och granskogar. Söderut är naturen mer olika, på kontinenten är det större variation, som är „naturlig” för mig. Dessutom försvinner älgskyltarna.
Norrut i Sverige ser man nästan inga staket, i södra Sverige ser jag några stycken. Det blir mer och mer på kontinenten, men bara österut har det skyddande funktion.
I Tyskland har blivit solenergi mer viktigare nuförtiden. Cirka varje femte hus har solceller på taket och man kan se solcellsparker vid vägarna.

När vi var framme i Tjeckien, bättre sagt i Prag, kände jag första gången att vi är i Mellan – Europa. Det betyder inte bara det geografiska läget, men en inbegrep av kultur, arkitektur och mentalitet som man kunde andas in. Efter de kända sevärdheterna besökte vi författarens Bohumil Hrabals favoritkrog: Till den gyllene tigern (u Zlatého tygra). När man kliver in, känns att man landade i en av författarens romaner. Vid varje bord satt ett litet sällskap, man kunde se att de är stamkunder, som Hrabal var. Vi fick plats bredvid två utlänningar, en av dem var svensk, som gifte sig i Prag. Man fick öl utan att beställa det, servitören satte ett streck på en papperslapp på bordet för varje öl han serverade. På väggen fanns det en skulptur och olika bilder av Hrabal. På en bild sitter han tillsammans med Václav Havel och Bill Clinton.
Efter České Budějovice kom vi framme till en dold, sagolik, liten stad, Český Krumlov. Små hus, smala vägar och en borg, restauranger vid floden hittar man överallt. Staden ser så ut som scener av en historisk film. I ett litet hus hittade vi ett handelsmuseum. Där fanns ungerska reklamskyltar från tiden Österrike-Ungern monarkin.

Från Budapest till Prag är det långt, jag har tänkt att ta tåget sex timmar, men tyckt att det var får lång tid att sitta på ett tåg. Kunde ju aldrig tro att jag skulle sitta tre och en halv dag i en husbil från Sverige, och lyssna på en gnällig kärring som bor i en gps.

Astrid Lindgren: Oroszlánszívű testvérek - hősök, a diktátor és a sárkány egy színpadon // Astrid Lindgren: Bröderna Lejonhjärta – hjältar, diktatorn och draken på scenen

Talán nem szükséges bemutatni Astrid Lindgren svéd írónőt, Harisnyás Pippi és Juharfalvi Emil anyukáját a magyar olvasóknak sem. Hosszú élete során megannyi más (főként) ifjúsági regényt is írt, melyek mind a mai napig népszerűek Svédországban. 1973-ban született meg az Oroszlánszívű testvérek (Bröderna Lejonhjärta) című könyve, melynek magyar fordítása tíz évvel később, 1983-ban látott napvilágot. Ahogy nézem, újabb magyar kiadás azóta sajnos nem jelent meg. Kár érte, mert egy nagyon különleges és összetett történetről van szó, ami véleményem szerint tízéves kor fölött élvezhető és érthető teljes mértékben.

Astrid Lindgren mesél a haldoklásról, a halál elfogadásáról, mely mázsás súlyként nehezedik a beteg kis Karl (Skorpan) vállára. Milyen jó, hogy van egy erős és egészséges bátyja, Jonatan, aki mellette áll és megosztja vele a titkot, hogy halála után egy másik világba érkezik, ahol végeláthatatlan kalandok várnak rá. Végül a két testvér szinte egy időben kerül át a túlvilágra. A történetet a később érkező kis Skorpan szemszögéből követhetjük tovább, aki nagyon jól érzi magát Cseresznyevölgyben, nem beteg többé és együtt lehet szeretett bátyjával. Ám úgy tűnik, Jonatan-t nyomasztja valami: kiderül, hogy részt vesz egy "földalatti mozgalomban", mely a szomszédos völgy szabadságáért küzd. Nincs egyszerű dolga, mert Cseresznyevölgyben egy áruló jelent folyamatosan a szomszédos katonáknak, a gonosz birodalmában pedig lépten-nyomon ellenőrzik az ottlakókat. A katonák bárkit elvihetnek, békés otthonokat túrnak fel, lovakat államosítanak a nagyvezér, Tengil számára. Katla, a sárkány is bekerül a képbe és egy elfogott ellenálló, Orvar, aki börtönben ül és az ítélet szerint Katla étkezését akarják vele feljavítani. Igen, Astrid Lindgren a diktatúráról mesél. A befejezéssel nem értek egyet, de ettől eltekintve csak ajánlani tudom a könyvet. A történetből film is készült, mely hivatalosan csak hangalámondásos vezióban létezik, de eredeti nyelven, angol felirattal is megtekinthető.

Sundsvallban minden második nyáron előadnak egy népszerű történetet, idén az Oroszlánszívű testvérek került sorra. A könyvből írt darabot amatőr színészek elevenítik meg, akik lelkesedésből, hobbiból állnak színpadra minden alkalommal. Körültekintő szervezés, reklám, profi előadás és elégedett nézők. Az eredmény: szinte minden előadás teltházzal megy. Habár mondhatjuk, hogy egy kisvárosban nagyobb figyelem irányul a produkcióra, könnyebb sikert elérni, de ennek az ellenkezője is igaz: ha bukik, akkor az egész város tudomást szerez róla.

Ideérkezésem után nem sokkal néztem bele a próbafolyamatba, mikor még semmit nem tudtam a színészekről. Lehetetlen volt eldönteni, hogy Skorpan szerepét fiú vagy lány alakítja-e, annyira hiteles volt. Később kiderült, hogy egy tehetséges lányról van szó. Skorpan és Jonatan annyira jól összeillenek, azt érezni, hogy valóban testvérek. Tengil megszemélyesítője egy olyan országból menekült nemrég, ahol mindaz, ami a színpadon történik egy az egyben valóság, úgyhogy véleményem szerint nem sokat kellett gondolkodnia a szerepen.

Oroszlánszívű testvérek

Az előadás kifejezetten látványos, lovak vágtáznak, a főszereplők lóra pattannak. A sárkány is megjelenik, tüzet hány. De ő nem a mi kedves Süsünk, Katla a gonosz birodalmának a része.

Igazi családi színházat láthatunk (végig természetes fényben), mert az óvodás gyerekek is élvezik a pörgést, mindig történik valami a színpadon. Nekem legjobban a felvonásokat indító jelenetek tetszettek, a történetben szereplő valódi, később fantáziaváros mindennapjaiba tekinthetünk be, miközben elhelyezkedünk a széken és bebugyoláljuk magunkat egy takaróba. Ez szükséges előkészület, hiszen nyár van Svédországban.

Bröderna Lejonhjärta

Det är kanske onödigt att presentera den svenska författaren Astrid Lindgren, mor av Pippi Långstrump och Emil i Lönneberga, för den ungerska läsaren.  Under sitt långa liv skrev hon många andra (mest) barnböcker som fortfarande är aktuella. 1973 är skrev hon boken Bröderna Lejonhjärta. Den ungerska översättningen kom ut tio år senare, 1983. Vad jag vet finns ingen nyare ungersk utgåva. Det är synd, för det handlar om en mycket speciell och komplex historia, som jag tror att man kan förstå helt och hållet om man är över tio år.
Astrid Lindgren berättar om att vara döende och att acceptera döden, som vilar tungt över den lilla, sjuka Karl (Skorpan). Vad bra, att han har en stark och frisk storebror, Jonatan, som alltid finns för honom. Han berättar för honom att han skulle åka till ett annat land efter döden, där det finns jättemånga äventyr dag och natt. Vi kan följa historien från den lilla Skorpan synvinkel som trivs jättebra i Körsbärsdalen, där är han inte sjuk längre, han kan vara tillsammans med sin storebror. Man märker att Jonatan känner sig bekymrad för nånting: vi får veta att han deltar i en ”underjordisk rörelse”, som kämpas för den granndalens frihet. Det är inte enkelt, för någon rapporterar allt från Körsbärsdalen till soldaterna av granndalen. Han måste vara försiktig för i skurken Tengils rike är folk alltid kontrollerade. Soldaterna kan ta vem som helst, de rör om i fredliga hem, de konfiskerar hästarna för den ”stora ledaren”  Tengils räkning, En drake, Katla kommer också i bilden och en gripen motståndare, Orvar, som sitter i fängelse och blir Katlas mat när som helst. Ja, Astrid Lindgren berättar om diktaturen. Trots att jag är inte överens om slutet av historien, kan jag rekommenderar boken. Det finns en film också, tyvärr inte på ungerska men man kan titta på den med engelsk text.

Kvartersteatern spelar teaterföreställning av en klassisk pjäs i Sundsvall nästan varje sommar. Det här året kör teatern Bröderna Lejonhjärta. Amatörskådespelare spelar pjäsen som är skriven från boken. De spelar ”bara” för de är entusiastiska och teatern är deras hobby. Efter en väl organiserad teater, professionell föreställning gick publiken hem nöjda och glada. Man kan säga att det är enklare att vara framgångsrik i en småstad, för folk har mer koll vad händer, men det är sant tvärtom också: alla får veta om det inte lyckats.
Strax efter jag flyttade hit, kollade jag in i en repetition, när jag inte kände skådespelare. Jag kunde inte bestämma vem som spelar Skorpan. En kille eller en tjej. Sen fick jag veta att hon är en begåvad tjej. Skorpan och Jonatan passar bra ihop, man kan tro dem att de är syskon. Han som spelar Tengil, rymde från ett land alldeles nyss, var är realitet vad som händer här på scenen. Jag tror inte att han måste fundera mycket över sin roll.


Föreställningen är jättebra, hästarna galopperar, huvudkaraktärerna rider. Draken dyker upp också, som sprutar eld.
Vi kan se en riktig familjeföreställning (i dagsljus), för småbarnen brukar också tycka om att det alltid händer nånting på scenen. Jag tyckte mest om bilderna innanför varje akt. Man kan se det vardagliga livet i staden på jorden och i fantasivärlden medan publiken sätter sig och virar in sig i sina filtar. Det behövs ju för det är sommar i Sverige.